Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-14 / 11. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. JANUAR 14.. CSÜTÖRTÖK Első az ivóvíz / Ujszilvási három kívánság Víz, gáz, telefon — így szól sága. Már látható, hogy a víz az úr”, ezt kell többször sonlóan más önkormányzat csak e napokban „izzadják Hogyan gondolkodnak, ügyeskednek a kevés híján háromezer lelkes, Cegléd és Nagykáta között félúton megbúvó település választott vezetői? Fehér Tibor polgár- mester és Dudás Sándor alpolgármester nem tagadták erőfeszítéseiket, sikereiket, de aggályaikat sem. A vízre spórolnak — Ahol nincs vezetékes ivóvíz, ott nyilvánvalóan ezt a lemaradást kell minél előbb behozni. Sajnos mi közéjük tartozunk: 900 ház- és telekingatlanunkból mindössze 60 tudhat magának garantáltan egészséges ivóvizet. Két és fél éves fennállásunk óta csaknem mindent e feladat megoldásának rendeltünk alá. A polgármester szerint Újszilváson a mai árakon 30-35 millió forintra taksálják egy vízmű és a hozzá csatlakozó hálózat kiépítését. Csatornázásról „természetesen” álmodni sem mernek: addig végképp nem ér el a községi takaró. Sőt a ma már evidenciának, alapkövetelménynek számító közmű megteremtésének is egyre göröngyösebb az űtja. — Nem tartozom a sírós polgármesterek közé — magyarázta beszélgetésünk közben látható hevülettel Fehér Tibor. — Kevés a pénzünk, az. újszilvásiak három kíván- gáz lesz meg előbb: azért „a is aláhúzni. Magyarán — ha- okhoz — Újszilváson ugyanki” az idei év költségvetését. de egyfolytában spórolunk, bevételt csinálunk, amiből lehet. Mint az a család, amelyik fontos beruházás előtt áll. Gáz kell s telefon Miközben azt vesszük észre, hogy amit fillérenként összerakunk, kigazdálkodunk, azt egyre inkább „elműködjük”, feléljük, s kezdhetjük újra az egészet. Amikor Kupa pénzügyminiszter úr a szomszédos Tápiógyörgyén találkozott velünk, én neki is elmondtam... Az újszilvási önkormányzat 1990 ősze óta lefaragta a ráhagyott adósságokat: akkoriban az új iskola és a felújított öregek napközije után az új testület törlesztette a végszámlákat. Mára 7,5 milliós pénz- maradványuk van, plusz egymillió forintos előszerződést kötöttek. Azaz, jellemző módon, vízcsöveket vásároltak az áfa és az áremelkedések megelőzése végett. A leendő vízvezeték-hálózathoz megrendelték a tanulmányterveket: március 15-ére megkapják. Anyagi forrásaikat úgy csoportosították, hogy ebben az évben céltámogatásért pályázatot nyújthassanak be, s jövőre kezdődhessék a munka. Mellesleg 1993-ban indul — a környező öt településsel fogtak össze — a gázprogram. (Jóllehet: ez második a kívánságaik sorrendjében, ám tény: most adódott a lehetőség, s a karaván halad... Csakhogy Újszilváson tíz intézménybe kell gázkazánokat beszereltetni, ami az elkövetkező két évben legalább ötmillió forintba kerül — a gáz- fogyasztással együtt. — Ezt a pénzt kiizzadjuk — jelentette ki Dudás Sándor alpolgármester. Egy magán- vállalkozás alkalmazottjaként nap mint nap átéli az újszilvásiak és a környék telefonhiányát. Ez a harmadik kívánság, de nem túl optimisták az ügyben: 450-en tették le a 15 ezer forintos előfizetési díjat, s bizony eddig 100-an már visszakérték a bizonytalanság miatt... A tejcsarnokon át Újszilváson „pénzt fejnek”, amiből lehet — persze legtöbbször a kényszerűségből pattan ki az ötlet. — A tsz nem tudta tovább üzemeltetni a tejcsamokot — mesélte az alpolgármester —, ami legalább harminc tehéntartó gazdát hozott volna nehéz helyzetbe. Az épületet az önkormányzatunktól bérelték: kemény százezrekért felújítottuk hát, a berendezést megvették. Most a mi alkalmazottunk gyűjti be a napi 6-700 liter tejet. Ennek egy- harmadát 20 forintos termelői áron saját polgárainknak adjuk el. Támogatjuk a gyermekes családokat, s némi hasznunk is marad. — Nem vitás: Közép-Euró- pa legszebb tejcsarnoka a miénk — szólt közbe katonákra jellemző határozott büszkeséggel a polgármester, aki amúgy hivatásos tiszt, csak éppen szünetelteti a szolgálatot. Ő hisz a körzeti főállatorvosnak, akitől az idézet, a hivatkozás származik, s azóta szárnyra kelt a faluban. Emellett az újszilvásiak gépeket vásároltak, hogy a drága bérmunkát kiváltva maguknak dolgozhassanak. Tápboltot nyitottak, ahol a konkurenciánál olcsóbban kínálják a sertés-, nyúl- vagy lótápot. Támogatják a kistermelőket, miközben az önkormányzati kasszába is jut valami. — Mégis: itt látom a mi tragédiánkat! — buggyant ki ismét Fehér Tiborból a panasz. — Az idén 62,3 millió forinttal gazdálkodhatunk a tavalyi 56,5 millióval szemben. Csakhogy amit megspóroltunk a vízműre, az is benne van. Pénzünk felét a bérek és járulékai teszik ki, miközben bért nem