Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-27 / 22. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SZÜKEBB HAZÁNK 1993. JANUÁR 27., SZERDA 5 Menekültek a megyében A kifutás éve Menekültügy. Lassan öt esztendeje ismerkedünk e fogalom azon oldalával, amikor a hozzánk érkezőknek nekünk kell segítenünk. Az első. nagy menekülthullám ’88 táján, Erdélyből érkezett hazánkba. Mert sokan érezték úgy, ott már nem bírják tovább. A politikai nyomást, azt, hogy a fennálló rendszer maga alá akarta gyűrni a másképpen gondolkodókat, a kisebbségi jogokra hivatkozókat. Sérelmezték, hogy megfogyatkoztak a magyar nyelvű iskolák, és egyre kilátástalanabbnak tűnt az élet. Azután , kitört a volt Jugoszlávia országai közötti háború, és a világ más tájairól is hozzánk sodródtak menekülők, a jobb megélhetés, gazdasági felemelkedés reményében. Mindez egyre több, megoldandó feladatot jelentett nekünk. Gondoskodnunk kellett elhelyezésükről, esetleg letelepedésükről, a gyermekek oktatásáról, az orvosi ellátásról, és még hosszasan lehetne sorolni a teendőket. Első ízben a Minisztertanács a 48/88-as rendeletében intézkedett a menekültek letelepedéséről. Ezt követően a Belügyminisztérium szabályozta a munkát. Legutóbb a kormány a 77/92. IV. 30. rendeletében úgy intézkedett, hogy a Köztársasági Megbízotti Hivatal a Belügyminisztériummal közösen jár el a menekültekkel kapcsolatos ügyekben. Ebből adódóan, Jásznagykun—Szolnok, Nógrád és Pest megye Köztársasági Megbízotti Hivatalában Pusztai Ferenc foglalkozik a menekültekkel. Először azt kérdeztük, kik részesülhetnek támogatásban? —-Erdélyiek esetében azok — válaszolt Pusztai Ferenc — akik 1988—89-ben menekültek el Romániából. Kivételes méltányosságból azokkal is foglalkozunk, akik 1990 első felében jöttek, és amennyiben politikai menekült státust igazoltak. Például, akit lefényképeztek a marosvásárhelyi tüntetésen, már megkaphatja ezt. Pest megyében nem számottevő a Vajdaságból menekültek aránya. Befogadó családokhoz érkeztek néhányan, számuk állandóan változik. — Számukra milyen támogatást tudnak nyújtani? — A dél-vidékről átjött családok — jelenleg vagy nyolcvannyolc — tagjai részére ötszáz forint élelmezési, száz forint tisztálkodási hozzájárulást tudunk biztosítani. Emellett, fűtési idényben a befogadó családnak ezer forintot adhatunk a kiadások fedezésére. Persze, csak addig, amíg nem vállalnak valamilyen munkát. Esetükben nem esik szó letelepedésről, szeretnének visszatérni hazájukba, ha ott végre befejeződik a háború. — Hány család telepedett már le a megyében? — Az öt év alatt ezerháromszáz család letelepedését sikerült megoldanunk. A letelepedési alapból összesen kétszázhetven millió forintot költöttek e célra. Ehhez jött az új építkezések esetében a szociálpolitikai juttatás — a kiskorú gyermekek számától függően — kedvezményes kamatozású hiteleket vehettek igénybe a menekültek, olykor a vállalatok is támogatták a letelepedésüket. — Az új otthonteremtés napjainkban elég nagy erőpróba. A letelepültek közül sokan vágtak bele építkezésbe? — Örvendetes jelenségnek tartom, hogy a tavaly letelepedett kétszázharmincnégy családból száztizenöt építkezéssel oldja meg a lakásgondját. Nehezíti dolgukat, hogy az OTP teljes körű fedezetet kíván a hitelek nyújtásakor. Viszont, a menekültek nem rendelkeznek nagyobb összegű megtakarításokkal. Ezért úgy segítünk ebben, hogy a letelepedési alap terhére átvállaljuk a kockázatot. — Várható újabb, segítségre szoruló családok jelentkezése a hivatalban? Vagy már minden érintett kapott támogatást? — Véleményem szerint még jelentkeznek majd azok, akik eddig dolgoztak, takarékoskodtak, és most gyűlt össze annyi pénzük, hogy elkezdhessenek egy építkezést. Úgy vélem, az idei a kifutás éve lesz. Vagyis, mindenki, aki a már említett időszakban menekült, valamilyen módon megkeresett — vagy hamarosan megkeres — minket, a támogatás reményében. Bár, e kérdésben jósolni nehéz, de felkészülünk az előre nem látható eseményekre is. A megyében egyébként, Tahitótfaluban, Dányszentkirályban és Zsámbékon nagyobb számban telepedtek le erdélyi menekültek. A csoportos telkek közművesítésére tizenegymillió forintot fizettünk ki a letelepedési alapból. Ez is nagy segítséget jelentett számukra. Bárki betérhet hozzánk, készséggel állunk rendelkezésükre.-jiszSzándékosan titkolom el annak a vidéki hivatali embernek a nevét, akivel a munkanélküliségről beszélgettem. Azt sem árulom el, hogy férfi volt az illető vagy nő, de azt is elhallgatom, hogy polgármesterrel vagy jegyzőjével beszélgettem. Erre a fenenagy konspirációra azért van szükség, mert nagy bajok származnának abból, ha kitudódna, hogy melyik településről van szó. Most pedig lássuk a történteket. Egy bölcs törvény szerint a munkanélküliek egy részének közhasznú munkákat tudnak ajánlani a helyi polgármesteri hivatalok, ami magyarra lefordítva azt jelenti, hogy havi tizenkétezer forintért foglalkoztatni lehelne) nyolc-tíz munkanélkülit. Elvben tehát lehetséges az emberek foglalkoztatása, de a gyakorlat teljesen mást mutat. Tegyük fel, hogy valamelyik polgármester úgy dönt, hogy az illető munkaügyi hivatallal közösen elvállalja tíz munkanélkülinek az időszakos foglalkoztatását. Az elhatározást tett követi, behívják találomra az első tíz munkanélkülit, akiknek felajánlják a tisztességes kenyérkereset lehetőségét. Az emberek meghallgatják a javaslatot, hümmög- nek egy sort, majd azzal távoznak, hogy még megbeszélik a dolgot az asszonynyal, mert hát ilyen sorsdöntő kérdésben mégiscsak illik kikérni az ő véleményét is. Távozásuk előtt a törvényeket ismerő polgármester még elmondja, hogy amennyiben visszautasítják a munkát, abban az esetben megvonják a munkanélküli segélyt vagy járadékot, mert a törvény szent, és azt mindenkinek be kell tartani. Másnap egészen korán megjelennek a munkanélküliek, bizalmasan közlik a polgármesterrel, hogy ugyan már, miért akar pont velük kibabrálni. Nekik jól van így is, hiszen még valami plusz feketemunkával megkeresik a A munka nem szégyen Emelkedtek az energiaárak, egyre nagyobb keletje van tehát a jó kalóriájú tüzelőnek. Fagyok után, fagyok előtt jut idő még a hasogatásra is... Felvételünk a Farkasdűlőben készült, Törtei és Kőröstetétlen között. Hancsovszki János fotója Száz szál gyertya lobogott Kosdon született 1893. január 23-án Lengyel Mária, akit 100. születésnapján családja és a község apraja- nagyja köszöntött. Eljöttek az önkormányzat képviselői, meglátogatták az óvodások. Sisa ángyi tengernyi virágot kapott, s száz szál gyertya lobogott ünnepi tortáján. Boldog volt és izgatott, akár egy kisgyerek... A Naszály lábánál fekvő Kosdon élte le az életét, s a fenyvesekkel körülölelt vidék jó levegőt, nyugalmat adott. Mári néni mind a három gyermekét eltemette már, unokájával él. Két leánya: Mária és Júlianna pár esztendeje szinte egy napon halt meg. Annakidején mindkettőnek egy napon volt az esküvője is. Mári néninek a kis dédunoka, Éviké adott erőt a fájdalmak elviseléséhez. Átment hozzá, csacsogott, mindig ott tipegett körülötte. — Sokat szönvedtem én életömbe. Olyan 16 évös vó- tam, mikó möghótt édös- apám, oszt akkó ott márát- tom ötödmágámmól. Ácsámegélhetéshez szükséges pénzt, s nehogy megtegye velük azt a csúfságot, hogy megvonja a segélyt, mert akkor lesz nagy harag a jövőben köztük és a helyi hatalom között. Gondolkodóba esik a polgármester is, mert nem akar haragot a régi gyermekkori baráttal, amúgy pedig nemsokára újból választások lesznek, s szükség van minden szavazatra. És akkor úgy dönt, hogy nem kell sem harag, sem pedig közérdekű munka. Máskülönben egyetlen egy esetről tudok a megyében, amikor is Érden határozott lépésekre szánták el magukat a hivatal vezetői, és megvonták a munkanélküli járadékot azoktól, akik nem vállalták a közhasznú munkát. ra jártom árányosom lisztér, de csak úgy káptám, ha ajándékot vittöm a mónár- nak... Hogy tuggyam táplál- nyi a töstvéreimet napszámba jártam. Ä dédi ízesen, dallamosan meséli az életét: — Mik, hogy gyüttek? Jó a rosz- szal keverve. — Az Isten adott erőt a jóhoz is, a rosszat meg elvette, oszt jóvátette. Ebbe nyugodjunk bele mindnyájan. Annak az akarata nélkül egy hajunk szála se eshet le a fejünkről — jegyzi meg 93 esztendős barátnője, Zsuzsi néni, aki szintén köszönteni jött. Mári néni fiatalkorában nagyon táncoslábú volt, szeretett mulatni. Amikor beröppen a szobába a kis Évike, a dédi elérzékenyül: — Úgy hí, hogy dédi... Tud ám dalolnyi! Én tanítottam. — Kis mádárám! Gyere ínekeljünk! — fogja meg a kezét a leánykának. Rázendítenek: A kiskosdi dobogós híd alatt /Három kislány rozmaringot arat / Én leszek a rozmaring marokszedője / Egy szép kislány igaz szeretőjeNóta közben újabb köszöntő érkezik: — Angyikám, Isten áldja! Majd a száztizediken is találkozunk! Jó? A középkorú féifi felém fordulva folytatja: — A Sisa ángyika vitt az apámnak vasbort, hogy fölerősödjön, amikor olyan nagy beteg volt. Azóta is gyakran emlegetjük. Hű, ha belegondolok, hogy ő akkor született, amikor itt Kosdon még nem volt annyi cserepes ház, mint amennyi nádfödeles van most... T. Á.
