Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-15 / 87. szám

1 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1993. ÁPRILIS 15.. CSÜTÖRTÖK 3 Külügyi tájékoztató Importtilalmunk nem ellenlépés A magyar kultúra értékeit közvetíti a Duna Tv Az előzetes tervek szerint jövő hét végén Pozsonyban magyar—szlovák szakértői tárgyalásokra kerül sor, ame­lyeken elsősorban vízügyi kér­déseket vitatnak meg —jelen­tette be Herman János kül­ügyi szóvivő szokásos sajtótá­jékoztatóján. Hozzáfűzte: még nem ismeretes azonban annak az egyeztető szakértői tárgya­lássorozatnak az időpontja, amelyre a Nyugat-Európai Unió külügyminiszteri taná­csának döntése nyomán kerül sor. Mint ismeretes, a nyugat­európai testület általános fel­ajánlást tett arra, hogy német és olasz hajók ellenőrizzék a Dunán a Kis-Jugoszlávia elle­ni embargó érvényesülését. A szóvivő közölte: ez az általá­nos felajánlás április 22-én az Európai Biztonsági és Együtt­működési Értekezlet illetékes fóruma elé kerül. A magyar importtilalom nem értékelhető ellenlépés­ként — hangsúlyozta más té­mára térve a szóvivő —, ugyanakkor nem tagadta, Az EK élőállat-beviteli em­bargója miatti károk csökken­tése érdekében egy sor intéz­kedést tett tegnap a Földmű­velésügyi Minisztérium. Szabó János földművelés­­ügyi miniszter elmondta: az Agrárpiaci Rendtartás Tárca­közi Bizottságának állásfogla­lása értelmében 10 százalé­kos többlet exporttámogatást adnak mintegy 3000 darab növendékbika közös piaci be­viteli tilalom kapcsán meghi­úsult kiviteléhez. A támoga­tást pályázat alapján lehet el­nyerni. A sertéstenyésztésben felhalmozódott problémák or­voslására szintén több intéz­kedés született. A bőrös-sza­­lonnás félsertés esetében a minisztérium intervenciós be­avatkozást tart szükségesnek. Ennek megfelelően március 31-e és június 30-a között a gazdálkodók a saját termelé­sű, exportra szánt bőrös-sza­­lonnás félsertés készletnövek­ményük után támogatást ve­hetnek igénybe. (Viszonyítá­si alap a március 31-i kész­let.) Az április 30-án mért készletnövekményre 17 fo­rint támogatás igényelhető ki­logrammonként. Május 31-ig 6 forinttal és június 30-ig to­vábbi 6 forinttal csökken az igényelhető kiegészítő támo-A Magyarországi Szociálde­mokrata Párt stílusban és tarta­lomban egyaránt új arculatot ke­res, és meghatározó szerepet kí­ván betölteni a hazai szociálde­mokrácia integrációjában — je­lentette ki Borbély Endre, az MSZDP elnöke a párt szerdai sajtótájékoztatóján. Borbély ismertette a párt tár­hogy a lépésnek van lélektani hatása is, azaz „zökkenőként értékelhető az EK és hazánk folyamatos közeledésének út­ján”. A szóvivő bejelentette: saj­tóértesülésekkel ellentétben nem szerdán, hanem pénte­ken kerül sor Prágában a vi­segrádi négyek egyeztető tár­gyalására. A szóvivő újságírói kérdés­re kijelentette: Magyarország támogatta a Biztonsági Ta­nács határozatát arról, hogy ellenőrizni kell Bosznia felett a repülési tilalom megtartá­sát, és a BT-határozat része a NATO akciója is. Herman Já­nos emlékeztetett arra, hogy az ENSZ-testület elhalasztot­ta a Kis-Jugoszlávia elleni szankciók szigorításáról szó­ló határozattervezet napirend­re tűzését, de erre előrelátha­tólag április 27-én sor kerül. A szankciók kapcsán hazán­kat komoly károk érték, ezért Magyarország bejelentette konzultációs igényét a kom­penzációról. gatás. Ez azt jelenti, hogy má­jus 31 -én már csak 11 forint, június 30-án pedig 5 forint tá­mogatás kapható kilogram­monként. A támogatás feltéte­le még az is, hogy a termelő­nek a tőzsdei egyes