Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-17 / 113. szám
é PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1993. MÁJUS 17.. HÉTFŐ 3 Haraszti munkássága Az 1968-as diáklázadásokról írt egész oldalas elemző' és emlékező' cikket az Élet és Irodalom e heti (május 14-i) számában Haraszti Miklós, az SZDSZ élharcosa. 1968-ról, amely szerinte „az ifjú értelmiség kozmopolita világfesztiválja”volt. '68 — írja Haraszti — „világszerte véget vetett az ideológiáknak, jelesül nálunk a marxizmusnak”. Hát igen, ripsz-ropsz véget vetett. Ne is vizsgáljuk tehát, hogy miféle, ideológiától megittasult személyiségek tartották „aczélos markukban”Magyarországon 1968-tól mostanáig a tudományt, az oktatást és a kultúrát. Ne firtassuk, milyen dalokat énekelt az 1968 után felnövekvő' ifjúság. Csak egyetlen könyvet vegyünk elő' — 1969-ből! Azt a kötetet, amely a Költők, dalok, forradalmak nevet viseli, és a fülszöveg szerint „a Tanácsköztársaság fennállásának (sic!) 50. évfordulójára”jelent meg. Eme csinos kiadványban olvashatjuk többek között A kommunizmus dicsérete, A párt dicsérete, A kommunista szombaton, A nemzetközi brigádok dala, Az egységfronttal című költeményeket. A gyűjteményt válogatta, fordította és jegyzetekkel ellátta: Haraszti Miklós. Csak egészen halkan merem megkérdezni: vajon mi mindennek vetne véget a jeles szerző', hogyha 1994-ben — a Tanácsköztársaság fennállásának” 75. évfordulóján — (kultúr)politikai hatalomra jutna? Szokolay Zoltán (Az Új Magyarország nyomán) Tárcaközi eszmecsere Antall József interjúja Elkülöníthető speciális eset 55 55 (Folytatás az I. oldalról) Hajós Béla. a Közlekedési. Hírközlési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára a fojyórendezések kedvezőtlen hatásairól beszélt. A mellékágakból a főmedrekbe került a víz nagy része, így a mellékágak feliszapolódtak, a főágak medrei pedig kimosódtak. Ennek hatására csökkent a hajózási vízszint és a környező területek talajvízszintje. Fontos, hogy az árterületeken viszszaszorítsák a mezőgazdasági vegyszerezést. A konferencián megfogalmazott ajánlások között szerepelt, hogy az ártereken meg kell állítani az őshonos állományok területének csökkenését. Fontos volna, hogy a hullámtereken a szántóföldek helyén legelőket, réteket, illetve a termőhelyi viszonyoknak megfelelő állományokat alakítsanak ki. (fekete) (Folytatás az I. oldalról) A magyar—ukrán alapszerződés parlamenti elfogadását megelőző viharos parlamenti vitát és annak közéleti-politikai hullámveréseit a miniszterelnök úgy értékelte: ezt a kérdést nagyon sokan nagyon sokféleképpen közelíthetik meg — érzelmi alapon, emlékeket idézve —, ám a magyar kormány és annak vezetője csak egyféleképpen cselekedhet: felelősséggel, mert felelősséggel tartozik az országnak azért is, amit tesz és azért is, amit nem tesz meg. Magyarországnak alapvető érdeke, hogy egy önálló, szuverén Ukrajna legyen a szomszédja, hogy a térség legnagyobb, 55 milliós lakosságú országa a barátja legyen, és hogy azokkal az országokkal együtt, amelyekkel Ukrajna hasonló szerződést kötött, hozzájáruljon a térség stabilitásához — mondotta nyomatékkai Antall József. Napjaink történelmi realitásának nem mond ellent — fejtette ki a továbbiakban —, hogy fájdalmat okoz nekünk az a trianoni békediktátum, amely elszakította az országtól a magyar nemzet egyhar- madát, olyan történelmi területeinket, ahol minden kő a magyar művelődésre, a magyar történelemre emlékeztet. Aki ennek ismeretében rossz néven veszi a magyaroktól, hogy ez fájdalmat jelent számukra, az vagy önmagával szemben farizeus vagy nem érti a nép lelkét. Antall József az ukrán— magyar alapszerződés kapcsán kinyilvánította: ez nem precedens, nem is lehet az, hiszen Ukrajna és Magyarország között trianoni béke- szerződés nem jött létre, mert akkor Ukrajna nem volt önálló állam. Ez a diplomáciai lépés azonban „elkülöníthető speciális eset” -— szögezte le a miniszterelnök —, másként alakultak kapcsolataink azokkal az országokkal, amelyekkel már két békeszerződés és egyéb nemzetközi megállapodások, nyilatkozatok alapján a határkérdés a jelenlegi formában nemzetközi jogilag is rendezett. Nem várható el tehát Magyarországtól, hogy „unos-untalan ismételgesse” ezeket a korábbi megállapodásokat, „vonatkozik ez Romániára éppúgy, mint Szlovákiára vagy Szerbiára”. E témával kapcsolatban szólt Antall József a határon túli magyarság sorsáról: „a legfontosabb, hogy szülőföldjén maradjon, minden vonatkozásban kifejleszthesse autonómiáját — tehát a személyi, a kulturális és az önkormányzati autonómiát —, s hogy ép nemzeti tudattal fenn tudjon maradni.” Ezt Magyarország megfelelő kapcsolatrendszerrel támogathatja. Antall József kérdésre válaszolva határozottan kiállt az általa alapvető gazdasági, politikai célkitűzésnek minősített privatizáció folytatása mellett. Sikerén — mondotta — nemcsak egyszerűen az ország bevételei múlnak, hanem a gazdasági, társadalmi szerkezet átalakítása. Emlékeztetett arra, hogy amikor kormánya hivatalba került, bejelentették: a. gazdaságban a magánszféra arányát az akkori 10 százalékról a választási ciklus időszaka alatt 50 százalékra növelik. Mostanra sikerült elérni, hogy a magánszektor az össznemzeti termék előállításából 40-45 százalékban részesedik; az arány természetesen eltérő a különböző gazdasági ágazatokban. Szorosan összefügg a privatizációval a külföldi tőkebefektetés, amelynek értéke ebben az időszakban meghaladta az 5 milliárd dollárt. A választási esélyekről alkotott véleményét puhatoló kérdésre válaszolva a miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy valóban egy esztendő múlva, rendes parlamenti ciklusban kerül sor a választásokra, s hogy ezeken a Magyar Demokrata Fórum jó eredményeket érhet el. Ennek feltétele azonban, hogy az MDF rövid időn belül véglegesen rendezze belső egységét, csakis így állhat megbízható politikai pártként a társadalom, a magyar választók elé. Eckhardt Tibor emlékezete Eckhardt Tibor izzó, jó magyar volt, akit mindenkor a nemzet érdeke vezérelt és a második világháború után éjjel-nappal a magyar emigrációval foglalkozott az "Egyesült Államokban — hangsúlyozta Habsburg.Ottó azon a tanácskozáson, amelyet az egykori kisgazda politikus emlékére rendeztek szombaton, Zamár- diban. Az Európa Parlament elnöke jellemrajzát Eckhardt- ról még azzal egészítette ki: egy „világ-államférfi” volt, akit csak Deák Ferenccel együtt tud emlegetni. Glatz Ferenc professzor kiemelte, hogy az európai értékeket megértenünk és integrálnunk kell, de gondolkodás nélkül lemásolni sohasem szabad. Szomszéd a kiskapun át Barátom falusi házának