Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-10 / 34. szám
ü PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. FEBRUÁR 10., SZERDÁ 7 Nem tárolnak kórházi hulladékot Védjük a környezetet ✓ Újra indul az élet a telepeken A tököllek bíznak a jövőben Tökölön a mezőgazdasági átA XX. század végére az emberek megértették, hogy a környezet szennyezése legalább annyira káros, mint a természeti katasztrófák. A Pyrus Környezetvédő és Szolgáltató Kft., az országban az egyetlen, amely vállalja az ipari tevékenység során kialakult veszélyes hulladékok szállítását és tárolását. Az Aszódon, Galgamá- csán és /kiadón lévő három telephely igazgatója, Bagyin László elmondta, nem most kezdték tevékenységüket, és más komoly tapasztalataik vannak. A nyolcvanas években a Földgép Általános Mélyépítő Vállalat leányvállalataként üzemeltek és miután ez átalakult részvény- társasággá, a Pest megyei telephely is kft. lett. A 100 hektárnyi területet elfoglaló telephelyen növényvédőszereket, feketeiszapot, égetősalakot, ipari földet és egyéb, nem gyorsan bomló anyagokat tárolnak. Arra a kérdésre, hogy a települések lakói hogyan fogadták a veszélyes hulladéktároló megalakítását, az igazgató elmondta, hogy létesítettek egy társadalmi ellenőrző bizottságot, melynek munkájában a kft. és a lakosság vesz részt. Előzetes számítások szerint további 25 évre biztosítva van az országban keletkezett veszélyes hulladék tárolása, mert a telep évente tízezer köbméter befogadására képes. Az előző évek tapasztalata viszont azt mutatja, hogy nincs fizetőképes kereslet a cég szolgáltatásaira, ugyanis évi alig évi 6-7 ezer köbméter hulladék elszállítására és tárolására kapnak rendelést. Remélhető, hogy idővel nem anyagi megfontolások fogják meghatározni, hogy a veszélyes hulladékokat megfelelő körülmények közt tárolják. Mindenesetre a lehetőség adott, a Pyrus kft. 25 év után is megfigyelőket hagy a telepen. Papp Antonella alakuláshoz az önkormányzat kezdetektől fogva óriási segítséget nyújtott. A helyi vezetők időben felismerték, hogy a lakosság tájékoztatása, a jogok, lehetőségek megismertetése az egész falu érdekét szolgálja. Ezért is támogatta és segítette a képviselő-testület a helyi érdekképviseletek megalakulását. A körülmények adta lehetőségek minél jobb kihasználásán fáradoztak. A csepeli Duna Mgtsz- ből való kiválást úgy szerették volna lebonyolítani, hogy Tököl gazdaságilag talpra tudjon állni. A szervezők úgy érezték, ez az utolsó alkalom arra, hogy a telepek visszakerüljenek a falu tulajdonába. Az erőfeszítéseket siker koronázta, még decemberben megszavazták a helybeliek a kiválást. Január 27-én pedig 334 fővel megalakult a Tököli Mezőgazdasági és Ipari Szövetkezet. Rengeteg tárgyalás, egyeztetés után körülbelül 160 millió forintra felértékelt vagyont hoztak ki 25 milliós hitelállománnyal. Három telephelyet kaptak visz- sza a tököliek, a dobozüzem a csepelieké maradt. Bár a Duna Tsz emberei a tárgyalások során korrektek voltak, tény, hogy nem annyi vagyonnal váltak ki a tököliek, mint amennyivel bementek, hanem lényegesen kevesebbel. De ma már nem ez számít, hanem hogy az elhagyott telepeken minél előbb meginduljon az élet. Hatalmas adósságállományt örököltek, és hogy életképesek legyenek, újabb hiteleket kell felvenni. De a nagy nehézségek közepette is tele vannak bizakodással. Végre a helyi ügyek nem egy másik településen dőlnek el. A vagyon és az eszközök hasznosításáról, esetleges értékesítéséről a tököliek fognak dönteni, és senki nem fog munkájukba beleszólni. De ezen kívül még van egy nagyon fontos szempont, ami miatt felvállalták ezt az ügyet a szervezők: a 334 emberből több mint 200 a nyugdíjas, és úgy érezték, az ő érdeküket nem képviseli senki. De azt is szem előtt tartották, hogy Tökölön háromszáz munkanélküli van, s ha újraindulnak a telepek, talán né- hányuknak tudnak munkát biztosítani. Az új szövetkezet igazgató- sági tagjai tele vannak tervekkel. Szeretnék megtartani az alaptevékenységet, a növénytermesztést. A vas- és asztalosipari tevékenységet szándékukban áll újraindítani. A megtermelt mezőgazdasági termékek feldolgozásával is szeretnének foglalkozni. De a kereskedelem is munkájuk része lesz, hiszen a végtermékeket saját maguk értékesítik. Ezenkívül szolgáltatásokat fognak nyújtani azoknak, akik ezt igénylik. A Vince-tanyán ipari innovációs parkot szeretnének létrehozni. De lehetőség lesz arra is, hogy a telepeken az épületeket vállalkozók vegyék bérbe. Ezenkívül raktározásra is kiadják őket, és az eladás is szóba került. Az új szövetkezet megalakulásakor nem volt nagy tolongás a vezető pozíciókért. Ezért akik a kiválást végigvitték, kötelességüknek érezték, hogy továbbra is magukra vállalják ezt az ügyet. Akik a szövetkezet élére álltak — Csurcsia Pál elnök, Fimigel Márton és Hoffman Pál igazgatósági tagok — annak tudatában tették, hogy nagy nehézségek várnak rájuk. A rossz állapotú, gazdátlan telepek felújítása igen sok pénzbe fog kerülni. A hitelek visz- szafizetése nagy erőfeszítéseket igényel majd. De azt szeretnék, hogy a tököli földek ne maradjanak műveletlenül, és a tulajdonosok reális haszonban részesüljenek. Legfontosabb céljuk, hogy értéke legyen a földnek és az üzletrésznek, legyen helyi munka- lehetőség és legyen élet a telepeken. Az új szövetkezetben jelenleg hatan dolgoznak főállásban, de ha beindul a munka, várhatóan húsz-harminc főre lesz szükség. A későbbiekben pedig a szövetkezet tevékenységének sikeressége fogja eldönteni, hány embernek tudnak majd munkát biztosítani. Bár a szövetkezet szeretné megtartani az alaptevékenységet, a növénytermesztést, jelenleg nincs földje, amin gazdálkodni tudna. De a vezetők bíznak benne, ha az emberek megkapják a részarány-tulajdont és a kárpótlási jegyért a földet, akkor minél többen fogják azt bérbe adni a szövetkezetnek. Ide tartozik, hogy bár a földviszonyok még nem rendeződtek, a tököliek művelhetik a földet. Az önkormányzat és a tsz között ugyanis még a múlt évben olyan megállapodás született, hogy az önkormányzat ingyenes használatba vette a földet. Az igényeknek megfelelően a földrendező bizottság jelöli ki művelésre a területet. Ez azért nagy dolog, mert elhúzódik a kárpótlás, az ingyenes földhasználat pedig az indulatokat csillapíthatja. Halász Csilla Örkényi faluház Egy élet jutalma Új nádkalap az öreg házon. Augusztusra a falak is megfiatalodnak Mindenkinek van egy álma. Ki házra vágyik, ki kocsira, mások utazni szeretnének vagy egy szép bútort megszerezni. Rogosz János nyugdíjas tanárnak a házon kívül egyik sincs, s külföldre sem jutott el, pedig egy történelem- tanár nyilván szerette volna megjárni a világot. Neki mindazonáltal nem ez volt élete nagy álma, hanem hogy tető alá hozzon egy korhű, tájjellegű faluházat Örkényben. * Valamire vágyni magában nem elég. Harcolni is kell érte. És Rogosz tanár úr, aki magának soha nem kért semmit, konok következetességgel ostromolta az egykori tanácsot, majd később az önkormányzatot. Ezt utóbbival végül is szerencséje volt, 1990-ben Kovács István került a polgármesteri tisztségbe, aki egykor tanítványaként „boldogította” a lelkes helytörténeti kutatót. — Tudom, nem csupán rajta múlt, ennek ellenére sokat köszönhetek Pistának — mondja a tanár úr. — Tavaly megszavaztak 280 ezer forintot egy lepusztult parasztház megvételére és 110 ezret tetőfelújításra. Az Arany János utcai kis porta egyike annak a kevésnek, mely megmaradt hírmondónak az egykori Örkényből. Vályogból épült falak, nádtető, a ház végében ott áll a kenyérsütő kemence, arrébb a szekérszín, az istálló, s az a kis fabódé is úgy szerénykedik a bokrok közt, ahogy az illendőségre adó parasztember rejttette el szem elől az élet prózaiságának eme kellékét. Dérlepte fák alatt a tavaszi munkákról beszélgetünk, amikor majd jönnek a kőművesek, hogy bevakolják a vén házat, és jön az ács, hogy megépítse az új színt a hetvenéves cséplőgép matuzsálemnek, meg a százéves vasalt kocsinak. Rogosz János három évtizede gyűjti a régi tárgyakat, az egész háza olyan, akár egy múzeum. Agyagból égetett gabonatárolók és vízhordó edények igazolják, hogy Örkény környékét egykor a római légiók tartották megszállva, jóllehet a fosszilis állatmaradványok mellett ezek a tárgyak legfeljebb kamaszkorúak. A cseréptányér gyűjtemény — ráment egy fél élet zsebpénze — legrégebbi darabja 1695-ben került ki egy fazekas műhelyből. Teljes egészében fennmaradt Gugyerás András egykori takácsmester műhelyberendezése, a kétszáz éves szövőszék, tiloló, gereben, rokka, s úgyszintén ebből az időből származik Sztancsik Antal gazduram vékája, béklyója, ökörjárma. Ezek a tárgyak elsősorban a praktikumot szolgálták, ám rajtuk keresztül jól érzékelhető a formára adó igényesség s az alkotók kézügyessége. A kovácsé, aki a kasza-kiverő kis üllőt kikovácsolta, vagy a bognáré, aki akácfából faragta ki a kocsikerék karcsú küllőit. Milyen kár, hogy ezek a mesterségek kihaltak, művelői közül ma már senki nem él a községben. Az is egyik érdeme Rogosz Jánosnak, hogy igy állít emléket egy letűnt kor kézműveseinek, akik közül nem egy művészi tökéllyel dolgozott. Megérte egy életen keresztül ezért küszködni? — A múlt tárgyi bizonyítékaiban a nemzet történelme is benne él, a történelem ismerete pedig az önazonosság fő pillére — vallja és hirdeti Rogosz tanár úr. Milyen szerencse, hogy ez a múltat kutató, gyűjtő szenvedély megértésre és támogatásra talált az önkormányzatnál. Az Örkényi faluház és kortörténeti múzeum augusztus 20-ára készül el. Matula Gy. Oszkár Néhány a száznál több darabból álló tányérgyűjteményből. Ezek is átköltöznek a faluházba
