Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-30 / 100. szám

SZUKEBB HAZANK 8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1993. ÁPRILIS 30.. PÉNTEK A rejtélyes átalakulás ’S? Százhalombatta hatá­­fpll rában, egy több mint O hétszáz hektárnyi, körbezárt területen van az ország legnagyobb ola­jipari telephelye. Masszív ér­rendszereken, csővezetékeken érkezik ide egy több tízezer éve eltemetett élet cseppfo­lyós üzenete, az olajjá nemese­dett kő; vagy ahogyan az első kitermelők nevezték, a fekete vér. Hogy több tízezer év táv­latából mit üzen ez a feketén hömpölygő massza? Az élet új lehetőségét, a száguldó ira­mot, a boldogulást. Hirdetve egyúttal egy kortársinak lult életfolyamatokba avatko­zik be az ember. A látogató, hogy megérthes­sen valamit e csöppet sem egyszerű rendszer működésé­ből, célszerűnek tartja a folya­mat legelején kezdeni szemlé­jét, ott, ahol hosszabb-rövi­­debb útja végén előbuggyan a csövekből a fekete vér, s kez­detét veszi rejtélyes átalakulá­sa. A Dunai Finomítóban ezt az üzemegységet a bennfente­sek csak AV 1., illetve AV II. névvel illetik, de úgy is mond­hatnánk, hogy ez az atmoszfé­rikus lepárlóüzem, hisz valójá­tomatizált. A négy üzem lelke a központi vezérlőterem, s szinte hihetetlen, mindezt egy-egy bonyolult, képernyők­kel ellátott vezérlőpult előtt ülve két ember irányítja. Ott­­jártamkor Farkas Gyula és Ba­kos Botond műszakvezetők ve­zényelték a termelést. A vállalat a karriert is bizto­sítja munkásai számára. Ba­kos Botond kőolajfeldolgozó szakmunkásként kezdte itt a pályát, csaknem egy negyed­századdal ezelőtt. Eközben vé­gezte el a vegyipari techniku­mot, s szakismeretei gyarapo­dásával került egyre fennebb Győri Tibor. A 26 éves fiatalember alapszakmája mechanikai műszerész, de már csak néhány hónap, és. kezébe kapja vegyipari technikusi diplomáját. Borkő János üzemvezető-helyettes. A szigorát is higgadt derűvel vállalja. mondható alapigazságot, amely szerint az anyag nem vész el, csak átalakul. Ezt a sarkalatos igazságot bizonyítja nap nap utáni tevé­kenységével a Dunai Finomí­tó 2760 dolgozója. Merthogy az élet új lehetőségeinek ígére­téhez, a száguldáshoz, a boldo­guláshoz elengedhetetlen e fe­kete massza újabb és újabb át­alakulása, átalakítása, szaksze­rű nevén a finomítás. E folya­mat újabb és újabb stációin át válik a fekete vér a motorhaj­tó anyagok sokaságává, fűtő­anyaggá, kenőolajjá, bitumen­né, parafinná, s még hosszan sorolhatnánk mivé, míg . a csaknem negyven termékcsa­lád végére érnénk. Mi, aszfal­ton járó, műanyag zacskókat lóbáló, autózó, hajóra, repülő­re szálló emberek mindebből alig tudunk valamit. Egyéb­ként szükségtélen is tudnunk. Elegendő, ha felfedezzük az ÁFOR-kutakat. a vegyipari termékeket árusító üzleteket, az utazási irodákat. Számunk­ra mindez bőven elegendő. De hogy mi ennyivel beérhes­sük, ahhoz elengedhetetlen, hogy az itt dolgozó három­ezer ember viszont kifogásta­lanul ismerje szakmáját, hogy betéve tudja azt a bonyolult technológiai folyamatot, amely a telepen húzódó csö­vek több száz kilométernyi girbe-gurba labirintusában és a több emeletnyi magas lepár­lótornyokban megy végbe. A szakismereten túl az itteni munka legfőbb jellemzője a fegyelemmel párosuló precizi­tás. Itt nincs helye a véletlen­nek, az esetlegesnek, itt min­den részműveletet a maga jól meghatározott idejében kell végrehajtani, hiszen, szerves anyagokról lévén szó, bonyo­ban ez történik itt. Sómentesí­tés, elődesztilláció, ezek a fo­lyamat első momentumai, amelyeket többtucatnyi más követ, s bár Borkő János üzemvezető-helyettes, aki mindezt elmagyarázza, alapo­san felkészült szakember, a. to­vábbiakban olyan ismeretlen, úgymond olajosnyelven be­szél. amit a látogató már nem ért meg. Számára csak a vég­termékek nevei, a könnyű- és középbenzin, a dízelolaj, a fű­tőolaj, a pakura, a gázolaj je­lentenek valamit. Ha bárki is azt hinné, hogy az itt dolgozók talpig olajo­sak, hatalmasat téved. A telep gyönyörűen parkosított, a láto­gató még olajfoltot sem látott, a munkaruhák példásan tisz­ták. S hogy is ne lennének azok, amikor a munkafolya­­rpat csaknem teljességgel au­a ranglistán. Mint magyaráz­za, ez a bonyolult elektroniká­val ellátott gép olyan okos, hogy nem csupán azt jelzi, hol hibásodon meg a rend­szer, de azt is megmondja, ho­gyan kell a hibát kijavítani. Egyébként ez volt a hajdani DKV első számítógépes irá­nyítórendszere. Azóta