teraszán ülünk, s a jó ebéd után egyszer csak belép a szomszéd. A szomszéd, aki hajdan a közeli papírgyár „középvezetője” volt, s ma munkanélküli. Köszön, majd látván előttünk a kávét, azt mondja: „Igyanak csak, míg ezt is el nem veszi maguktól ez az új hatalom.” Aztán szó szót követ, s kiderül, hogy a szomszéd bizony elég vagány ember, s hogy az ő kezéből ugyan semmit nem fog kiütni a hatalom, már csak azért sem, mert a munkanélküli-segéllyel együtt ma jóval több a havi jövedelme, mint a Kádár-rendszer virágzó éveiben volt. No de, tudhatom meg az árnyas fák alatt, a magyar ember korántsem olyan hülye, hogy ha valamire szüksége van, akkor azt ne szerezze meg magának, hogy a magyar ember nem olyan ütődött, hogy a munkanélküli segély mellé ne csurranjon-cseppenjen valami, hogy nincs olyan nagykapu, amelyik mellett kiskapu ne lenne, s a magyar ember nem olyan ostoba, hogy ezeket a mel- lékutakat ne vegye észre. Megtudom, hogy hiába mesterkedik Antall József és kormánya azon, hogy elszegényítse az embereket, a derék szomszéd is, igaz öreg, de csak-csak Fiatra cserélte föl szintén öreg Wartburgját, szóval a magyar ember úgyis talpra fog esni, hiába lökdösi őt elölről meg hátulról, meg föntről meg lentről ez az újfajta hatalom, amelyik csak a maga érdekeit tartja szem előtt. Amikor szerényen megkérdeztem, vajon ismereteit hol szerzi, büszkén vágta ki: jó barátja a polgármester, aki egyébként is képzett, hisz azelőtt előbb tsz-főkönyve- lő, majd tanácselnök volt. A szomszéd a kölcsönkért darálóval távozott, s barátom megjegyezte: bizony, nem könnyű a rendszer- változást falun megélni. (Vödrös) A Mikó Kör postaládájából A sajtó-, vélemény- és szólásszabadság alkotmányos jogával élve, a hozzánk forduló állampolgárok kérésének engedve elhatároztuk, hogy minden, a magyar nemzet méltóságát sértő közéleti megnyilvánulásra — kommentár nélkül — okulás céljából felhívjuk a figyelmet. A hozzánk érkező leveleket változtatás nélkül — kizárólag terjedelmi okokból lerövidítve — adjuk közre. A levélírók nevét és címét bizalmasan kezeljük, csak előzetes engedélyükkel hozzuk nyilvánosságra, kérésük szerint teljes névvel vagy nevük kezdőbetűjével. Észrevételeiket a következő címre várjuk: Képviselői Irodaház, Király B. Izabella, 1358 Budapest, Széchenvi rkp. 19. AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK MIKÓ IMRE KÖRE Igen Tisztelt Képviselőnő! „Már akkor elhatároztam, hogy írok önnek, mikor... tudomást szereztem arról, hogy Mikó Imre Kör alakult, méghozzá szívemhez és a névadó szívéhez nagyon közelálló célkitűzéssel. (...) rögtön ráéreztem, hogy nem lehet másról szó, mint a kolozsvári Petőfi utcai szomszédunkról, gyermekkori barátomról, későbbi politikai harcostársamról és sorstársamról. Mikor olvastam, hogy »felmerült egy leszármazott«, úgy éreztem, hogy kötelességem közreműködni ennek tisztázásában, mert ha az az illető úgy véli, hogy »az a bizonyos Mikó Imre« nem értene egyet a Kör célkitűzéseivel, nemcsak hogy leszármazottja, de még futó ismerőse sem lehet. Mikor a szibériai fegyenc- telepeken »eltöltött« nyolc év után mégis hazakerültem (35 kilósán, de perfekt orosz nyelvtudással), Mikó Imre volt az egyetlen, aki fordításokat és tanítványokat szerzett, hogy a kezdet nehézségeit átvészelhessem. Ő maga is ezt csinálta