kategóriá­jú vágósertésnél 85 forint ki­logrammonkénti árat, egyéb kategóriákban pedig 77 fo­rint kilogrammonkénti felvá­sárlási árat fizessenek a felvá­sárlók. A bizottság arról is döntött, hogy 600 tonna szalá­mira és 400 tonna szárazkol­bászfélére ugyancsak 10 szá­zalékos többlet exporttámoga­tást adnak. A vágójuhra és juhhúsra — ha azt az Európai Közös­ség országain kívül piacra szállítják a külkereskedők — augusztus 31-éig 20 százalé­kos többlet-exporttámogatás igényelhető pályázat alapján. Feltétel azonban, hogy a ter­melőknek 35 kilogrammos — vagy azt valamivel megha­ladó súlyú — bárány esetén legalább 88 forintos felvásár­lási árat kell fizetni kilogram­monként. A testület határozott arról is, hogy juhexport kapcsán történt letéti díjat mindenki­nek visszafizetik — a megfe­lelő dokumentumok bemuta­tása után. sadalombiztosítási választások­kal kapcsolatos álláspontját, amely szerint az MSZDP a kam­pány során nem részesít előnyben egyetlen szakszerveze­ti konföderációt sem, ugyanak­kor a választások eredménye be­folyásolja későbbi kapcsolatai­kat a munkavállalói érdekképvi­seletekkel. Az Országgyűlés tegnapi ülés­napján Szabó János földműve­lésügyi miniszter összefoglalta az Európai Közösség és Auszt­ria által a ragadós száj- és kö­römfájásra hajlamos élőállatok és az ezekből származó állati ter­mékek importjára elrendelt tila­lommal kapcsolatos történéseket. A miniszter tájékoztatta a Tisztelt Házat arról, hogy az im­porttilalmat ezekre a termékek­re a magyar állatállomány vé­delmében szintén elrendelték. Az EK-tilalomhoz csatlakozott Lengyelország is, a miniszter szavai szerirít számunkra telje­sen érthetetlen módon. A leg­frissebb információk szerint — mondotta Szabó János — Tö­rökország is hasonló tilalmat ve­zetett be. A minisztérium több­ször is megpróbált közbenjárni az olasz, illetve az Európai Kö­zösség megfelelő hatóságainál a tilalom enyhítése érdekében, azonban erőfeszítései eredmény­telenek maradtak. Szabó János arról is tájékoz­tatta a Tisztelt Házat: egy tárca­közi bizottság ülésezik, hogy meghatározza, milyen, az agrár­piaci rendtartás eszköztárát igénybe vevő módon lehetne enyhíteni a tilalmak által oko­zott piaci zavart. A legnagyobb problémát az okozza, hogy kö­zel 270 ezer juh exportja hiúsult meg. Felmentés A köztársasági elnök — a mi­niszterelnök javaslatára — tegnap Misley Károlyt, a Kör­nyezetvédelmi és Területfej­lesztési Minisztérium köz­­igazgatási államtitkárát e tisztségéből — érdemei elis­merése mellett, más fontos megbízatására tekintettel — 1993. április 14-ei hatállyal felmentette. A felmentést kö­vetően Misley Károly meg­kezdi felkészülését a külszol­­gálati tevékenységre. Egyidejűleg a miniszterel­nök kezdeményezte az Or­szággyűlés elnökénél, hogy dr. Kemény Attilát, a Környe­zetvédelmi és Területfejlesz­tési Minisztérium helyettes ál­lamtitkárát — közigazgatási államtitkárrá történő kineve­zése érdekében — az illeté­kes parlamenti bizottság hall­gassa meg. Vidéki pályázók A világkiállításhoz kapcsoló­dó ingatlanfejlesztés, az expo területének beépítése és maga a világkiállítás számos lehetőséget kínál a belföldi vállalkozóknak. A Világkiál­lítási Programiroda előnyben részesíti a magyar vállalkozó­kat — mondta el a Vállalko­zók Országos Szövetsége el­nökségi ülésén Barsiné Pa­­taky Etelka, az 1996-os világ­­kiállítás főbiztosa. A prog­ramirodához 253 pályázat ér­kezett a javasolt vidéki ren­dezvényekről. A Duna Tv támogatásával kapcsolatos polémia okán kért szót napirend előtt Katona Ta­más miniszterelnökségi