Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-06 / 4. szám
J PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK .JÖTT 1993. JANUÁR 6., SZERDA 13 A TIGÁZ válasza Tisztelt Gólya Úr! A PEST MEGYEI HÍRLAP 1992. december 16-ai számában megjelent levele arra késztetett, hogy Túra, Szabadság úti gázelosztó vezeték létesítésével és üzembehelyezésével kapcsolatban üzemigazgatóságunkat érintő kérdéseire korrekt, tényszerű információval szolgáljunk. Az 1992. év elején 3/15-811/92. szám alatt a Polgármesteri Hivatallal megkötött hálózatfejlesztési megállapodás nem tartalmazta a Szabadság úti gázelosztó vezeték létesítését, mivel az önkormányzat igénybejelentésében nem szerepelt. A Túra nagyközség Polgármesteri Hivatala 1992. június 29-én 1402-5/1992. sz. alatt „pótlólag” megkérte a 3/15-811/92. sz. alatti megállapodás kiegészítéseként a hálózatfejlesztési megállapodás módosítását a Bartók tér és a Hatvani út közötti szakaszon másik két utcával együtt. A Polgármesteri Hivatal kérésére üzemigazgatóságunk 3/249-811/92. sz. alatt 1992. július 8-án a hálózat- fejlesztési megállapodást kiegészítette. Az elosztóvezeték kiviteli tervére — egy héten belül — 1992. október 9-én kiadtuk a szolgáltatói szakvéleményt. A Budapesti KBF a létesítési engedélyt 1992. november 11 -ei keltezéssel adta ki. Sem a terv készítése, sem a Bányahatósági engedély megkérése nem képezte üzemigazgatóságunk feladatát. Az építési napló tanúsága szerint a kivitelezés 1992. november 21-én indult. A hatósági nyomáspróba 1992. december 4-én, a műszaki átadás-átvételi eljárás 1992. december 17-én fejeződött be. A Budapesti KBF szóbeli — de írásban visszaigazolt — felhatalmazás alapján az elosztóvezeték gázaláhelyezését 1992. december 17-én elvégeztük. Gödöllői kirendeltségünk vezetője 1992. február 21-én MEGALLAPODÁS-ban rögzítette az egyes ütemeknek megfelelő műszaki átadás-átvételi határidőket Tóth István polgármester úrral. Az egész beruházás végső átadás-átvételi időpontja 1992. szeptember 30. volt. A polgármester úr a MEGÁLLAPODÁS-ban vállalta többek között, hogy „...az ütemezésről tájékoztatja a leendő gázfogyasztókat, szorgalmazva az ütemeknek megfelelő fogyasztói bekapcsolást azzal a kiegészítéssel, hogy szeptember 30-át követően az utolsó ütem kivételével a fogyasztói bekapcsolást az üzemzavar elhárításától függően tudja vállalni a TIGÁZ”. Az év első kilenc hónapjában többszöri személyes sürgetéseink ellenére is csak 420 db beüzemelést tudtunk elvégezni, mivel több igény a beüzemelésre addig nem jelentkezett. 1992. szeptember 30-át követően Túra nagyközségben kirendeltségünk a mai napig 778 db beüzemlést végzett, így egész évben a mai napig mindösszesen 1198 db-ot. 1992. november 17-ei keltezéssel valamennyi polgármesteri hivatal 2/21-8/92. sz. alatt tájékoztatást kapott — össze- hangban a MEGÁLLAPODÁS-ban foglaltakkal — arról, hogy ez évben 1992. december 15-éig tudunk bekötéseket végezni, mivel biztonságtechnikai okokból el szeretnénk kerülni azt a tömeges méretű szerelési munkát, mely tavaly igen sok problémát jelentett mind a beruházóknak, mind a gázszolgáltatónak. Ez a gázbekötést végző szakembereink túlterhelését jelentette, amely a biztonságos munkavégzést is veszélyeztette már. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy bár a közmeghallgatáson jelen volt, belső tervét pedig az önkormányzat képviselő testületének tagja készítette, továbbá a Túrái Hírlap 1992 novemberi számában megjelent a „KÖZMEGHALLGATÁS (1992. október 26., 19.00 óra) jegyzőkönyve”, mégis mendemondáknak, „érdekes hímek” ad alapot. Önök a Polgármesteri Hivatallal kötöttek megállapodást, a hivatalban is rendelkezésre állnak fent hivatkozott írásos előzmények. Sem a Túrái Szolgáltatási üzem, se a Ki- rendeltség felelős vezetői nem nyilatkoztak és nem nyilatkoznak ettől eltérően. Levelének a TIGÁZ dolgozóit elmarasztaló részét munkatársaim nevében visszautasítom fenti tények alapján is. Levelének végén feltett kérdésére IGAZ választ a Polgármesteri Hivataltól kell kapnia — jobb szó híján — illetékességből. A gáztervének felülvizsgálatakor 1/280-8611/92. számon felhívtuk figyelmét arra, hogy a gázkészülékek üzembe helyezéséig a meglévő főző- és fűtőkészülékeik működését csak saját felelősségére szüntetheti meg. Lakásának gázszerelését a MEO 1992. november 29-én (vasárnap) vette át, Túrái Szolgáltatási Üzemünk a gázmérőóra felszerelését Önnel történt előzetes egyeztetésnek megfelelően. 