Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-27 / 49. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. FEBRUAR 27.. SZOMBAT Pécsi Ildikó a gödöllői lokálpatriótáknál Nyári színház, művésztelep Utánanéztem Honnét lesz a tűz? című színészportré könyvemben: 1979. február 26-án készítettem az ott megjelent interjút Pécsi Ildikóval. Sok mindenről beszélgettünk, s talán nem túlzók, ha azt állítom, a könyvembe kerülő' színész beszélgetőtársaim közül a legtermészetesebben viselkedő, a legtöbb emberséget tanúsító ő volt. Az interjú utolsó bekezdésében mondja: A színház, ha az ember teljes szívvel csinálja, komoly és tiszta dolog. Az ember megértésének a területe... Mindenkiben megvan a csírája minden borzalomnak, a színész ezt felvállalja, és rájön, hogy a leggonoszabb ember is valahol meg lett sebezve, ami nem azt jelenti, hogy el kell neki nézni a gonoszságot, de bármilyen mélységbe kerül is valaki, meg lehet őt érteni, ha akarja az ember. Ehhez érzékeny állapotban hagytak az évek... Akkor már Gödöllőn laktam, de nem is gondoltam, hogy Pécsi Ildikó is kötődik oda. Hallottam aztán valamit: a Gödöllőhöz tartozó Máriabesnyőn van háza... de hogy mi is az igazság, most derült ki a gödöllői városháza nagytermében, a Lokálpatrióta Klub legutóbbi összejövetelén, melynek vendégei: Pécsi Ildikó színművésznő, férje, Szűcs Lajos, a valamikori olimpiai labdarúgócsapat tagja, edző, és fiuk, Szűcs Csaba voltak. A riporter szerepét Gémesi György polgármester töltöte be. Az ő kérdésére válaszolva mondta el Pécsi Ildikó: — A szüleim vettek itt egy telket, amikor én érettségiztem. Később a férjemmel arra gondoltunk, hogy majd ha megöregszünk, itt szeretnénk élni. Csaba fiunk talán az itteni környezetnek köszönheti, hogy fiúknál szokatlanul hamar, már kilenc hónapos korában megtanult járni. Felmászott a domboldalra, legurult. Megint felmászott, legurult, felmászott... Nyilvános, „közéleti” szereplést a két évvel ezelőtti városi Ki mit tud? zsűrijének tagjaként vállalt Gödöllőn Pécsi Ildikó. — Remélem, hogy lesz folytatása. Vágyálmom, hogy legyen itt nyári színház. Véleményem szerint sokkal jobbak a feltételek hozzá, mint a legtöbb helyen, ahol nyári színházi előadásokat tartanak. Még dédelgetettebb vágyam, hogy létrehozzak itt egy iskolát. A legtöbb gyerek életében van olyan időszak, mikor nem találja önmagát. Az az iskola, melyet elképzelek, nem produkciócentrikus lenne, s éppen ezért könnyebben produkálnának ott eredményt az életük nehéz időszakába jutott gyerekek is. Pécsi Ildikó minden bizonynyal kiválóan alkalmas rá, hogy akár egy színház, akár egy iskola vezető egyénisége legyen. Szerepléseiből, emberi megnyilvánulásaiból ismerve, elképzelhetjük, hogy az általa vezetett, meghatározott intézményekben melegebb, felszabadultabb lenne a légkör a szokásosnál, az átlagosnál, amilyenbe már annyira beletörődtünk, hogy nem is álmodunk jobbról. Hány fiatal nyilatkozik úgy családjáról, mint Szűcs Csaba ezen az esten? — Nekem mindent jelent a család. Az egyetlen olyan helyet, ahol mindent elmondhatok, és minden segítséget megkapok. Szoktam mondani, hogy az életem* legnagyobb szerencséje az, hogy hová születtem. A szüleim nagybetűs emberek. Pécsi Ildikó az utóbbi időben rendez is: — Nincs olyan ember, aki ne vállalná boldogan a szereplést, ha én kérem rá. Talán azért is: — Én a színházat, a színészetet annyira szeretem, any- nyira