Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-16 / 88. szám

MEGYEI HÍRLAP XXXVII. ÉVFOLYAM, 88. SZÁM Ára: 13,50 forint 1993. ÁPRILIS 16., PENTEK Megyei áttekintés Megelőzni a katasztrófát Kiemelt téma volt a dunai finomító Illyés Kilencvenegy éve született, s tíz éve, hogy eltemettük. Hány ezren, hány tízezren állhatták a sírja körül? Hány millióan? Sütő' András búcsúzó szavai ott reszketnek a Farkas­rét gesztenyefái között ma is. Hallják? Emlékeznek? Már-már vége a ceremóniá­nak... S ekkor egy — nem váratlanul, de — kétségbeeset­ten kiszakadó hang a tömegből: — És a Himnusz?... Igen — mint öt évvel előbb Nagy László temetésén is, s aztán mindig, ha valaki nagytól búcsúzunk —, fölhang­­zott az „Isten áld meg...”— Erősödve és egyre erősebben. (Ohó! De hiszen ez nincsen benne a protokollban! — villanhatott át a hivatalos horgerantalok valamelyikének agyán. Tehát: spuri! Azonmód, a Himnusz közben is, a rendőrök szorosan őriző' sorfala között csörtetve, igyekez­ve libasorban húzták el a csíkot.) A Himnusz ettől csak erősebb lett. Vörösmarty 1855-ös temetéséről tudjuk, hogy a rend­szer elleni tüntetéssé vált. Illyés temetése is... Nemzedékek hajtottak fejet a sírnál a 20. századi sor­sunkat átfogó életmű és alkotója előtt. Ott voltak a harmincas évek — ekkorra ősz és őszülő — fiataljai, akik számára Illyés — a Puszták népe volt. S ott az 56-os fiatalok, akik számára Illyés a töredező újságpapíron őrzött „Egy mondat... ”ot jelentette. S ott mind — az előbb és később indulók, akik számá­ra Illyés azt az írót jelentette, aki „A hontalanság évei” című könyvhöz előszót írt, azt, aki „a patrióta jogot véd” axiómáját megfogalmazta, azt, aki az együvétartozás tör­vényét gyengülő torokkal, de egyre erősebben tudta mon­dani. Tíz éve. Csak tíz éve, már tíz éve! Sok év jön, s ő mindig ott lesz a legnagyobbak között. Ahogyan őa Koszorú-t írta a magyar nyelvhez, úgy vi­szik hozzá mindig a magyarul beszélők emlékező virágai­kat, szerte a világon. Somos Béla Ülésezett a kormány Megerősített szabályok Kedvező folyamatok A közgazdászok prognózisa szerint 1995-től évi 3-3,5 száza­lékos gazdasági növekedésre le­het számítani, az ezredforduló­ra a magántulajdon aránya elér­heti a 65-70 százalékot, az inflá­ció egyszámjegyű lesz, a mun­kanélküliség pedig 12-13 száza­lékos — mondta Bognár Jó­zsef akadémikus tegnap Veszp­rémben, a rendszerváltás folya­mataival foglalkozó tudomá­nyos tanácskozáson. E jelzés hi­tele azon múlik, hogy Magyar­­ország miként tud együttmű­ködni a világ és Európa gazda­sági rendszereivel. A világ gaz­daságában jelentkező tendenci­ák Magyarországon is kikerül­­hetetlenek, így a szolgáltató gazdaság erősödése, az infor­mációs gazdaság felértékelődé­se, és az, hogy a szabad javak — a víz, a levegő, a természet — is bekerülnek a közgazda­ságba. Vagyis a természeti ér­ték, annak védelme is gazdasá­gi tényezőként hat. Az akadé­mikus kedvező jelenségnek ítél­te a külföldi tőkebefektetés mértékét, amely 1991-ben 1,5 milliárd, 1992-ben pedig 1,2 milliárd dollár volt. Kulcskér­désnek tartja a munkanélküli­ség kezelését, az adórendszer, a bank- és hitelrendszer továb­bi korszerűsítését, a vállalkozói feltételek javítását. — Tizenketten szavaztak a húsvét előtti héten megtartott testületi ülésen az idei költ­ségvetésre — mondja Teleki Gyula polgármester. — Mind­össze egyetlen igen hiányzott ahhoz, hogy az önkormány­zat vezetése elfogadja ezt a programot. Megjegyzem, ma­gam is ellene szavaztam! Ügy vélem, amennyiben azt a vitás 50 milliót, amelyet a 12 igennel voksoló képviselő elsősorban a két helyi közép­szintű iskola fejlesztésére A kormány a közelmúltban hagy­ta jóvá a védelmi felkészítés és az országmozgósítás 1993-as feladat­tervét, melynek alapján a Pest Me­gyei Honvédelmi Bizottság meg­határozta tennivalóit — tájékoztat­ta lapunkat Földváry Vendel ezre­des, a Köztársasági Megbízott Hi­vatala Védelmi Koordinációs Iro­dájának vezetője. A tegnapi tanácskozáson az üle­­tékesek a többi között foglalkoz­tak a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság ár- és belvízvédelem­szánja, inkább a közutak ál­lagjavítására, bővítésére, az alapellátást biztosító intézmé­nyekre kellene fordítani. — Tizenkét embert emlí­tett. Ők ugyanazok a képvise­lők, akik néhány hónapja az ön elleni fegyelmi vizsgálatot kezdeményezték, illetve a fel­függesztését kérték? — Ugyanazokról a testüle­ti tagokról