Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-17 / 40. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. FEBRUAR 17.. SZERDA Bíró András: A szépség ünnepe Egy verskötet hangulatában Ilyen kis fehér könyveket kéne kiadni. Sok-sok kis fehér könyvet. Ilyen kis könyveket kéne forgatnunk, csupa fehéreket. Olyan jól kéz- besimulnak, olyan megnyugtató rájuk nézni. Kis fehér könyvekbe kéne beleolvasni néha, ha éppen van néhány percünk, rohanás közben, tülekedés közben, mérgelődés közben, ahogy erőnket megfeszítve, összeszedve igyekszünk „eleget tenni mindenfajta elvárásoknak”; egyszer csak egy kicsit megállni, belenyúlni a zsebünkbe, a táskánkba, előhúzni kis fehér könyveket onnét, fellapozni, gyönyörködni a szavakban, formájukban, ritmusukban, jelentésükben, s magunk elé nézni, nézni csöndesen, elgondolkodva és meghatottan. Bíró Andrástól kaptam könyvet Érdről, címe A szépség ünnepe. Hetvenhét oldal vers és rajz. A versek Bíró Andrásné, a rajzok Reich Károly rajzai — azok a tiszta profilú nőalakok, virágok és galambok, melyeken, ha a neve nincs odaírva is, felismerjük a kezenyo- mát. „A kötet versei két témát ölelnek fel. Az egyik a szerelem, a másik a természet” — olvasom a könyv fülszövegében. Idemásolnám sorra a címeket: Április, Szerelmes vers, Dal, Öröm, Emlékezés a nyárra, Nagyon félek... Nagyon félek... így kezdődik: „Mária szívem az éjszaka arra ébredtem hogy félek nem is tudtam már aludni Mária szívem az éjszaka jégporosan sütött a hold fölkeltem s jártam a kertet...” Igen, valami ilyen. Valami ilyenek a versek ebben a kis könyvben. Nádudvari Anna Kulturális rendszerváltás — zökkenőmentesen Hang-Szóró Eldőlt a megyei könyvtár sorsa Rádiós stílusok (Folytatás a: I. oldalról) Egey Tibor, a Pest Megyei Levéltár igazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy a tudományos tevékenységükhöz, és különösen a készülő megyei monográfiához rendkívül fontosak az éves honismereti pályázatukra érkező munkák. 1993-tól a történeti kategóriában minden évben (más-más szakterületről — iskolatörténet, gazdálkodás) kérnek beszámolókat. Falukrónikákat úgyszintén. Anyagi támogatást igényelt, hogy pályadíjaikat emelni tudják. Soós Sándor, Pest megyei múzeumigazgató munkáját a hozzászólók nagyra értékelték. Hivatalbalépése óta a múzeumi szakemberek komoly feltáró és gyűjtőtevékenység- be kezdtek. Új sorozatok indultak, a régiek megújultak. A múzeumi munkatársak jelentősen bekapcsolódtak a készülő megyei monográfia munkálataiba. A megyei múzeumigazgatóság segíti a tájmúzeumi rendszer működését és megoldotta a szentendrei múzeumok működtetésének kényes kérdését. Tápió- szeléró'l külön megköszönték a 40 éves kastélymúzeum megújításához nyújtott segítségét. Kocsérról felhívták a figyelmét a helytörténeti gyűjtemények fontosságára. Sürgették az oktatási intézményekkel való gyors kapcsolat- felvételt, hogy megállítsák a múzeumlátogatások csökkenését. Javasolták továbbá, hogy a kulturális területen dolgozó szaikembereket vonják be a külügyi bizottságok munkájába. Uymódon élénkíteni lehetne az intézmények külkapcsolatait. Noseda Tibor osztályvezető ehhez hozzáfűzte: egyes intézmények külkapcsolatait más kulturális területekre is ki kellene terjeszteni. Több hozzászóló elismeréssel szólt Biczák Péter munkájáról a Pest Megyei Könyvtár élén. Külön kiemelték a gyermek- és iskolai programjaikat, helytörténeti és módszertani hálózati munkájukat. Többen nehezményezték az önkormányzat vonakodását attól, hogy hozzájáruljon az intézmény fenntartásához. Az ülés megnyugtató hírrel zárult: Németh Gábor szentendrei polgármester tárgyalási ajánlattal jelentkezett a könyvtár körüli vitás kérdések rendezésére. Takács Gábor, a Közművelődési és Információs Intézet