Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-06 / 80. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SZÜKEBB HAZÁNK 1993. ÁPRILIS 6.. KEDD 7 Milyen lesz a szentendrei református gimnázium? Szeressenek a diákok idejárni Mostanában egyre több szó esik az egyházi, illetve felekezeti iskolákról, és ezek visszaállításáról. Hogy miben különbözik az egyházi iskola a világitól, és hogyan képzelték el Szentendrén a református gimnázium működtetését, erről Sikolya Zsoltot, a helyi református egyház gondnokát kérdeztem. — Tudatában vagyunk, hogy hihetetlenül nagy munkát vállaltunk magunkra — mondta a világi elöljáró. — Egy iskola felépítése milliókba kerül és a működtetése szintén. A kezdeti időszak lesz nehezebb, mert nem indulhatunk az optimális évfolyamonkénti négy osztállyal. Azonban, egy kisebb létszámú iskolaközösség mellett is ugyanarra a pedagógus csoportra van szükség, mintha a két osztály helyett négy volna. Kisebb létszám esetén — a fej-kvóta — a központi támogatás jóval kisebb. Éppen ezért, úgy az építkezés támogatására, mint a jövőbeni, kezdeti anyagi gondok áthidalására egy alapítványt hoztunk létre: Alapítvány a Szentendrei Református Gimnáziumért és Kollégiumért. Ez az alapítvány két éve létezik. Egyelőre még kevés alappal rendelkezik, de optimisták vagyunk. és számítunk a további — bel- és külföldi — támogatókra. — Végeztek felmérést, a majdani református gimnáziumba jelentkező diákokra vonatkozóan? — Igen. Egy körlevelet küldtünk a református egyháztagoknak. Ebből a felmérésből kiderült, hogy Szentendrén húsz család lenne, aki a mi gimnáziumunkba íratná be gyerekét. A vidéki egyházközségekből, ahol a felmérést az ott szolgáló lelkipásztorok végezték, ugyanennyi jelentkezőre számíthatnánk. A régi református polgári iskola hagyományira gondolva, mely nemcsak református felekezetű diákokat fogadon. mi sem ragaszkodunk ahhoz, hogy csak reformátusok tanuljanak iskolánkban. — Mi a különbség egy egyházi és egy világi iskola között? — Ami a tantárgyakat illeti, semmi különbség nincs. A lelki nevelés az, ami más: a hittan, a bibliaórák, a közös imádkozások. — Hogyan viszonyul az egyház a fejlődéstanhoz, az evolúció jelenleg is iskolai programban lévő elméletéhez? — Az egyház elfogadhatónak tartja az evolúció elméletét. Csupán a nézőpont körül van eltérés a világi oktatással szemben. A világi tanítás azt állítja, hogy az evolúció az anyag öntörvénye szerint alakult, míg az egyházi szemlélet szerint isteni irányítás alatt. Az egyházi iskola elsődleges feladatai közt tartja számon az iskolaközösség meghitt, szeretetteljes légkörének kialakítását. Erre példát is mondhatnék. Gyerekeim a ferences gimnáziumban tanulnak. Tőlük tudom, hogy amíg egy diáknak sikkes „utálnia” az iskoláját, addig ebben a gimnáziumban a diákok jói érzik magukat, és határozottan kijelentik, hogy szeretik. Itt nem a pedagógusok nagyszerűségére utalok, hanem magának az intézménynek a légkörére. — Hogyan történhetett az, hogy a múlt rendszerben megengedték ennek a felekezeti iskolának a fennmaradását, működését? •--Erre nem tudnék pontosan válaszolni. Sok a mendemonda ekörül. Egyik változata, hogy a ferencesek megmentették egy magasrangú szovjet életét, és ez az illető járt közbe. A másik változat, hogy úgymond, kegyet akartak gyakorolni ezzel a kommunisták, és egyúttal bebizonyítani, hogy egy ilyen iskola életképtelen. Aztán a felső tízezerből is sokan idejáratták gyerekeiket. Hangsúlyozni szeretném, hogy mi nem vagyunk a világi iskolák ellen. Ha valaki ezt hallotta volna ki ebből a rövid beszélgetésből, attól elnézést kérek. — Köszönöm szépen a beszélgetést, és remélem, hogy pár év múlva a Szentendrei Református Gimnáziumban beszélgethetünk el. — Remélem én is, hogy támogatókra találunk. Bágyi Bencze Jakab A nngvkátai művelődési házban a tápióság templomait bemutató festményekből nyílt kiállítás, mely hetekig várja a kíváncsi látogatókat. A festmények Horváth László alkotásai. Erdősi Ágnes felvétele Kákán az ország köszöntötte Kitelepítették, mégis otthonra talált Röjtöki Hajnalkával akkor is beszélgettem volna, ha nemzeti ünnepünk előestéjén a kókai községházán bensőgéges keretek között nem részesítik magas kitüntetésben. Készültem a találkozásra, érdekelt mi hajtja, készteti a nyolcvan fölött járó nyugdíjas pedagógust? Akit Kókán és a környéken csaknem mindenki ismer, tisztel: tavaly még középiskolásokat érettségiztetett. Aki nélkül nem múlik el helyi közéleti esemény, nevéhez fűzik a falu főterén álló Széchenyi István kopjafa elkészültét, megünneplését. Röjtöki Hajnalki kirándulásokat, akciókat szervez, járja a falut, a családokat, biztatja, segíti őket. Nyughatatlansága keltette fel a kíváncsiságomat, különösen azután, hogy valaki mondta: Kitelepítették szegényt, s ittragadt Kókán — őt ugyan ki kárpótolja ezért? A napokban, utólag hallottam, hogy Arany Katedra 'Emlékplakettet kapott a művelődési és közoktatási miniszter aláírásával. Immár nem halogathattam tovább a vele való beszélgetést. A Úriemberek között — Szólítson nyugodtan csak Hajnalkának... — Hajnalka! Mire gondolt, amikor Becker Pál országgyűlési képviselőién, a nemrégiben kinevezett pénzügyi államtitkártól átvette a díszes plakettet és oklevelet? — Meghatódtam. Sírtam. Addig titkolták előttem. Becker úr egy aranyos ember, az ő lelkében születhetett meg a gondolat! A kókaiak mesélhettek neki a sorsomról, de én ezt az elismerést az országtól kaptam. írja nagy betűvel: a HAZAMTÓL! Észrevétetett az a sok áldozat, szenvedés, s talán az is, amit ezen túltéve magam, a pályán végeztem. Noha majdnem derékbatörték s én kis híján beléroppantam... _? — Igen, jól hallotta, soha nem tagadtam: negyvennégy évvel ezelőtt Rákosi Mátyás, az „a bűbájos” tett ide éngemet Kókára, azaz kitelepített vagyok. Az iskolákon kezdték, azokon a tanárokon, akik a kommunisták számára nem voltak megbízható emberek. Ezt pedig a korábbi társadalmi helyzetből, megjelenésből, öltözködésből, modorból, az egyéni mentalitásból, kapcsolatokból állapították meg. Én polgári családban születtem, művelt, kulturált, „igazi" úriemberek között éltem. Anyai ágon szinte mindenki pedagógus volt: magam Szegeden, a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolán, továbbá ugyanitt a Magyar Királyi Ferenci József Tudomány Egyetemen tanultam magyar nyelvet és irodalmat, valamint történettudományt. Kérem, az előbbieket írja pontosan, mert fontos: később erről szerettek hallgatni. „Minden diploma egyforma!” — oktattak ki nemegyszer a gyorstalpalón átbukdácsolt „megbízható" vezetők. Apám horvát bárói sarj volt, Baronies. Egyetemi éveim idején magyarosíttattam Röjtöki - re, merthogy apám Röjtökön született. Tanítani Baján kezdtem a Zárdában, a háború elején Szabadkára küldtek, majd a ceglédi Miasszonyunk leánynevelő következett. Ráckevére már mint állami szolgálatos mentem, itt dolgoztam a háború után, egészen addig... — Amíg el nem jött 1949... — A tanév vége előtt jött a postás, ajánlott levéllel: „Felszólítjuk, hogy saját kérésére magát áthelyeztetésre kérje!” így. Ez volt benne a csúsztatás, a piszokság! Eszembe se jutott otthagyni gyönyörű Duna-parti főbérletemet, ahová akkor már minden kötött. Három települést azért meg kellett jelölni, ahová „áthelyeztetésemet kérem”. Persze egyikből sem lett semmi, Kókára küldtek. Úristen, mi az a Kóka? Kiderült, hogy a postás nagykátai, ő segített. „Kóka ott van, ahol kétszer ették meg a lencsét. Majd a tanárnő megeszi harmadszor!” Persze nem értettem a viccet... Itt szeptember 10-én kezdtem tanítani: nem hoztam semmit, úgy gondoltam, nem tart sokáig, hittem a változásban... — Elfogadták, befogadták a faluban? — Nagyon is. Ez színmagyar katolikus település. Mondok még valamit: borzasztóan örültek annak, hogy diplomás tanáruk van. Kiadta az igazgató, hogy járjunk ki az egyszerű családokhoz. Nincs visszatérés Mentem is én: a Felsővásár téren egy néni lekvárt főzött, kavargatta. Nem tudtam megszólalni, miért vagyok itt, sírtam. Ne sírjon drága jó tanár néni — vigasztalt — majd megsegíti magát az a drága jó Szent Lening! Ez volt beléjük kalapálva: nem tudták, ki az, rrji az a Lenin. Vallásos, áhítatos lelkűkkel úgy képzelték, hogy az olyanféle, mint a mindszentek litániájában például Szent Benedek apát úr. Ennyire tudatlanul éltek, szóval rengeteg munka akadt itt. Egy év után láttam, hogy innen nincs visszatérés, elhoztam a bútoraimat. Ittragadtam, befogadtak. Dolgoztam, 1978-ban mentem nyugdíjba, de tanítottam a váci mezőgazdasági szakközépiskola Kókára kihelyezett tagozatán, tavaly végzett az utolsó osztály. Érettségiztettem, előtte elvittem őket Eisenstadtba, Erzsébet királyné sírjához. Énekeltük a magyar Himnuszt, megkoszorúztuk: az osztrákok könnyeztek... Vittem őket Ady szülőhelyére. Most a gyámhatóság társadalmi pártfogója vagyok, három gyerekemnek gyűjtöm a ruhát, könyvet, cipőt. Tettél-e valamit? — S a Széchenyi kopjafa? — O, az nem az én érdemem, én csak mások fülét rágtam... Széchenyi Naplóját többször kiolvastam, szóról szóra. Itt lakom, a térrel szemben. Minden este kimegyek, felteszem magámnak a kérdést: tettél-e ma valamit a HAZÁÉRT? A szomszédos üzletsor előtti teret még ki kellene rakni keramitkockával, mert az a falu homloka, ott lenne a Dísz tér Széchenyi is így tenne... A kopjafa mellett felszedem naponta a szemetet, megtörölgetem a táblát, megigazítom a szalagot. Széchenyi április 7-én halt meg: viszek egy koszorút, csak így, magamban... Röjtöki Hajnalka szakmai munkájáért Kókán kapta az országtól az Arany Katedra Emlékplakettet — talán egyféle erkölcsi jóvátételként, kárpótlásként is. Március 11-én volt nyolcvanhárom éves, abból negyvenet kitelepítetten élt Kókán. Most már otthon van... Tóth Ferenc A jószolgálat nem reklám Harangszóra egy tál étel A fóti ingyenkonyhának néhány éve 30-40 vendége volt naponta. Támogatója Jakab István vállalkozó a helyi önkormányzattal működött együtt. Februárban levelet írt a polgármesternek, melyben közölte, hogy a továbbiakban nem tudja vállalni a számára évi 750 ezer forint költséggel járó szolgálatot. Levelét néhány hét múlva újabb követte, melyben már arról van szó, hogy közös erőfeszítéssel mégis folytatni kellene a rászorulók ingyenétkeztetését. Tárgyalásai alapján a helyi karitatív nőegylet vállalná az étel kiosztását 30-35 étkezőnek, ha GAMESZ konyhájáról a kiosztás helyére lehetne azt szállítani. Az önkormányzati ülésen ismét napirendre került a kérdés, melyről Jakab Istvánná] beszélgettünk. — Ez az akció 1991-ben kezdődött, amikor még a Klapka cég emberei főztek, mi pedig szállítottunk Budapestre, s a Keleti és Nyugati pályaudvarokon osztottuk ki az ételt. Ezért a munkáért anynyi élelmet kaptunk, hogy a fóti szegényeknek is jutott belőle. A Klapka cég körül közben kialakult bonyodalmak miatt ezt beszüntették. Akkor én ezt folytattam a saját pénzemből. Két hónap múlva azonban már csak a fótiak étkeztetését vállaltam. A legtöbben ötvenen vettek részt ezeken az ebédeken. Legutóbb harmincnyolcán igényelték. Ez az idén március elsején szűnt meg. Ennek az az oka, hogy teljesen egyedül maradtam. Szerettem volna együttműködni a helyi egyházakkal, de ők azt mondták, hogy én azért csinálom, mert nekem ez reklámot jelent. Ám, ha szükségét látják, majd segítenek. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy itt semmiféle reklám nem hangzik el. Pusztán valamilyen oknál fogva tönkre ment emberek szerény megsegítéséről, emberségről van szó. Egyedül a római katolikus egyház mellett működő karitatív nőegylet segített eddig a tálalásban. Ezért minden évben kifizettem az óradíjukat, amit a templom javára fordíthattak. Én a helyzet ismeretében úgy döntöttem, hogy továbbra is osztom az ételt, de az önkormányzat több terhet vállaljon. Van itt egy intézményük, a GAMESZ, amely megfőzetheti az ételt. Azt az adminisztratív döntési szándékot persze túlkomplikáltnak tartom, hogy ételhordókat osztanának ki, a nyugdíjcédulákat vizsgálnák meg. Az ingyenkonyha elve, hogy emberi jogon egy tál ételt kap bárki, aki bemegy. Megalázónak tartom, hogy ezért instanciázzanak az önkormányzatnál a nyugdíjszelvénynyel. Sok olyan embert ismerek, aki pár év alatt lezuhant erre a szintre, de azért van anynyj önérzete, hogy nem jön ide könyörögni. — Akin segíteni kell, annak nehéz lesz várnia. Mit gondol, sikerül folytatni amit elkezdtek? Az önkormányzat például ad, vagy adott valamennyi pénzt ehhez a szolgáltatáshoz? Havi tizenötezer forintot, ami a szállítás benzinköltségeire volt elég. Most nem adunk semmit. Mivel maratoni üléseink vannak, most már hatodszor nem kerül sorra a téma, hogy eldöntsük: Mi történjék? Csak azt kellene elintézni, hogy az említett konyha, amely naponta 5-600 adag ételt főz, negyvennel többet készítsen. — Mit gondol ismét megkezdhetnék az ebédosztást? — Nem tudom. Megosztott a testület. Mondják, egyik-másik támogatott mehetne dolgozni. Tény, hogy van köztük könnyelmű felfogású ember is. Én azt mondom, hogy az is jöjjön oda inkább, mint hogy az utcán másokat molesztáljon. A többség valóban létminimum alatt lévő. * Jakab István végül kellemesen csalódott. A képviselő-testület még azon az estén úgy döntött. hogy vele együttműködve folytatni kell az ingyen ebédosztást. Erre a célra 150 ezer forint támogatást szavaztak meg. K. T. I.
