Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-24 / 46. szám

$ PEST MEGYEI HÍRLAP BÖNGÉSZŐ 1993. FEBRUÁR 24.. SZERDA 9 Amerikai „banda”a Kremlben A „világ legveszélyesebb bandája” titulusnak örven­dő amerikai Guns’n Roses eddigi legelképesztőbb fel­lépésére készül — a szín­hely a moszkvai Kreml lesz. Axl Rose és a többiek az első rockegyüttes a vilá­gon, amelyet beengednek a Kreml történelmi falai mögé. A kongresszusi csar­nokban fognak föllépni — ott, ahol korábban az SZKP tartotta kongresszu­sait — jelentette hétfőn a The Sun című brit lap. Hírek szerint mindössze négyezres közönséget en­gednek be, s a jegyek ára máris 150-200 dollárnak felel meg a feketepiacon. A május 22-ei kremlbeli műsor a Guns’n Roses „Use your illusion” című, két éve tartó világkörüli turnéjának csúcspontja lesz. — Nagy izgalomnak ígérkezik a Kremlben ját­szani. A túra második év­fordulójára valami különle­ges színhelyet akartunk. Az ügynökünk mindenféle kiváló javaslatot hozott, de nekünk, egy amerikai bandának, a volt vasfüg­göny mögötti színhely az igazán érdekes. Jó, hogy Moszkvában az állami épü­letek most már köztulaj­donban vannak, mert így nem volt annyi bürokrácia — mondta a The Sunnak Slash, a Guns’n Roses gitá­Mozgó egészségőr A lépésszámláló volt az első azon készülékek sorá­ban, amelyeket a japánok ezrei akasztottak maguk­ra, hogy minél egészsége­sebbek legyenek. A pará­nyi készülékekkel le lehet mérni, hogy hány tízezer lépést tesz meg az ember naponta otthona és munka­helye között. Az elmúlt né­hány évben valóságos boom tört ki az egészség- ügyi készülékek piacán, azzal párhuzamosan, hogy a japánok egyre tudatosab­Február 22-én kezdené meg a világhírű filmrendező, Ste­ven Spielberg új filmje, a „Schindler bárkája” néhány jelenetének forgatását az egykori auschwitzi haláltá­borban. A volt foglyok egy részét tömörítő társaság azonban tiltakozik, s tiltako­zik a tábormúzeum igazga­tója, Jerzy Wróblewski is. Mint a Gazeta Wyborcza című lapnak kifejtette, a sok ezer statiszta pusztít és mindent beszennyez, ahogy azt számos korábbi forgatás­ban ügyelnek életmódjuk­ra. A lépésszámláló erdeti változata hamarosan kiegé­szült kis rádióval, hogy a sétáló ember menet közben a híreket is meghallgassa. Van olyan „sétálóméter” amely, ha a kívánt ütemet nem teljesíti a viselője, na­gyobb teljesítményre figyel­meztet. A bonyolultabb ma­sinák azt is jelzik, hogy mennyi kalóriát égetett el az ember séta vagy futás közben. nál tapasztalhatták. A forga­tásra engedélyt adó kultusz­minisztérium szerint vi­szont ez ugyanúgy elmond­ható a turistákról is, még­sem zárják be előttük a ka­pukat. Ugyancsak elítélte a for­gatási tervet a New York Timesnak adott interjújá­ban Kalman Sultanik, a Zsidó Világkongresszus al- elnöke, aki szerint meg kell őrizni az egykori halál­tábor „csöndjét és nyugal­mát”. Ötéves lámajelölt Simon Hehnek még szinte valamennyi tejfoga megvan. Nagyon szereti két teddy- mackóját, Hooklit és Dook- lit, és ki nem állhatja, ha té­vénézés közben megzavar­ják. De az ötéves kisfiú éle­te, aki jelenleg a Kalifornia állambeli Victorville-ben, édesanyjával lakik, legké­sőbb idén ősszel gyökerestül megváltozik majd. Akkor ugyanis Indiába települ át, hogy egy kolostorban felké­szüljön a magas rangú tibeti lámák életvitelére. A kis Simon már most is a tibeti „szent emberek” kar­mazsinpiros és arany