Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-24 / 46. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1993. FEBRUAR 24., SZERDA Nagykátán ma bizottság alakul Farmoson kerékpárút épül Városi-területi balesetmeg­előzési bizottságot alakíta­nak ma Nagykátán. Időpont­ja: délután 14 óra. Helye: a rendőrkapitányság nagyter­me. Az esemény háttere, hogy bár a kormányhatározat sze­rint a közúti közlekedésbiz­tonság javítása érdekében a megelőzési tevékenység álla­mi feladat, ami azonban nem nélkülözheti a társadal­mi összefogást, sőt aktivizál­nia kell az állampolgárokat és a civil szerveződéseket is. Ennek alapján alakítják meg területenként a helyi balesetvédelmi bizottságo­kat. A rendőri irányítás mel­lett ebben a testületben biz­tosítani kell azoknak a szer­veknek, személyeknek a részvételét, akik a közleke­déssel szoros kapcsolatban állnak. Az összejövetelen a részt­vevők tájékoztatást hallgat­nak meg Nagykáta térségé­nek baleseti helyzetéről, to­vábbá kijelölik a balesetmeg­előzési felvilágosító, nevelő és propagandamunka fő irá­nyait a rendőri és más szer­vek munkája összehangolá­sának elveit. Az újságíró is naponta köz­lekedik, s történetesen ismeri a Tápió vidék közlekedési há­lózatának kritikus pontjait. A helyzet egyáltalán nem rosz- szabb, mint máshol, ám min­den egyes tragédia jóvátehe­tetlen következményekkel jár errefelé is. Márpedig ilyen előfordul: a múlt év őszén például Farmost rázta meg egy nyolc esztendős kis­fiú közúti balesete, értelmet­len halála, amit gyorshajtás okozott. Ezért örülünk most a hímek, hogy a falú főútján remélhetően nemsokára ke­rékpárút és használható gya­logjárda épül, jól látható át­kelőhelyekkel. Mert lehet, hogy épp ezek hiánya is hoz­zájárult az említett tragikus baleset megtörténtéhez. Ar­ról már nem is beszélve, hogy ezen az úton — a falut Cegléd felől Jászberény irá­nyába átszelő műútról van szó — három év alatt tizen­két kerékpáros baleset tör­tént, amiből kettő végződött halállal. Nagy errefelé az át­menő és helyi forgalom: sta­tisztikai adatok szerint napon­ta csaknem kétezer járművet "jelent mindez, aminek 42 szá­zaléka nehézgépjármű. Bi­zony sokszor kerül veszélyes helyzetbe a gyalogos, a ke­rékpáros. Gecse János Farmos pol­gármestere arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Béke úti stoptáblától a faluszéli hatósá­gi húsboltig több mint 2 kilo­méteres hosszúságban tervez­ték meg az út jobb oldalán a két forgalmi irányú kerékpár­utat. A beruházás tizenegymil­lió forintba kerül, mert még a villanyoszlopokat is át kell he­lyezniük. A költségek 40 szá­zalékát pályázat útján remé­lik megszervezni: a dokumen­tumot a napokban adták be a Pest Megyei Közúti Igazgató­sághoz. S épp ez az, aminek okán felemlítettük a farmosi példát, kifejezve a lakosság ama reményét, hogy pályáza­tuk megkapja az igényelt tá­mogatást. A kerékpárutat jövőre ter­vezik megépíteni. Természe­tesen ezután sem múlik el minden veszély sem itt, sem máshol. Ezért alakítják meg a balesetvédelmi bizottságokat. (tóth) Érvényben: 1993. február 23. Valutaárfolyamok Pénznem vételi árfolyam 1 egységre, eladási forintban angol font 123,86 126,66 ausztrál dollár 58,91 60,15 belga frank (100) 254,86 259,52 dán korona 13,68 13,94 finn márka 14,53 14,93 francia frank 15,51 15,79 görög drachma (100) 39,05 39,89 holland forint 46,76 47,62 ír font 128,03 130,63 japán yen (100) 73,04 74,24 kanadai dollár 67,77 69,17 kuvaiti dinár 276,84 282.34 német márka 52,61 53,57 norvég korona 12,34 12.58 olasz líra (1000) 54,25 55,53 osztrák schilling (100) 747,32 760,92 portugál escudo (100) 56,96 58,06 spanyol peseta (100) 72,15 73,67 svájci frank 57,30 58,38 svéd korona 11,26 11,52 USA-dollár 85,25 86,81 ECU (Közös Piac) 101,78 103,74 Váci lomtalanítási akció Mit kezdjünk régi kacajaink­kal? Az öreg, már használhatat­lan mosógépekkel, rozsdás kályhacsövekkel, elkorhadt kre- dencajtókkal? Nem dobhatjuk a kukába, mert azt nem viszik el a szállítók. Különben is tönk­retennék vele a gépeik berende­zését. Ámbár Vácott minden­nap körbejárja a várost egy kis multicar típusú autó, de ez nem győzné elszállítani azokat a gyerekekre nézve is veszélyes holmikat, melyek összegyűjté­sére évente egy-két alkalom­mal akciót szerveznek. Az idei március elsején kez­dődik és körzetenként más idő­szakokban folytatódva, május 24-én fejeződik be. A XVI kör­zetre osztott városból évente 680—700 köbméter limlom ke­rül ki a szeméttelepre. Az I. körzet lomtalanítási ak­ciója március I—8-ig a követ­kező utcákra terjed ki: DCM készenléti lakótelep, Verőcei út, Csaba utca, Papp Béla utca, Dózsa György út 50., Kálvin ut­ca, Árpád utca 80., Huszár utca közepe, Szent Mihály-dülő, Ká­polna utca. Ezeket a helyeket Lomtalanítás feliratú táblákkal látják el. Ide kérik a fölösleges holmik kihordását. A további körzetek lomtala­nítási akcióit folyamatosan kö­zöljük. Hatoslottó-nyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékozta­tása szerint a Hatoslottó 4. számsorsolásán elért nyeremé­nyek a következők: 6 találatos szelvény nem volt, 5 plusz 1 találatos szelvény nem volt, 5 találatos szelvény 62 da­rab volt, nyereményük egyen­ként 54 183 forint, 4 találatos szelvény 3839 darab volt, ezekre egyenként 1167 forintot fizet­nek, 3 találatos szelvény 68 098 darab akadt, ezek egyenkénti nyereményösszege 82 forint. A következő akcióra átvitt 6 találatos nettó nyereményösz- szeg: 25 506 995 forint. 5 plusz 1 találatos nettó nyere­ményösszeg 2 239 549 forint. Emlékeztetőül a nyerőszá­mok: 3, 25, 26, 27, 33, 35, pót­szám: 14. Kiállítások Százhalombattán Babavilág és festmények A százhalombattai Matrica Múzeumban két kiállítás is nyílt. Kárpáti Zoltán festőművész Lakótelep című tárlata a városról készült képeket mutatja be a látogatóknak. Babavilág az elne­vezése annak a válogatásnak, amelyből az érdeklődők Gom­bás Vilmosáé magángyűjtő szép babáival ismerkedhetnek meg. Mindkét tárlat április 18-áig látogatható. Magyar gyár terméke Tizenöt új gyógyszer A hazai gyógyszerellátás 20 szá­zalékát adó EGIS Gyógyszer- gyár az idén 15 féle új készít­ménnyel jelenik meg, a piacon. A 15-ből 13 saját fejlesztésű. Ez azért is fontos, mert ma a ha­zai gyógyszergyáraknak igen nagy kihívást jelentő importké­szítmények aránya a magyar gyógyszerforgalomban ma eléri a 40 százalékot. A társadalom- biztosítást is terhelő importözön- ben igen jelentős lépés ennyi új, hazai készítmény megjelenése. Blaskó Gábor igazgató el­mondta, hogy a 13 új gyógy­szer nem originális molekula­kutatás, de nem is a korábbi évek gyakorlatának megfelelő reprodukciós kutatás eredmé­nye. Az új készítmények olyan hatóanyagot tartalmaznak, ame­lyeknek 20 éves szabadalmi vé­dettsége lejárt, tehát gyártásuk nem ütközik jogszabályba. Ma­gyarországon korábban az eljá­rás-szabadalmi jog keretében és az európai követelmények­hez igazodó termékszabadalmi rendszer hiányában lehetőség volt a reprodukciós kutatások­ra. Ez azt jelentette, hogy a kül­földi gyógyszerek hatóanyagát kerülő úton, más technológiá­val gyártották a volt szocialista országban. Az Európához való csatlakozás jegyében az EGIS három éve már figyelembe ve­szi a fejlődés követelményeit és kutatásai során saját eredmé­nyekre, szabadalommal már nem védett, úgynevezett generi­kus eljárásokra, illetve licencek- re támaszkodik. PEST * MEGYEL HÍRLAP Telefonos ügyelet Ha bármilyen ötlete, észrevétele, esetleg javaslata van, amely közérdekű, mondja el nekünk. Hívja fel lapunk szolgáltató rovatát a 138-4210-es telefonszámon. A vonal végén hétfőtől péntekig délelőtt 11-től délután 2 óráig ügyeletes munkatár­sunk várja az Ön hívását. (A 138-4210-es telefonon az ügyeleti időn túl bármikor telefaxos üzenetet is hagyhat.) Illatvásár Cegléden Nem kell messzire mennie annak a takarékos vásárlónak, aki szereti az illatos ruhát. A ceglédi Fő téren az élelmiszerboltban öblítővásár van. A többliteres flakonok számos illat­ban kaphatók amíg a készlet tart. Ugyanitt a tél miatt kevésbé fogyó Cornetto fagylalt is csaknem fele annyiba kerül. Erdó'si Ágnes felvételei Nagykőrösiek épülésére Magángyújtótárlaton Szimpatikus magatartás az, ha valaki a mai gazdasági helyzet­ben kortárs képzőművészek al­kotásait gyűjti, vásárolja — mondják a művészetkritikusok. Különösen figyelemre méltó, ha a gyűjtő, nem éppen módos ember. Révay György nagykőrösi műgyűjtő számára is hallatlan él­ményt jelentett, ha alkalman­ként egy-egy újabb értékes fest­mény, szobor vagy grafika birto­kosa lehetett. Ennél már csak egy fokkal lehet nagyobb a gyűj­tő öröme, ha szerzeményeiben mások is gyönyörködhetnek. Nos, február 23-án publikum elé kerültek a Révay-gyűjte- mény válogatott darabjai. A kiál­lításon március 5-éig várják a lá­togatókat, hétfő kivételével, na­ponta 10-től 18 óráig, az Arany János Művelődési Központban. Gödöllő Költségvetési támogatás Gödöllő város képviselő-tes- tülete az idei költségvetésben 650 ezer forint összegű pénz­ügyi keretet biztosított a vá­rosban tevékenykedő, egyesü­letek, baráti körök támogatá­sára. A pénzt pályázat útján osztják fel. A pályázati adat­lapokat a városháza közokta­tási irodáján és portáján, illet­ve a művelődési központ por­táján szerezhetik be az érdek­lődők. A pályázatok benyújtá­si határideje: március 15.

Next

/
Thumbnails
Contents