Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-05 / 54. szám
É PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. MÁRCIUS 5.. PÉNTEK 5 A TIT nem szolgálta az állampártot Munkanélkülieket is képeznek Beruházások Pátyon s Állami támogatást várnak a közmű megépítéséhez Kicsit megbolydult a pátyi utcakép. Az utak mentén mélyülő árkok, bennük dolgozó emberek, munkagépek. Elterelt autós és gyalogos forgalom. Persze, mindez nem jelent különösebb fennakadást a közlekedésben, amúgy is a pillanatnyi kellemetlenségek csupán azt jelzik, jó ütemben haladnak a községben a beruházások. Ahogy Kuthy Ákos polgármestertől megtudtuk, a telefonhálózat kialakítására még 1991 -ben kötöttek szerződést a Magyar Távközlési Vállalattal, amelynek keretében ezervonalas központ épül a faluban. A helybéliek közül hétszázötvenen igényeltek telefont. A hálózat kiépítése kezdődött meg a napokban, az utcákban ennek nyomai láthatók. A tervek szerint ez év végére fejeződnek be a munkálatok, így hamarosan sok család jut végre telefonhoz. A folyamatban lévő gázberuházás során már megtörtént a műszaki átadásátvétel, várhatóan március 15-ig Páty, Szomor és Gyermely községekben bevezetik a gázt. A házaknál, a szükséges belső bekötések, rácsatlakoztatások zajlanak jelenleg. Igaz, e munka háromszázötven családnál már elkészült. A programban egyébként közel húsz település vesz részt, a kivitelező INNOTERV ígérete szerint idén, decemberben befejezik a munkát. A gázszolgáltatást az Észak-Dunántúli Gázszolgáltató Vállalat biztosítja majd a településeken. Szükség lenne Pátyon a csatornahálózat fejlesztésére. A tervek már készek, a beruházás viszont elég sokba kerül, vagy háromszázhúsz millió forintba, amit az önkormányzat egyedül nem tud vállalni. Ezért is kérnek a munkához állami támogatást, és remélik, sikerül megkapniuk. Ha mégsem kapnának pénzt e célra, úgy csak any- nyi szakaszt építenének meg, amennyire a meglévő fedezetükből futja, bár így áthúzódhatnak a munkálatok a következő esztendőre. A lakosságtól nem tudnak, és nem is kívánnak hozzájárulást kérni, hiszen a már megkezdődött beruházások amúgy is leterhelték a helybélieket. A közelmúltban fogadta el az önkormányzati képviselő-testület az idei költségvetési tervet, aminek fejlesztési alapját persze szinte teljesen lekötik a beruházások. A nemrégiben életbe lépett szociális törvény helyi alkalmazásáról, szabályozásáról a későbbiekben hoznak majd határozatot. A szociális célokra természetesen elkülönítettek bizonyos összegeket. Lehet, hogy most szűkre szabott a helyi költség- vetés, és az önkormányzat nem tud több kiadást vállalni, a lényeg mégis az, hogy fejléidik a község. Lesz telefon, gázfűtés, talán a csatornahálózat is elkészül, és e sok, kedvező változás magával hozhatja a többit, a fellendülő vállalkozásokat, a növekvő idegenforgalmat és így tovább. Arról már nem is szólva, mennyivel kényelmesebb lesz Pátyon élni. J. Sz. I. A több mint másfél évszázados múltra visszatekintő TIT nem szolgálta ki az elmúlt évtizedekben az állampártot. Kár. hogy sokan elfelejtik, illetve nem tudják: a Petőfi Kör és a Kossuth Klub rendezvényei, amelyek közvetetten az 1956-os forradalmat készítették elő — a TIT kebelében zajlottak. Sokan azért léptek be ebbe a szervezetbe, mert nem akartak belépni a pártba — hangsúlyozta Vígli Károly történész, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke, a Pest Megyei Egyesület napokban megtartott választmányi ülésén, melyen jelen volt Bőd Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a TIT nemrég megválasztott ügyvezető elnöke is. A múlt évi munkáról Lázár Tibor ügyvezető igazgató számolt be. A megyei egyesület fő feladatának tekintette 1992-ben is a kulturális, illetve a tudományos értékeket hordozó előadásokra épülő ismeretterjesztő