állam­titkár, aki ismételten hangsú­lyozta: nem tudott a Duna Tv finanszírozására vonatkozó tit­kos kormányhatározatról. Sie­tett hozzátenni ugyanakkor, hogy amennyiben tudomása van a dokumentumról, úgy azt büszkén vállalta volna. A kor­mányhatározat ugyanis egy olyan alapítvány támogatását helyezi kilátásba, amelynek ré­vén magyar nyelvű, a magyar kultúra értékeit közvetítő televí­zióműsorhoz jut a határon túli magyarság. Katona Tamás az ügyben el­hangzott nyilatkozatok hátterét megvilágítva elmondta: amikor értesült a kormányhatározat meglétéről, azonnal korrigálta korábbi nyilatkozatait, sőt a Mi­niszterelnöki Sajtóiroda ezzel kapcsolatos közleményét is ő maga fogalmazta. Az államtit­kár egyúttal vitatta azokat az ál­lításokat, amelyek szerint tör­vénybe ütközne a Duna Tv ilyen formában történő támoga­tása. Mint rámutatott: a kor­mány a költségvetés mellett ala­pítványi juttatásból is finanszí­rozhat, így a Duna Tv-t működ­tető alapítvány támogatása nem sérti az államháztartási törvény rendelkezéseit. ENSZ-misszióra készülő kato­nákat búcsúztattak tegnap a Ma­gyar Honvédség Művelődési Házában. Bíró Béla vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar hadműveleti főcsoportfőnöke, vezérkarifő­­nök-helyettes búcsúztatta a Ma­gyar Honvédség hét tisztjét, akik az UNIKOM — iraki—ku­vaiti tűzszünetet ellenőrző — és az ONUMOZ — Mozambikon keresztül az ENSZ-misszió ke­retén belül tevékenykedő — csoport tagjai lesznek. A kivá­lasztott tisztek r.övid időn belül felváltják azokat a magyar tisz-Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF felmérései alapján gyermekek millióinak jóléte, egészsége, tanulása, egyes or­szágokban pedig egyenesen élet­­benmaradásuk került veszélybe a közép-kelet-európai átalaku­lás időszakában. A régió gyer­mekeinek védelmében — az érintett országok, valamint az UNICEF szakértőinek bevoná­sával — nemzetközi tanácsko­zás kezdődött tegnap Budapes­ten. A kétnapos eszmecsere szándékairól sajtótájékoztatón számoltak be. A tanácskozás céljaként jelöl­ték meg, hogy a kelet-közép-eu­­rópai országokban is érvényt szerezzenek a gyermekek jogai­ról szóló nemzetközi egyez­mény határozatainak. Az UNI­CEF — amint azt Kecskeméti Az Országgyűlés folytatta a nemzeti és etnikai kisebbségek­ről szóló törvényjavaslat általá­nos vitáját. A felszólaló képviselők több­sége elismeréssel és egyetértés­sel szólt az előterjesztésről, töb­ben a térség országai számára is példaértékűnek nevezték a do­kumentumot. A Külügyi Bizott­ság előadójaként Bratinka Jó­zsef (MDF) kiemelte: a törvény­­javaslat minden tekintetben megfelel a nemzetközi normák­nak, és egyúttal gyakorlati meg­közelítéssel kezeli a kisebbségi problémakört. A törvényelőké­szítés fázisait felidézve Csa­pod)- Miklós (MDF) cáfolta azo­kat az ellenzék részéről érkezett vádakat, melyek szerint a beter­jesztett törvényjavaslat nem egyezik azzal a szövegváltozat­tal, amelyet a kisebbségi szerve­zetekkel, a kisebbségi kerékasz­tallal egyeztettek. Az Országgyűlés délutáni ülésén elfogadta a Büntető tör­vénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosítását célzó törvényjavaslatot, amelyet egyes MDF-es képviselők az önkényuralmi jelképek haszná­latának korlátozása céljából ter­jesztettek elő. Este ellenszava­zat és tartózkodás nélkül elfo­gadta a Magyar Köztársaság honvédelmi alapelveiről szóló határozati javaslatot. teket, akik már egy éve teljesíte­nek külszolgálatot. Jelenleg 31 tiszt teljesít kato­nai megfigyelő feladatot Kuvait­­ban, Angolában, Mozambikban és Grúziában. A