nagyrabecsülöm, hogy akik erre a pályára adják a fejüket, azokra akkor se tudok haragudni, ha belémrúgnak. A jelenleg Gödöllőn élő művészek közül kétségtelenül Pécsi Ildikó a legnevesebb, a legsikeresebb. Ha megvalósíthatná az elképzeléseit, ha legalább valamennyit azokból, hátha megint kialakulhatna a településen valami. Valami művésztelepféle, mint már volt itt a századelőn, valami összefogás, valami közösség. A most elhagyatottan, magányosan, „feleslegesen”, itt-ott, éppenhogy- csak a városban lakó művészek hátha megint kötődhetnének Gödöllőhöz. Hátha nem lenne elképzelhetetlen, hogy egyszer megint szinte védjegy legyen az, hogy „gödöllői”. Nádudvari Anna Különös tárlat Cegléden Festőállvány és tolószék Az emberke eszmélkedése kezdetén nem értette, s nehezen vette tudomásul, hgoy a sors kíméletlenül elbánt vele. Hogy megfellebbezhetetlenül tehetetlenségre ítélte. Csak később döbbent rá, hogy számára az élet milyen keskeny sávra szabta a teret. Miután felfogta, hogy születési rendellenessége miatt kezét és lábát sem tudja mozgatni, kénytelen volt beletörődni, hogy ő nem virgonckodhat, nem futkározhat a többi tanyasi gyerekkel együtt. Maradt a lakás szűk birodalma, a tolószék kalodája, a szülői szeretet oltalma. Az iskolapad helyett pedig — mivel az édesapa naponta magával vitte a határba — a lovaskocsi, ahonnan megfigyelhette az embereket, a hétköznapok apró dolgait. Szélesebbre tárult előtte a világ, amikor tizennyolc évesen édesanyjától megtanult írni és olvasni. Éz már felismerés, belső ösztökélés volt: az önmarcango- lás és tépelődés évei után meg kell találni — bármily cinikusan hangzik is — az élet értelmét. Aztán Leonardo da Vinci — az 1978-ben vetített televíziós sorozatban — az immár harminchárom éves fiatalembert ráébreszti, hogy nincs lehetetlen. Grafitceruzát, majd filctollat vett a szájába. Először egy-egy képeslapról készített másolatot. Később önálló művekkel is megpróbálkozott. Gyötrelmes tanulással — hosszú évek kitartó munkájával — legyőzte önnön korlátáit és kishitűségét. Végre ecsettel dolgozhatott. Emlékezetének archívumában őrzött élményeit kereste elő. Megörökítette a falusi emberek munkáját: a gyékényfonást, a kenyérsütést, a befőzést, a paprika- és almaszüretet, a kukoricafosztást. Aztán eljött az — amire álmában sem gondolt —, hogy közönségnek mutathatta be képeit. Fekete József naív festő önálló kiállítását a ceglédi galériában nem lehet megrendültség nélkül nézni. Tiszteletre méltó teljesítmény, amit hallatlan erőfeszítéssel véghez vitt. Pontosan megfestett képei tiszták — sok tónust kever ki — és üdék. Nem véletlenül figyelt fel rá Svájcban a Kézzel és lábbal festő művészek nemzetközi egyesülete, amelynek zsűrije három esztendőre ösztöndíjat szavazott meg neki. Egyben körvonalazódott néhány külföldi kiállítás lehetősége is. Mindenesetre ez a támogatás némi biztonságot nyújt Fekete Józsefnek, aki naponta egykét órát dolgozik. A múlt évben tizennégy képet készített. Aligha hitte, hogy ez valaha bekövetkezhet: van értelme az életének. Ha fest, az idő nem vonszolja magát, s nem üresek és gyötrel- mesek a nappalok és éjszakák. Ifjú Muzsikusok Fesztiválja Győrött A nemzetközi barokk év jegyében rendezték meg az idén az Ifjú Muzsikusok Fesztiválját Győrött. A hétfőn kezdődött zene- program-sorozat 12 nyugat-dunántúli város háromszáznál több zeneiskolásának kínál lehetőséget