Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-15 / 112. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. MÁJUS 15., SZOMBAT 5 Nyugatra is exportálnak Libamáj Kákáról A magyar baromfiágazatot sem kerülték el az utóbbi évek nagy változásai. A volt szovjet piacra irányuló szállítások szinte nullára estek vissza, miközben csökkent a hazai fogyasztás is. Válságba kerültek a nagy feldolgozó üzemek, megszűntek, átalakultak: javában tart a privatizáció. Ugyanakkor hallani egy kákái magánvállalkozóról, aki — szemben az országos tendenciával — baromfitermékeivel hódít a hazai piacon, só't hamarosan exportképes vágóhidat épít. Márka a „Zollai” A Zollai márkáról, Zollai János híres libamáj- és egyéb készítményeiről van szó. A termeltetéssel, baromfifelvásárlással, -feldolgozással és kereskedéssel foglalkozó fiatal vállalkozónak boltjai működnek a fővárosban, szállít éttermeknek, szállodáknak — például a Hiltonnak Gundelnek — Skálának, Julius Meinl-üzletháló- zatnak. Az ízléses kerámiatégelyben zsírral leöntött libamáj főleg Sopron környékén népszerű: viszik az osztrákok, németek. S ha ez így van, akkor miért ne exportálhatna hivatalosan is a vállalkozó? Zollai János, a kókai családi vállalkozás feje — felesége társtulajdonos, a termeltetéstől a kereskedelemig kiépített teljes rendszerben több családtag, közeli ismerős dolgozik — elhatározta, hogy saját vágóhidat épít a meglévő 200 négyzetméteres, korszerű kókai baromfifeldolgozó üzem ellátására. Ez azonban nem Kókán, hanem Kiskunmajsán, annak a területnek közepén készül, ahol a legtöbb libát és kacsát tenyésztik a kereskedő számára. Merthogy ez a fő profilja a Zollai-féle feldolgozónak: a tulajdonos tizennégy évvel ezelőtt maga is libete- nyésztéssel kezdett, a Kecskemét környékén elteijedt libatö- mési technológiát vette át. Hatéves őstermelői tevékenység után váltott kereskedői tevékenységre, de a libatenyésztőkkel megtartotta kapcsolatait. Jelenleg 70-80 család számíthat felvásárlására, ám közöttük már ott vannak a „csirkések", pulykások” is. — Mi termeljük a legnagyobb libamájakat, nálam van a világ legnagyobb példánya: egy kiló 95 dekás. Japánban posztereken mutattuk be, noha a jelenlegi piac éppen nem ezt igényli. Ám aki ekkorát elő tud állítani, annak a 70 dekás sem jelent gondot, míg fordítva ez aligha képzelhető el. Ugyanakkor nem egyszerű pontosan ilyen nagyságú májat kitenyészteni. Be kell tartani a technológiát, különben könnyen rá lehet fizetni. A kereslet gyakran változik, ahhoz kell alkalmazkodni — mondta Zollai János. Vágóhidat épít A kókai üzem felépítése sem volt egyszerű. Szigorúak a technikai és egészségügyi előírások, a környékből fogadott iparosok számára sok minden újdonságnak bizonyult, ki kellett tapasztalniuk a fortélyokat. Jelenleg ezer darab libát, három-négyszáz darab pulykát, három-négyezer darab csirkét, tizenöt-húsz mázsa kacsát dolgoznak itt fel hetente. Ezt a mennyiséget akarja megduplázni a vállalkozó: első lépésben egy bérvágásos konstrukciót dolgozott ki. Ez már a saját vágóhíd előkészítése, hiszen addig bővíteni kell a felvevőpiacot, véletlenül se legyen gond az értékesítéssel. A mostani feldolgozó egy részéből konzervüzem lesz, ahol füstölt, pácolt