igazgatója elmondta: létszámuk csökkentésével és pályázatokon nyert pénzekkel megnyugtatóan tudnak gazdálkodni. Kiemelt feladatuknak tartják a helytörténeti és a honismereti munka támogatását. Varga Zoltán, a társadalompolitikai osztály munkatársa az 1992. évi munka értékelése után hangsúlyozta: különös figyelmet kell fordítani az oktatóközösségekkel való kapcsolattartásra. Saját területén — tudtuk meg végezetül — minden intézmény gondoskodik az információk rendszeres gyűjtéséről és önzetlen cseréjéről — épp a jövőnk, kultúránk érdekében. Mire érzékeny legjobban a rádiózó? A hangvételre. Hiszen az idén százesztendős „tündéri találmány”, a rádió az emberi hang segítségével hat leginkább érzékszervünkre. Úgy tetszik, mintha az elmúlt esztendőkben a lírai szépségek háttérbe szorultak volna. A médiacsatározások közepette az agresszív modor vált a rádiós riporterek legfőbb erényévé. Egyik-másik műsor vezetői saját sérelmeiket vetítik ki a rádió segítségével. Ahelyett, hogy az eredeti elképzelésre építenének, hogy tárgyilagosan, első kézből mutassák be a művészet, a mindennapi élet fontos jelenségeit. A Vasárnapi újság szerkesztői mintha különösebb gonddal ügyelnének a hangvételre. Rájöttek volna arra az igazságra, hogy a lírai megfogalmazás sokkal hatásosabb. A felelős szerkesztő, B. Király Györgyi a kora reggeli órákban jelenkori értékeinket felmutató összeállításokkal ébreszti a hallgatót. Mennyire szívbemarkoló volt Mensáros László vallomása a hívő lélekről. Fájdalommal teli sóhajjal, érzékelhettük szavainak igazságát. Az éter hullámain át jött az üzenet a „túlsó partról”: a vallásos hitben nevelt nemzedék sohasem veszítheti el értékeit. A Vasárnapi újság szerkesztői azt is tudják, hogy a legfőbb kritikusuk a hallgató. Visszajelzés nélkül légüres térben mozognának. Valamennyi médiaszerkesztő felfigyelhetne kezdeményezésükre. Válaszlevelük lélek- től-lélekig szólott. Bőd Péter Ákos a neki címzett levélre olyan személyes vallomással válaszolt, amire nem lehetett oda nem figyelni. Adott címzetthez szólott az élő levél, ám mindannyiunknak. Vonzódások. Személyes hangvételű volt Albert Zsuzsa beszélgetése Tüskés Tibor esztétával vasárnap, a késő esti órákban. A szerkesztő-riporter szerényen a háttérben maradt. Csak ritkán szakította meg partnerét. Mert Tüskés Tibornak akadt bőven mesélnivalója. Szavai nyomán a közelmúlt irodalmi, emberi, történeti lenyomata bontakozott ki. Pécsi diákként lehettem magam is tanúja annak a szellemi pezsgésnek, amelyet a Jelenkor főszerkesztőjeként, teremtett a hatvanas években. Több mint két évtized távlatából nyíltak meg a kulissza- titkok is. Az, hogy miért kellett távozni a főszerkesztői székből? S hogy Tüskés Tibor „bűne” az volt, hogy a folyóirat hasábjain Weöres Sándor, Illyés Gyula, korunk nagyjai szólaltak meg. Janus Pannonius kései utódai ma szerény büszkeséggel emlékezhetnek a viharos, szép esztendőkre. A közelmúlt történéseinek titkaiba tekinthetünk be az igényes műsor segítségével. Színpad A léha Lear Február 12-én mutatta be az Arany János színház Shakespeare Lear király című tragédiáját. A darabot magyar nyelvű előadásban először Kolozsváron játszották 1811-ben. Pesti bemutatójára 1838-ban került sor, Eg- ressyvei a főszerepben. A mű eddigi leggyakoribb értelmezése szerint a mesébe illő, teljesen valószerűtlen történet alaphelyzetében az aggkori szenilitás jeleit mutató Lear, nem lévén tisztában elhatározása következményeivel a jóhiszemű, kijátszott agg király megőrül. Lear alakja mindvégig szánalmat és részvétet ébreszt a nézőben, s a tragédia végpontjára ez katarzist kiváltó élménnyé fokozódik. Ács János, e mostani bemutató rendezője szakít ezzel a felfogással, s ebben, úgy tűnik, sokkal közelebb kerül a szerzői szándékhoz. A tragédiák korszakában (1601—1608) a már sokat tapasztalt érett és — nem mellékes körülmény — személyes kapcsolataiban bőséggel csalódott Shakespeare-t leginkább már csak morális kérdések foglalkoztatják. Ezekről szól a tragikus sorsú Lear király története is. De nem ám abban a leegyszerűsítő formában, amelyről fentebb szóltunk. Lear rendkívül összetett személyisége (épp ezért fölöttébb nehéz játszani) a hatalmat megtestesítő, léha és herdáló, kényúri szeszélytől az őrületbe hajszoló csalódottságon át a végső megvilágosulásig, fokról-fokra változik, mígnem kezdeti önmaga ellentétébe fordul. Shakespeare csapong. Hogy teljessé tegye a kórképet Lear és lányai története mellett, 5 ezzel csak laza összefüggésben egy másik, hasonló morális kérdéseket felvető eseménysort is elindít: a szintén elvakult és később megvakított Gloster és két fia történetét. Mindkettőben a látszat a mértékadó tényező, ahol a magatartás helyességét nem az indítékok tisztasága, hanem a siker határozzák meg. A világ amelyben Lear és Gloster képviseli a hatalmat, pózoló, és felületes, az emberek gyávák és gyengék az őszinteségre. Ebben a világban az irigység s a gonosz hatalomvágy a legvégsőkig ragadtatja magát. Nincs más kiút, az efféle vétkeknek kikerülhetetlenül tragédiába kell torkollaniuk. A báb hiúság egyiknek az elméjét, másiknak a szemét homályosítja el. Learnek előbb meg kell őrülnie ahhoz, hogy józan ítélőképessége helyreálljon, Glostert vaksága teszi maid látóvá. De ekkor már minden késő, az események felgyorsulnak, s a darab befejező részében már teljes, véres pompájában mutatja magát ez az egész nyomorúságos tünetegyüttes. Acs János tehát kiválóan kezeli a darabot, ám rosszul választja meg —- a siker szempontjából kulcsfontosságú — címszereplőjét. Tordy Géza, amíg, a szeszélyes, léha királyt alakítja, mindent remekül végez, s a végső megvilágosodás jeleneteiben is jól alakít, ám Lear nemcsak léha és herdáló, de puhány és gyenge ember is. Tordy egyénisége energikus szilajsága alkatilag sem illik rá, akárcsak az őrült szerepe, márpedig a darab során jobbára ezt kell játszania. Kiváló volt viszont Gloster szerepében Rajhona Ádám, s az előadás során gyakorta az volt az érzésem, hogy neki kellett volna eljátszania az őrült királyt. Egyáltalában a Gloster féle történet mind megformálásában, mind a színészi teljesítmény (Mertz Tibor, Czvetkó Sándor) tekintetében egyaránt sikeresebb volt. Színvonalasan alakított (Kent) szerepében Gáti Oszkár, a Bolondéban pedig Őze Áron, s Cordéliát (Földesi Judit) kivéve a királylányok, Goneril (Ráczkevei Anna) és Regan (Györgyi Anna) is jó teljesítményt nyújtottak. Acs János újszerű darabértelmezése a nagy siker páratlan lehetőségét kínálta fel számára. Kár, hogy nem tudott vele mit kezdeni. A legéleterősehh harmadik felvonás sem tudta feledtetni az első kettő középszerűségét. Paizs Tibor Kéziratokra bukkantak a Goethe Házban A XVIII. századból származó kéziratokra bukkantak a weimari Goethe Ház kertjében tatarozási munkálatok közben. A kézkiratok azonban nem Johann Wolfgang Goethétől, hanem a ház egy korábbi tulajdonosától származnak és a weimari polgár- mester tulajdonát képezték. Kézzel írott feljegyzésekről és nyomtatványokról van szó az 1755 és 1782 közötti évekből. A nyomtatványok közt könyvek és patikai árujegyzékek találhatók, továbbá egy sütemény receptje, egy adóslevél két véka, gabonáról, egy tajtékpipa és egy gyógyszeres üvegecske. Goethe 1817-ben vásárolta meg a pavilont és természet- tudományi gyűjteményének, legnagyobb részét ott helyezte el. Ma megtekinthető a költő által készíttetett 18 szekrényben tárolt, 18 000 darabból — ásványokból, kövekből, csontvázakból — álló hatalmas gyűjtemény.