1993. január 11-én 8 és 12 óra között fogja elvégezni. Levelünknek egy példányát tájékoztatásul megküldjük a Pest Megyei Hírlap fő- szerkesztőjének, valamint a Túrái Polgármesteri Hivatalnak is. Reméljük, hogy válaszunkkal és szolgáltatásunkkal is meg lesz elégedve. Tisztelettel: Szendy Pál üzemigazgató Más nyelven beszélünk!? November 21-én megjelent ezen az oldalon egy levelem, ebben értékeltem a meghibásodott busz vezetőjének a készségét, hogy egy pár száz méterrel tovább hajtott, hogy ne késsem le — rokkant mivoltomra tekintettel — a HEV- csatlakozást. „Humánus eljárás volt” címmel december 28-án a PMH-nak levelezés oldalán jelent meg, előzetesen címemre küldött levélben „örömmel teljes aggodalommal olvastuk” —- a gödöllői üzemigazgatóság válasza. E helyett — szerintem — jobb lett volna figyelmesebben elolvasni, amit írtam. A VOLÁN vizsgálatot tartott a meghibásodás okát illetően és megállapítja azt, amiért a kö- szönetemet ínam, hogy a gépkocsivezető eljárása humánus volt. Én pedig minden vizsgálat mellőzésével, minthogy a busz meghibásodása nem tartozik rám, kizárólag ugyanazt ismétlem: a buszvezető humánus eljárását megköszönöm és elnézését kérem, ha a főnöksége mást értett és vizsgálatnak vetette alá emberbaráti, követendő példaként felhozható kedvességét! Feltételezem, ugyanilyen humánus akkor is, amikor az ablaktörlője éppen kifogástalanul működik! Ezt kívánom 1993-ra is. Fazekas Mátyás Veresegyház Jól esett a szerkesztőség öröme Örömmel olvasom a Pest Megyei Hírlap közlését, hogy 1993-tól fényszedéssel készül e nagyon sokunk kedvenc lapja. Most pedig szeretnék rátérni levelem írásának céljára. A Pest Megyei Hírlap karácsony előtt meghirdetett egy lehetőséget, vagyis az olvasó közönség karácsonyi témájú levelek leközlésére kapott lehetőséget, melyet rímes formában is le lehetett adni a szerkesztőséghez. Én magam is leadtam, egy Szent Karácsony című gondolatot, melyből a T. szerkesztőség teljes pontossággal leközölt két versszakot. Az a rész volt az, melybe az egész mondanivaló bele volt sűrítve. Érthető, hogy milyen nagy örömet hozott ez számomra, mivel az igazi karácsony lett elismerve vele. Azután jött az újabb gondolat, ugyan van-e a szerkesztőség szobájában a kereszténység szimbóluma, a megváltás jelképe, a kereszt? Vagy van vagy nincs, én akkor is küldök nekik egyet karácsonyra, arra nem is gondolva, hogy lefotózzák, és a sajtón keresztül köszönik meg ország-világ előtt. Ha a Szent Karácsonyt nem is olyan sokan, de ezt a fotót, akik engem ismernek, és a lap kezükbe került, mindany- nyian elismeréssel fogadták, de volt megjegyzés, de kár, hogy homályos, hogy nem élesebb a kép. És most éppen ezért szántam időt e pár sor írására. Tisztelettel megkérem Önöket arra, hogy számomra legyenek szívesek küldeni az ott készült fotóból. Természetesen minden költséget megfizetek, vagy ha úgy jobb, érte megyek. Előre is megköszönöm segítségüket és nagyrabecsült jóindulatukat. Gonda János Tápiószőlős, Felszabadulás út 20. REGÉNY A könnyező magyar kalauz piszkálgatta a szentelt gyertyát, de felelni nem tudott semmit. így érkeztek meg Magyarországra azok, akik haldokoltak. De nézzük most az „elevenek” indulását és érkezését egy szemtanú riporter leírásában, aki Budapestről ment Hadikfalvára a vonatokkal. Ezeket írja: „Június 13-án értesítést kaptunk, hogy 16-án estig el kell hagynunk Románia területét. Ekkor már tudtuk, mi fog történni. Izgalom vett erőt rajtunk, hiszen a pár nap múlva meginduló orosz-német háború sejtése pattanásig feszültté tette a légkört. Az ottmaradás veszélye mindenki agyán átvillant. A búcsúzás képe az átmeneti, de mégis 180 éves otthontól nem volt mindennapi. Megható volt látni, amint a Hadikfalváról távozó székely vonatot, a román sovinizmus elvakultságában annyira gyűlölt székelyeket, könnyes szemmel, sírva és némán integetve búcsúztatta a román vasútszemélyzet és a környékből oda- sereglett román parasztság. A székelyek hazafias dalokat énekeltek. Nem fennhéjázva, de valami olyan nyugodt fölénnyel, mint mikor valaki leikével érzi, hogy egy szebb világba, az igazi otthonba indul. A románok meghatottságában volt valami irigységgel párosult bocsánatkérés. A sok igazságtalanságért, amit a székelyekkel szemben elkövettek. Könny nem jelent meg a távozók szemében, pedig mindnyájan a lassan tovatűnő, régi tornácos otthont nézték utolsó tekintetükkel. Keményre rajzolódott arcukon kiült az akarat, mely elfojtotta az ellágyulást. Látszott: a régi otthonnal nem hagytak ott mást, csak a tárgyat — a szívüket egészben hazahozták. A románok megindult búcsúja, a székelyek kendő- lengetése' a gyűlölettől mentes emberi érzések hangulatát fejezte ki. Ereztük, a közös, nagy bolsevista veszély, minden gyűlöleten túl is felébreszti az egymásrautaltságnak, a közös emberi sorsnak még kezdetleges tudatát. Ez a mesterkéletlen érzelmi megnyilvánulás halvány kifejeNÉMETH KÁLMÁN A tűzmadár A bukovinai székelyek regénye 40. zője volt annak, hogy a látszólag legnagyobb ellenségnek szívében is ott van a megértés rejtett magja. Az európai sorsközösség biztosítéka.” (Külügyi Könyvtár) Alig tette le édes terheit Bácskában, a Hadik András kriptája körül a harminc füstifecske, a harminc MÁV mozdony, az életük nyugodtan folyt tovább, mintha ezer év óta mindig itt lettek volna „otthon”. Csak egyet nem bírt érzékeny lelkűk: a csipkedést, a lecsángózást és a gúnyolódást. A csipkelődések között is az anyai érzések kicsúfolása esett a legrosszabbul. Persze, ezt már csak „madámyelven” merném elmondani: — Bácskában, a bezdáni berekben, piros eprecskét gyűjtögettek a kék szemű bukovinai asszonyok. Akárhogyan igyekeztek, a munkájukból nem lett sem befőtt, sem piaci áru Újvidéken. Mert amíg az egyik csuprot teliszedték, azalatt a többi csuporból eltűntek a földi kincsek, a vérpiros, puha epergyémántok. Mindenik asszonyhoz legalább három „köjkecske” tartozott. Amit az asszonyok haszonra szedtek, azt a pende- lyes apróságok mind elemésztették. Minden haszon eltűnt az epervágású, pici, piros szájacskákban és hasikókban, ebben az angyali bugyelárisban. Egy gyermektelen ronda kakukk nézte az asszonyokat egy jegenyefáról és eképpen csúfolta őket: — Kukuk, kukuk...! Tojni mü es szeretünk, de a gyerekben nincs haszon. A gyereket mü erőst nem állhassuk! Bírálatban, gúnyban: más tekintetben sem volt hiány. Szeg- fű-Schneider Gyuláéknak az nem tetszett, hogy miért hívja a bukovinai székely „napszemükének” az alkonyt s a virradatnak miért mondja azt, hogy „szürkönyet”? Miért „hazai” a menyasszony neve s a forradalom miért „felbójdulás”? Egy magyar költő azért haragudott meg reájuk, mert nem akarták sajnálni az otthagyott hegyeiket: — Ezekből midnen romantikus érzés kiveszett, mire hazaértek —panaszolta a Pesti Hírlapban egy pesti költő. Kérdem az egyiktől, siratják-e nagyon a hegyeiket?... Azt felelte mérgesen — Sirassa a súly... Eleget kötöttük a kereket a „lűtőn”, vagyis a lejtőn. Egy gondos bogarász még a fali képekbe is belékötött. Azt állította, hogy mi megmásoltuk a „Házi Áldás” hagyományos, magyar szövegét. Hangosan és gúnyosan olvasta a „meghamisított székely szöveget”: — Hol hit, ott szeretet, hol szeretet, ott gyermek, hol gyermek, ott áldás s hol áldás, ott Isten, hol Isten, ott hiba nincsen. Az Amerikát már háromszor megjárt Péter Lőrinc erre csak annyit mondott csendesen: —- Jól van no, majd ámerikai „Házi Áldást” pingáltatunk a papunkkal, hogy aszongya: — Hol kicsi a hit, ott nagy a Pénz, s hol a pénz, ott a Bank, s ahol a Bank, ott a kölcsön, s hol a kölcsön, ott adósság és hol adósság, ott szegénység, s hol szegénység, ott rongy, s hol rongy, ott papír s hol papír, ott esmét pénz s Bank s kölcsön — s minden elölről... * A havasi tengerszemekre már sok mindent reáfogott a babonás, falusi képzelet. Azt mondják a tengerszemről, hogy földalatti csatornák révén összeköttetése van az igazi tengerrel, az Óceánnal. Az öt bukovinai tengerszemről, az öt székely faluról is azt állította a románok képzelete, hogy postagalambok útján tart összeköttetést a tengerrel, Magyarországgal, amit Trianonnál oly csúnyán lecsapoltak. (Folytatjuk)