magyar ENSZ-katonák tevékenységé­vel a világszervezet elégedett. Ezt bizonyítja az is, hogy várha­tó egy magyar orvos-egészség­ügyi csoport kiküldése Szomáli­ába. Már megkezdődtek az elő­készületei annak, hogy az EBEÉ keretében — felkérés esetén — magyar katonai megfi­gyelők utazzanak Hegyi-Kara­­bahba. Edit, a szervezet Magyar Nem­zeti Bizottságának igazgatója el­mondta — olyan „emberszabá­sú” politikát szorgalmaz mind a kormányoknál, mind pedig & nemzetközi pénzügyi szerveze­teknél, amely a rendszerváltás idején védelmet nyújt a társada­lom legkiszolgáltatottabb cso­portjainak, így a gyerekeknek is. Az UNICEF nemrégiben nagyszabású kutatási és monito­rozó programot indított a térség­ben. A program — amely Albá­niára, Bulgáriára, Csehország­ra, Magyarországra, Lengyelor­szágra, Oroszországra, Románi­ára, Szlovákiára és Ukrajnára terjed ki — az illető államok sta­tisztikai adataira építve a szoci­ális viszonyokat és a rájuk ható kormányzati politikát kívánja nyomon követni. Kormányülés — előzetes A kormány csütörtöki ülésén is­mét foglalkozik az Európai Közös­ség által múlt héten elrendelt bevi­teli tilalom ügyével és előterjesz­tést hallgat meg az embargóval kapcsolatos további intézkedések­ről. A kabinet emellett foglalkozik a helyi rádió- és televízióstúdiók alapításának engedélyezésével is. A kormányülés napirendjén sze­repel az élelmiszerekről szóló tör­vény tervezete. A miniszterek foglalkoznak a Szabadságharcosokért Alapítvány ez évi támogatásával, s egyúttal át­tekintik az alapítvány használatá­ba kerülő mátyásföldi laktanya­­épületek felújítási, átalakítási mun­kálataival kapcsolatos pénzügyi kérdéseket. Ünnep után Hálásan köszönjük azok­nak a kedves olvasóink­nak a telefonjait, akik csupán annyit akartak elmondani, hogy nagy örömmel lapozták, ol­vasták húsvéti 32 olda­las számunkat. Sokan el­mondták, hogy ennek a színvonalnak kellene ál­talánosnak lennie a ma­gyar sajtóban. Termé­szetesen ezekkel az ész­revételekkel teljes mér­tékben egyetértünk, hi­szen tudjuk, hogy azok a szerzők, akik húsvéti számunkba kéziratot küldtek, valamennyien a nemzet elkötelezettjei. Közülük sokan már csak a Pest Megyei Hír­lapban publikálnak, hi­szen az egyéb napilapok stílusa vagy nem felel meg számukra, vagy ott kézirataikat el sem fo­gadnák. S. Ferencné, ki életében először vett kéz­be Pest Megyei Hírla­pot, merthogy Szatmár­­ban lakik, azért tárcsáz­ta fel szerkesztőségün­ket, mert mélységesen meg volt döbbenve, hogy a véletlenül föl­emelt újságban olyan, számára becsült és tisz­telt főpapok írásait ol­vasta, mint Keszthelyi Ferenc, Gyulay Endre és Jeleníts István. Nagy örömmel tapasztalta, hogy Benedek István és Fekete Gyula írásait is megtalálta, s azonnal ér­deklődött, vajon Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg megyében előfizethet-e a Pest Megyei Hírlapra? Ez utóbbi kérdésére csak annyit tudtam vála­szolni, hogy nem tudom, hiszen egyre többen ke­resnek fel azzal, hogy Pest megyében, illetve Budapesten sem tudnak lapunkra előfizetni, s volt, aki meglepetésének adott hangot, hogy az egy hónapig ingyen kül­dött mutatványszáma­ink után a postás nem kereste fel azzal, vajon kíván-e előfizetni vagy sem. Aki telefonált, kí­vánt volna, ám nem tud­ja, mit tegyen. Őt arra kértük, mint most mind­nyájukat, akiknek ha­sonló szándékuk van, hogy keressék fel szer­kesztőségünket. Előre is köszönjük. (Vödrös) Exporttámogatás az embargó miatt Az MSZDP keresi új arcát Magyar békemegfigyelók búcsúztatása A gyermekekért

Next

/
Thumbnails
Contents