van szó, tehát fel­tételezhetem, hogy miként az ellenem indított vizsgálat mö­gött politikai okok is meghú­mel kapcsolatos felkészülésének helyzetével, ugyanis az árvízvédel­mi feladatok egy meghatározott szinttől a megyei honvédelmi bi­zottság hatáskörébe tartoznak. A kiemelt napirendi pont azonban a százhalombattai dunai finomító katasztrófa-veszélyeztetettségével kapcsolatos, a lakosságot védő in­tézkedések áttekintése volt. Ezzel kapcsolatban az idén másodszor került sor megbeszélésre, hiszen február 1^-án már tárgyaltak Száz­halombattán a kőolajfinomító igaz­zódtak, a költségvetési elkép­zelések szavazásánál is hason­ló szempont vezérelte képvi­selőtársaimat. Ami a fegyel­mi ügyet illeti, az a bíróság előtt van; a felfüggesztésem­re azért nem került sor, mert jelenlétem nem akadályozza a vizsgálatot. — Miből gondolja, hogy az ön elképzelése a helyes, az ön által javasolt költségvetés a legmegfelelőbb Pécel szá­mára? — Különféle lakossági fó­rumok és vélemények győz­tek meg arról, hogy sok teen­dőnk lenne a helyi csatorná­zás, az útépítés, a szennyvíz­­tisztítás és az iskolafenntartás terén is. Ami pedig a közép­szintű oktatást illeti, az mesz­­sze túlnő a település határain. (Folytatás a 4. oldalon) Erdősi Ágnes felvétele gatójának előterjesztéséről, aki a veszélyeztetettség csökkenése mi­att kérte a honvédelmi bizottsági határozat felülvizsgálatát. Erre a fontos programra a MÓL Olajipa­ri Rt. igazgatóját, valamint Százha­lombatta és Ercsi önkormányzatá­nak polgármestereit is meghívták. A megbeszélésen részt vett Bujdo­só Imre ezredes, a Polgári Védel­mi Megbízott Országos Parancs­noka és Regős György alezredes, a megyei polgári védelmi törzspa­rancsnok is. - ti -Amerikai küldöttség A Honvéd Vezérkar és az Amerikai—Magyar Katonai Munkacsoport együttműködé­sének keretében látogatást tett hazánkban tegnap az Egyesült Államok hadseregé­nek küldöttsége Keith L. Skid­more ezredes vezetésével. A Honvéd Vezérkar részéről Korín Károly mérnök ezre­des és Nagy Attila ezredes vett részt a találkozón. A láto­gatás célját szervezési és moz­gósítási kérdésekről szóló konzultációkban jelölték meg. Az egyik színhely a Pest Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság volt, ahol Hor­váth László ezredes, parancs­nok tájékoztatta a vendége­ket a parancsnokság munkájá­ról. Ezt követően a vendégek lehetőséget kaptak a műkö­dés gyakorlati részének meg­ismerésére. F. L. A kormány határozatba fog­lalta az Európa Közösségek Bizottsága által április 7-én elrendelt beviteli tilalommal kapcsolatos további intézke­déseket. A határozat lényegé­ben nem tartalmaz új rendel­kezéseket, megerősíti viszont a már érvényben lévő szabá­lyokat — közölte Juhász Ju­dit tegnap a kormányszóvi­vői tájékoztatón. A kormány a határozatban azonnali hatállyal utasította a földművelésügyi, valamint a külgazdasági minisztert ar­ra, hogy az EK-határozat mellékletében felsorolt, ve­lünk azonos megítélés alá eső országokkal, valamint az Ukrajnával és Moldáviával való áruforgalomban foko­zottan érvényesítsék a jár­ványvédelmi szempontokat. Utasította továbbá a földmű­velésügyi minisztert, hogy április 30-ig tegye meg a szükséges lépéseket a korlá­tozó intézkedésekből szárma­zó piaci veszteségek mérsék­lésére. Telefonbeszélgetést folyta­tott tegnap Antall Józsefma­­gyar és Hanna Suchocka len­gyel miniszterelnök. A be­szélgetés tárgya többek kö­zött az a beviteli tilalom volt, amelyet Lengyelország, más országokkal együtt a Magyar­­országról származó élő álla­tokkal. azok húsával és termé­keikkel szemben bevezetett. A lengyel miniszterelnök asz­­szony tájékoztatást adott ar­ról, hogy a beviteli tilalmat, a visegrádi együttműködés szel­lemében, Magyarországgal és Csehországgal szemben áp­rilis 16-án 24 órától megszün­teti. Határidő után Pécelen Mennyit érnek az iskolák? Mindössze egy szavazaton múlott, hogy az eredeti határ­idó' betartásával sikerül-e elfogadni Pécel költségvetését. A húsvéti ünnepek előtti héten megtartott, s eredménytele­nül zárult testületi ülést ma ismétlik meg. A tét ezúttal nagy: amennyiben nem lesz a költségvetés mellett legalább 13 igen szavazat, úgy a Pénzügyminisztérium leállítja — azaz egyelőre egy hónapra felfüggeszti — a központi anyagi támogatást. Ha a Suzukl-Janslk Márkaképviseletnél sutét vásárol, nyerhet egy *!\magyar Suzukit! Cegléd, Körösi út 28. Telefon/fax:Q6-53-14005

Next

/
Thumbnails
Contents