termékeket, kon- zerveket, pástétomokat készítenek. Mindent tud ír- Ebben a szakmában min- ®ent tudok, komplett a rendszerem, ha kell, gyöngytyúkot, ha kell, bármit egészben, bontva, csomagolva, vákuumfóliázva annyit viszünk, ameny- nyit megrendelnek. S persze jó minőségű árut: csakis ezzel lehet kijutni a nyugati piacokra. A vállalkozásban hentesek, bolti eladók dolgoznak a tenyésztőkön kívül. Zollai János egyre inkább az üzlet menedzselésével foglalkozik, az üzemvezetést másra bízza. A feldolgozóval szembeni telket megvásárolta, oda — a többi között — mintaboltot épít, ahol a kiskereskedőket és a közvetlen fogyasztókat is kiszolgálják. Persze nincs ez másként most sem: a Zollai baromfifeldolgozóban bármikor, bárki rendelhet, vásárolhat—ameny- nyi kell, s pénze van. (tóth) A mezőgazdasági repülésnek van jövője Szitakötő a májusi égbolton Száz hektár repce egy tagban: Csodálatos látvány. Mint egy sárga, végtelen tenger, mely lágyan hullámzik a könnyű szélben. Tavasz van. A május sarkig nyitotta kapuit, s mézszínű fényeivel beragyogja a pusztát. A kelő nap előtt lassan ballag a hajnal, s harmatot hint az útra. A poros út két oldalán jegenyék. Olyan a táj, mint egy templomi freskó. Csak itt pufók angyalkák helyett rétisas és berregő helikopter röpköd a felhőtlen égbolton. Ahol az út jobbra fordul — Ki a gazdája ennek a repcetáblának? — kérdem kísérőmtől, egy borostásképű embertől, akit az úton vettem fel kocsimba. Mert mint mondta, ő is arrafelé igyekszik, ahova én, a helikopterbázishoz és a juhhodá- lyokhoz egyfelé visz az út. — Lehet azt tudni? Tavaly még a tsz-hez tartozott, de hogy melyikhez, azt nem tudom. Bugáéról szerződtem ide juhásznak, még nem ismerem ki magamat az itteni dolgokban. A repce végénél búzatábla kezdődik. A gabona jó két arasz magas, a nyílegyenes sorokon látszik, hogy gondosan vetették. Az út hirtelen jobbra fordul, s egy ritkás akácos mellett feltűnik a helikopter, két traktor, meg a pétisóval megrakott vontatók. A nagy szitakötőt épp tankolják, előbb üzemanyaggal, majd műtrágyával töltik fel. Ez utóbbit Jakus László irányítja, de hogy kié a föld, amin dolgoznak, erről ő is annyit tud, mint a juhász a repcetábláról. — A Kunfarm Kft. műveli, olyanoktól béreljük, akik kiléptek a tsz-ből, de ők maguk nem tudnak a földjükkel megbirkózni. Mert nincs induló tőkéjük, gépük, vagy már túl öregek. Mi, huszonötén összeálltunk és kibéreltünk 12 ezer hektár földet. Hogy melyik tábla kié, azt csak a vezetők tudják. Én agronómus vagyok, rám a munka irányítása tartozik. Ha többet akar megtudni, menjen be a központba. A Székely tanyára. Lacháza mellett. Jakustól átballagok a helikopteres brigádhoz, akikről joggal feltételezem, hogy a Repülőgépes Szolgálat emberei. Kiderül, hogy ilyen már nincs, illetve van, de nem a régi formában. — Az Állami Vagyonügynökség úgy döntött, hogy a mező- gazdasági repülőszolgáltatást vállalkozási formában kell csinálni — világosít fel Vakutya István pilóta és Barabás József szerelő. — Ezt követően alakítottuk meg a HELI-AIR Kft.-t, hat géppel és négy brigáddal. A helikoptereket mi is béreljük. Egyelőre — teszi hozzá Barabás. — Ha lesz elég pénzünk, megváltjuk a gépeket az R. Sz.- től, vagy külföldről hozunk be felújított helikoptereket. A pilóta érti a dolgát A feltöltés kész, Vakutya beül a fülkébe. Szívesen társulnék hozzá, de tiltja a szabályzat. A motorok felbőgnek, a rotorlapátok forgásba lendülnek. Aztán huss, a KA 26 felröppen. A légörvény kis híján ledönt a lábamról. Barabás egy furgon takarásába irányít, innen jól látom Vakutya légi .kunsztjait, ám nem szóródik rám a műtrágya. Stoppolom az időt. A fel és leszállás közt négy perc telik el. Ennyi idő alatt szór le a gép hat mázsa műtrágyát. Óránként száz hektárral végez, ha jó a széljárás, és serények a feltöltők, 40-50-szer is felszáll egyetlen nap alatt. — Figyelje meg, helyben fordul. Ezt nem minden pilóta meri megcsinálni. Érti a dolgát, 1977 óta több mint hatezer órát töltött a levegőben. Én hét éve dolgozom vele egy brigádban, de ez idő alatt egyetlen balesete sem volt. — Ha lett volna, most valószínűleg nem lennék itt — mondja Vakutya a cigarettaszünetben. — A helikopter nem olyan, mint a merevszámyú repülőgép. Ezzel nem lehet vitorlázni, nincs kényszerleszállás. Ha leáll a motor, vége a dalnak, úgy zuhan le a gép, mint egy darab kő. Átlag 10-12 méter magasan repülök. De ez épp elég ahhoz, hogy halálra zúzzam magamat. vagy megnyomorodjak. A helikopter-pilóták élete, biztonsága a szerelőn múlik. Nem véletlen, hogy nálunk sokkal gyakoribb és szigorúbb a szakhatósági vizsga és a gépek műszaki vizsgáztatása. Felszállás nyolcpercenként A HELI-AIR Kft. tevékenysége négy megyére terjed ki. Pest, Bács-Kiskun, Szolnok és Csong- rád megyében dolgoznak. A légi úton történő műtrágyázás és permetezés nera.-'olcső mulatság, egyetlen légióra, rezsiköltsége 35 ezer forint, egy hektár megművelése a talajviszonyoktól függően 400-500 ezer forint. — Hazudnék ha azt mondanám, hogy nekünk kedvezett a szövetkezeti átalakulás, az állami gazdaságok megszűnése. A kis gazdaságoknak nem kifizetődő és nincs is pénzük, hogy igénybe vegyék a szolgáltatásainkat. Viszont egyre több olyan kft. alakul, mint a Kunfarm, s ebben a konstrukcióban a mi jövőnk is biztosítottnak látszik. — Nem unalmas ezt a munkát egy életen keresztül csinálni? Nyolc-tíz percenként felszállni, ugyanazokat a rutinmozdulatokat végezni, s mindig ugyanazt a tájat látni a gép alatt? — Nincs két egyforma felszállás, mert percenként változik a szél. És nincs két egyforma táj még egyazon körzetben sem. Figyelni kell a fákra, a magasfeszültségű vezetékre, a talaj- viszonyokra. Ezen múlik a munkám minősége, a magam és a gépem épsége. A cigarettaszünetnek vége, ki-ki elindul a dolgára. A repcetábla mellett a kék-fehér szitakötő utolér. Vakutya István búcsúzik, két tiszteletkört ír le fölöttem a májusi égbolton. Matula Gy. Oszkár Látni és láttatni Ezt a tömör megfogalmazást egy profi, főleg politikai témákra „vadászó” fotóstól hallottam, aki bejárta a fél világot, s olyan pillanatokat lesett el és örökített meg, melyek nélkül szegényebbek lennének az ismereteink egy adott korszakról. Dr. Lugosfalvi Ervin nem profi fotós, nem művész, nagyon is prózai foglalkozása van, ő a dabasí körzet tisztifőorvosa. Az, hogy nem művész, nem az én megállapításom, ő tiltakozott ellene, amikor fotóművésznek neveztem. Mert valójában művészi tökéllyel kezeli a gépét, művészi szinten lát és láttat, kivált környezetvédelmi témákban. A közelmúltban több településen rendeztek kiállítást a képeiből, melyeket tudatosan két részre bontottak. A terem egyik oldalán szebbnél szebb felvételek a természet csodáiról, ritka, színpompás virágokról, zöldellő ligetekről, az állatok életéből, a túloldal pannóin elriasztó, megdöbbentő fotók az emberi hanyagságról, a természet szépségei iránti nemtörődömségről. Néma vádak ezek, a képek és dokumentumok, amelyek nem utolsósorban azt tükrözik, hogy a körzet tisztiorvosa nem íróasztal mellől végzi a dolgát, hanem nap mint nap kint járt, benne él abban a közegben, melynek egészségéért, épségéért orvosként és emberként egyaránt felelős. A virágon dőzsölő méhecskét hallatlan türelemmel* várta ki, míg lencsevégre kaphatta. A felpuffadt állati tetemeket ellepő légyrajt nem látni, de könnyű odaképzelni. És követni az útjukat, amint berepülnek a lakásba, rászállnak a kinthagyott ételre, s lerakják veszélyes terhüket, a magukkal hozott kórokozókat. Miért kell ezeket a tetemeket a zöld fű közt, a virágok helyére „ültetni”, mikor van erre a célra kialakított dögkút minden községben? Miért égetik kint a szabadban az ócska autógumikat, melynek sűrű, fekete füstje a háborúk borzalmát idézi, s a felszabaduló gázok megtámadják, megölik a környék fáit, örökre elűzik a madarakat erről a vidékről? Lugosfalvi — többek közt — rendszeresen jár „guberálni” az olyan szeméttelepekre is, melyeket mellékutak mentén, ligetek takarásában találni. — Egy ilyen szemétkupacban rábukkantam a szemetet önkényesen lerakó személy ellenőrző füzetére. A beírt érdemjegyek alapján kiváló tanuló lehetett az illető, ám emellett nem szerezte meg azt a kultúrát, melyhez a környezet féltése és szeretete is hozzátartozik. Sajnos nem ő az egyetlen, sokunkból hiányzik a belső önszabályozás, fegyelem, mely meghatározza a környezethez való viszonyulásukat. Lugosfalvi doktor képei erre a helyes viszonyulásra okítanak. (matula) Népszavazás dönt r Epuljon-e uj Sóskút is 1 hasonlít \ azokhoz a települések- 1) hez, amelyeket elcsúfítanak az illegális szemétlerakó helyek. Az önkormányzat nemrégiben minden lakoshoz eljuttatta egy környezetkímélő szemétlerakó hely létesítésének tervezetét, arra kérve őket, tanulmányozzák át alaposan és adandó alkalommal 'mondják el az ezzel kapcsolatos véleményüket. Erre a napokban került sor. Közmeghallgatást tartottak, ahol az önkormányzat képviselő-testületén s a falu lakóin kívül megjelent a tervet készítő Pilisi Állami Erdőgazdaság, a SEDO Környezet- és Természetvédelmi Kft. és az ULTI- LIS Szolgáltató Kft. szakember- gárdája is. szemétlerakó? A cégek képviselői ismertették a terv részleteit. Elmondták, hogy ha a község lakói hozzájárulnak az építkezéshez, jelentős pénzforráshoz juthat a falu. A sóskútiak kedvezményes elhelyezési illetéket fizetnének: ingyenesen megépülhetne a település szennyvízcsatornája és tisztítóművé, valamint az autópálya és a lerakó közötti kétsávos közút több kilométeres, a községet elkerülő szakasza. Ezenkívül a telep megépültével új munkahelyek is teremtődnének. A közmeghallgatáson megjelent sóskútiak többsége ellenezte a szemétlerakó hely megépítését. A május 21-ei népszavazás dönti majd el: megépüljön, vagy sem ez a létesítmény.
