Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-08 / 82. szám
$ PEST MEGYEI HÍRLAP SZÜKEBB HAZÁNK 1993. ÁPRILIS 8., CSÜTÖRTÖK 5 Ceglédi Aranykatedra-díjas Nekem sohasem hiányzott a csillogás A napokban Cegléden két pedagógus m vehette át az Aranykatedra-díjat. Az egyik boldog kitüntetettel, Béres Kár oly név al, az Erkel zeneiskola zongoratanárával ennek apropóján beszélgettünk. • Kislányként is erről a pályáról álmodott? — A családunkban ez a hivatás egy életforma. Édesanyám, nagyanyám, négy testvérem és a sógoraim is pedagógusok. Bár öcsém. Halmos Béla — akárcsak édesapám — építészmérnök, s elkanyarodott a népzenéhez. Ám ő is tanítani szeret a legjobban. Gyulán születtem, ott töltöttem a gyermekéveim. • Otthon muzsikáltak-e? — Természetesen. Hiszen mind az öten jártunk zeneiskolába, különböző hangszereken játszottunk. Ezért aztán nemegyszer muzsikáltunk otthon együtt. Édesanyámnak nagyon szép hangja volt. Ő is részt vett a közös zenélésben. Édesapámtól tanultuk az első népdalokat. Esténként lefeküdtünk. Besütött az ablakon a holdvilág és édesapámmal énekeltünk. Ő oltotta belénk a népdal szeretetét. A testvéreim már kisgyermekként jó néhány népdalversenyt meg is nyertek. • Ezek szerint az ön útja a zenéhez kijelöltetett. — Azért volt egy-két akadály. Hetedik általános iskolába jártam, amikor zongoratanárnőmet, Sípos Évát áthelyezték Szegedre. Azt mondtam, én utána megyek. Anynyira ragaszkodtam hozzá, hogy a szüleim végül is elengedtek. Ő egyengette az utam. Később zenegimnázi-Látjuk a belső szerveket! Kés nélküli műtétek! Ml SEGÍTÜNK! Gvermekvitiligo, meszeseden reuma, prosztata, magas és alacsony vérnyomás, gerinc-, fej-, szívós tüdőbántalmak, gyomorfekély, máj- és bélrendszeri rendellenességek, epekő, vesekő, pajzsmirigy-elégtelenség, zöldhályoa, rövidlátás, távollátas, aranyér, fül- és orrgyulladás, ekcéma, pikkelysömör, lábszárfekélyek. Nyomtalanul eltüntetjük az anyajegyeket és a szemölcsöket. Vinogradov Valentyin és Vinogradova Tatjána Rendelő: Kecskemét, Dohnányi Ernő u. 47. (Vacsi köz, 16-os autóbusz) Rendelés: hétfőn, szerdán, csütörtökön, szombaton, 10-től 13 óráig és 14-től 18 óráig. umba iratkoztam. Igen ám, csakhogy szeptemberben egy tollvonással megszüntették az ország valamennyi ilyen típusú intézményét, így kerültem a Tömörkény Gimnázium matematika tagozatára. Ám szerencsére — még ebben a tanévben — februárban úgy döntöttek, hogy visszaállítják a zenegimnáziumokat. Valamennyien — akiket különböző osztályokba szétszórtak — zenegimnáziumban érettségiztünk. Innen a szegedi tanárképző zongora tagozatára vezetett az utam, s egy nagyszerű pedagógusnál. Nagy né Varjú Vilmánál végeztem. • Hogyan került Ceglédre? — Utolsó éves tanárképzős hallgatóként meghívtak tanítani a szegedi gyakorló zenei általános iskolába. Közben édesapámékat áthelyezték Gyuláról Budapestre. Én mindenképpen szüleim közelében szerettem volna maradni. Csakhogy az idő tájt minisztériumi engedéllyel lehetett egyik megyéből a másikba áttelepülni. A fővárosba pláne. Az összhangzattan tanárom jó barátja volt a ceglédi zeneiskola akkori megbízott igazgatója. Miután éppen három zongoratanár ment el az intézményből, megkértük a külön engedélyt, hogy beléphessek Pest megyébe. így kerültem ide a zeneiskolába 1962-ben. • Ön