Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-10 / 34. szám

8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. FEBRUAR 10., SZERDA Kitüntették Palcsó Sándort Solymári dalosok Boldog vagyok, hogy számon tartanak A hazai operaélet kiválóságát, Palcsó Sándor operaéne­kest a közelmúltban a Magyar Köztársaság Érdem­rend Tisztikeresztjével tüntették ki művészi életútja el­ismeréseként. A művészt érdi otthonában kerestük fel, hogy pályájáról, életéről faggassuk. — Leginkább a színészi já­tékot igénylő szerepeket szerettem — kezdte a be­szélgetést. — Szerencsés vagyok, hogy az élet megad­ta a lehetőséget olyan szere­pek eléneklésére, mint Szo­kolay Hamletot, vagy a Ti ni­ne us a Sámson című operá­ból, a vizsgálóbíró Petro- vics Bűn és bűnhődésébői, vagy az első nagy címsze­rep Benjamin Britten Albert Herringjébői. Ezekhez az összhangzattani és ritmikai szempontból bonyolult sze­repek előadásához kitűnő is­kola volt a Honvéd Együt­tes Férfikarában eltöltött öt év pályám kezdetén. Forrai Miklós, az együttes művé­szi vezetője mellett nem­csak a XX. századi klasszi­kusok műveit tanultam meg énekelni, de elsajátítottam a Hancsovszki János felvétele biztos kottaolvasást és az előadói állóképességet is. Palcsó Sándort a Honvéd Együttes Rigoletto előadá­sán fedezte fel Érsek Mária tanárnő, az Operaház kar­igazgatója. Hosszú, ke­mény munkával és sok-sok szeretettel készítette fel a próbaéneklésre. Ami olyan jól sikerült, hogy Palló Imre igazgató úr azonnal szerződtette is az operába. — Érsek Mária anyám he­lyett anyám volt — emléke­zett hálával Palcsó Sándor. Az operaszínpadon eltöl­tött negyedszázad alatt 74 szerepet énekelt, többnyire a nagy klasszikusok, Verdi, Puccini, Wagner és mások operáiban. Sokak számára emlékezetesek kitűnő alakí­tásai az olyan karakterszere­pekben is, mint például a ré­szeg muzsik Sosztakovics Katyerina Ismajlovájában, vagy a bolond a Boris Go- dunovban. Szívesen énekel­te a János vitéz, a Koldusdi­ák és a Cigánybáró címsze­repeit is. Emellett felkérés­re előadott nótacsokrot, nép­dalokat, és felvételeket ké­szített a rádióban kortárs magyar zeneszerzők művei­ből. Sokoldalúságának ak­kor vette hasznát, amikor 1985-ben végleg búcsút mondott az operaszínpad­nak. — Végre előadókörútra mehettem az országba — folytatta. — Amire hosszú évek óta vágytam, de a fe­szített munka miatt nem volt rá lehetőségem. Előadó­estjeimen opera- és operett­részleteket, nóta- és népdal­csokrokat énekeltem. Több felkérésem volt, mint ameny- nyit vállalni tudtam. Palcsó Sándor az utóbbi két évben családjának él. Új otthonukhoz nagy sze­rencsével jutottak. S bizony nem nézte művészvoltát, amikor a leromlott épületet saját kezével tatarozta, csa­ládjával közösen. Annyit volt külföldön, hogy most élvezi, ha nem kell kimoz­dulnia. De ha már nagyon hiányzik a színpad, feltesz egy maga készítette felvé­telt kedvenc tenorjaitól. Hála Istennek, a technika otthonunkba hozza a világ operaéletét — mutat a pol­cokon szép rendben sorako­zó felvételekre. Új lakhelyén talán vissza­csalogatják a színpadra is. Karácsonykor fél estét be­töltő műsorával lépett fel Érden. Ha keresik, szívesen énekel máskor is. S hogy annyi kitüntetés után tudott-e örülni a leg­újabbnak? Hazudna, ha ta­gadná — neveti el magát. Hat éve már, hogy nem tet­te a lábát az operába. S a ze­nei közélet, íme, mégis szá­mon tartja. Ennél többet nem is kívánhatna. (veszelszky) József a francia „József Attila egy magyar költő a század horizont­ján” címmel hangzott el öt előadásból álló sorozat a France Culture rádió adásaiban. Az előadások — versillusztrációkkal — bemutatták a költő ifjúko­rát, egyebek között pári­zsi tartózkodását, méltat­ták költészetét, politikáját és filozófiáját, ismertették életútját, költői örökségét. Az előadás-sorozat kez­deményezője és egyik résztvevője József Attila Attila rádióban barátja, szerkesztőtársa, a Párizsban élő kiváló ma­gyar publicista és törté­nész, Fejtő Ferenc volt. Közreműködött a sorozat­ban Kassai György, az ugyancsak Párizsban élő ismert műfordító, a ma­gyar költészet és iroda­lom egyik legjelentősebb franciaországi népszerűsí­tője, Tverdota György, a párizsi egyetem magyar vendégprofesszora és Ve- ronique Charaire műfordí­tó. Bardócz Lajos: József Attila (tusrajz) Az aranykoszorút meg kell őrizni A Solymári Nőikar január 27-én töltötte be tizedik születésnapját. Szokolay Bálint szer­vezésének köszönhetően és a helyi művelő­dési ház támogatásával jött létre 1983-ban. Ez komoly idő egy kórus történetében. Az eredményekről érdeklődtünk. — Sok fellépésünk volt az elmúlt 10 év alatt belföldön és külföldön egyaránt — mondja Blazsek Andrea karnagy. — A bel­földi fellépések közül megemlítenénk a Bé- késtarhosi Kórusversenyt (1989 nyara), ahol Szokolay Bálint 40 éves kórusvezetői mun­kájáért különdíjat kapott. Felléptünk all. Bu­dapesti Nemzetközi Kómshangversenyen is (1989 novemberében), ez alkalommal a kate­górián belül II. díjat nyertünk. Egyenes adás­ban énekeltünk a Magyar Rádió Márványter­mében (1990 tavaszán), de énekeltünk a Ze­neakadémián Szokolay Sándor születésnapi hangversenyén (1991. május), valamint Mó­zes Krisztina, a Solymári Gyermekkórus kar­nagyának diplomahangversenyén (1992. feb­ruár). Közreműködtünk a Mátyás-templom, a fasori evangélikus templom, az Esztergo­mi Bazilika szentmiséin. Rendszeresen éne­keltünk — húsvétkor, karácsonykor — a solymári katolikus templomban, s fellép­tünk, ha felkérést kaptunk, községi ünnepsé­geken, mint az elmúlt években március 15-én és október 23-án. Évenként, visszaté­rően, eleget tettünk múzeumi koncertfelkéré­seknek is. Külföldön 1989 őszén szerepeltünk, Stras- bourgban. 1991 májusában énekeltünk Wüs­tenrotban, a partnerközségünkben rendezett Dorffest-en. Él kapcsolatunk az ausztriai Weibern község vegyeskórusával, akik 1990 őszén Solymáron szerepeltek. — Az elmondottakból adódik a kérdés: milyen terveik vannak? — Ez évben, nyár elejére tervezzük oszt­rák utunkat, ahová a weibemi kórus meghí­vására utaznánk, viszontlátogatásra, szerep­lésre. Továbbra is eleget teszünk községi fel­kéréseknek és énekelni fogunk húsvétkor a solymári templomban. 10 éves születésnapunk alkalmából 4 hangversenyből álló koncertsorozatot tartot­tunk, melyből két hangversenyt Solymáron (Katolikus templom — művelődési ház), ket­tőt Budapesten (templom — régi Zeneakadé­mia) adtunk. A program fele önálló hangver­seny volt, a többire meghívtunk más kóruso­kat is. A költségek egy részét a közművelő­dési pályázaton nyert támogatásból fedez­zük majd. Szándékunkban áll, hogy az 1990. évben elnyert „aranykoszorús” minősítésün­ket 1993 végéig megújítsuk. Most Kodály Zoltán Gergelyjárás című művét próbáljuk — esetenként vegyes kar­ként is bemutatkozunk vasárnapi templomi hangversenyeken. Egyébként igen kedveljük az egyházi énekeket... — Mikor és hol tartják a próbákat? — Minden kedden, este 7-től, a művelődé­si házban. Jelentkezni is itt lehet. Várjuk az új kórustagokat. (B. M.) Emlékezés Vaszary Jánosra Teremtő kíváncsisággal alkotott Vaszary János festőmű­vész, modem festészetünk egyik legelismertebb, dina­mikus egyénisége. Kaposvá­ron született kilencgyerme- kes polgári családból. Már gyermekkorában sokat raj- zolgatott, de rendszeres mű­vészeti oktatásban először a kolozsvári piarista gimnázi­umban részesült. Az iskolai feladatok unal­ma helyett azonban inkább illusztrációkat másolt, és a piac forgataga vonzotta, ahol a népviseletbe öltözött falusi sokaságot rajzolta. Tanulmányait Budapesten a Mintarajziskolában Székely Bertalan és Greguss János mesterkeze alatt folytatta. Utána a kor hazai művészei­nek szokása szerint Mün­chenbe utazott az Akadé­miára. Innen a művészet ak­kori Mekkájába, Párizsba került, a Julian akadémiára. Nem kerülték el figyelmét az akkor bontakozó új mű­vészeti törekvések sem, de az impresszionizmussal nem került kapcsolatba, in­kább a bastien—lepage-i fi­nom naturalizmus szürkés, tejfeles színvilága izgatta. (A „Pásztorsípot fúvó gyer­mek — 1896 — ennek ékes tanúbizonysága.) Művészetének, mint lé­nyének is a nyugtalanság, a teremtő kíváncsisággal páro­sult szenvedély hevülete a legfontosabb jellemzője a nagy fantáziával és briliáns technikai készséggel együtt. Az 1901-ben festett Részes aratók (elpusztult) a finom Vaszary János: SALOME (tusrajz) naturalizmus formanyelvét folytatja, de már kékes szín- harmóniákkal, az ecsetkeze­lés rá oly jellemző szenvedé­lyes lendületével. Sok külföl­di kalandozása közepette a kor legfontosabb festői áram­latával rendre megismerke­dett, és majd mindegyiket ki­próbálta, de élete végéig mégis leginkább a párizsi is­kola útmutatásait követte. A világháborút megelőző évek­ben eljutott fő elvéhez: „a természetből csak kiindulni, vagy arra szuggesztív erővel emlékeztetni is elég.” Ebben az időben a vonal játékára komponált alakos képeket festett, romantikus tájháttér elé állítva. Művészete két korszakra oszlik, az elsőt a fekete, a másodikat a fehér alapra festett képek jellemzik. Témavilága színvilágá­val együtt a húszas években átalakult. A falu helyett a város, a szegények helyett az újonnan kialakult mon­dén polgárság képeinek a főszereplői, a modem nagy­városi élet rohanó ritmusá­val. Csak néhány percre áll meg egy-egy megkapó gyü­mölcs- vagy virágcsendélet mellett. (Birskörték, 1918, Dinnyés csendélet, 1939) A fekete alapot a fehér alapozás váltja fel, ecsetke­zelése könnyed, távirati stí­lusú, a festék híg, szinte ak- varellszerű foltokból áll. A párizsi iskola, elsősorban Matisse, Dufy, még inkább Van Dongen eredményeit hasznosítja óriási sikert ara­tó képein. Egzotikus növé­nyek buja pompájában villó- dzó tengerparti tájakat fest, divatos üdülőhelyeket (Ner­vi, 1928; Rapallói öböl, 1930-as évek). Legismer­tebb műve a Parkban (1928), amelyen a dekoratí- van kezelt zöld gyepszőnye­gen lila törzsű fák alatt, a nézővel szemközt, három nőalak pihen nyugszéke- ken. Életművét pompás vi­rágcsendéletei zárják le. A színes egyéniségű mes­ter itthon és külföldön sok pályadíjat nyert. 1920-tól a Képzőművészeti Főiskola ta­nára volt. Számos cikket írt a modem festészeti eszmék védelmében. Tanítványai avantgárd törekvéseit egész tekintélyével pártfogolta. Neve és művészete ma is él. (B. I.)

Next

/
Thumbnails
Contents