amellett, hogy az Egyetem utcai könyvesboltban volt »mindenes«. Nem tudom, mi lett felesége sorsa... (valószínű, hogy nála található meg Imre szellemi hagyatéka, ami sok kérdésre választ tudna adni).” Cservény József Erdőkertes koznak, ha vihart aratnak (egyelőre még csak a biliben). A vihar azonban senkinek, még a legnépnemze- tibb MDF-eseknek sem állhat érdekében. Még akkor sem, ha a kormány külföldiellenes intézkedéseivel hangulatot kelt, ... Nem érdeke a vihar akkor sem, ha ideológusai magyarságról beszélnek, netán a kereszt moráljáról, vagy abortusztilalmat követelnek, nehogy kihaljon a nép. Bár a körülmények klasszikusak (gazdasági válság, növekvő munkanélküliség, nacionalista vezetés stb.), az ország azért sem lép szélsőjobbra, mert zsige- reiben érzi az előző diktatúra áldásos emlékeit.” Seres László újságíró Népszabadság 1992. február 24. Ébredő Magyarság „A mérsékelt nacionalisták szelet vetnek, de csodálHVG 1993. január 16. Magyar tűzhely ,,A balkáni intemacionális küszöbön áll. Hazai szekciójának színpompáját most a »népnemzeti« körök színielőadása során ország-világ megszemlélhette. Láthatta kibontakozni áporodott ábrándvilágát, megannyi ásatag eszméjét, fajtiszta forrásból fakadó fogalmát, a nemzetinek nevezett totemoszlop körül lejtett törzstáncát — a tehetetlenség, az alacsonyrendűség és közép- szerűség hármasegységében. A habzó szájakat, a gyűlölettől eltorzult arcokat már eddig is elégszer láthattuk.” Tillmann József (esztéta a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen) Magyar Hírlap 1993. január 19. Egy jóarcú magyar „Vasárnap este a televízió A Hét című műsorában megjelent egy jóarcú magyar ember, és elmondta, hogy pénz hiányában nem tudja befejezni épülő házát. ... Az illetőt egyébként Makovecz Imrének hívták, a néző ebből rögtön tudta, hogy az építész nem a saját, hanem a köz házáról beszél.... Mégiscsak elképesztő, konferálja le a műsorvezető, hogy egy ilyen tőzsgyökeres magyar ember, aki ráadásul a velejéig tehetséges, megint kálváriát járjon. Mako- veczet, úgy látszik, már csak a jövő fogja megérteni. Snitt. Makovecz kucsmája, bajsza, nyílt, kerek »jóarca« hirtelen visszamenőleg is új értelmet nyer. Neki valószínűleg fogalma sincs róla, milyen példázat hőse, ám a néző végre a fejére csap. Az üzenet átjött. Makovecz magyar. Makovecz-cel megint kibabráltak. Most épp nem az idegen kommunisták babráltak ki vele, hanem az idegen nyugati karvalytőke, amely nyomban vinni is akarja a hasznát...” R. Székely Julianna újságíró Magyar Hírlap 1993. február 23. Magyarnak lenni... „(...) Tévedtünk. Amikor megjelent a zsömlészacskón a nemzetiszínű trikolór, még tudtunk röhögni. Amikor kopjafák és életfák lepték el a fiktív temetőket, még azt hittük, viccelnek velünk. Amikor díszmagyarba öltözött urak vitézi szertartásokat és turulavatásokat celebráltak, ámultunk, mint a moziban. De amikor választott képviselők kilátásba helyezték, hogy éppúgy le kell vizsgáznunk magyarságból, mint külföldre szakadt honfitársainknak diplomájukból a nosztrifikálási eljárás során, megkoccant a fogunk. Mintha egy idegen országba csöppentünk volna. (...)” P. Szűcs Julianna A szerző a Mozgó Világ című folyóirat főszerkesztője. Elhangzott a Friedrich Ebert Alapítvány rendezésében szervezett „Magyarnak lenni” című konferencián.