eléggé visszahúzódik, ritkán „csillog”. Miért e zárkózottság? — Nem vagyok én zárkózott; ilyen az alaptermészetem. Valójában nekem sohasem hiányzott — s tőlem idegen is — a csillogás. Tisztelem azt, akiben ott rejlik ez a képesség. Én megtaláltam életemnek azt a formáját, amiben jól érzem magam és hasznosan tevékenykedhetem. Voltaképpen a munkám gyümölcse beérett. Egykori növendékeim közül öten lettek zongora-, s ki tudja hányán énektanárok. Közülük néhányan a kollégáim. Mások leveleznek velem, ide bárki, bármikor hazajöhet. Egyébként a tantestület háromnegyede egykori zeneiskolai növendék; ez a tény alighanem önmagáért beszél. Külön öröm volt, hogy a tanítás mellett kamarazenélhettem is. Főleg Dávid Sándorral és persze jó néhány kollégámmal hódolhattam ennek a nagy szenvedélyemnek. • Szigorú-e? — Minden tanítványommal igyekszem megtalálni a hangnemet. Mindig egy-egy kis egyéniséghez — aki szétszórt figyelmű, mozgékony, lezser vagy éppen szorgalmas — igazítom az elképzeléseimet. A követelményeimből soha nem engedek. Úgy érzem, nem vagyok hisztis és következetlen sem. • Mit érzett belül, hogy kitüntették? — Először is meglepődtem. Ugyanis tökéletesen titokban tartották. Természetesen nagyon örültem. Ez a város zenei életének — pedagógusainak — komoly elismerése. A zenetanítás némiképp diófaültetés. Nem biztos, hogy aki ülteti és gondozza a csemetét, gyönyörködhet is benne. Nekem megadatott ez a kegy. Remélem, hogy a város hasznára tevékenykedtem. A férjem — aki igazgatóm is évtizedek óta — emberi, erkölcsi, pedagógiai mércéjét követtem. Örülök, hogy együtt dolgozhatnunk. Nem szakad meg a hagyomány sem a családunkban. Mindkét lányunk zenetanár lesz. Fehér Ferenc Névadó Gyálon Vidéki iskola Száll a dal, egy maroknyi kisgyerek önfeledten énekel. Ha Bartók tanár úr mindezt most látná, hallhatná, szép komoly arca örömtől ragyogna. Mert Bartók tanár úr idegenkedett a gépi zenétől, hitte és vallotta, a természetes hangokat semmi más nem pótolhatja. Ezért is maradt ránk oly kevés hangfelvétele, s film is csak néhány tíz méter. E kevésből kaptunk ízelítőt aztán az ünnepségen, melynek során a gyáli 2. sz. Általános Iskola Bartók Béla nevét vette fel. A gondosan összeválogatott műsort kis házi kiállítás egészítette ki, Bartók életútjának egy-egy mozzanatát láthattuk képekben, a tv-monitorról pedig magát a Mestert, amint az Allegro Barbarát játssza 1931-ben. A zeneköltő Bartók után a népdalgyűjtő Bartók következett. A népdal csiszolatlan drágaköveiben gyönyörködhettünk. Abban az eredeti formában, ahogy ő lejegyezte hatvan, hetven évvel ezelőtt. Az erdélyi havasok lankáján, esztenák tövében. Valamikor pejoratív felhanggal mondtuk ki: vidéki iskola. Gyál esete azt bizonyítja, egy iskola szellemiségét nem a térképen elfoglalt helye határozza meg, hanem a tanárok, nevelők munkája s a gyerekek fogékonysága. Mostantól ez az iskola nevében is kötődik a magyar kultúrához Bartókon keresztül. Mint Gyimesi István polgármester mondta: eddig olyan volt ez az iskola is mint a többi, a tudás betonból, üvegből és acélból készült bástyája. De 1993 tavaszával egy új korszak kezdődött, egy nagy művész szellemiségének hordozója lett. (-m-) Isaszegen és Gödöllőn emlékeztek Két tavaszi ünnepet adott a múlt (Folytatás az I. oldalról) Katona Tamás felidézte azokat az emlékképeit, melyeket Isaszegen az elsőként, négy évvel ezelőtt, a lovashuszárokkal együtt megtartott közös ünnepségről őriz. — Soha nem felejtem, milyen érzékletes történelmi levegője támadt Isaszegnek, amikor a Szobor-hegyen állva észrevettük, hogy az erdőből — miként ez 1849-ben is történt — előbukkantak a huszárok. Arra is elevenen emlékszem, mondta az államtitkár, hogy azon a tavaszon azért jelentek meg az ünneplők körül rendőrök, hogy felügyeljék az eseményeket. Ma pedig már ránk vigyázni jöttek. Ennek a változásnak az értékelésénél ismét csak a múltba tekintett a történész-államtitkár. Olyan magyar győzelem volt az 1848-as tavaszi pesti forradalom, illetve az egy esztendővel később lezajlott hadjárat, melyeknek hatására élni, dolgozni, termelni kezdett az ország. S ezek közül a jelentős események közül is kiemelkedik az isaszegi csata, amely közvetve elősegítette minden idők legszebb magyar függetlenségi nyilatkozatát. A mával ekképpen vont párhuzamot Katona Tamás: hasonlóan nehéz és sorsfordító éveket él ma is ez az ország. Ugyanakkor példamutató és egyben példátlan türelemmel viseli a magyar nép az átalakulás nehézségeit. Ez ad bizodalmát abban, hogy ismét megvalósítható ebben az országban mindaz, amiért 1848—49-ben harcolt a nép. Ennek az évszázadnak a végére meghozza gyümölcsét e szorgalmas, türelemmel, lelkesedéssel viselt országépítés. Az isaszegi ünnepség végén a vendégek és a lakosság megkoszorúzta a Honvéd-emlékművet. A Történelmi Lovas Egyesület igazodva az 1849-es tavaszi hadjárat eseményeihez, április 7-én Gödöllőre érkezett, ahol a Városháza előtt Gémesi György polgármester méltatta az ünnep jelentőségét. Az egybegyűltek ezután megkoszorúzták a helyi temetőben található emlékművet. Maliár Éva Tájékoztató a megyeházán Választási főpróba (Folytatás az I. oldalról) Ennek a választásnak két szempontból is óriási a jelentősége — mondta az előadó. — Az egészségbiztosítási és a nyugdíj-biztosítási önkormányzatok megválasztásával a társadalombiztosítási rendszer, a társadalombiztosítási igazgatás és a pénzzel való gazdálkodás teljesen új rendszere alakul ki. Új szavazatösszesítési rendszert dolgoztak ki, amelynek most lesz a főpróbája, s valószínű, hogy ezt alkalmazzák majd a jövő évi országgyűlési választásokon is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a munkahelyi szavazókörök esetében nem a mozgósító szakszervezeteknek, hanem a munkahelyi vezetőknek kell április 26-áig a telephely szerinti jegyzőhöz eljuttatni a listát. A szavazatszámláló bizottság akkor működőképes — mondta —, ha legalább három tagja van. A helyi választási bizottságoknak pedig öttagúaknak kell lenni. A választások eredményeként létrejön országosan egy egészségbiztosítási, és egy nyugdíjbiztosítási önkormányzat tíz, illetve harminckét taggal. Árpási Mária Szüléinktől örökségül kapott batyunkba — még ha testvérek vagyunk is — más-más megosztásban tarisznyázták testi, lelki, szellemi jussunkat. Egyazon fészekaljból mintha csak kakukktojás került volna a többi közé, nemegyszer olyan „madár” kel ki, melyre tulajdon anyja sem ismer rá. De maradjunk csak a madárvilágból ismert hasonlatnál: a kakukkfiók kikelve éppúgy megkap mindent az anyamadártól, sőt falánksága révén még többet is, mint társai. Mint mindenik, ez sem egy jó hasonlat, de talán sejtet valamit abból, amit a szentendrei S. Mária néni mesélt. — Két gyerekem van, Károly a nagyobbik, Árpi a kisebb. Két év közöttük a különbség. Mondanom sem kell, egyformán neveltem mindkettőjüket. Abból, amim volt, mindkettő egyformán kapott. Míg aprók voltak, nem is sejtettem, hogy ennyi-Hétköznapok Minden jóra fordul re különböző természet lakozik bennük. Hogy az arcvonásaik nem hasonlítanak, az megesik, de hogyan különbözhet ennyire lélekben ugyanazon szülő két gyermeke, azt nem tudom megérteni. Míg kicsik voltak, mindkettő szófogadó volt, okos, értelmes gyerekek. Az apjuk ugyan kályhás volt, de sok ész szorult bele. Mindig mondogatta szegény, ha nincs háború, még sokra vihette volna. Gyönyörű kézírása volt és százával tudott verseket kívülről. Amúgy jó ember volt, de elkezdett italozni. Csúnya emberré vált az italtól, mindenért minket okolt, szidott, kizavart a házból. Szenvedett ő is bizonyára, de bennünket is meggyötört. Károly fiam olyan tizennégy éves forma lehetett, amikor rajtakaptam, hogy dohányzik. Két év múlva már az italhoz is hozzányúlt, megéreztem a leheletén, de azért nem volt baj a tanulással, leérettségizett. Neki is gyöngyírása volt, s ha udvarolt, tucatjával írta a verseket a kislányoknak. Talán tovább is tanult volna, de az apja nem engedte. „Én nem tanulhattam, s lám, megélek a kezem munkájából. Nekem itt ne urizáljon!” Valami irodai munkát szeretett volna a gyermek, de olyant nem kapott. Tengett-lengett egy darabig, aztán az apja maga mellé vette. Most már együtt rúgtak be, együtt csinálták a cirkuszt. Árpika egészen más természet volt, nem volt neki különösen szép írása, nem is írt verseket, de jól tanult, nem cigarettázott, nem ivott és engem mindig megpártolt. Miután leérettségizett, úgy ment el felvételizni az egyetemre, hogy itthon nem is tudtunk róla, még nekem sem mondta el, csak miután megvolt az eredmény, hogy sikerült a vizsgája. Én büszke voltam rá, de az apja és a testvére irigyelték. Gorombák voltak hozzá, főleg ha ittak, fenyegették, hogy egy vasat se kap, majd meglátja, úgysem végzi be az egyetemet. De Árpi fiam erősebb volt náluk, gyerekekkel foglalkozott, merthogy számtantanámak készült, ösztöndíja is volt. Karcsi meg mindinkább megindult a lejtőn, már nem járt be dolgozni, ivott, az apjával sem egyezett már, napokra eltűnt otthonról, rhajd újra előkerült. Beperelték tartásdíjért, de hogy ne kelljen fizessen, inkább otthagyta az állását. Árpika elvégezte az egyetemet, megnősült. Hajdú-Biharban, Debrecen mellett tanítanak a feleségével. Én meg magamra maradtam ezzel a két emberrel, mígnem a férjem két évvel ezelőtt meghalt. Ekkor „csoda” történt. Az apja halála után Karcsi fiamat mintha kicserélték volna, mintha megszakadt volna benne valami. Vigasztalt, segített. Amikor Árpiék gyerekestől hazalátogattak, nem győzött a kedvükbe járni. Elment dolgozni a kőművesekhez, elvett egy asszonykát egy gyerekkel, és ami a legfontosabb, nem iszik. Egy fél éve, hogy én is náluk lakom. Ő lett az én vigasztalóm, támaszom öreg koromra. Ő most az én legjobb fiam. Árpikát egy évben kétszer látom, ha látom, de Károly fiam mellettem van mindig. Én azt mondom, csak bízni kell, egyszer minden jóra fordul. Paizs Tibor
