Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-02 / 1. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1992. JANUAR 2. SZOMBAT Kalandozás regényeink valóságában Miként halt meg Bornemissza Gergely? Gárdonyi Géza Egri csil­lagok című regényének fő­hőse, Bornemissza Gergely valóságos, történelmi sze­mély. Egy pécsi kovácsmes­ter fia, tanult deák, akinek leleményességét, a sokféle törökpusztító bomba és tűz- kerék is bizonyítja. Vitézsé­géért nemesi rangot és bir­tokadományt kapott a ki­rálytól. Nemesi előneve kál- nói, mely a hajdani Gömör vármegyéből lévő Kálnó község birtoklására utal. Regény és valóság A regény megírásának idején (1897—99-ben) még nem sok adat került napvi­lágra Bornemissza Gergely- lyel kapcsolatban, így Gár­donyi írói képzeteiére volt utalva. Czeczey Éva kitalált személy, s Jancsika is, akit Jumurdzsék csellel elrabolt. A Jumurdzsák-féle, kisgye­rekkorában elhurcolt ma­gyar gyerek, aki már nem is emlékszik szülőföldjére, s a janicsár iskolában azt suly­kolták belé, hogy a kereszté­nyek pusztításával szerzett dicsőséget, ez gyakori, tipi­kus szereplője volt a kor­szaknak. Nos, ha Czeczey Éva ki­talált személy is, a valóság­ban azért volt felesége Bor­nemissza Gergelynek. Füge- di Erzsébetnek hívták. Halá­la után Gergely másodszor is megnősült, Sygher Doroty- tyát vezette oltár elé. Négy gyermeke volt Gergelynek: Kató, Orsika, György és Já­nos. A legutóbbi már való­színűleg konstantinápolyi fogsága idején született. Bornemissza Gergely de­ák, gyaloghadnagy 1552 őszén vonult fel 250 puská­sával az egri vár védelmére. Kara Ahmed basa, nagyve­zér serege október 18-án ta­karodott el Eger alól, csú­fos kudarca színhelyéről. Gergelyt az uralkodó és az egri püspök kimagasló érde­meiért egy sor birtokado­mánnyal halmozta el jutal­mul. Néhány héttel a vár fel- szabadulása után a két kapi­tány: Dobó István és Mek- csey István a királyt arra kérte, hogy mentse fel őket tisztük alól. Fél esztendővel később, 1553. március 13-án kálnói Bornemissza Gergely és Zárkándy Pál kapott kapi­tány megbízást. (Két egyen­rangú tisztségről van szó, hogy egymást teljes értékű­en helyettesíteni tudják.) Az elkövetkező másfél év­ben Bornemissza három­szor is járt a királynál. A vár újjáépítésével, felszere­lésével kapcsolatos munká­latokhoz kér segítséget. A szegényes valóság Eközben fegyverszüneti egyezmény biztosítja a tö­röktől való nyugalmat, amit a kontyos gyakran meg­szeg. Asszonyokat, férfia­kat, fiúkat, lányokat hajta­nak el rendszeresen magyar területről. 1554. október 17-én hír érkezett az egri várba, hogy kisebb oszmán csapat járja Pásztó környé­két. Bornemissza Gergely kicsap rájuk. Kiderül, a hír félrevezető volt, mert Véli hatvani szandzsákbég tíz­szeres túlerővel lesett az eg­riekre. Többedmagával Ger­gely is fogságba esett. Hat­vanba kísérik őket, de Ger­gely nem sokáig marad ott, november l-jén már a bu­dai basa tömlöcében sínylő­dik. Itt megtudja, hogy né­hány nap múlva Konstanti- nápolyba fogják szállítani. Fel sem merül, hogy eset­leg váltságdíjért szabadon engedjék, hiszen oly nagy része volt a törökök Eger alatti 1552-es kudarcában, hogy ezt nem feledhetik. Közben a bécsi udvar is til­takozik a szultánnál, utasít­ja konstantinápolyi követeit a közbenjárásra, mindhiá­ba. Ekkor írja meg Gergely nyolcoldalas végrendeletét, bár még bízik szabadulásá­ban. Selyemzsinór 1554. december 11-én ér­kezik meg Konstantinápoly- ba. A Jedikulába (a Hétto­ronyba) zárják, ahol már 10 éve raboskodik az Egri csil­lagokban cigányhóhémak nevezett Móré László. Ger­gely leveléből tudjuk, hogy valósággal éheznek, testileg loromlottak a börtönben. Nem csak a honvágytól és sorsuk bizonytalanságától szenvednek. Tíz hónapig ra­boskodott Bornemissza a Héttoronyban, s talán még hosszú éveket tölt el rabság­ban, ha a nagyvezér nem az a Kara Ahmed basa, aki ku­darcot vallott Eger alatt. Bosszúból október elején felakasztatta Bornemissza Gergely deákot. Verancsics Antal püspök, konstantiná­polyi követ így tudósít er­ről: a legközelebbi napok­ban Ahmed basa nem sok­kal halála előtt Gergely deá­kot valamely horváttal együtt gyűlöletesen akasztó­fán ki végeztette... karddal sokkal tisztességesebben öl­hette volna meg, mint kato­nát és vitéz férfiút.” S mit jelent az, hogy Ahmed basa nem sokkal halála előtt? A nagyvezírt Gergely kivégzé­se után néhány nappal a szultán selyemzsinórja átse­gítette a mohamedán paradi­csomba. Persze, nem Ger­gely kivégzéséért. Veje csak így kaphatta meg a nagyvezéri széket. Átányi László TARTALOM t L0C2SŐ GÉZ«; Zaoli. IdOTO«! Zws?>!v BODOR filHIXŰRí Bt uj TI«« (VituJ. MÓRICZ ZSIGMŰKD: MitkroJoZr (NovíIIb). UfttiYEL OÍZflt fli apa (N«V«ft»>. TCttKCft BÉlflí «oüfa* .A robtnböp* <M­HfllVAflY UUOS; Mjgyu ItodiJom ntmít nyelvrn. EGY ÉVRE 20 K { P FÉLÉVRE 10 K««’' EGYES SZAFT Ara í kor. J 85 évvel ezelőtt, 1908. január l-jén jelent meg a Nyu­gat, a modern magyar irodalom alakulásában legtöb­bet vállaló folyóirat. Képünkön az I. évfolyam 20. szá­mának a címlapja látható. Ebben a számban jelent meg — többek között — Móricz Zsigmond immáron klasszikus értékű novellája, a Hét krajcár. Bánky Vilma másfél éve halott Bánky Vilma, az 1920-as évek ünnepelt magyar származású filmcsillagának halálhírét jelen­tették be nemrég Los Angeles­ben — másfél esztendős késés­sel. A művésznő évek óta súlyos beteg volt, teljes visszavonultság- ban élt, és — szóvivőjének köz­lése szerint -— 1991. március 18-án érte a halál. Az 1903-ban született filmszínésznő Bolváry Géza és Mattyasovszky Ilona filmszínészképző iskoláját vé­gezte el. Először Berlinben lé­pett a felvevőkamerák elé. Ma­gyar filmekben is szerepelt: a Ta­vaszi szerelemben és a Veszély­ben a pokol-ban. Hollywoodba került. Ismertebb filmjei a felso­roltakon kívül: A boldogság mostohagyermekei (német), Az Arckép, a Hotel Potemkin, A szerelem bolondja, A cirkusz ki­rálya (valamennyi osztrák). Ez­után amerikai filmek következ­tek: A sötét angyal, Barbara Worth győzelme, Á sejk fia, A fekete sas. Utolsó filmje a Láza­dó volt 1932-ben, ezután férjé­vel, Rod La Rocque-kal már csak színpadon lépett fel. Aszódi hagyományőrzők Százéves szoknyában Még a nyáron felvetette Nagy Jánosné Aszódon, hogy jó tenne nekik, aszó­diaknak is valamit felmutat­ni. — Szerettem volna, ha az augusztus 20-i ünnepségre legalább hatan összefogunk, aszódi divatba felöltözünk, és egy körtáncot csinálunk. De akkor mégse lett belőle semmi. A férjem is mondta: krumplit ásunk, nem me­gyünk csavarogni. Ősszel azonban már job­ban ráértek. — Baloghné Erzsiké eljött ide hozzám, beszélgettünk. Hogy hát ez az Aszód sem­mit sem tud felmutatni! Bag- ról jönnek táncolni, meg a kartali menyecskék jönnek táncolni, pedig hát mi is tu­dunk valamit. így kezdődött. — Összeállítottunk egy kis fonót. Baloghné hozott egy kis színdarabot, ami fo­nóban játszódik. Mondtam neki, tegyünk bele nótákat. Én éppen front alatti lány voltam, nem jutottam hozzá, hogy fonóba járjak, de azért sok mindent tudok róla. Ti­zenkét szereplő keltett, hat fiú és hat lány, így mondtuk, pedig mind idősebb embe­rek szerepeltünk. A nyugdí­jas klubban próbáltunk, egy­szer ez nem jött el, egyszer az, ahogy a családban adó­dott valami. Csak az jött el mindig, akinek senkije sincs. Az utolsó próbán jöt­tünk össze aztán mindnyájan. November 23-án az Aszó­diak az aszódiaknak elneve­zésű kulturális rendezvény keretében mutatták be az Aszódi fonót a helyőrségi klubban. Kislány aszódi népviseletben — Én mint mama fontam. Akik fiatalokat játszottak, táncoltak. Meg-meg szólal­tam: na, lányok, mint mon­dok én nektek, hogy régen hogy volt... Már egy egész kazettát felvettem régi szoká­sokról, szóló mondókákból... A ruhák, melyeket a szín­padon viseltek, meg a szín­pad berendezése csupa régi volt. — A régi ruháink megvan­nak. Az én piros posztó szok­nyám most volt 100 éves. A nagy­anyám 12 éves korában a konfirmációjára kapta. Ösz- szehoztam kócot, guzsalyat. Nekem megvan még kettő, a többit kértem. Asztalt, szé­ket, abroszt összeszedtem még a szomszédoktól is, hogy régi tegyen. Nemcsak a szereplésük­höz, kiállítani is vittek tár­gyakat