Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-19 / 42. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZAC 1993. FEBRUAR 19.. PENTEK A MÚK Elnökségének levele Félretájékoztatott sajtóintézet Peter Galliner Úrnak a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) igazgatójának Nagyrabecsült Igazgató Úri A Magyar Újságírók Közössége mindig érdeklődéssel fogadja a nemzetközi újságíró szervezeteknek a magyar- országi sajtóviszonyokról kialakított véleményét, de tisz­telni és helyeselni csak azokat a megállapításokat tudja, amelyek a valóság tényszerű és elfogulatlan ismeretén alapulnak. A Nemzetközi Sajtóintézet nevében Ón az utóbbi időben többször is kifejezte abbéli aggodalmát, hogy Magyarországon veszélybe kerülhet a sajtószabad­ság, mivel — értékelése szerint — a kormány erőszakos eszközökkel birtokba akarja venni az eddig független közszolgálati rádiót és televíziót. Egyik levelében arra szólította fel a Magyar Köztársaság elnökét, hogy ne já­ruljon hozzá Hankiss Elemér és Gombár Csaba felmen­téséhez, mert ez „súlyosan fenyegetné a nehezen kiví­vott demokratikus reformokat". Igazgató úr nem él Magyarországon, hosszabb tanul­mányi időt sem töltött nálunk, így tehát nem lehet kétsé­günk felőle, hogy kizárólag és feltűnően csak az ellenzé­ki politikusok és újságírók egy szűk csoportjának véle­ményével összecsengő megfogalmazásai az ő ajánlásai­kon és tanácsaikon alapulnak. Olyan elfogult politiku­sok és újságírók sugallatain, akik többek között arról is elfelejtették tájékoztatni Önt, hogy a Magyar Újságírók Szövetségén kívül van egy másik szervezet is, a Magyar Újságírók Közössége, amely merőben eltérően ítéli meg a magyar sajtóban kialakult helyzetet. Súlyos felelősség terheli tehát mindazokat, akik a dur­va rágalmazásig elmenően félretájékoztatták Önt, ténye- iben és összefüggéseiben meghamisították a valóságot, és attól sem riadtak vissza, hogy a múlt rendszerben megszerzett előnyeik megtartásának reményében nem­zetközi méretekben keltsék saját hazájuk rossz hírét. A szándékos félretájékoztatás következményeképpen a Nemzetközi Sajtóintézet olyan rádiós és televíziós veze­tőket véd, akik politikai véleménykülönbségek miatt vál­tottak le újságírókat, bevezették a cenzúrát, intézménye­ikből kirekesztették a magyar szellemi élet jelentős egyé­niségeit, és megszüntették a demokratikus működés min­den szakmai szervezetét. Tisztel Igazgató Úr! Nem szeretnénk, ha e torzítások nyomán veszélybe ke­rülne a Nemzetközi Sajtóintézet tekintélye és megrendül­ne az Ön szavahihetőségébe vetett bizalom. Ezért fel­ajánljuk segítségünket a magyarországi sajtóviszonyok kiegyensúlyozott, tárgyszerű és hiteles megismeréséhez. A Magyar Újságírók Közösségének ugyanis az az érde­ke, ami az országnak is, hogy az Ön további megszólalá­sai ne gátolják, hanem segítsék egy egészséges szelle­mű, európai szintű magyar újságírás megteremtését. Őszinte nagyrabecsüléssel: A Magyar Újságírók Közösségének elnöksége Kormányszóvivői tájékoztató Médiaelnökök márciusra Szekszárdi javaslat Pörböly után Kapják vissza iskoláikat a kisfalvak! A kormány kívánatosnak tartja, hogy mire lejár a le­mondott médiaelnökök meg­bízatása, azaz március 6-ára, új elnökök kerülje­nek a Magyar Rádió és a Magyar Televízió élére. Eh­hez a kabinetnek február 25-e tájékán nyilvánosságra kell hoznia a kiválasztottak nevét. így a kinevezésig lesz elegendő idő a jelöli­tek bizottsági meghallgatá­sára is — mondta Katona Tamás a csütörtöki kor­mányszóvivői tájékoztatón. A miniszterelnökségi állam­titkár mindezt annak kap­csán közölte, hogy a kor­mány jóváhagyta a Magyar Televízió egy hónap múlva életbe lépő Szervezeti és Működési Szabályzatát. Ka­tona Tamás hozzáfűzte: fon­tosnak tekintik, hogy az új elnökök mindenki számára elfogadhatóak legyenek. A Magyar Nemzeti Bank­kal egyetértésben számos pontban megváltoztatta az Egzisztencia Hitelhez jutás kondícióit a kormány. A ha­tályos rendelet módosításá­val lehetővé teszik, hogy az E-hitelt ne csak az állami tu­lajdonú társaság részvényei­nek vagy üzletrészeinek ér­tékesítésekor, hanem va­gyontárgyainak eladásakor is igénybe lehessen venni. Juhász Judit kormányszó­vivő bejelentette: engedé­lyezte a kormány, hogy a művelődési és a környezet- védelmi tárca közösen létre­hozza az Ökológiai Kultúra Fejlesztéséért Alapítványt, 16 millió forint induló va­gyonnal. Az alapítvány a környezetvédelem tudatos­ságának fokozására, a kör­nyezetismereti tények feltá­rására és nyilvánossá tételé­re hivatott. Jóváhagyta a ka­binet a földművelési tárca alapítványtevő szándékait is. A kormány — előzetes terveivel ellentétben — vé­gül nem tárgyalt az állam- háztartás konszolidációs programjáról. A körzetesítéssel megszüntetett is­kolák újraszervezésére országos összefogást javasolt és mozgalmat indít a szekszárdi önkormányzat — jelentette be tegnap a sajtó kép­viselőinek Kocsis Imre Antal pol­gármester. Szekszárdot ugyan nem érintik a körzetesítés gondjai, hiszen a tolnai megyeszékhelyre csak középiskolás diákok utaznak be naponta, de a pörbölyi tragédia tanulságai sokkal messzebbre kell hogy vezessenek a közlekedési szabályok és körülmények szigorí­tásánál. Ha ismét lesz saját iskolá­juk a kisebb településeknek, az Agrobank-csekk néven új, pénzkí­mélő fizetési módot vezet be a me­zőgazdasági felvásárlók munkájá­nak segítésére az Agrobank Rt. A pénzintézet egyúttal új hitelkonst­rukciókat is biztosít a kukorica és a tavaszi árpa termelőinek — je­lentette be csütörtöki sajtótájékoz­tatóján Kunos Péter, az Agrobank Rt. elnök-vezérigazgatója. Az Agrobank-csekk névre szó­ló. előre fedezett csekk lesz, mely­nek kedvezményezettje kizárólag magánszemély lehet. A csekkeket tartalmazó füzeteket a mezőgazda- sági felvásárlók 10, 20, illetve 30 lapos változatban válthatják ki, egy-egy csekklap pedig 30 ezer fo­rintos értékhatárig tölthető ki. En­nek megfelelően a szükséges fede­zet 300, 600, illetve 900 ezer fo­rint lesz. Az Agrobank-csekkeket a felvásárlók az ország mintegy Elkészült az új élelmiszertörvény tervezete a szakminisztériumban — jelentette be Lovászy Csaba, a Földművelésügyi Minisztérium he­lyettes államtitkára. Az új jogszabállyal kapcsolat­ban elmondták: elsősorban a fo­gyasztók érdekeit kívánják védeni, valamint nagy súlyt helyeznek az élelmiszerek minőségének garantá­lására. Előtérbe kerül a fogyasztók tájékoztatása, valamint az ellenőr­zés megszigorítása is. A törvényter-' vezet átveszi az Európai Gazdasá­gi Közösség szabályozási filozófiá­ját, az ott használt fogalmakat. A Az Országgyűlés Oktatási, Ifjú­sági és Sport Bizottsága csütör­töki ülésén ellenszavazat nél­kül, három tartózkodás mellett támogatta Mádl Ferenc jelenle­gi tárca nélküli miniszter kine­vezését a Művelődési és Köz­oktatási Minisztérium élére. A bizottsági meghallgatáson a mi­niszteri tárca várományosa az oktatást, a közművelődést érin­tő szinte valamennyi kérdésről kifejtette álláspontját. A minisz­terjelölt hangsúlyozta: straté­giai ágazatként kell kezelni az oktatásügyet, valamint a tudo­mányt, a kutatást, és ezeken a területeken minőségi fejlődésre van szükség. nem csupán az iskolabuszok, a gyerekek mindennapos utazásai­nak megszüntetését jelenti — bár ez a legfontosabb cél — hanem a falvak elsorvadási folyamata is megszűnik és teljes életet élhet mindenki azon a helyen, ahol la­kik. Az iskola, a tanítók és taná­rok munkája kihat a közéletre, a kultúra és az erkölcs formálására, ezért nélkülözhetetlen. A szekszárdi önkormányzat azt akarja elérni, hogy országos igényként forduljanak javaslattal az Országgyűléshez, az iskolai fejkvóta megváltoztatására, kér­2600 postahivatalában, illetve a pénzintézet 50 fiókjában tudják majd beváltani. A postánál a kiállí­tást követő 8 napon belül válthat­ják be tulajdonosaik, ezután vi­szont fél évig már csak az Agro­bank fiókjaiban. A kiállítás után fél évvel a csekk érvényét veszti. A pénzintézet vezetője szólt ar­ról a két hitelkonstrukcióról is, mellyel a kukorica, illetve tava­szi árpa termelőket támogatják majd. Az Agrobank a kukorica termesztéséhez hektáronként 20 ezer forint, a tavaszi árpa ter­mesztéséhez hektáronként 15 ezer forint kölcsönt nyújt a vállal­kozásoknak, tsz-eknek, illetve ez­zel foglalkozó vállalatoknak. A pénzintézet az egyes technoló­giai műveletek elvégzésének költ­ségeit hitelezi meg számlák elle­nében, a kölcsönt az értékesített törvényhez kapcsolódóan elkészül a Magyar Elelmiszerkönyv is, amely több mint száz technikai jel­legű előírást tartalmaz és alkalma­zása kötelező lesz. Az EK előírá­sok magyar változata — ez lesz a Magyar Elelmiszerkönyv első ré­sze — már várhatóan a jövő hónap közepén megjelenik. A sajtótájékoztatón szó volt az élelmiszerek minőségének múlt évi alakulásáról is. Tavaly a hatósá­gi ellenőrzések során több mint 30 ezer élelmiszertételt és mintegy 12 ezer tételnyi bort vizsgáltak meg. Ezek 86,9 százaléka, illetve 91,9 (Folytatás a 1. oldalról) A módosításon egyébként hár­man dolgoztunk, rajtam kívül még Dr. Bállá Gábor és Dra­gon Pál országgyűlési képvise­lők is részt vettek a munkában. — Sok helyen hallhatjuk, hogy a módosítás hátrányosan érinti a fővárosi lakosokat, hi­szen nem licitálhatnak a Buda­pest környéki falvak földjeire. — Valóban találkozhatunk ilyen kijelentésekkel, de ezek félreértések, félreértelmezé­sek. A módosítás pontos szö­vege a következő: (az árveré­sen az őt megillető kárpótlási jegyekkel az a kárpótlásra jo­gosult vehet részt) „akinek ve: a fejkvóta, az oktatás állami fi­nanszírozása tegye lehetővé min­denütt a helyi iskola fenntartását, ha van annyi gyermek, hogy ott is­kola szervezhető. Tolna megyei tapasztalatok is bizonyítják, hogy a kisebb községek, ahol az iskola a körzetesítéssel megszűnt, képe­sek lennének a maguk erejéből — legfeljebb kis támogatással --- felújítani a rég nem használt isko­laépületeket, sőt még a bővítést is elvégeznék, azonban a fenntartás­ra, az oktatás költségeire semmi pénzük nincs és saját forrásból nem is lesz. termény árbevételéből fizetik visz- sza a hitelfelvevők. A konstrukci­ót két formában dolgozták ki: egyrészt olyan gazdálkodók szá­mára, akik folyamatosan képe­sek a kamatok visszafizetésére, másrészt azoknak, akik csak a be­takarítás után tudják a kamatokat törleszteni. A kukorica esetében a kölcsön első részletét, azaz a hektáronkénti 10 ezer forintot március 16-án vehetik fel az igénylők, a következő hektáron­kénti 10 ezer forintos kölcsönt pe­dig szeptember 15-én. A hitel ez év november 15-én jár le. A tava­szi árpa esetében március 16-án hektáronként 10 ezer forintot kap­nak az igénybe vevők, július 15-én pedig további hektáronkén­ti 5 ezer forintot. Eves szinten a hitelek mintegy 30 százalékos ka­matozásúak. százaléka felelt meg a követelmé­nyeknek. A különböző termékcsoportokat elemezve az országos élelmiszeripa­ri átlagnál több minőségi hibát ész­leltek az ellenőrök a száraztészták­nál, a sütő- és a húsipari készítmé­nyekben. A legkevesebb kifogásra a dohánytermékek, a hűtő- és a cukori­pari készítmények, valamint a sör minősége adott okot. Az élelmiszere­ket leginkább az összetétel, vala­mint a hiányos jelölések az érzék­szervi hibák miatt kifogásolták. A szabálysértések száma a tavalyihoz képest megduplázódott. 1991. június Tjén abban a községben, városban, fővárosi vagy megyei jogú városi kerü­letben volt az állandó lakhe­lye, ahol az árverező szövetke­zet árverésre kijelölt termő- földterülete van." Egy adott te­lepülés árverésén részt vehet az is, aki máshol lakik, de a földjét ott vették el, s az is, aki máshol lakik, de annak a tsz- nek, melynél dolgozik, abban az adott községben is van föld­je. Magyarul bizonyos esetek­ben a Budapesten élők is nyu­godtan licitálhatnak a megyé­ben. Megkülönböztetésről szó sincs. (Nádai) MDF­nyilatkozat A Magyar Demokrata Fórum Ügyvezető Elnöksége megüt­közéssel és felháborodással fogadta a hírt a moldvai Sza­bófalván (Sabaoani, Romá­nia, Neamt megye) legutóbb kialakult helyzetről. A községből kérést intéz­tek a bukaresti Tanügyi Mi­nisztériumhoz, amelyben ma­gyar nyelvű (szakköri) kép­zés lehetőségéért folyamod­tak. A minisztérium és a me­gyei tanügy képviselői válasz helyett a lelki terror jegyeit hordozó kivizsgálásnak vetet­ték alá a gyermekeket és szü­leiket, cselekedetüket alkot­mányellenesnek bélyegezve. A szüleik és nagyszüleik nyelvét elsajátítani vágyó gyermekeket és családjukat megfélemlítő eljárás nem­csak a Románia által is elfo­gadott nemzetközi egyezmé­nyekkel ellenkezik, hanem az ország hivatkozott Alkotmá­nyával is. Inkább Kond, mint Kádár Kedves báli meghívót kap­tam egy olvasónktól, aki­nek sajnos nem volt mer- sze azt aláírni. Érdekes öt­letet vetett föl azzal, hogy ha a bálra a kormányt is el szeretném vinni, akkor Balsai István igazságügy miniszter öltözzék Jágó- nak, Antall József legyen Lear király, Szabó Iván pedig , .futkosó”. Ez utób­bit nyilván azért kérte, mert Szabó miniszter úr az ipari tárcától a pénz­ügyhöz „futott”. Ám hogy Antall József miért pont Lear király legyen, azt nem kifejezetten értettem, s azt sem, hogy miért pont a kormányban keressük Jágót, amikor ilyeneket az ellenzék padsoraiban véle­ményünk szerint köny- nyebb találni. Vannak ott olyanok, akikhez képest Jágó egy jámbor lelkű papnövendék. A báli meg­hívó persze szerkesztősé­günkről sem feledkezik meg, azt írja, hogy a leg­főbb publicistáink öltözze­nek Álmos, Előd, Ond, Kond. Tas, Huba és Töhö­töm jelmezébe, s ez ne­künk hízelgő, hiszen, mi is­merünk olyan szerkesztő­ségeket, ahonnan a masz­kabálra Kádár, Lázár, Lo- sonczi, Berecz, Púja, Né­meth Károly, Aczél György kosztümjében me­hetnének a munkatársak. Miután e szerkesztőségek eme urak mentalitásának hordozói még a mai na­pon is, igazán élethűek len­nének a figurák. Hogy Bal­sai, mint Jágó, s Antall mint Lear, nem jelenik meg a bálon, afelől biztos vagyok, mint abban is, hogy' hízelgőbb ránk néz­ve a hét vezérhez történt hasonlítás, mintha az utób­bi névsort javasolta volna számunkra a kedves névte­len invitáló. (Vödrös) Termelőknek és felvásárlóknak Az Agrobank új hitelei Készül az élelmiszer-törvény A fogyasztók érdekeiért / Támogatott jelölt Érvényben a törvénymódosítás

Next

/
Thumbnails
Contents