Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-17 / 40. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBK HAZÁNK 1993. FEBRUÁR 17., SZERDA 7 A miniszterjelölt szüleinél, Tápiószentmártonban A Uj kapitány Cegléden Apa és fia birtokba állnak Józsi bácsihoz, a Bivalyoshoz ráérő idejében menjen, mert igen szókimondó ember, sokat tud beszélni! — figyelmeztetett Tápiószentmár- ton jegyzőnője, akitől néhány nevet és címet kértem az első árverésen földhöz jutott gazdák köréből. Bivalyos, Bivalyos Józsi bácsi — azaz Szabó József — éppen borbélyhoz indult, amikor betoppantam hozzá. Jöjjön csak — tessékelt beljebb a konyhába. A fodrász megvár — mondta, s felesége máris törölte kötényével a hokedlit. Tudja, hét mvégére itthon lesznek a fíamék, együtt ünnepel a család. A születésnapomat, a nyolcva- nadikat! — húzta ki magát hetykén az amúgy hajlott hátú, deres hajú, ám feltűnően fürge mozgású kisöreg. Felkavart indulatok A jegyzőnő nem tévedett. Amint megemlítettem a földet, az árverést, attól a pillanattól kezdve Józsi bácsi vette át a szót. Rabszolgák vagyunk! — fakadt ki belőle. Rabszolgák bizony — ismételte többször, amiből rájöhettem kedvelt szavajárására, az idős ember földhöz kötődő, felkavart indulatainak mélységére. A föld a legnagyobb érték — mutatott lefelé ujjával — azon járunk, abból élünk! Érti, ugye? Bólogattam, hát persze. S a kisöreg mondta, csak mondta a magáét. A licitálásról, ahol tizenkét katasztrális holdat vásárolt aranykoronánként 500 forintjával. Igazi, jóltermő földet, feketét, búzának, kukoricának, mindennek valót, a szomszédos tápiószőlősi tsz Tápió- szentmárton és Cegléd közé eső táblájából. Sokadmagával együtt örült az idős parasztember, boldog volt, hogy ezt is megélte. Pedig az elmúlt évtizedekben egyre csak kopott lelkében a remény, miközben a „málenkij robot” cudar emléke nem múlt, nem enyhült. Sűrűn beléhasított az a huszonkilenc hónap, a Donyec-meden- ce, a szódagyár, ahol dolgoztatták. Ezzel jutalmazták, hogy lelépett a frontról: majd még bűn lehet egyszer, ha visz- szajönnek a nagy urak! Sebaj, túlélte, 47-ben hazakerült: jól jön most az érte pluszban járó kárpótlás, a „fogsági aranykorona”. Kiegészíti a másik százat, amit ketten kaptak a mamával. Lélekben ott maradt Csak birtokba vehetnék már azt a földet! Igaz, nincsenek bivalyok, mint egykor, a „robot” utáni újrakezdésnél. Amikor négyet vett egyszerre, ám kettőt hamarosan fegyveres kísérettel hurcoltak a vágóhídra. Bivalyos — mert akkoriban kapta a nevet — fohászkodott, hogy a többit meghagyják, legalább amíg a fiú elvégzi az iskolát. Ez a kívánsága teljesült: a Jani gyerek csillogó diplomát szerzett, de végérvényesen el is került a szülői háztól. Az idősebb Bivalyos viszont a tsz-be kényszerült, ahol hat évig bírta. Rebellis ember nem való ide, kidobták, mehetett isten hírével, fűteni a honvédséghez. Fizikailag egyre távolabb űzték a földtől, de lélekben mindig a közelében maradt. Noha már csaknem letett róla, most visszatérhet hozzá, birtokba veheti az „életet”. A sors azonban produkál meglepetéseket. Kimentek kitűzni a karókat, s akkor derült ki: búzát vetett bele a tsz. Mégpedig október helyett Mikulás tájékán. Sajátjában a tsz időben elszórta a magot. A kárpótolt viszont fizesse ki ennek az árát, holdanként a nyolc-tízezer forintot. Ha nem teszi, hát várjon azzal a birtokba vétellel! Holott már a trágyát kellene hordani, nem itthon vakarózni! Látja? — tárta szét karjait tehetetlenül Józsi bácsi —, ezért mondom, hogy rabszolgák vagyunk, kiszolgáltatottak! Gyűlésen egyedül mertem szóvá tenni négyszáz ember előtt, hogy amit egyik napon kiadtak, azt a másikon visz- szaveszik! A többiek meg sem mukkantak, pedig így vélik ők is. Igaz, egy-két marha nem gulya, hiába bőg! Én az uraknál arattam, tudom milyen termés lehet abból a vetésből. Olyan, mint a héthónapra született gyerek. S mi fizessük meg az árát. Majd ha kihányja a kalászt, akkor meglátjuk... Ömlött a szó, áradt a panasz az öregből. Nem látszott rajta a nyolcvan év, a bivalyok elvesztése, a hajdan bőtermő két- ezemégyszáz tő ribiszkebokor kivágásának emésztő keserűsége. A Bivalyos Józsi bácsit ismét „harci láz” hevíti. Hogy mit kezd ennyi földdel? A kérdés jogos, hiszen a fiú mást csinál, távol lakik Szentmár- tontól. A föld az élet Maga az ötvenedik — szólt a válasz — aki ezt firtatja. Látszik, nem élt a földből, nem parasztgyerek. Mert az tényleg igaz, hogy nekem már lassan csak annyi föld kell, amennyit rám húznak. A Janim viszont egy birtokba álló ember! Fiatal korában, meg most is ha itthon van, akkor arat, kapál, kaszál, egykor hajtotta a bivalyokat. Amíg tehát bírom, addig együtt vesszük birtokba, kezeljük a földet. Én vetek, ő szerzi, köti az üzletet. Mindent termelünk, ami elkel: cukorrépa, sörárpa, lóbab. A földbe vetni kell, az az élet. Én már csak ezzel tudok a fiamnak szolgálni... Beszélt, csak beszélt, most már derűsen, erről az életről a nyolcvanéves Józsi bácsi, a Bivalyos. Eljövetelemkor mutatott egy plakátot, több iskolai tablót: rajtuk Jani, a Fiú. Aki nem más, mint dr. Szabó János országgyűlési képviselő, a Kisgazda 36-ok frakcióvezetője. Akiről időközben kiderült, hogy a földművelésügyi tárca várományosa. Tóth Ferenc MEGKÉRDEZTÜK Orosz János, Kismaros polgármestere biztosan öregedett öt-hat esztendőt néhány nap alatt. Történt ugyanis, hogy tudtára adták, hogy amennyiben nem sikerül néhány millió forintot a különböző minisztériumoktól vagy más szervezetektől kapnia, akkor február 28-ától szüneteltetni fogják a királyréti kisvasutat. — Polgármester úr, történt-e előrelépés az ügyben? — Jóindulatból nincs hiány, megmozdult a segítőkész közvélemény, különböző elképzelések születtek, némelyek naivul kivi- telezhetetlenek, mások megvalósítással kecsegtetnek, de egy dolog reménytelenül hiányzik: a pénz. — Kikkel egyezkedtek? — Napi kapcsolatban állunk az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vezetőségével, Pest megye önkormányzata is ud a minket fenyegető megszűnés veszélyéről, és holnap tanácskozást tartunk a kismarosi polgár- mesteri hivatalnál, ahol megjelennek a Pest megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány által mozgósított intézményvezetők, hogy megtárgyaljuk a továbblépés lehetőségeit. — Hány ember válik munkanélkülivé, ha megszűnik a kisvasút? — Tíz embertől kell megváljon a vasút, de nem a létszám a legfontosabb, hanem az, hogy sike- rül-e megmentenünk a cenOrosz János, Kismaros polgármestere Erdó'si Ágnes felvétele tenáriumát ünneplő kisvasutat, vagy pedig búcsút mondunk egy szép álomnak. Papp János Az utca a rendőr irodája Február 1-jétől a Ceglédi Rendőrkapitányság élére Dávid Lajos őrnagyot nevezték ki megbízott kapitánynak. Az újdonsült vezető negyvennégy éves. Pályafutását Cegléden kezdte szakaszvezetőként, s az itt eltöltött tizenhét esztendő alatt egyre feljebb lépett a ranglétrán. Miközben elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát. Az utóbbi három évben Nagykőrösön közbiztonsági parancsnokként sikeresen tevékenykedett. Csemőn lakik családjával. Két gyermeke és egy unokája van. Felesége körzeti nővér. Jómaga a község képviselő-testületének tagja. A kinevezés kapcsán kérdeztük. — Felmérte-e, hogy micsoda kihívás vár önre? — Mi tagadás, nem köny- nyen döntöttem. Álmatlan éjszakák után mondtam igent. Annál is inkább, mert mintegy százezer ember biztonságáért és egy jelentős állomány munkájáért felelni komoly próbatétel. Ide vissza-, sőt hazajöttem. Nagyon nehéz feladat vár rám, amit egyedül képtelen lennék megoldani. Fontos a munkatársaim lelkiismeretes tevékenykedése, de legalább ilyen nélkülözhetetlen a polgárok együttműködése, segítsége, hiszen értük vagyunk. Sokan nem is sejtik, hogy néha jelentéktelennek tűnő szálak vezethetnek el egy- egy tetteshez. Természetesen bízunk a cégek anyagi támogatásában, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a technikai feltételek fejlesztésére gondolhassunk. Egyebek mellett szükségünk lenne számító- és írógépekre, kisebb riportermagnókra. — Mire számíthatnak a kollégái? — Nem szeretem a folyosópolitikát, a pletykát. Az állomány előtt azt mondtam, hogy mindenki tiszta lappal indul. Engem csak a munka érdekel. Az ars poeticám: a polgárokat kell szolgálni, s az a dolgunk, hogy visszaszorítsuk a bűnözést. Az elsődleges cél, hogy a bűnös nyerje el méltó büntetését. A munkatársaimnál is magasra teszem a mércét. Örömmel dicsérem meg azt, aki rászolgál. Aki hibázik, azzal nem leszek elnéző. — Mi az, amit felelősséggel mer ígérni? — Nem szeretek ígérgetni. A beiktatásomkor a környékbeli települések polgár- mesterei kifejtették, hogy mindannyian bíznak bennem. Elég nagy pszichikai teher egy fokozott elvárásnak megfelelni. Amennyiben a technikánkat valamiképp sikerül javítani, akkor elérhetnénk, hogy a rendőrök minél kevesebbet foglalkozzanak az adminisztráicós teendőkkel. Az utca a rendőr irodája. Mindenesetre az állampolgárok bízzanak bennem, a bűnözők pedig gondolják meg, hogy miféle „balhét” követnek el, mert a nyomukban leszek. Február 1-jétől dr. Nagy Agnes Cegléd vezető ügyésze, akivel korábban remekül segítettük egymást Nagykőrösön. Az ő felkészültsége és elhivatottsága garancia arra, hogy tiszta, bizonyított ügyeket zárunk le. — Néhány hónap múlva mivel lenne elégedett? — Ha javulna a felderített bűnügyek száma. S kevesebb lenne az ismeretlen elkövető. Ha szilárdulna az állampolgári fegyelem. Szeretnénk eredményeket felmutatni. Ez egy folyamat. Fontos, hogy az emberek legyenek velünk egy kicsit türelmesek. F. F. Betörobandák rendőrkézen Csendesebbek a monori éjszakák Lapul az alvilág, hallgat a mély... Ámbár nem is olyan meggyőző ez a némaság. Itt- ott csak elcsicsergi magát valamelyik veréb, vagy másfajta „énekesmadár”. Egyébként valóban jóval csendesebbek egy ideje a monori és Monor környéki éjszakák, aminek elsősorban kereskedők, vendéglősök, vállalkozók örülnek, de elégedettebben emlegeti a rendőrséget az egyszerű honpolgár is. A tolvajok, betörők, rablók jóval idegesebbek, mert a pandúr urak viszont „gyanúsak” nyugodtak, magabiztosak — és sikeresek — mostanában. Kilián Zoltán százados, a monori rendőrkapitányság alosztályvezetője is sokat sejtető- en mosolyog: — Elég sikeres évet zártunk 1992-ben — mondja. — És 1993 sem indul rosszul... No persze! A százados úr hazabeszél, de mit mondjunk mi? — morfondírozhatnak a hűvösön, vagy — egyelőre — szabadlábon azok a legények, akiket a minap csíptek el a monori nyomozóalosztály munkatársai. Egyébként a maguk kategóriájában nem lehet lustasággal vádolni annak a két „szabad- csapatnak” a tagjait, akiknek — a még le nem zárt — számláját több mint két és félmillió forint kárérték terheli. Az egyik kisebbfajta sereglet különösen tavaly december elejétől aktivizálta magát a monori vendéglátósok legnagyobb bánatára. A Faház néven közismert italboltot, az Ali baba presszót, a Liliom vendéglőt kétszer, a Forrás vendéglőt, a Vigadó éttermet. a Pikoló sörbárt, a Két jóbarátról elnevezett italboltot és az Akácos vendéglőt egyszer-egy- szer látogatták meg, természetesen szigorúan csak záróra után, de olyankor vittek, amit értek. A nagy erőkkel folytatott nyomozás eredményeképp kilenc gyanúsított került rendőrkézre, közülük az orgazdaként ismert, 49 éves S. Dávid monori lakos a legidősebb. Elcsípték még a nyomozók S. Tamás 20 éves, S. József 26 esztendős, S. Gábor 20 éves, K. Attila és V. József fiatalkorú monori lakosokat. Budapestről a 19 éves K. Kálmán, a 21 esztendős K. József és a szintén 19 éves K. Zsolt csatlakozott a díszes társasághoz, amelynek tagjai közül csak K. József büntetlen előéletű. A lakásukon tartott házkutatás bizonyította, hogy nem voltak válogatósak, mert a dohányárutól a gázpalackig, a videótól a kerékpárig, nyomás- csökkentők tucatjáig számtalan értékesíthető „árut” találtak a kíváncsi rendőrök. Előkerültek persze a betörőszerszámok is, amik segítségével az eddigi adatok szerint —■ és a beismerő vallomásokból bizonyíthatóan — 1991-ben és tavaly 20 rendbeli betöréses lopást követtek el, több mint másfél millió forint kárt okozva. — A másik csapat a gyöm- rői rendőrőrs és a nyomozóalosztály munkatársainak közös akciója eredményeképp bukott le — tájékoztatott Kilián Zoltán százados. — Kézre került K. László, B. Gábor és a fiatalkorú P. Zsolt gyömrői, valamint I. Vilmos dunavecsei, B. Sándor, többszörösen büntetett érdi lakos, és még további öt társuk. Az ő esetükben 64 (!) rendbeli bűncselekményt tárt fel a nyomozás, a bűnjegyzék több mint száz tételt tartalmaz, a kárérték meghaladja az egymillió forintot. Ez a „megyei válogatott” sem volt válogatós: 1989-től idén januárig bűnlajstromuk a kirakatbetöréstől a gépkocsilopásig rendkívül széles skálát felölel. Ráadásul — igaz, fonákjáról — csatlakozhatnának az „ismerd meg hazádat” mozgalomhoz, mert jártak Ecse- ren, Gyömrőn, Vecsésen, Üllőn, Maglódon, Mendén, Bugyi községben, Dunavecsén, Kunszentmiklóson, Lajosmi- zsén, Kecskeméten, Aposta- gon, és persze gyakran, sorozatosan a fővárosban. Egyetlen helyen sem tiszta szándékkal, s ritkán eredménytelenül. A saját szempontjukból. Találtak is náluk a butikárutól a videóig szinte mindent, sőt még egy lőfegyvert is. Mindkét betörőbanda tagjai közül akadnak, akik letartóztatásban, s akik szabadlábon várják a folytatást: ügyük lezárását, a bírói ítéletet. A monori nyomozók nagy fogása óta — legalábbis e cikk nyomdába- adásáig — nem történt újabb bolt vagy vendéglátóhely-feltörés. Lehet, hogy még nem mindegyik bűntárs vagy hasonló műfajban dolgozó „céh-be- li” kapott meghívót a Fő téri épületbe, de akik kint vannak joggal idegeskednek: miről „énekelnek” a bentiek? S ez az a bűnözőket nyugtalanító légkör, ami egyre megnyugtatóbban hat a becsületes polgárra. V. J.