másfe­lé is telepítettek már hasonlót. Botosék egész családjának ez a telephely nyújtja a megél­hetést. Felesége itt bérelszá­moló, József nevű fia gépész­technikusi minőségben ugyan­itt, egy hasonló üzemben, az AV Ill-ban dolgozik. Apa és fia több váltásban, hiszen a vállalat megállás nélkül műkö­dik. Kis túlzással azt is mond­hatnánk, életük jelentős részét az olaj társaságában töltik, hi­szen még szabadidejükben is óhatatlanul a vállalati kérdé­sek kerülnek terítékre, s a csa­lád baráti köre is áz üzem munkatársi gárdájából verbu­válódott. Győri Tibor, ez a halk sza­vú, szerény fiatalember, már nincs annyira elkényeztetve, mint a képernyő előtt ülő idő­sebb társai. Az ő munkahelye a csővezetékek között, a sza­badban van. Feladata a gépek, a tolózárak és szelepek kezelé­se. A 26 éves fiatalember alap­szakmája mechanikai műsze­rész, de már csak néhány hó­nap, és kezébe kapja vegyipa­ri technikusi diplomáját. A to­vábbtanulást, helyi képzés for­májában az üzem biztosította számára. Öt éve él Százhalom­­.battán, azon kevesek közé tar­tozik, akik nem az üzemből választottak maguknak felesé­get. Tibor most a család egye­düli keresője, hiszen felesége fő feladata két óvodáskorú fiuk nevelése. A megélhetésre így sincs panasz, sőt még a ta­karékba is tud tenni kereseté­ből, mert terve s vágya, hogy valahol kertes, családi házat vásároljon. Az üzemegység jelenlévő feje, Borkő János, egy mű­szakban negyven ember mun­káját irányítja. Az ő családja is az üzemben és az üzemből él. Attila fia a finomítóban dolgozik. Ilona asszony, a fe­leség pedig a petrokémiai la­boratórium vezetője^ Borkó­­nak, ennek a 44 éves korára nagyapasorsra juttatott, egyéb­ként fiatalos férfinak az ittlé­vő több millióból az első csa­vartól az utolsóig mindent is­mernie kell. S hogy ismeri is valóban, azt minden álszerény­ség nélkül jelenti ki. Szükség­telen is szerénykednie, a 26 év alatt, mióta itt dolgozik, volt ideje bizonyítani. Sze­rénytelensége a mindent tu­dást illetően szakszerű utasítá­saiból derül ki, amihez robusz­hogy a Magyar Olaj- és Gáz­ipari Rt. százhalombattai ope­ratív egysége a maga 80 milli­árd forint nettó árbevételével eredményesség szempontjá­ból az egyik legelőkelőbb he­lyet foglalja el az országban, s tevékenysége folytán gya­korlatilag a teljes magyar szénhidrogéntermék-ellátást biztosítja. Sok egyéb között Nádasi István igazgató: Nagy összegű környezetvédelmi beru­házásaink révén az optimálisra csökkentettük a benzinek kén­tartalmát, javult a gázolajok minősége. Bakos Botond: Ez a bonyolult elektronikával ellátott gép olyan okos, hogy nem csupán azt jel­zi, hol hibásodott meg a berendezés, de azt is megmondja, hogyan kell a hibát kijavítani. tus alkata, hangjának ellent­mondást nem ismerő színeze­te csak a nyomatékot adja. Egyébként amikor rákérde­zek, a szigorát is higgadt derű­vel vállalja. Hogy ez a szigor hogyan nyilvánul meg? Sem­miképpen sem a hangmagassá­gában. Inkább annak színében és a magatartás következetes­ségében. Olyan, akár egy jó zászlóaljvezető, maga adja a példát. — Kamaszként kerültem a vállalathoz — mondja. — Még a növekedésben sem álla­podtam meg, az új pantallóm mindig, csak a bokámig ért. De ahogy nőttem, úgy nőtt bennem az ambíció is többet tudni, többet ismemi. Nincs olyan munkafázis, amit én ne csináltam volna végig. Nádasi István a Mól Rt. Dunai Olajfinomító igazgató­ja, roppant elfoglalt ember; tárgyal, tervez, irányít. Kínai vendégeinek távoztával, egy hosszú tárgyalássorozat vé­gén fogad. Tőle tudjuk meg, —, merthogy az iparágat számtalan támadás éri a kör­nyezetvédők részéről — mondja el, hogy az utóbbi időszakban 71,1 milliárd fo­rintot költöttek környezetvé­delmi beruházásokra, s ennek eredményeként az optimális­ra csökkent a benzinek kén­tartalma, javult a gázolajok minősége. E nagy volumenű beruházás egyik utolsó szaka­szaként egy olyan üzemrészt hoznak létre, amelyben külön­böző kémiai anyagok (metil, terciel, butil és éter) hozzá­adásával magas oktánszámú benzinkomponenst tudnak majd előállítani. Minderről viszont nekünk, autózó, műanyag zacskókat ló­báló, aszfalton járó, hajóra, re­pülőre szálló embereknek csak azt kell tudnunk, hogy hol található az ÁFOR-kút, a vegyipari temiékeket forgal­mazó üzlet, az utazási iroda. A többit elegendő, ha ez a csak­nem háromezer dolgozó tudja. Paizs Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents