Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-10 / 34. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. FEBRUAR 10.. SZERDA árak. A vasanyagot tizenöt hónap alatt kétszer emelték fel. Mellesleg társban gondolkodtam, de nem akadt. Az üzemeléshez négy vállalattól kaptam 44 milliós költségajánlatot, de tudtam, hogy ennyi sem lesz elegendő. A malomipari berendezések egyediek, drágák. Ezért világbanki hitelhez folyamodtam. Az elsők között: bizony sokféle és kemény feltételnek kellett megfelelnem. Szerencsére fóti üzemem 50-60 milliót ér, elfogadták fedezetnek. Megkaptam a hitelt nagy nehezen, azóta már hárommilliót visszafizettem. Kenyó László györgyei malomüzeme technológiai szempontból, saját megítélése szerint az ország első öt malma közé tartozik. Pneumatikus üzem, abszolút levegőszárítással működik, viszonylag kevés energiát fogyaszt, kíméli a környezetet. — Nálam nincs fölösleges ember, mint a nagyvállalatoknál. Hatfős termelő létszámmal, összesen 28 dolgozóval — ebben a takarítónő is benne van — 44, 45 vagon búzát őriünk meg naponta, 24 óra alatt. Mindenkinek, a szitaőrnek, a koptatósnak, a vezető molnárnak ki van töltve az ideje. Új eszközökre sem sajnálom a pénzt: most egy automata nedvesítő berendezést szeretnék venni, de ezt csak a német Müller cég gyártja. Nem olcsó... Hogyan sikerült betörnie egy maszeknak a piacra? Először is tudni kell, hogy a kapacitás kényszerből négy és fél vagon naponta. Ilyen teljesítményű malomgép volt a legkisebb, de ez is nagynak látszott. Jobb híján ter,,v a*. fm < mel Kenyó László a piacra. — Könnyű neked, mondták, merthogy ismerem a pékeket. Ez viszont nem igaz. Sok a versenytárs. Igaz, régi, ósdi malmok, mint a sülysápi, kó- kai vagy a dömsödi. Ezekhez sok ember, energia kell, legtöbb olyan, mint a daráló. Mégis van jövőnk, mert könnyebben tudunk profilt váltani, gyorsabban, mint a nagyok. Ott vagyunk, ahol a búzát megtermelik, nem kell messzire szállítani. Én egyik óráról a másikra át- állok, mondjuk akár búzadarára is. Ami azonban borzasztóan hátráltat minket, az a nagyvállalatok közötti, negyven év alatt kialakult összefonódások. Például: a szolnoki gabonaforgalmi vállalat részjegyeket vásárolt a sütőiparnál és fordítva. Hogyan kerülhetnék én he a piacukra? Egy ideig szállítottam lisztet Szolnokra, de felbontották a szerződést: személyes barátságok folytán még a drágábbat is egymástól veszik meg. Hogyan lesz a hatforintos, most már 10-13 forintos litsztből 42, sőt most már 58 forintos kenyér? Nem tudom. Szerintem a kereskedelemben kell keresni az irreális árak okát. Én most 12 százalékkal emeltem termékeim árát. Egy kiló BL 55-ös kenyérliszt nálam 19 forint 50 fillér. A házi jellegű kenyeret 32 helyett 36 forintért adom, az Erzsébetet 34 helyett 38-ért. Tessék összehasonlítani. Igaz, nálam sincs közbeiktatva a malom és a pékség, valamint a három üzletem közé... K enyó László már kiheverte korábbi nagy bajait, s áldja Nagybajom település nevét, ahonnan elindult vállalkozásában. Érzi: győzött, minden nehézség ellenére biztos lábon áll, nincs kiszolgáltatva, jól járnak a fogyasztók, s ez neki bőven elég. — Csak segíteni kellene a vállalkozókat. Nem 15 évre adni 30 százalékos kamattal hitelt, hanem 30 évre 5 százalékért. Ha többen lennénk, akkor több lenne az olcsóbb kenyér is... Tóth Ferenc tak a hetvenes évek elején, amikor adminisztratív úton megszüntették a helybéli kis péküzemet. Hetente két-három alkalommal Kaposvárról szállították a „friss” árut, eszi nem eszi, nem kap mást alapon. A falubeliek kijelentették: addig nem dolgoznak, boj- kottálják a nemrég alakult tsz-t, amíg nem lesz újra saját pékségük, lehetőleg maszek pékmesterrel. A tanácselnök — aki Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács akkori elnökének volt sógora — elintézte a dolgot, s a Szabad Föld című újságban meghirdették a pályázatot. A nagy kollektivizmusban egyszerre hetven pékmester jelentkezett az egy helyre: a lehetőséget végül hősünk nyerte el. — Nekem is nagy bajom lett, amikor szemrevételezhettem, mit vásároltam meg. Olyan üzemet vettem, ahol se víz, se villany, a kemence félig ösz- szedőlt. De most már a tsz segített, jött a falu, gödröt ástak, takarítottak, csak mielőbb sülhessen a kenyér. Csakhogy akkoriban szerszámot sem kaptam: sütőlapát, szakajtó úgy lett, hogy én csináltam. Gépet sem adtak egy maszeknak, úgy szedtem ösz- sze darabonként innen-on- nan, például az ócskavastelepről. Kenyó László azonban Második nagy bajom — Tápiógyörgyén élő nővérem újságolta 1989-ben, hogy az Afész eladná a malmot, még jutalmat is kap az, aki vevőt szerez. Én akkor láttam, hogy gyorsan változik a politika: engedték a két magánüzemet egy kézen, a nagyobb létszám alkalmazását. Ráálltam, valamivel több, mint félmillióért megvettem a malmot. Ekkorjött a második nagy bajom... Kiderült: a györgyei malom az életben nem őrölt még lisztet. A második világháború előtt építették, ám a vérzivataros években félbeszakadt minden. A háború után viszont púp leheadtak teherszállító autó vásárlására, ő természetesen élt az alkalommal, mondván maga szállíthatja a lisztet. Már amikor adtak a malmok: főleg nagyobb ünnepek előtt viszont mehetett egyik üzemből a másikba — hoppon maradt néhányszor. — Akkor vettem a fejembe, hogy addig nem halok meg, amíg egy saját malmot fel nem építek. A kuncsaftnak azt mégsem mondhatom, hogy azért nincs kenyér, mert nem adtak lisztet! Szinte bosszú forrt bennem, becsvágy. A történet ugyanis huszonkét évvel ezelőtt kezdődött. Addig Kenyó úr is az egyre inkább mamut- vállalattá terebélyesedő állami sütőiparban sütötte Pest megye, majd később a főváros kenyerét. Nagykáta, Gödöllő, Budapest volt a szakmai útvonal, ám — ahogy utólag önmaga állítja — nem találta a helyét. Ekkor jött Nagybajom... Addig nem halok meg — Már az is érdekes, ahogyan Somogy megyének ebbe a szegletébe kerültem. Korábban nem halottam még erről a faluról — idézte fel Kenyó László az indulást, amikor szinte bűn volt vállalkozni, s inkább megtűrték, mint elismerték az ilyen embereket. A nagybajomiak viszont egyenesen fellázadAz olcsóbb kenyérért Egy vállalkozás bajai és eredményei A falusi házak, kertek közül kiemelkedik Kenyó László malomüzeme Tápiógyörgyén, a Szilvási úton. Nincs zaj, sem por a levegőben, a járókelőnek legfeljebb csak a nagyobb forgalom tűnik fel. Hozzák a búzát, viszik a lisztet, korpát, mert itt olcsóbb, mint a boltban. A tulajdonos-vállalkozó saját pékségében a kenyeret is olcsóbban süti, hogy aztán három üzletében ugyancsak az átlagár alatt adja el termékeit. Ám ez már a következmény: Kenyó László 1971-ben indult s napjainkban kiteljesedő vállalkozásának ez az eredménye. dacolt minden bajjal, jó kenyeret gyártott, elégedettek lehettek a nagybajomiak. Három és fél év után azonban visszavágyott Pest megyébe az ország addig második maszek pékmestere. A fóti tanács hirdetett privát vállalkozást, s emberünk nem teketóriázott. Kell-e mondani? Itt megismétlődtek az események, a gondok. Amikor például már engedélyt tett a későbbi tanács hátán: adta a tsz-nek, az meg az Áfésznak. Elhordták, ami mozgatható volt, a le- deszkázott szinteket lebontották, a tető leszakadt, a terasz úgyszintén. Az új tulajdonos legelőször két teherautó galambtrágyát fuvaroztatott el belőle. Mire alkalmas lett termelésre, ötmillió forintot költött rá. — Miközben építkeztem, nyomultak fel az Summa summárom, nyolcvanmillióba került az indulás, de 1991 októberében már próbaüzemeltünk. Tavaly decemberében 15 millió hiánnyal zártam, szerencsére gyorsan tudtam korrigálni az elcsúszást. Nincs már ilyen jellegű tartozásom: pékségem és a malomüzem évente 140 milliós árbevételt produkál. A két vállalkozást együtt kell könyvelnem, különben a malmot a pékség liszttel való ellátására hoztam létre. Ha többen lennénk...
