Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-21 / 17. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JANUÁR 21., CSÜTÖRTÖK 13 !/• // •• r» //• ✓ Korostoi ur figyelmébe Kőrösfői László MSZP-s parlamenti képviselő úr le- • mondta a Pest Megyei Hírlap előfizetését, mivel kényes ízlésének nem felel meg a lap szellemisége. Képviselő úr metszett ólomkristály poharába egyre gyűlt, gyűlt a parlagi eredetű, nemzeti színű folyadék, amellyel egy idő óta egyre erőteljesebben átitatódott a megyei lap. Eme kristálypohárba az utolsó cseppet (az 56-os évjáratú nedűből) Pongrátz Gergely megnyilatkozása jelentette. Képviselő úr így kénytelen a Népszabadságra hagyatkozni (talán nem véletlenül), ha olvasni támad kedve. Megnövekedett szabadideje hasznos kitöltése céljából ezúton szeretném felajánlani, hogy szívesen kölcsönadom Pongrátz Gergely „Corvin Köz 1956” című könyvét. A könyv elolvasása után vélhetően elgondolkodik azon, hogy szabad-e önmagát összehasonlítani a forradalom hősével, Pongrátz Gergellyel. A Corvin-köziek parancsnoka 1956. október 25-től november 15-ig (!) fegyverrel a kézben harcolt mai nyomorúságunk okozóival, a „pesti srácok”-at csak többszörös túlerő bevetésével, másodszori nekifutásra letipomi képes „dicsőséges” szovjet hadsereggel szemben. Képviselő úr eddig gondosan titkolt nemzetőrsége nem említhető egyazon lapon a Corvin-köziek tetteivel. Pongrátz Gergellyel kapcsolatos elítélő megjegyzése olyan, mintha száz évvel korábban egy volt „Bach huszár” fintor- gott volna a honvéd ispotály előtti pádon üldögélő 48-as veressipkás honvéd láttán. A könyvből (szívem szerint kötelező olvasmány- nyá tenném az iskolai történelem oktatásban) világossá válhat képviselő úr számára is, miért fogalmaz ma oly keményen Pongrátz Gergely. Megértheti 1956 hősének mai indulatait, ha a könyvből nyilvánvalóvá válik, hogyan próbálták a forradalmat kisajátítani már 1956-ban is a kommunisták. Az utószóból pedig — Hol a székely asszon, aki a levelet írta? — Hazaszekerezett Zalába — mondtam óvatosan. Csak az almáit hoztuk el dr. Géfin Gyula rektor úrral, akit tisztelettel bemutatok. Ő ásta ki Sabariát. Csak az almáit hoztuk el a jószívű asszonynak. Meg a fejkeszkenőjét. Nomeg a levelét. Akiben szépen kér, hogy segítsd szabadsághoz a veszprémi püspök urat. És a többi ártatlant, a huszonnyolc elhurcolt veszprémi papot és növendéket. Vájná Gábor arcán elömlött a piros tinta. Beléhüp- pent hirtelen egy tömött-székbe. Mindkét markával a tarkóját vakarta és azt mondta kelletlenül: — Nékem ez a Mindszenty-ügy már a fejem tetején jön ki. Akármerre megyek, az emberek sorfalat állanak. Könyörögnek. Kérvények, aláírások Fekete-tengerét nyújtják át. — Mintha senki se tudná és senki se hinné, hogy mi vagyunk az a garnitúra, mely a keresztény eszmerendszer alapján áll __ T udós Géfin Gyula nyugtalanul fészkelődön. Folytonosan bé akart pockolódni a Vájná beszédjébe. Én meg egyre sugdostam és intettem neki: — Hagyjuk a székely származású minisztert! Hadd játszódja ki a labdáit! Az a tudós, aki azt hirdeti, hogy az ő automobilja „nemsokára ki fogja szorítani a vonatot”, az ilyen tudós még nem találkozott amerikai mozdonnyal a „kereszteződésnél”. Aki azt hiszi, hogy egy vitatkozó székelyt meg lehet állítani, az olyan ember nem látott soha ródiót és fogalma sincs, mit jelent tehenén vagy méreggel megvadított vadszamáron lovagolni. Vájná Gábor egy ötös könyvcsomóra mutatott, amit belépéskor tettem le az ülésem mellé, a dohányos asztalkára. — Most es könyvekkel jársz, ügyi, Kálmán? — Nem — mondtam alázatos engesztelődéssel és végtelen örömmel, hogy ilyen könnyedén elpárolgott egy igazi székely nagyon nagy haragja —■, ezek nem eladó könyvek. Ezek a dr. Géfin Gyula dedikált könyvei, amiket emlékül hozott neked. Kedves nevedet azokba be is jegyezte. Sabáriai régiségek vannak benne. Az egyik pedig Maulpertsch-ről szól, a világhíré freskófestőről, aki a szombathelyi kathedrálist, nomeg a híres sümegi templomot díszítette szebbnél szebb freskó képekkel, mennyezettől padló mélységig. Ebben az ötödik könyvben nincsen semmi beírás. Ezt a könyves boltból megismerheti Bodnár Éva és István, a fiatalkorú ikerpár 1959-es kivégzését. Hiába kért a kommunista, vasmunkás apa kegyelmet. Másnap a szülők öngyilkosok lettek, mert ők nem engedték a gyerekeket Ausztriába menekülni. A kommunista apa ugyanis azt mondta: Rákosi elment és Kádárral majd jobb világ jön. Az apa tévedése miatt következett be a család szörnyű tragédiája. Képviselő úr, be kellene látnia végre tévedését és elgondolkodnia azon, hogy 1956-os nemzetőr létére olyan párt színeiben ül a magyar parlamentben, amelynek elnöke részt vett az 1956-os megtorlásokban. Földi Péter Gödöllő Menjenek vagy maradjanak? tozna a többihez. A Pálffy és a Luxemburg utca határolja az egyik ilyen területet... Itt ma is ugyanazok a gondok, akárcsak ötven éve. Hiányzik a szilárd útburkolat, ezért az árkok- ban-gödrökben nagyobb esőzés után napokig áll a víz. A helyzet száraz időben se jobb. Ilyenkor a nyitott ablakokon beszálló por ül rá — de vastagon — a bútorokra, és a szellőztetni kitett ágyneműre is. A szennyvíz kulturált elvezetéséről és a kényelmet nyújtó gáz bevezetéséről szintén csak álmodhatnak az itt lakók. Az elhanyagolt környéken megállt az idő. Siralmas látványt nyújtott például akkor is, amikor az elkeseredett utcabeliek terepszemlére hívtak. A felolvadt jég pocsolyákba gyűlt, tánclépésekre késztetve mindenkit, aki munkába, vagy hazafelé menet etje jár. Az ilyen felkérésnek persze senki sem örül. Az idősebb Pálffy-utcai- A fejlődés ellenére Vác ak szerint valamikor a har- egyik-másik városrésze mincas években akadt el a még ma is olyan helyzet- fejlődés. Akkor bontották ben van, mintha nem tar- le az utca valamikor újteREGÉNY NÉMETH KÁLMÁN A tűzmadár A bukovinai székelyek regénye 54. hoztam el. Olvasd el kegyelmes uram. Ötven évtől errefelé ilyen szép könyvet nem írtak. Az a címe, hogy „ÉDESANYÁM”... Vájná Gábor mohón kapott a könyv után. Középtájon nyitotta meg, ahogyan a narancsot szoktuk kettébontani. Leült megint a töltött székbe. Az új könyvet aztán itt is, ott is megnyitotta. Belémerült. Egyet elfelejtett: megnézni a címoldalt és az író nevét. A tizedik percben aztán odaragadt a szeme valamihez. Szivárogni kezdett a szeme valami kserves csepergéstől, aminek az alapanyaga vér volna, ha piros volna. Annyira meleg és any- nyira belülről való. Elhullott alakjában „könyv” a neve. És ma sem tudom, melyik része volt ez a könyvnek, az „Édesanyám”-nak... Vájná Gábor a térdére tette a könyvet és igen emberies melegséggel azt kérdezte: — Ki írta ezt a könyvet...? — Mindszenty József... Apaffy Mihály, erdélyi fejedelem egyik levelével már jártam én is úgy, hogy a betűhöz száradt porzó a szemembe szökött. Egy igen száraz, több száz éves hivatalos levél könnyeket csalt a szemembe, az orvosom bosszúságára. Nem láttam azonban embert ennyire megindulni és könnyezni egy nyomtatott szövegen. Úgy látszott, megjött az asszon, a székely asszon, akit az imént nyugtalan, beteg szíve keresett a belügyminiszternek. Géfin Gyulával összenéztünk. Ő is megérezte a pillanatot, melynek megérkezésére türelmetlenül vártunk. — Kegyelmes úr — mondta —, én ezt az írót nagyon ismerem. Mindszenty Józsefnek én vagyok a legrégibb élő tanára. Ismerem lelkének minden redőjét. Ha Isten őrizz, megvörösödik a világ, tudom biztosan, hogy ő lesz az első áldozat, mint ahogyan fiatal pap korában, az első kommunizmus alatt is ő volt a legelső börtönáldozat. Nem is kétséges, hogy ezt a vaslelkű, hajlíthatatlan szent embert el fogják pusztítani. Ők legyenek azok, akikre szálljon a kiontott vér. Önök hagyják Őt szabadon. Tiszta ő, mint a Gyertyaszentelői gerlilep néven ismert részének egyik oldalán álló házakat, hogy a felszabadult területeken felépíthessék az Izzó új üzemrészeit. A legtöbben úgy gondolták, hogy a másik oldal is hasonló sorsra jut. Nem így történt. A vállalatnak elfogyott a pénzé, így otthonaikban maradhattak az emberek, várva, hogy végre az ő érdekükben is történjen valami. E helyett nemrég tovább keserítették az életüket. A Törökhegyi útról errefelé terelték a vállalati teherkocsikat, melyek időről időre sárral verik be a házakat. A környéken egyre többen gondolják úgy, hogy az elköltözés az egyetlen kiút. Ók a tanácskormányzás idején elvesztették a reményüket. Csak a legkitartóbbak remélik, hogy az új vezetés új esélyt adhat számukra isi A kérdésemre Kövics Csabáné, az önkormányzat műszaki csoportjának vezetője elmondta, hogy sajnos valóban vannak városunknak olyan elhanyagolt területei, amilyen a Pálffy utca is. Az idei év előzetes terveiben szerepel, hogy ezen a területen megoldják a szennyvíz elvezetését. Talán elkészülhet a szilárd útburkolat is. Hogy tényleg megvalósulhatnak-e ezek a változások, az majd a februári testületi ülésen dőlhet el. Az említett utcákban élőknek tehát életbevágó kérdésre születhet meg hamarosan a válaszuk. Menjenek vagy maradjanak? > Ribáry Zoltán Vác A képviselő helyett A Ráció című, MSZP kiadású lapot rendszeresen — bosszantásomra — bedobják postaládámba. Abból értesültem, hogy Kőrösfői László MSZP-s ország- gyűlési képviselő lemondta a Pest Megyei Hírlapot. Az ő lemondása késztetett arra, hogy azonnal előfizessek újságukra. Nagy Zoltánná !saszeg ce, amit Mária, az Édesanyja a szívéhez szorított. Amikor Simeon és Anna jóslatokat mondtak a kicsi Jézusról és prófétai éleslátással a sakterkésről is megemlékeztek, valamint a bevérezett galambruháról, a hét tőrről és ostorozásról. Szó szerint már nem emlékszem Géfin Gyula minden mondatára. De emlékszem egy hasonlatára, melyet el sem tudtam volna képzelni ezzel ä gejzírszerű, meleg ömléssel egy ilyen száraz tudósnak a szájából: — Nem tudom, székely létére, ismeri-e kegyelmes uram azt a régi erdélyi legendát, amiről manapság már nem beszélnek? Magamhoz hasonló, öreg, régészi anyag. Akárcsak a lyukas római fazék és könnygyűjtő üvegcsésze. Amiket a képmutató római századokban a ravatalokra tettek virág és gyertya helyett. Az ósdi legenda így szól: Egyszer egy angyal járt a Székelyföldön. Kicsi szárnyait egyetlen szál ruhájába, a pendely- kébe rejtette. Mindenki nyomoréknak nézte, pedig Ő több volt mindenkinél, hiszen angyal volt! Addig dobálták és taszigálták, amíg vakszemen ütötték és felfordult. Temették volna közköltségen. De a púpjai miatt nem fért belé a kegyelemkoporsóba. Mikor mégis erőltették és nyomkodták, az inge meghasadt, kibomlottak a szárnyai. A koporsójában mosolyogva felült, a kergetőit megáldotta és az égbe visszaszállt. Mióta a tanítványom, Mindszenty József a börtönben van —, azóta aludni sem tudok a fájdalomtól és a félelemtől. Mindig azt hiszem, hogy angyalt vertünk meg és eljátszottuk a szerencsénket. Szépen kérem, tessék megnyitni a börtönét! Amennyiben ez a németektől függ, segítségére leszek kegyelmes úrnak. A német követség épülete ugyanis a Püspök-kertben van. Ez az új szeminárium épülete, amely a föld alatti Sabaria kiásására vezetett. Vájná Gábor körülbelül öt percig töprengett ültében. Aztán öt percig sétált gondokba merülten. Zsebrevágott kezekkel megállón és ezeket mondta: — Kálmán, meddig maradsz Szombathelyen? — Az éjjel akartam hazamenni Zalába, vonaton. — Ne menj sehova! Reggel nyolc órára itt vár a belügyi kocsi, a kapum előtt. Menj el Sopronba! Mondd meg nekik, hogy nemsokára valamennyien kiszabadulnak. (F oly tatjuk)