munkát. A falusi, a tanyai és az iskolai előadások megtartását az előző évi nyereségből háromszázezer forinttal támogatták. A szervezet bevétele főként pályázatokból, valamint munkaügyi tanfolyamok szervezéséből tevődött össze. Az önkormányzatok — néhány célfeladat kismértékű finanszírozásán kívül — anyagilag nem támogatták a megyei szervezetet. A városi szervezetek munkájában nagy különbségek mutatkoztak. A váci, a ceglédi, a nagykőrösi elnökségek rendszeresen megtartották üléseiket, s a rendezvények is látogatottak, kritikusak voltak. A többi városban (pl. Nagykátán. Gödöllőn, Érden) esetleges, formális a helyi szervezetek munkája. A TIT a Pest Megyei és a Fővárosi Munkaügyi Központtal jó munkakapcsolatot alakított ki, az érettségizett munkanélküli fiatalok képzésében, átképzésében jelentős feladatokat vállalt. — ti — Az albertirsai evangélikus egyház elégedett: kárpótlási igényeit maradéktalanul teljesítette az önkormányzat. Ennek eredményeképpen indulhatott be tavaly a helyi óvoda is, ahol jelenleg négy csoportban, több mint száz gyerekkel foglalkozik az a 11 dolgozó, akikről Roszik Mihály helyi lelkész csak a legjobbakat tudja elmondani. Hiszen a leg- többüket maga keresztelte, eskette, s gyermekeiket is maga indította el a keresztény úton. Emberi-vallási kapcsolatnak is köszönhető, hogy az óvodában dolgozók tanítják a hittant, iránvítgatják a kicsinyek első lépéseit. Hancsovszki János felvétele A Pest Megyei Kárrendezési Hivatal ABONY városban a JÓZSEF ATTILA MGTSZ, Abony által kijelölt termőföldterületre az árverést kitűzi • Az árverés helye: Abony, Petőfi Művelődési Ház Az árverés ideje: 1993. április 5. 10 óra Az árverésre kerülő nagyüzemi tábla: Település Tábla- Helyrajzi Terület MűveiéAK szám szám si ág érték Abony 1. 0280/A 46 ha 6678 m2 szántó 1297,36 B 8 ha 5462 nf gyep 96,95 C 9 ha 9705 nf gyep 199,41 D 35 ha 2526 m2 szántó 1226,79 3. 0275/B 100 ha 5635 m2 szántó 2565,14 C 7761 m2 gyep 9,47 8. 0268/1/A 75 ha 2195 nf szántó 2275,24 B 2444 m2 gyep 1,86 II. 0230/1/A 44 ha 6724 nf szántó 801,71 B 2235 nf erdő 0,73 C 3384 m2 gyep 0,95 D 2392 nf szántó 4,16 F 2170 nf szőlő 7,55 13. 0185/50/A 29 ha 9910 nf szántó 677,80 B 2133 nf szőlő 7,42 C 3034 nf szőlő 10,56 0187/1/A 27 ha 2258 m2 szántó 615,30 B 1541 nf szőlő 5,36 18. 0168/1/A 11 ha 4275 nf szántó 317,68 B 1 ha 6940 nf gyep 12,87 18—19. 0164/9/A 157 ha 5222 nf szántó 4004,92 B 3529 nf gyep 2,68 D 2318 nf szántó 5,24 F I ha 1995 nf gyep 9,12 19. 0166 I ha 8360 nf gyep . 13,95 Korlátozó intézkedés nincs. r ■ _ » "| I díázomód 'YYlező^azda idcj i Szöuethezet meqvéfeine éútáCfa, kedvező áron, kió- éó tételben, a fLláoroll termékeit:- oltott mész, zsákos és ömlesztett csomagolásban, telephelyen és kiszállítva (Magdolnapuszta)- barna héjú étkezési tojás, kis- és nagy tételben (Szomód-telep)- étkezési só, kilogrammonként és 50 kg-os csomagolásban (Szomód-telep és Magdolnapuszta). Eladás hétfőtől péntekig 7 és 15 óra között. Érdeklődni lehet telefonon: (34)-51 -044 (Szórnád), (34J-82-183 (Magdolnapuszta). c 1------------------------------------------------------1 "1 } A SfceCafleáU éá “Pe&t TKcyyei s ndnMtUUomdiftóáÜdáC yyaypxtÁádf ceglédi (tiie*c(ettdéyc tárgyalóképes jogászt keres Feladat: a társadalombiztosítási kintlevőségek behajtásával kapcsolatos felszámolási és csődeljárásokban felmerülő jogi problémák megoldása, tárgyalások ellátása, részvétel a hitelezői választmányi üléseken, egyeztetési programok véleményezése, megállapodások jogi szempontú előkészítése és felülvizsgálata, valamint a kirendeltség képviselete peres ügyekben. Munkabér: a köztisztviselői törvény szerint. Jelentkezni lehet személyesen, önéletrajzzal, Takács András kirendeltségvezetőnél (Cegléd, Rákóczi út 14.), illetve előzetesen telefonon: (53)- 10-343.