az Aszódiak az aszó­diaknak rendezvényre. Nagy Jánosné magakészítette aszó­di népviseletbe öltözött ba­bát, magavarrta párnákat, hímzett kötényt, törülközőt, befont üvegeket. Mutatja mindet. — A ruháimat is mindig elkészítettem én magam. Ráncoltam magamnak szok­nyát, tudtam blúzt megvarr­ni, vagy nyakkendőt meg­varrni. Széles atlasz kendőm volt, mikor kopott tett a kö­zepe, a széléből csináltam pruszlikot. Volt olyan eset is, hogy a blúzra virágot varr­tak, de az már nagyon ráért, aki olyat varrt. Régebben mindent győztünk, most meg nem győzünk semmit, mintha rövidebbek tennének a napok... Hogy mire készül még? — Egy helyiséget a múze­umban, amíg étek, meg aka­rok csinálni. Berendezni csu­pa aszódi holmival. Lenne benne bölcső, guzsaly, va­sállványra felöltöztetnénk egy babát aszódi viseletbe. Itt a környékbeli asszonyok­ról, ha csak megszólal, vagy csak megáll, már az állásáról megmondom, hogy hová va­lósi. Egy-egy faluban annyi­ra más a szokás, a viselet. Aztán szeretném, ha felven­nék videóra, hogy törtük a kendert. Most még megvan a törő, a tiloló... Farsang idején meg talán újabb szereplésre is sor ke­rül majd. Nagy Jánosné már gondolkodik rajta, mivel is állhatnának elő. Hogy újra megvalósuljon az álom — mint mondta: — Az volt az álmom, hogy Aszódon is csináljunk már valamit. Nádudvari Anna Árnyak tánca Oszip Mandelstam esztétikai írásai Gyarlóbb szovjet szci- fit, nem egy tudálékos, szakműnek szánt olvas­mányt dühösen és kételyek között olvastam végig: sem­miképen sem tudtam rájön­ni, gyenge fordító tör-e ide­geim elten, vagy csak dör­zsölt a fickó, aki egy min­den árnyalatra külön szót használó, a minéműségi tu­datot in aeternum konzervá­ló nyelv s az általa hordo­zott kényszerűen merev gondolkozásmód elten her­gel. (Akkoriban: lázit.) Oszip Mandelstam, akit Sztálin halálra ítélt, maga­san az orosz nyelven író személyek csúcsgamitúrá- jához tartozik, és aligha vé­letlen, hogy ebbéli minősé­ge egyáltalán nem tartozik közismereteink sorába. A neve sem igazán oroszos, de mielőtt a fürkész olvasó félreértene: ezt úgy értem, ahogyan példának okáért Roman Jakobson (egyéb­ként Mandelstam kortársa, a strukturalista irodalomtu­domány egyik atyja) sem tűnik mélyorosznak, és a diktátor, aki bizonyára a falnak ment Mandelstam azon rögeszméjétől, amely szerint nincs olyan ember, akinek dimenziói végtele­nek volnának, tudósnak képzelvén magát, aligha­nem kisebbrendűségi komplexussal volt kényte­len küzdeni. (Kivéve egy Marr nevű esetét, aki mar­xista-leninistaként rájött, hogy ha a nyelv nem gaz­dasági alap, akkor felépít­mény. Neki a bátyuska kü­lön dolgozatban megírta, hogy nem az.) Ez a Mandelstam meg ott áll a többivel, és egytől egyik koruk nemzetközi méretekben is meghatáro­zó személyiségei, akiket kevés kivétellel ma is isme­rünk. Mandelstam tehát le­gelőbb is száműzetésbe utaltatott. Pedig neki is megvoltak a maga nyelv-tudat deter- minációjú fixpontjai: az ar­chitektonika, a gótika és egy sor dolog, közöttük a természettudományok irán­ti, némileg divatos érdeklő­dés és vonzódás. Mindezek persze sem­mit sem vonnak te értékei­ből, jóllehet a sok évnyi távlatban, egymástól idő­ben messze közölt gondola­tok inkább mutatnak folya­matos együvé tartozást, mint kötetben sorjáztatva, ahol is némileg furcsa, hogy gótikus a fenyő tűle- vele (noha ez képszerűen igaz), gótikus Csadajev agya (ez az ő fogalmi rend­szerében a „fiziológiailag zseniális középkor” tétele szerint szintén igaz), sőt a kő is, amelyik tudja a maga fizikai tehetőségeit, és ezek kifejlése végett fel­kívánkozik nála a (góti­kus) keresztboltozatba. Ekként tekintve egysé­ges, egyéni fogalmi rend­szer. Ezért zavaró, hogy a kö­tet összeállítója az általa for­dított dolgozatokban tükör- fordítást alkalmazva oroszí- totta meg „kinemmondott”, „semmitseígérő”, „meg- nemírt” „hagyományosan- orosz” szavak kreálásával védelemre inkább szoruló anyanyelvűnket. Vígan tehette: ő a kötet szerkesztője is. (Szépha­lom, 1992.) Szitányi György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents