Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-07 / 81. szám
16 PEST MEGYEI HÍRLAP HÍREK 1993. ÁPRILIS 7., SZERDA Nagyon jól tudtam, hogy egyszer a Parlament tetejéről el kell tűnnie az oda nem illő' vörös csillagnak. Eltűnt. Ám a vörös csillag eltűnését követően nyugatról jövő' liberális fuvallatok újfajta, eleddig számunkra ismeretlen ízléstelenségekkel kezdik belepni a várost. Az Eiffel iroda által tervezett Nyugati pályaudvar restijének homlokzatán a bent működő McDonald’s monumentális vörös-sárga-fehér színekben tündöklő figurája jelent meg. E figura kiagyalójához képest a szovjet Matrioska baba tervezője művészeti díjat érdemelne, ugyanis a patinás pályaudvar épületén trónolóra egyetlen jelző illik: ocsmány. Amennyiben ez a fajta amerikanizálódás folytatódik, ami tán akkor vette kezdetét, amikor az EMKEt (Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület) Chicagóra keresztelték, természetesen a liberalizmus jegyében, nos, ha ez az ízléstelen folyamat nem áll meg, akkor tán elképzelhető, hogy a televíziót már elárasztó amerikai cégek ocsmány babáikat kiültetgetik a Nemzeti Múzeumra, a Királyi palotára, s ha már alaposan belejönnek, uram bocsá’ a Bazilikát sem fogják megkímélni. A Pest Megyei Hírlapnál mindenféle erőszakot elítélünk, ám szívem szerint most pályázatot írnék ki: a legügyesebb vadász, ki szitává lövi a Nyugati pályaudvart elcsúfító műanyag szörnyet, az egyéves előfizetést kaphat lapunkra. (Vödrös) fky» # Április 7. Szerda. A Nap kel: 6 óra 11 perckor, Wxd • nyugszik; 19 óra 22 perckor. A hold kel: 20 óra 45 perckor, nyugszik: 6 óra 04 perckor. Névnapok: Armand, Armandina, Ármin, Árpád, Asszunta, HERMAN, János, József, Kreszcencia, Lotár, Manna, Mária, Orsolya, Urzulina. Katolikus naptár: Nagyszerda. De la Salle Szent János emléknapja. Napi igék: íz 50,4—9; Mt 26,14—25. Református naptár: Napi igék: Jón 3; Lk 23,13—25. Evangélikus naptár: Napi igék: Mk 15,1—15; Lk 23,13—25. Görög katolikus naptár: Nagyszerda. Napi igék: Kiv. 2,11—22. Ortodox naptár: Szt. György mitilinei püspök hitvalló napja. De la Salle János (1651—1719) gazdag nemesi család legidősebb gyermeke, alapos keresztény nevelést kapott, s már korán a papi pályát választotta. Céljául a tanulatlan és szegény néprétegek iskolázását tűzte ki, iskolákat alapított, és megszervezte a „Keresztény iskolatestvérek” társulatot. Nagy pedagógiai érzékkel tanítókat képzett a falusi iskolák számára, neveléstani és vallásos műveket írt növendékeinek. 1900-ban avatták szentté, ünnepét 1904-ben vették fel a római naptárba május 15-re, 1969-ben helyezték április 7-re, halála napjára. Magyar Fórum Klub Vendég: dr. Balsai István Az MDF fővárosi II. kerületi szervezete a Magyar Fórum Klub keretében klubestet rendez 1993. április 15-én 19 órai kezdettel a Móricz Zsigmond gimnázium dísztermében. (Cím: Bp. II. Törökvész út 48-54.) Előadó: dr. Balsai István igazságügyi miniszter. Az előadás témája: A kormány igazságügyi koncepciója, és más igazságügyi kérdések. VARHAT0 I00IARAS Gyakran lesz erősen fel- A legalacsonyabb éjszahős az ég, többfelé várható kai hőmérséklet 3—8, a eső, zápor, szerdán néhol legmagasabb nappali hőzivatar is lehet. A szél mérséklet szerdán általáészaknyugatira fordul és ban 8—13 fok között valóidőnként megerősödik. színű. Közakarat-est Ma este 6 órakor Szokoiay Zoltán. a Közakarat Egyesület alapítója beszélget Csete Györggyel, a Közakarat Egyesület elnökével. A nyilvános fórum helyszíne: Budapest I., Hunyadi János út 8. (Clark Ádám térnél). Ugyanitt 9—16 óra között karikatúrakiállítás látható Tonió munkáiból. Megölöd magad, vagy megöllek! Brutális gyilkosság Gödöllőn Elkészült a Pest Megyei Főügyészség vádirata az utóbbi évek legkegyetlenebb, legszörnyűbb családi bűnügyében. A színhely egy háromemeletes, gazdagon berendezett családi ház Gödöllőn, ahol a köztiszteletben álló K. család élt. Az aszszony, aki egy másik településen dolgozik, külön lakott, és amikor a borzalmas eset történt, távol volt a családjától. A környékbeliek, vallomásuk szerint nem vettek észre semmi rendkívülit ifjabb K. Miklós viselkedésén. A fiatalember mérnöki diplomát szerzett, és bár nem talált képzettségének megfelelő munkát — lehetősége volt arra, hogy valami mással próbálkozzon. Egy barátjával vegyesboltot nyitott a településen. Gyakran fuvarozta kocsiján az édesapját, aki orvos volt, de nagyon gyakran és sokat italozott. Elhunyt Bächer Mihály A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola megrendültén tudatja, hogy Bächer Mihály Liszt-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi tanára április 6-án, életének 69. évében meghalt. Évtizedeken keresztül tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora tanszakán. Pályatársai, kollégái, tanítványai, megőrzik emlékét. A főiskola saját halottjának tekinti. («P))))ll VWESTEL RÁDIÓTELEFON KFT. SZOLNOKI IRODÁJA SZAKMAI BEMUTATÓT RENDEZ AZ ALBERTIRSAI MÓRA FERENC MŰVELŐDÉSI HÁZBAN, március 29-én és 30-án, 10-től 18 óráig. A bemutatón a rádiótelefonok kipróbálhatók, illetve megvásárolhatók. A szolnoki iroda címe: Szolnok, Baross u. 1. Tel.: (60)-86-000 Múlt év szeptember 24-én dr. K. Miklós és a fia együtt ittak az úgynevezett KOJÁL-kocsmában, majd onnan hazamentek. Ezután történt, amit józan ésszel lehetetlen megmagyarázni. Összevesztek valamin, majd a fiatalabb férfi törtzúzott a lakásban. Előbb székével együtt felborította az édesapját, majd megragadott több kést és azt kiabálta, hogy: „megölöd magad, vagy megöllek!” Ezután a késekkel összevagdalta több helyen az édesapja testét, majd az egyik tőrt belevágta a fejébe. A holttest mindkét szemét kiszúrta, lemeztelenített hasát öszszeharapdálta. A megzavarodott ember ezután meztelenre vetkőzve kirohant az utcára, ahol a járókelők segítségével a rendőrök elfogták és őrizetbe vették. Ifjabb K. Miklóst elmeszakorvosi megfigyelésre utalták. Bár az előzményeket tekintve, nincs nyoma annak, hogy betegségét észlelték, vagy panaszaival orvoshoz fordult volna, a tünetek alapján elmebetegnek nyilvánították és elrendelték kényszergyógykezelését. Kihallgatásakor a fiatalember többnyire úgy beszélt az édesapjáról, mintha még élne, de a történtekre emlékezett. Vallomása szerint italozása miatt dühödön meg éktelenül idősebb K. Miklósra és az alkoholt akarta „kiszívni” a testéből. Beszélt olyan filmekről is, melyek a kannibalizmusról szóltak, és nagy hatást tettek rá. A Pest Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat ifjabb K. Miklós ellen. Ga. J. Berija és a csontvázak Lavrentyij Berija, a sztálini titkosrendőrség hajdani rettegett főnöke lakhelyétől pár méterre, árkot ásó munkások közös sírban nyugvó csontvázakra bukkantak a napokban — jelentette a Mosz-1 kovszkij Komszomolec. A helyszínre küldött szakértők szerint nem kétséges, hogy Berija áldozatainak földi maradványaira bukkantak. A hírhedt Berijának ugyanis szokása volt, hogy foglyokat rendelt magához és kihallgatta őket, de gyakran fiatal lányokat hozatott, hogy fajtalankodjék velük. Berija egykori lakhelye Moszkva központjában ma a török nagykövetségnek ad otthont. Letartóztatták a szupergyilkost Az olasz hatóságok tegnap letartóztatták a szicíliai Cosa Nostra „szupergyilkosaként” ismert 23 éves Giuseppe Benvenutót. A DPA az olasz televízióra hivatkozó jelentése szerint a bűnözőt Róma Fuimicino repülőterén sikerült elfogni. Benvenuto — aki a hatóságok szerint részt vett Rosario Livatino bíró és számos más személy meggyilkolásában — Kanadából érkezett vissza, ahol a szicíliai és a kanadai maffia közötti kapcsolatot „mélyítette el”. rHÍRLAP Főszerkesztő: Vödrös Attila Főszerkesztő-helyettes: Bánó Attila, Deregán Gábor Vezető szerkesztő: Hardi Péter Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311. Irányítószám: 1446. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Bp., Blaha Lujza tér 3. Felelős kiadó: Horti József vezérigazgató A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. - Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax és üzenetrögzítő: 138-4416. Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat, hirdetési osztály. _______Telefon: 138-4420. Telefax: 138-3150._______ A lapot előállítja a Hírlapkiadó Vállalat Fényszedő Üzeme, Budapest. Felelős vezető: Burján Norbert. Nyomja a Marquard Színes Nyomda Kft., Budapest Felelős vezető: Bartha Tamás Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta, árusításban megvásárolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: Magyar Posta, Bikádi Kereskedelmi és Szolgáltató BT, Enyedi Könyv- és Lapterjesztő BT, Extra Hír Kft, Futár BT, Passz GMK, RH+BT, R. Pressz Hírlap- és Könyvterjesztő Kft. Előfizetési díj egy évre 4116, fél évre 2058, negyedévre 1029, egy hónapra 343 Ft ISSN 1215-847X