színű öltönyét viseli, és állandóan két szerzetes van mellette. A tibeti buddhisták ugyanis szi­lárdan meg vannak győződ­ve róla, hogy a kisfiú egy, a hatvanas években meghalt magas rangú láma, Lob- szang Phakpa reinkarnációja. Nyolc éve foglalko­zik kuvasztenyésztés­sel Százhalombattán Géczi Imre. A kenneljéből kikerü­lő kutyák azóta már számta­lan versenyt megnyertek, s tavaly is az ő kutyája nyerte az év legszebb szukája elis­merő címet. Talán nem vé­letlenül, hiszen Géczi Imre lelkiismeretesen gondozza a kutyáit, s a válogatásban is a célszerűségre törekszik. — Sajnos sokan csak egy szempontot vesznek fi­gyelembe a tenyésztésnél — mondja. — Vagy kizáró­lag a szépségre töreksze­nek, vagy pedig arra, hogy a kutyájuk minél jobban el­lássa a feladatát. Azonban ennek a kettőnek együtt kel­lene megvalósulnia. Öt pontban tudnám összefog­lalni azt, hogy én mi alap­ján tenyésztem a kuvaszt. Én a típus megőrzését, az első és másodlagos nemi jel­leg megtartását (azaz ráné­zésre látni, hogy a kutya kan vagy szuka), a jó anató­miai felépítést és harmoni­kus összbenyomást, a vitali­tást és a kuvasz karakteré­nek őrzését s az eleganciát tartom szem előtt. — A kuvasz — éppúgy, A lopott ló s a szerelmes kanca A szerelmes kanca fáradhatatlanul követte Lisszabon utcáin kiválasztottját, „akit” szerencsétlenségére tolva­jok szemeltek ki zsákmányid és loptak el egy Lissza­bon környéki farmról. A nem mindennapi történetről az AFP francia hírügynökség számolt be. A szemrevaló kanca nem kis feltűnést keltett a portu­gál főváros forgalmas útvonalán. A lótolvajok, belát­va, hogy ilyen kísérettel aligha léphetnek meg észrevét­lenül zsákmányukkal, jobbnak látták szabadon enged­ni a lopott állatot. Miközben a járókelők értesítették a rendőrséget, és egy bátrabb arrajáró megérkezésükig foglalkozott a szokatlan körúti vendéggel, a szerelmes kanca tisztes távolból és némileg megnyugodva szemlélte a jelene­tet: kiválasztottjának szerencsés megmenekülését. A rendőrség riasztására hamarosan a helyszínre érkezett az állatok tulajdonosa is, aki megerősítette, hogy lovai már jó ideje nemes érzelmekkel viseltetnek egymás iránt. A lótolvajoknak a rendőrség eredt a nyomába, míg a szerelmes kanca esete újra csak bizonyította a régi mondást, hogy az igazi érzelmek nem ismernek akadályokat. Spielberg nem forgathat Auschwitzban? Földmozgások Kínában Kínának fel kell készülnie egy erős földrengésre, amely ha­sonló lehet a tangsanihoz. 1976-ban a tangsani katasztrófa 240 ezer ember életét követelte. Ezt a véleményt Geng King-ku, a Kínai Földrengés-elő­rejelző Központ munkatársa tette közzé Kína központi ifjú­sági lapjában. — A legutóbbi időkben bekövetkezett mér­sékelt erejű földmozgásokból arra kell következtetni, hogy rossz idők jönnek — mondta Geng. Szakértők szerint 1993-ban Kína nyugati részén a Rich­ter-skála hetes fokozatát meghaladó földrengésre lehet szá­mítani, míg a keleti partokon egy hatos fokozatú, valószí­nű. Kína keleti és déli határvidékeit a közelmúltban három földmozgás rázta meg. A múlt héten Hszinanban 5,4, Jü- nan tartományban pedig 5,3, majd 6,3 fokozatú földren­gést észleltek. Az utóbbinál hatvanhatan sebesültek meg és több mint hatezer ház dőlt romba. Geng azt mondotta, mindinkább aggódik amiatt, hog a következő években a fő­városnak is földrengést kell átélnie. Pekingben 263 év óta nem volt nagyobb földmozgás. 