Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-23 / 45. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP XXXVII. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM Ára: 13,50 forint 1993. FEBRUAR 23., KEDD Ismét pályáznának a váci húsosok Ne legyen felszámolás! Új meghívásos, zártkörű pályázat kiírását követeljük, és a váci húsüzemre objektiven esó' tehertétel megállapítását, ami a valódi piaci értéknek felel meg — nyilatkozta teg­nap lapunknak Fördó's Attila, a Szolidaritás Szakszervezet helyi csoportjának ügyvivője. A korábban nagy port felvert és drámai fordulatokkal járó ügy legújabb fejleményeiről a szakszervezeti vezető el­mondta, hogy megítélésük szerint a húsüzem privatizáci­ója megfeneklett, félő, hogy felszámolásra kerül sor. Eb­ben az esetben pedig a dolgo­zókat elbocsájtják, részükre végkielégítést és munkanélkü­li segélyt kell fizetni a köz­ponti költségvetésből (ez szá­mításaik szerint 60-70 millió forintra rúghat), a gyárat pe­dig bagóért megvásárolhatják azok, akiknek szerepük volt az eladósodásban. Ugyanis a váciak a Pest- Nógrád Megyei Állatforgal­mi és Húsipari Vállalat része­ként a központtól már jó né­hány éve hitelterheket kap­nak, ami jelenleg több száz millió forintra tehető. Emlé­kezetes tiltakozásukat is ez váltotta ki, érezték, később pedig dokumentumokkal tá­masztották alá, hogy helyte­len üzletpolitika áldozatai. Kiválásukat a központ és a Földművelésügyi Minisztéri­um egyaránt ellenezte. Ponto­sabban Sárossy László akkori politikai államtitkár javaslatá­ra a munkavállalók zöme, mintegy kétszáz fő dolgozói káeftét hozott létre.így, jog­szabály adta módon, jogi sze­mélyként tettek kísérletet az üzem kivásárlására az élet- képtelen Penomahból. Mivel időközben a vállalat csődbe ment, az Állami Vagyonügy­nökséghez nyújtották be pá­lyázatukat. Ekkor derült ki, hogy a vállalat eladósodása elképesztő: hárommilliárd fo rint. Ez egyébként egyebek mellett az eltúlzott ceglédi be­ruházásnak a következménye — állítja Fördős Attila. A váci húsosokra jutó adósság­teher ebből jelenleg százöt­venmillió forint. Ennyit pe­dig nem tudnak átvállalni, ér­vel a szakszervezeti vezető, mert az üzem piaci értéke csupán 50-60 millió, ez reá­lis, kigazdálkodható összeg, de ennyiért az AVÜ nem adta az üzemet. Múlt év decemberében ki­mondták a vállalat csődegyes- ség útján történő decentrali­zált privatizációját, ami a Pe- nomah szétbontását jelenti. A váciak ismét pályáztak, elkép­zelésüket a központnak kel­lett benyújtani. Érdekes mó­don konkurencia is megjelent (ezek szerint mégsem kell el­siratni a húsipart), a volt nó­menklatúra némely jeles sze­mélyiségének képében. Mi­vel az említett magas össze­gű adósságot senki sem tudta átvállalni, a pályázatokat ér­vénytelenítették. Az elbírá­lók a vállalati központ azon vezetői voltak — állítja För­dős Attila —, akik a csődbe­jutásért személyükben felelő­sek, és a Budapest Bank, amely a legutolsó időkig újabb hiteleket folyósított a Penomahnak. A patthelyzetből a kiveze­tő utat a váci húsosok az új, de most már teljesíthető, reá­lis feltételeket tartalmazó pá­lyázat kiírásában látják. Kü­lönben bekövetkezik a felszá­molási eljárás, amikor is mé­lyen áron alul szerencselova­gok prédájává válhat az üzem. Ebben az esetben a munkavállalók és az állam is rosszul jár. Fördős Attiláék ezt el akar­ják kerülni, ezért az ország- gyűlési képviselőkből álló Monopoly csoport tagjaihoz fordultak támogatásért. A képviselők ígérete szerint ügyüket napokon belül ki­vizsgálják. Üzemitanács­választás Mi lesz a malmokkal? Az Érdekegyeztető Tanács leg­utóbbi ülésén a felek egyöntetű­en támogatták az üzemitanács-, közalkalmazotti tanács-válasz­tások — a társadalombiztosítá­si önkormányzati választások­kal egy időben — legkésőbb május 28-ig történő megtartá­sát. A parlamenti jóváhagyás esetén tehát hamarosan megala­kíthatok a vállalatoknál e fon­tos intézmények. Szauter Rudolf pilisvörösvári MDF-es képviselő életpályájá­nak nagyrészét a malomiparban töltötte. 1958-ban „iratkozott be” a szakmába, vagyis a malo­mipari technikumba. Volt kétke­zi molnár Óbudán, majd az egye­tem elvégzése után a Baranya Megyei Malomipari Vállalathoz került. Később a Malomipari Ku­tatóintézetben kutatómérnök­ként kereste kenyerét. Az ország­nak majd' minden malmában „előfordult”, s közben egyedül vagy társaival számos szabadal­mat dolgozott ki. Éveket töltött az Élgépnél (Élelmiszer-gépipa­ri Vállalat), s közben járta a vilá­got. Képviselővé választása előtt hatodmagával egy kis ma­lomszerelő társaságot alapított. Nem foghatja rá tehát senki, hogy nem avatott értője szakmá­jának, a malmászatnak. Ország­gyűlési képviselőként az egyik fő feladatának tartja a malmok szakszerű, s főleg igazságos ma­gánkézbe adását. Ennek miként­jéről kérdeztük. — Közel két éve terjesztem elő elképzeléseimet a malom­ipar magánkézbe adásáról, saj­nos nem sok sikerrel. Elgondolá­som lényege az, hogy a magyar malomipart az ésszerűség határa­in belül a lehető legkisebb egysé­gekre kell lebontani, s úgy adni magánkézbe: (Folytatás a 6. oldalon) A Gellert-hegy tetején elhelyezkedő' Citadella Budapest legszebb kilátópontja. A Ka­szab—Zádori Építész Iroda által elkészített tanulmányterv alapján rendkívül alkal­mas a Budapesti Expo kapcsán egy világszínvonalú idegenforgalmi és kulturális köz­pont kialakítására. A tervek szerint a rondellában 49 szobás, a rézsürészben 90 szo­bás szálloda épülne. Az elképzelések szerint úgynevezett kilátó éttermet, valamint konferenciatermet is elhelyeznének a Citadellában. Vasutas konferencia „Európai úton a közlekedés- politika — európai úton a szakszervezeti egyeztetés?” címmel nemzetközi konferen­ciát szervez öt magyar vas­utas-szakszervezet és a Fried­rich Ebert Alapítvány — je­lentették be tegnapi sajtótájé­koztatójukon a rendezvény előkészítői. A február 23—24-e között a MÁV gár­donyi üdülőjében lezajló fóru­mon részt vesznek az Euró­pai Közösség szakértői, or­szággyűlési képviselők, mi­nisztériumi és vasúti vezetők, valamint a szakszervezetek tisztségviselői. A konferencia napirendjén szerepel többek között az EK-n belüli vasutak moderni­zálása, valamint a létrejövő európai belső piac követelmé­nyeihez való alkalmazkodás kérdései. Emellett szó lesz a vasutas-szakszervezetek és a kormány közötti 1992. évi megállapodásról. Magyarkodók pellengéren Nemzeted és hazád nevét ajkadra hiába ne vedd! — írja Görgey Gábor a Magyar Nemzetben, és igazat kell ad­nunk neki. „Magyarország, nemzet, haza emlegetésének inflációja és elkoptatása — a túligyekvók, önbizonyítók és köpö­nyegforgatók áldásos tevékenysége következtében — egyik legdiihítőbb és legelszomorítóbb jelensége a rend­szerváltozás utáni időknek.” Görgeynek ebben is igaza van, és tiszteletet érdemel, amiért a nemzeti indentitás nála — miként írja — belső', szinte biológiai kényszer. Valóban ellenszenves az, amikor a politikai szereplés vágyától fűtött emberek szabómesterek által gondosan ki- zsinórozva, címeresen, kokárdásan a pódiumra lépnek, s nagy pátosszal tesznek tanúbizonyságot rendíthetetlen ma­gyarságukról. Akinek a magyarság természetes, belülről jövő', tudatot és magatartást jobbító életérzést jelent, nem tud mit kezdeni a hivalkodó, magamutogató magyarko- dókkal, s velük szemben ösztönösen bizalmatlan. Teljes joggal. E jelenségről beszélni kell, a leplet is le kell húzni róla. Azonban ne feledjük, hogy nem mindenkinek adatott meg olyan neveltetés, olyan családi háttér, amelynek révén a nemzethez, a hazához való szellemi kötó'dés magától érte­tődővé válik. Sokan felnőtt fejjel ébrednek tudatára an­nak, hogy hazug eszmék hálójában, saját népüktől és nemzetüktől elvágva, elszigetelve éltek, s éppen ebben a rendszerváltoztató, belső' gátakat és gátlásokat felszabadí­tó, kétségkívül ellentmondásos történelmi pillanatban ke­resik a fogódzót. Olykor sután, olykor bosszantóan otrom­ba módon. De őket kell-e elsősorban kipellengérezni, vagy azokat, akik ma is kézzel-lábbal akadályozzák a nemzettudat erő­södését, akik az oktatás, a tájékoztatás, a művelődés, a po­litika megannyi fórumán nap mint nap ellene tesznek? Akik jóval többen vannak, s jóval szélesebb körben hat­nak, mint a magyarkodók? Látszólag egyszerű a válasz. Azonban értsük meg azo­kat a toliforgatókat is, akiknek a tolla hegye olykor a ki­sebb ellenállás felé mozdul. Bánó Attila Turai tanácskozás a nyugdíjasok és az önkormányzatok kapcsolatáról Alakuljon idősek tanácsa Az idősek és a generációk közti szolidaritás évén hirdette meg 1993-at az Európai Közösségek miniszteri tanácsa. E gondolat szellemében rendezett tanácskozást tegnap Tú­rán a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Or­szágos Szövetsége. Felelős vita bontakozott ki ar­ról, mit tesznek és tehetnének az önkormányzatok az időse­kért, milyen legyen az idősek kapcsolata az önkormányza­tokkal. A rendezők polgármestere­ket, önkormányzati képviselő­ket, népjóléti bizottsági tago­kat, gondozási központok ve­zetőit és a nyugdíjasklubok vezetőit hívták meg. Bár első­sorban e környék polgármeste­rei jelentek meg, Sülysáptól Pilisvörösvárig sokan érkez­tek, akik tehetnek az idősekért. Knoll István, a szövetség és a Nyugdíjasok Országos Kamarájának elnökét kértük, foglalja össze az eszmecsere tartalmát. — A törvénykezés a parla­ment feladata — mondta —, de az idősek életkörülményei­re, közvetlenül, mindinkább az önkormányzatok jó vagy rossz működése hat. A tanács­kozáson többek között azt kí­vántuk elemezni, hogy mit tesznek lehetővé az önkor­mányzatok anyagi lehetősé­gei — jórészt az állami fejk­vóták alapján — a nyugdíja­sok számára. Másrészt: ho­gyan viszonyulnak hozzánk a települések vezetői. Bevezető előadásomban felvetettem, hogy az idős emberekről való gondoskodás nem merülhet ki abban, hogy ne éhezzenek, hogy ne féljenek felkapcsolni a villanyt, hogy ki tudják fi­zetni a számlákat. Igenis jo­guk van kulturáltan, emberi módon élni, nemcsak létszük­ségleteiket kielégíteni. Fon­tos, hogy működhessenek kö­zösségeik. Sok szomorú pél­da van arra, hogy 2-3000 fo­rintos terembért kémének tő­lük. Időnként nekik is el kell menni színházba vagy orszá­got járni. (Folytatás a 3. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents