Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-15 / 38. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. FEBRUÁR 15., HÉTFŐ Kinyílt a képviselők szeme Segített az Isten Hogyan gazdálkodott a polgármester? A polgármester nem tudja tudomásul venni, hogy demokrácia van — ezekkel a súlyos szavakkal fogad hét szigetcsépi képviselő, akik eddig úgy gondolták, az előrehaladás érdekében nincs értelme a nyilvános harcnak. Várták ugyanis, hogy valami elinduljon, de úgy vélik: továbbra sem történik semmi. Nincs költségvetés, közmeghallgatás, semmit nem fejlődik a falu, a polgármester pedig nem hajlandó ösz- szehívni a testületi ülést. A képviselők határozottan állítják, nem voltak a polgár- mester ellen a kezdetektől, fokozatosan nyílt ki a szemük. Ha Kóta lst\'án betartotta volna a testület döntéseit, nem lett volna semmi gond. De nem így történt, sőt — mint a képviselők megfogalmazták — szándékosan működőképtelenné teszi a falut. Álláspontjuk szerint itt nem személyi ellentétekről van szó — miként azt a polgármester lapunknak nyilatkozta —, hanem arról, hogy Kóta István jogot formál a döntésekre olyan esetekben is, amikor testületi határozatra lenne szükség. Amikor pedig a képviselők tájékoztatást kértek, vagy szerették volna a polgármesterével ellentétes véleményüket elmondani, Kóta István diktátor módjára ordibált velük. S mindehhez még azt is hozzáteszik: ha a polgármester nem csinált volna semmit, élne és virulna a falu, de mindennek keresztbe tesz. Hosszú előzménye van annak, hogy Szigetcsépen idáig fajultak a dolgok. A polgármester augusztusban ösz- szehívta a testületi ülést, és utána hónapokig nem működött a testület, annak ellenére, hogy a képviselők többször írásban kezdeményezték a polgármesternél az ülés összehívását. Végül a köztársasági megbízotti hivatalhoz fordultak, ahonnan azt a javaslatot kapták, hívják össze önmagukat. Ez meg is történt december 2-án, és ezen az ülésen a képviselők a polgármester hatásköreit csökkentették Takarékossági okokra hivatkozva a polgármester tisztségét pedig társadalmi megbízatásúvá változtatták át. Bár az eset után a polgár- mester december végén ösz- szehívta egyszer a testületet a sok határidős dolog miatt, azóta hiába várják a képviselők a meghívókat. Ezért történt, hogy a település tíz képviselőjéből heten összejöttek, hogy megtárgyalják, ebben a helyzetben mitévők legyenek. Sürget ugyanis az idő: el kell készíteni a költségvetést, dönteni kell a vízmű-üzemeltetésről, a telefonra befizetett pénzek esetleges átutalásáról a beruházónak, hogy el tudjon kezdődni a munka. A polgármester és a testület közötti szakadék akkor mélyült el végérvényesen, amikor néhány hónapja a képviselők tizenöt pontos kérdéscsomagot intéztek Kóta Istvánhoz. Ebben főleg a polgármester gazdasági, pénzügyi tevékenységét kifogásolták, valamint azt, hogy a testületi határozatokat sorozatosan módosítva hajtotta végre, illetve olyan dolgokat tett meg saját hatáskörében, amihez testületi döntés kellett volna. Az egyik legsúlyosabb vád ellene, hogy sem 1991-es, sem 1992-es pénzügyi zárás nem volt. így egyáltalán nem tudják ellenőrizni, hogyan gazdálkodott a polgármester a falu pénzével. Bár vannak elképzeléseik azok után, hogy az intézmények vezetőinek a fizetését testületi határozat nélkül felemelte, holott erről a testületnek kellett volna dönteni. Az Ady Endre út és a Ba- >íj javításával kapcso- ‘A- " J számos tisztázatlan kira^iihjaradt. A képviselők ugyar-is arról döntöttek, hogy 220'ezer forintot szánnak erre, ésxhogy a szerződéskötésnél legyen ott az egyik képviselő. Ezzel szemben azt sem tudják, volt-e szerződés, az út viszont csaknem a duplájába került. A képviselők arról is hiába döntöttek, hogy a gázberuházásból megmaradt pénzt tartós betétbe kell helyezni. Kiderült, a polgármester ezt sem hajtotta végre. így minden családnak a zsebéből kivett ötszáz forintot. Emellett a testület felhatalmazása nélkül készíttetett egy tornaterem-építési tervet, amely 1 millió 200 ezer forintba került. Az új iskola pedig beázik, és Kóta István nem intézkedett a garancia érvényesítéséről. így majd a lakosság fogja más emberek hanyagságát megfizetni. Az is a sérelmek közé tartozik, hogy a polgármester a falu pénzén járt iskolába, anélkül, hogy erről tájékoztatta volna a testületet. A mai napig nem tudják, milyen iskola volt ez, elvégezte-e, és hogy szükség volt-e rá munkakörének ellátásához. A sok pénzügyi bizonytalanság miatt döntött úgy még decemberben a testület, hogy külső szakértőket bíznak meg a hivatal immár több mint kétéves tevékenységének átvizsgálásával. S ezzel függ össze az is, hogy a polgármesternek minden ötvenezer forint feletti kifizetésnél a pénzügyi bizottság hozzájárulását kell kikérnie. A dolog pikantériája, hogy a testület döntéseit nemcsak a polgármester nem hajtja végre, hanem a TÁKISZ sem. Bár a kifizető- helyet hivatalosan értesítették a munkaviszony megszüntetéséről, és az elszámolólapot is elküldték, ennek ellenére a polgármester a decemberi és a januári fizetését is felvette. A képviselők úgy gondolják, ők nem fognak bosszút állni a falun, és megpróbálják behozni azt, amit még lehet. Ezért február 17-én este hat órára összehívták a testületi ülést. Halász Csilla Jó kenyeret sütnek Erden trden a Dunakenyér Rt. kenyérgyárában hétköznaponként mintegy 130 mázsa kenyeret sütnek, de hétvégeken és ünnepek előtt ez a mennyiség eléri a 200 mázsát is. Hogy finomat sütnek, arra jó példa, hogy a megnövekedett konkurenciával is állják a versenyt. Képünkön az alagút kemencéből szedik ki a ropogósra sült kilós vekniket Hancsovszki János felvétele A szeretetotthon csodaszámba megy Ma már kivétel nélkül mindenki örül az ipolytölgyesi szeretetotthonnak. Bár a nyolcvanas évek elején, mikor az építkezések elkezdődtek, nagyon sokan viszo- lyogtak tőle. Azóta megszokták, majd később meg is szerették a fogyatékos gyermekek otthonát. Ez érthető, hiszen körülbelül kétszáz embernek biztosít munkalehetőséget, az egész környékről járnak ide dolgozni. — Az indulás nem volt valami könnyű — emlékezik vissza Puchovszky István római katolikus plébános, aki Ipoly tölgyesen és a szomszédos Letkésen látja el feladatát. — 1980-ban kerültem Letkésre, ahol egyébként már a török idők óta nem volt pap. A szomszédos Ipolytölgyesen viszont volt egy régi plébánia, melyhez tartozott öt ka- tasztrális hold birtok is. Ám Tölgyes már akkor is egy elnéptelenedő falu volt, a let- késiek pedig szerettek volna saját plébániát helyben, mivel ez egy fejlődő község. A lényeg: Tölgyesen ottmaradt a régi, nagy plébániaépület és a birtok. Nem kell keresni! — Végül ezen a földterületen épült fel a szeretetotthon? — Igen, noha először nem gondoltam arra, hogy ilyen célra hasznosítsuk. 1980-ban azonban a helyi és a megyei tanács részéről elég nagy volt a ránk nehezedő nyomás. Ok azt akarták, hogy adjuk el nekik a területet, vagy kisajátítják. Tulajdonképpen a tanács is egy szociális otthont, vagy más hasonló munkahelyteremtő intézményt akart itt létesíteni. Az elképzelés egyáltalán nem volt rossz, de én szerettem volna, ha a föld és az ingatlan megmarad az egyház tulajdonában. Ennek érdekében aztán húztam-ha- lasztottam az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat. Ebben az időben az Egészségügyi Minisztériumtól érkezett egy jelzés az egyházhoz: létesítsenek fogyatékos gyermekeknek otthont. Az illetékesek egy régi kastélyt kerestek, melyet fel lehetne újítani, s átalakítani erre a célra. Azonnal szóltam: nem kell tovább keresni, hiszen itt van! Amikor Lékai László bíboros és Virányi Ottó, a Római Katolikus Egyház Szeretetszolgálatának pap-igazgatója először látogatott ide, akkor nem tetszett nekik a hely. — Hogyan sikerült őket mégis meggyőzni? — A második alkalommal, mikor kijöttek — feleli Puchovszky István — elkísérte Szabó Erna nővér is, aki nagyon sokat érvelt a helyszín, a község mellett. S való igaz, ez egy gyönyörű szép vidék, ám nincs túl nagy mozgás. Csendes környék, itt nyugodtan lehet dolgozni névtelenségben, szerényen, távol a nagyvilágtól. Az ipolytöl- gyesiek ellenszolgáltatás nélkül átengedték a birtokot. Megkezdődhetett az építkezés, azaz először a gazdasági részek lebontása, ugyanis ez a plébánia egy régi, jó nagy kúria volt. Ezután elsimították, elegyengették a talajt, s hozzá lehetett fogni az első pavilon felhúzásához. 1986-ban már negyven gyereket ápolhattak itt. A tanács is örült — Az egyre bővülő intézménnyel szemben senki nem emelt kifogást? — Az itt élők hamar megszokták a szeretetotthont. S mondhatom, hogy meg is szerették. Végül még a tanács is örült. Noha azokban az időkben nem sok szó esett, eshetett a munkanélküliségről, de ettől függetlenül már akkor is gondot jelentett. Miután ide az ország minden részé<•* Az ország minden részéről érkeznek Ipolytölgyesre a gondozásra, ápolásra szorulók. A beteg gyermekek jó kezekben vannak, humánus elbánásban részesülnek itt. Ők éppúgy jól járnak, mint a szüleik, akik kevés hasonlóan jó helyet találhatnának gyermekeik számára bői érkeznek betegek, az épületeket éppúgy gyarapítani kellett, mint a személyzet létszámát. Ma százhúsz gyermeket, fiatalt kell gondozni, így az említett kétszáz főnyi kiszolgáló személyzetet nem lehet sokaim. Az itt dolgozók egyébként jó fizetést kapnak, s ezenkívül ruhát, kosztot is. Persze ennyi ember foglalkoztatása nemcsak a helybeliek problémáját oldotta meg, hanem Ipolytölgyes egész környékét is. Ami viszont igazán fontos: a betegek jó közösségben, humánus elbánásban részesülnek. — Melyik rendnek köszönhető ez az áldozatos munka? — A Szeretetszolgálat indította útjára ezt az otthont, no de a nyolcvanas években azért még nem nézték túl jó szemmel az egyházi rendeket. Az egyik mostani nővér — bár akkor még nem volt az —, Kovács Piroska 1984-től járt titokban a fővárosba az Isteni Szeretet Leányainak rendjéhez. 1989-ben elvégezte az újonci időt, s közülük ő volt az első itt Ipolytölgyesen. Az elmúlt három év alatt a régi, megmaradt épületre még egy emeletet ráhúztak, s most itt laknak a nővérek a számukra kialakított nyolc cellában. Igazi csoda — Az önök 1981 óta végzett munkáját megismerve önkéntelenül is felmerül a kérdés: lehet mindez egyszerű emberek műve? — Valóban, az elmúlt másfél évtized alatt sok olyan véletlen dolog történt, amelyre már könnyen mondhatjuk: nem véletlenül adódott így. Például pont akkor jött az Egészségügyi Minisztériumból egy szeretetotthon építésének ötlete, mikor úgy tűnt, hogy már nem tudom a tanácscsal tovább halogatni a tárgyalásokat. Vagy az is, hogy bár először nem örültek Ipolytölgyesnek, mint helyszínnek, mégis emellett döntöttek, s ebben közrejátszhatott az is, hogy én ennek előtte a Krisztinavárosban voltam pap, s az én ottani lakásomba költözött Virányi Ottó, tehát eleve jó, baráti volt köztünk a kapcsolat. Lehetne még sorolni. Ám tény: ez a szeretetotthon nem véletlen, hanem valóságos csoda! Nádai László