a versengésre ezúttal 26. alkalommal. A hegedűsök, a zongoristák, a fuvolások és a klarinétosok a hagyományokhoz híven függöny mögött játszanak, így a zsűrit a látvány nem befolyásolja, hanem kizárólag a hallottak alapján értékeli a produkciót. A barokk évre tekintettel minden versenyző kötelezően bemutat egy-egy darabot barokk zeneszerzőktől, köztük Bachtól, Hónáéitól. A versenyek legjobbjait nívódíjjal jutalmazzák a március 5-ei díjkiosztó zárókoncerten. Finnek Szigetszentmiklóson Tegnap magyar—finn kulturális estet rendezett a szigetszentmiklósi Magyar—Finn Baráti Kör. A szigetszentmiklósi református templomban tartott műsor témáját a finn és magyar bibliafordítások adták. Előadók voltak Lai- la Lehikoinen, az ELTE vendégtanára és Villányi Péter református esperes. Közreműködött a budapesti Kalevala kórus. F. F. ■■NR Körösfői-Kriesch Aladár: A hét vak parabolája Körösfól-Kriesch Aladár: Székely táltosok (freskófestmény) Bálint Tibor Művészet és mágia A konfuciánus esztétikának szent meggyőződése, hogy a zene közvetlenül hat a politikai életre, hogy tündöklővé teheti vagy romba döntheti az országot. Ez a rögeszme a mágiából származik, hiszen a primitív hit szerint a varázslatok zenéje valóban hat az emberek életére. De már rég túl vagyunk a kezdetleges életformán, amikor az Írások könyve (Su king) szerint Sun császár így szólt egyik miniszteréhez: „Kuj, megparancsolom neked, hogy szabályozd a muzsikát és tanítsd az elsőszülött fiúkat, hogy mind egyenesek legyenek, de tiszteletteljesek is, szilárdak legyenek, de sosem kegyetlenek, kimértek legyenek, de sosem gőgösek! A vers szavakba foglalja az érzelmeket, az ének megnyújtja ezeket a szavakat, a skála hangjai erre a megnyújtásra támaszkodnak, a tizenkét síp törvénye pedig harmóniát teremt a hangokból. A nyolcféle zeneszerszám hangja így képes harmóniába csendülni össze anélkül, hogy egymást megzavarná; ezáltal jön létre harmónia a szellemek és az emberek között.” Vajon a későbbi évezredek során az emberek leszoktak-e arról, hogy valamelyes mágikus erőt tulajdonítsanak a művészetnek s ebben is például az irodalomnak? Azt hihetnők, hogy napjainkban, amikor a regényes regény visszavonul és az a fajta valóságfeltáró és -tágító ábrázolás vonul be, amely a maga fénybontó lámpáival a romantika árnyait is széthessenti, a mágiának vége: hogy ezután már csak a gyermeteg lelkűek fognak hinni abban, hogy az irodalom valamicskét is javíthat rajtunk. Ez a feltételezés azonban alaptalan. Mert nem a varázslat szűnt meg, hanem a varázslat módja változott s változik szüntelen. És ha az idők folyamán nem volt olyan remény, amely legalább egyetlen vékonyka szálával ne kapcsolódott volna az irodalomhoz, nincs az a súlyos szó, az a megvetés sem, amelyet ki nem érdemelne, hogy a hívő lelkek csalatkoznak benne. És ez éppúgy érvényes a mai irodalomra, mint a tegnapira vagy a holnapira! Ma este öt órától Svábbál Szigetszentmártonban A képen látható mártoni tánccsoport az egyik közreműködője annak a nemzetiségi estnek és bálnak, amelyre ma este öt órai kezdettel kerül sor a szigetszentmártoni kultúrházban. A műsor további közreműködői az általános iskola tanulói, a nyugdíjas klub vegyes kórusa, a német gimnázium tanulói, énekduó Szigetújfaluból, a vértessomlói német gyermektánccsoport, a mártoni utánpótláscsoport. A bálon játszik a mártoni fúvószenekar. Hancsovszki János felvétele