1991-et és 1992-t az jelle­mezte, hogy egyáltalán nem volt jelentős földrengés. Hosz- szú idők tapasztalati alapján a harmadik év veszélyes szo­kott lenni — mondta. Kína nyugati részén és Tibetben általában a mélyebb földrétegek szoktak megmozdulni, míg az épületeket rom­ba döntő felszíni földrengések a keleti, sűrűbben lakott tér­séget fenyegetik. Geng azt mondta: bár a kínai előrejelző szolgálat a világ legjobbjai közé tartozik, Pekingnek gyorsan kell cseleked­nie, hogy felkészüljön egy lehetséges katasztrófára. Tardi Sándor grafikája Csak a tbc marad ... A Clinton-kormányzat törli az AIDS-fertőzést arról a listáról, amely felsorolja, hogy milyen betegségben szenvedő személyek nem léphetnek az Egyesült Álla­mok területére. A hírt a The New York Times közölte keddi számában. Az amerikai egészség- ügyi szolgálat tisztségvise­lői szerint az új intézkedés értelmében a tilalmi listán csupán egyetlen fertőző be­tegség marad, a tuberkuló­zis. Rendorgyilkos kokainbáró A múlt év októbere óta a kolumbiai Medellin város­ban kilencven rendőrt meg­öltek a kábítószer-maffiák emberei. Ez a hadjárat az­után kezdődött, hogy a rendőrök megpróbálták le­tartóztatni a Tysonnak csú­folt Bronce Munozt, a ko­lumbiai drogbáró, Pablo Escobar személyi őrségé­nek vezetőjét, ám az akció közben lelőtték őt. Az ITAR-TASZSZ je­lentése szerint a belügyi erők tagjainak meggyilko­lására maga Escobar adott parancsot, és minden ki­végzett rendőrért hétezer dollárt fizetett. A merényletek többsé­gét a Medellin utcáin jár­őröző, munkába igyekvő vagy éppen hazafelé tartó rendőrök ellen követik el. Magyar kutyafajták A kuvasz mint a többi magyar pász­torkutya — őseredetét ho­mály fedf. Ám valószínű, hogy a nomád pásztorkodás­sal foglalkozó őseink kutyá­ja volt, akár a komondor. Ma már nyilvánvaló, hogy e két nagytestű pásztorku­tyánkat egymásból származ­tatni nem szabad. — A kuvaszról mint önál­ló fajtáról egyébként már az 1600-as évekből is ma­radt írásos feljegyezésünk. Zrínyi Miklós a Szigeti ve­szedelemben, vagy Gyön­gyösi István A Márssal tár­salkodó murányi Vénusz című művében említi a ku­vaszt. Ezek az emlékek na­gyon értékesek, hisz bizo­nyítékként is szolgálnak a fajta ősi eredetére. — A kuvaszt igen sok né­ven nevezték régen, például kuasznak, kamasznak, bun- dáskutyának, simafejű ko­mondornak. Végül Raitsits Emil kutatásának köszönhe­tően bizonyságot nyert, hogy a kuvasz és a komon­dor két különálló fajta. A te­nyésztés mércéje véglege­sen 1935-ben, az Abonyi— Anghy—Márki-leírás alap­ján lett nemzetközileg elfo­gadva. — A fajtára a legkritiku­sabb időszak a II. világhábo­rú után következett, hisz a félelmet nem ismerő kuva­szok szinte teljesen kivesz­tek a háború alatt. Ám sze­rencsére akadtak lelkes, odaadó hívei a fajtának, akik az egész országot be­járva összegyűjtötték a még fellelhető példányokat, s megkezdték a kuvasz újrate- nyésztését. — Ostobaság az a felte­vés, mely szerint a kuvasz buta, kezelhetetlen állat, s a gazdáját is gyakran megha­rapja. Ez egyáltalán nem igaz. A kuvasz rendkívül ér­telmes, okos kutya. Kezelni nagyon könnyű, de termé­szetesen ehhez kell egy bi­zonyos fokú felkészültség, s a fajta jellegének ismere­te. Ezek birtokában nem for­dulhat elő, hogy a kutya megharapja a gazdáját. Nádai László Erdó'si Ágnes felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents