Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-15 / 112. szám

1 PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. MÁJUS 15., SZOMBAT 5 Nyugatra is exportálnak Libamáj Kákáról A magyar baromfiágazatot sem kerülték el az utóbbi évek nagy változásai. A volt szov­jet piacra irányuló szállítások szinte nullára estek vissza, mi­közben csökkent a hazai fo­gyasztás is. Válságba kerültek a nagy feldolgozó üzemek, megszűntek, átalakultak: javá­ban tart a privatizáció. Ugyan­akkor hallani egy kákái ma­gánvállalkozóról, aki — szem­ben az országos tendenciával — baromfitermékeivel hódít a hazai piacon, só't hamarosan exportképes vágóhidat épít. Márka a „Zollai” A Zollai márkáról, Zollai Já­nos híres libamáj- és egyéb ké­szítményeiről van szó. A ter­meltetéssel, baromfifelvásár­lással, -feldolgozással és keres­kedéssel foglalkozó fiatal vál­lalkozónak boltjai működnek a fővárosban, szállít éttermek­nek, szállodáknak — például a Hiltonnak Gundelnek — Ská­lának, Julius Meinl-üzletháló- zatnak. Az ízléses kerámiaté­gelyben zsírral leöntött liba­máj főleg Sopron környékén népszerű: viszik az osztrákok, németek. S ha ez így van, ak­kor miért ne exportálhatna hi­vatalosan is a vállalkozó? Zollai János, a kókai csalá­di vállalkozás feje — felesége társtulajdonos, a termeltetéstől a kereskedelemig kiépített tel­jes rendszerben több család­tag, közeli ismerős dolgozik — elhatározta, hogy saját vá­góhidat épít a meglévő 200 négyzetméteres, korszerű kó­kai baromfifeldolgozó üzem ellátására. Ez azonban nem Kókán, hanem Kiskunmajsán, annak a területnek közepén ké­szül, ahol a legtöbb libát és ka­csát tenyésztik a kereskedő számára. Merthogy ez a fő profilja a Zollai-féle feldolgo­zónak: a tulajdonos tizennégy évvel ezelőtt maga is libete- nyésztéssel kezdett, a Kecske­mét környékén elteijedt libatö- mési technológiát vette át. Ha­téves őstermelői tevékenység után váltott kereskedői tevé­kenységre, de a libatenyésztők­kel megtartotta kapcsolatait. Jelenleg 70-80 család számít­hat felvásárlására, ám közöt­tük már ott vannak a „csirké­sek", pulykások” is. — Mi termeljük a legna­gyobb libamájakat, nálam van a világ legnagyobb példánya: egy kiló 95 dekás. Japánban posztereken mutattuk be, noha a jelenlegi piac éppen nem ezt igényli. Ám aki ekko­rát elő tud állítani, annak a 70 dekás sem jelent gondot, míg fordítva ez aligha képzelhető el. Ugyanakkor nem egyszerű pontosan ilyen nagyságú má­jat kitenyészteni. Be kell tarta­ni a technológiát, különben könnyen rá lehet fizetni. A ke­reslet gyakran változik, ahhoz kell alkalmazkodni — mondta Zollai János. Vágóhidat épít A kókai üzem felépítése sem volt egyszerű. Szigorúak a technikai és egészségügyi elő­írások, a környékből fogadott iparosok számára sok minden újdonságnak bizonyult, ki kel­lett tapasztalniuk a fortélyo­kat. Jelenleg ezer darab libát, három-négyszáz darab puly­kát, három-négyezer darab csirkét, tizenöt-húsz mázsa ka­csát dolgoznak itt fel hetente. Ezt a mennyiséget akarja meg­duplázni a vállalkozó: első lé­pésben egy bérvágásos konst­rukciót dolgozott ki. Ez már a saját vágóhíd előkészítése, hi­szen addig bővíteni kell a fel­vevőpiacot, véletlenül se le­gyen gond az értékesítéssel. A mostani feldolgozó egy részé­ből konzervüzem lesz, ahol füstölt, pácolt termékeket, kon- zerveket, pástétomokat készí­tenek. Mindent tud ír- Ebben a szakmában min- ®ent tudok, komplett a rend­szerem, ha kell, gyöngytyú­kot, ha kell, bármit egészben, bontva, csomagolva, vákuum­fóliázva annyit viszünk, ameny- nyit megrendelnek. S persze jó minőségű árut: csakis ezzel lehet kijutni a nyugati piacok­ra. A vállalkozásban hentesek, bolti eladók dolgoznak a te­nyésztőkön kívül. Zollai János egyre inkább az üzlet mene­dzselésével foglalkozik, az üzemvezetést másra bízza. A feldolgozóval szembeni telket megvásárolta, oda — a többi között — mintaboltot épít, ahol a kiskereskedőket és a közvetlen fogyasztókat is ki­szolgálják. Persze nincs ez másként most sem: a Zollai baromfifel­dolgozóban bármikor, bárki rendelhet, vásárolhat—ameny- nyi kell, s pénze van. (tóth) A mezőgazdasági repülésnek van jövője Szitakötő a májusi égbolton Száz hektár repce egy tagban: Csodálatos látvány. Mint egy sár­ga, végtelen tenger, mely lágyan hullámzik a könnyű szélben. Tavasz van. A május sarkig nyitotta kapuit, s mézszínű fé­nyeivel beragyogja a pusztát. A kelő nap előtt lassan ballag a hajnal, s harmatot hint az útra. A poros út két oldalán jege­nyék. Olyan a táj, mint egy templomi freskó. Csak itt pufók angyalkák helyett rétisas és ber­regő helikopter röpköd a felhőt­len égbolton. Ahol az út jobbra fordul — Ki a gazdája ennek a repce­táblának? — kérdem kísérőm­től, egy borostásképű embertől, akit az úton vettem fel kocsim­ba. Mert mint mondta, ő is arra­felé igyekszik, ahova én, a heli­kopterbázishoz és a juhhodá- lyokhoz egyfelé visz az út. — Lehet azt tudni? Tavaly még a tsz-hez tartozott, de hogy melyikhez, azt nem tudom. Bu­gáéról szerződtem ide juhász­nak, még nem ismerem ki maga­mat az itteni dolgokban. A repce végénél búzatábla kezdődik. A gabona jó két arasz magas, a nyílegyenes sorokon látszik, hogy gondosan vetették. Az út hirtelen jobbra fordul, s egy ritkás akácos mellett feltű­nik a helikopter, két traktor, meg a pétisóval megrakott von­tatók. A nagy szitakötőt épp tan­kolják, előbb üzemanyaggal, majd műtrágyával töltik fel. Ez utóbbit Jakus László irányítja, de hogy kié a föld, amin dolgoz­nak, erről ő is annyit tud, mint a juhász a repcetábláról. — A Kunfarm Kft. műveli, olyanoktól béreljük, akik kilép­tek a tsz-ből, de ők maguk nem tudnak a földjükkel megbirkóz­ni. Mert nincs induló tőkéjük, gépük, vagy már túl öregek. Mi, huszonötén összeálltunk és kibé­reltünk 12 ezer hektár földet. Hogy melyik tábla kié, azt csak a vezetők tudják. Én agronómus vagyok, rám a munka irányítása tartozik. Ha többet akar megtud­ni, menjen be a központba. A Székely tanyára. Lacháza mel­lett. Jakustól átballagok a helikop­teres brigádhoz, akikről joggal feltételezem, hogy a Repülőgé­pes Szolgálat emberei. Kiderül, hogy ilyen már nincs, illetve van, de nem a régi formában. — Az Állami Vagyonügynök­ség úgy döntött, hogy a mező- gazdasági repülőszolgáltatást vállalkozási formában kell csi­nálni — világosít fel Vakutya István pilóta és Barabás József szerelő. — Ezt követően alakí­tottuk meg a HELI-AIR Kft.-t, hat géppel és négy brigáddal. A helikoptereket mi is béreljük. Egyelőre — teszi hozzá Bara­bás. — Ha lesz elég pénzünk, megváltjuk a gépeket az R. Sz.- től, vagy külföldről hozunk be felújított helikoptereket. A pilóta érti a dolgát A feltöltés kész, Vakutya beül a fülkébe. Szívesen társulnék hoz­zá, de tiltja a szabályzat. A mo­torok felbőgnek, a rotorlapátok forgásba lendülnek. Aztán huss, a KA 26 felröppen. A légör­vény kis híján ledönt a lábam­ról. Barabás egy furgon takará­sába irányít, innen jól látom Va­kutya légi .kunsztjait, ám nem szóródik rám a műtrágya. Stoppolom az időt. A fel és leszállás közt négy perc telik el. Ennyi idő alatt szór le a gép hat mázsa műtrágyát. Óránként száz hektárral végez, ha jó a széljárás, és serények a feltöl­tők, 40-50-szer is felszáll egyet­len nap alatt. — Figyelje meg, helyben for­dul. Ezt nem minden pilóta meri megcsinálni. Érti a dolgát, 1977 óta több mint hatezer órát töltött a levegőben. Én hét éve dolgozom vele egy brigádban, de ez idő alatt egyetlen balesete sem volt. — Ha lett volna, most való­színűleg nem lennék itt — mondja Vakutya a cigarettaszü­netben. — A helikopter nem olyan, mint a merevszámyú re­pülőgép. Ezzel nem lehet vitor­lázni, nincs kényszerleszállás. Ha leáll a motor, vége a dalnak, úgy zuhan le a gép, mint egy da­rab kő. Átlag 10-12 méter maga­san repülök. De ez épp elég ah­hoz, hogy halálra zúzzam maga­mat. vagy megnyomorodjak. A helikopter-pilóták élete, bizton­sága a szerelőn múlik. Nem vé­letlen, hogy nálunk sokkal gya­koribb és szigorúbb a szakható­sági vizsga és a gépek műszaki vizsgáztatása. Felszállás nyolcpercenként A HELI-AIR Kft. tevékenysége négy megyére terjed ki. Pest, Bács-Kiskun, Szolnok és Csong- rád megyében dolgoznak. A légi úton történő műtrágyázás és permetezés nera.-'olcső mulat­ság, egyetlen légióra, rezsiköltsé­ge 35 ezer forint, egy hektár megművelése a talajviszonyok­tól függően 400-500 ezer forint. — Hazudnék ha azt monda­nám, hogy nekünk kedvezett a szövetkezeti átalakulás, az álla­mi gazdaságok megszűnése. A kis gazdaságoknak nem kifizető­dő és nincs is pénzük, hogy igénybe vegyék a szolgáltatása­inkat. Viszont egyre több olyan kft. alakul, mint a Kunfarm, s ebben a konstrukcióban a mi jö­vőnk is biztosítottnak látszik. — Nem unalmas ezt a mun­kát egy életen keresztül csinál­ni? Nyolc-tíz percenként fel­szállni, ugyanazokat a rutinmoz­dulatokat végezni, s mindig ugyanazt a tájat látni a gép alatt? — Nincs két egyforma fel­szállás, mert percenként válto­zik a szél. És nincs két egyfor­ma táj még egyazon körzetben sem. Figyelni kell a fákra, a ma­gasfeszültségű vezetékre, a talaj- viszonyokra. Ezen múlik a mun­kám minősége, a magam és a gépem épsége. A cigarettaszünetnek vége, ki-ki elindul a dolgára. A repce­tábla mellett a kék-fehér szitakö­tő utolér. Vakutya István búcsú­zik, két tiszteletkört ír le fölöt­tem a májusi égbolton. Matula Gy. Oszkár Látni és láttatni Ezt a tömör megfogalmazást egy profi, főleg politikai té­mákra „vadászó” fotóstól hal­lottam, aki bejárta a fél vilá­got, s olyan pillanatokat le­sett el és örökített meg, me­lyek nélkül szegényebbek len­nének az ismereteink egy adott korszakról. Dr. Lugosfalvi Ervin nem profi fotós, nem művész, na­gyon is prózai foglalkozása van, ő a dabasí körzet tisztifő­orvosa. Az, hogy nem mű­vész, nem az én megállapítá­som, ő tiltakozott ellene, ami­kor fotóművésznek nevez­tem. Mert valójában művészi tökéllyel kezeli a gépét, mű­vészi szinten lát és láttat, ki­vált környezetvédelmi témák­ban. A közelmúltban több tele­pülésen rendeztek kiállítást a képeiből, melyeket tudatosan két részre bontottak. A terem egyik oldalán szebbnél szebb felvételek a természet csodái­ról, ritka, színpompás virá­gokról, zöldellő ligetekről, az állatok életéből, a túloldal pannóin elriasztó, megdöb­bentő fotók az emberi ha­nyagságról, a természet szép­ségei iránti nemtörődömség­ről. Néma vádak ezek, a ké­pek és dokumentumok, ame­lyek nem utolsósorban azt tükrözik, hogy a körzet tiszti­orvosa nem íróasztal mellől végzi a dolgát, hanem nap mint nap kint járt, benne él abban a közegben, melynek egészségéért, épségéért orvos­ként és emberként egyaránt felelős. A virágon dőzsölő méhecs­két hallatlan türelemmel* vár­ta ki, míg lencsevégre kaphat­ta. A felpuffadt állati teteme­ket ellepő légyrajt nem látni, de könnyű odaképzelni. És követni az útjukat, amint be­repülnek a lakásba, rászáll­nak a kinthagyott ételre, s le­rakják veszélyes terhüket, a magukkal hozott kórokozó­kat. Miért kell ezeket a teteme­ket a zöld fű közt, a virágok helyére „ültetni”, mikor van erre a célra kialakított dögkút minden községben? Miért égetik kint a szabad­ban az ócska autógumikat, melynek sűrű, fekete füstje a háborúk borzalmát idézi, s a felszabaduló gázok megtá­madják, megölik a környék fáit, örökre elűzik a madara­kat erről a vidékről? Lugosfalvi — többek közt — rendszeresen jár „guberál­ni” az olyan szeméttelepekre is, melyeket mellékutak men­tén, ligetek takarásában talál­ni. — Egy ilyen szemétkupac­ban rábukkantam a szemetet önkényesen lerakó személy ellenőrző füzetére. A beírt ér­demjegyek alapján kiváló ta­nuló lehetett az illető, ám emellett nem szerezte meg azt a kultúrát, melyhez a kör­nyezet féltése és szeretete is hozzátartozik. Sajnos nem ő az egyetlen, sokunkból hiány­zik a belső önszabályozás, fe­gyelem, mely meghatározza a környezethez való viszo­nyulásukat. Lugosfalvi dok­tor képei erre a helyes viszo­nyulásra okítanak. (matula) Népszavazás dönt r Epuljon-e uj Sóskút is 1 hasonlít \ azokhoz a települések- 1) hez, amelyeket elcsúfí­tanak az illegális sze­métlerakó helyek. Az önkor­mányzat nemrégiben minden la­koshoz eljuttatta egy környezet­kímélő szemétlerakó hely léte­sítésének tervezetét, arra kérve őket, tanulmányozzák át alapo­san és adandó alkalommal 'mondják el az ezzel kapcsola­tos véleményüket. Erre a napokban került sor. Közmeghallgatást tartottak, ahol az önkormányzat képvise­lő-testületén s a falu lakóin kí­vül megjelent a tervet készítő Pilisi Állami Erdőgazdaság, a SEDO Környezet- és Termé­szetvédelmi Kft. és az ULTI- LIS Szolgáltató Kft. szakember- gárdája is. szemétlerakó? A cégek képviselői ismertet­ték a terv részleteit. Elmond­ták, hogy ha a község lakói hoz­zájárulnak az építkezéshez, je­lentős pénzforráshoz juthat a fa­lu. A sóskútiak kedvezményes elhelyezési illetéket fizetné­nek: ingyenesen megépülhetne a település szennyvízcsatornája és tisztítóművé, valamint az au­tópálya és a lerakó közötti két­sávos közút több kilométeres, a községet elkerülő szakasza. Ezenkívül a telep megépültével új munkahelyek is teremtődné­nek. A közmeghallgatáson megje­lent sóskútiak többsége ellenez­te a szemétlerakó hely megépí­tését. A május 21-ei népszava­zás dönti majd el: megépüljön, vagy sem ez a létesítmény.

Next

/
Thumbnails
Contents