tudunk emelni. Kifizettük a köztisztviselők és közalkalmazottak 13. havi illetményét: meghaladta a kétmilliót. Mi lesz jövőre az új bérekkel? Februártól a most elfogadott szociális törvény ugyancsak ránk rak komoly terheket. Elműködjük, feléljük. amit kiizzadtunk... Beszélgetésünk végeztével megnéztem „Közép-Európa legszebb tejcsarnokát”. Igen, a legszebbet. Ennek köszönhetően lesz Újszilváson víz, gáz, telefon. A megvalósult három kívánság. Tóth Ferenc Válasz olvasónk levelére Villanyfény és birkahodály Két kérdéssel fordult levelében lapunkhoz Nagy Jenő zsámbéki olvasónk. Pátyon van telke, víkendháza. A községben két út mentén — a Budakeszi és a Torbágyi úton — húzódnak meg a hétvégi porták. Már vagy hat esztendővel ezelőtt bevezették az előbbinél a villanyt, azoknál, akik ezt kérték, és kifizették a tizennyolcezer forintot. A mai igénylőknek viszont ez már huszonhárom- ezer forintba kerül. A Torbágyi úton is mintha elkezdődtek volna a villanyvilágítás bevezetéséhez szükséges mu- kálatok, de még semmi konkrétumot nem tudnak ezzel kapcsolatban az itt lakók. Elterjedtek viszont olyan hírek, hogy nekik már nyolcvanezer forinttal kell hozzájárulniuk a villany bevezetésének költségeihez. A másik gond az, hogy a Nagyhegyen esős időben nehezen járhatók az utak. A levélírónk szerint tavaly megbeszélték a telektulajdonosok, hogy egy szakaszt leaszfaltoznak. Csakhogy azon a helyen egy gazda bir- kahodályt akar építettetni, ezért az utat lekerítette, lezárta. Az önkormányzat miért adott erre engedélyt? — kérdezte olvasónk. Kuthy Ákoshoz, Páty polgármesteréhez fordultunk a kérdésekkel, aki elmondotta, a Nagy hegyen a magasfeszültségű vezeték a múlt évben készült el, lehetőséget teremtve a közvilágítás kialakítására és a telkeken a villany bevezetésére. A Torbágyi úton lakók megalakították a villanyközmű-társulást, még tavaly. Az elektromos művek zsámbéki kirendeltségétől — ehhez tartozik Páty is — kértek árajánlatot az ügyben. Ha ezt megkapták, már mérlegelhetik azt, mennyi kiadást tud vállalni az önkormányzat, és mennyi lesz a telektulajdonosok hozzájárásu- lása. Az pedig, hogy különbség van a hat évvel ezelőtti és a jelenlegi árak között, az nemcsak a villanyvilágítás bevezetésénél tapasztalható. Változtak az árak, szinte minden szolgáltatást, terméket illetően is. A birkahodály építésével kapcsolatban a polgármester megjegyezte, a szóban forgó terület nem üdülőövezet, és az önkormányzat nem is kívánja annak nyilvánítani. Zártkerti ingatlanok ezek, melyek alkalmasak mezőgazdasági művelésre. Ha valaki állatot akar tartani az itt lévő telkén, vagy akár növényt termesztene, megteheti. Igaz, az előbbi esetben szükséges a jegyző engedélye. Egyébként, tette hozzá Kuthy Ákos, ha személyesen fordult volna hozzá olvasónk, akkor is szívesen válaszolt volna a kérdésekre.----SZÍ---Boldog születésnapot, Dida! / Élni, ameddig Isten engedi Tegnap töltötte be 101. életévét Tököl legidősebb polgára. Kúrán Timót. Az öregek napközi otthonának legidősebb lakóját évek óta mindenki Didának hívja, ami horvátul nagypapát jelent. Timót bácsiról mindenki tudja, hogy valamikor fiatalkorában szerette a lányokat. Tiszteletre méltó korát meghazudtolva ma is megissza naponta a maga liter borát, és gyakran rágyújt a pipájára, mert szeret pöfékelni. Timót bácsi, aki cselekvő részese volt országunk több mint százesztendős múltjának, egy katolikus vallású tököli rác asszony harmadik gyermekeként jött a világra. A kisfiú azonban nem sokáig örülhetett az anyai gondoskodásnak, édesanyja ugyanis másfél éves korában meghalt, így mostoha nevelte. Ennek ellenére múltba révedő tekintete felragyog, amikor visszagondol a régi időkre. Édesapja a földdel foglalkozott, s mellette kupeckodott. Ökreik, lovaik, teheneik voltak, és ezt a mesterséget a fiatal Timót is megtanulta. De nem sokáig tartott a gondtalan fiatalkor. Amikor kitört a háború, elsőként hívták be. Kúrán Timót mind a két háborút megjárta, és szerencsésen túl is élte. — Énnekem úgy sikerült az egész, hogy egyetlen lövést nem adtam le emberre a háborúban — meséli Timót bácsi. — A fejem fölött sok golyó elszállt, és sokan elestek mellettem, de én nem sérültem meg. Mikor Erdélyben voltunk az első világháború idején, egy ágyúgolyó olyan alacsonyan ment a fejem fölött, hogy félreugrott a nyakcsigolyám. De addig nyomkodtam, míg sikerült helyreugratni. Persze a fiatal huszár nemcsak Erdélyben volt, előtte már Galíciát is túlélte. Erdély után pedig az olasz frontra vezényelték. Sok földet megjárt, volt úgy, hogy nyolcvan kilométert kellett gyalog megtennie a lovat vezetve. De szerencsésen hazatérhetett szülőfalujába, Tökölre. — Mikor a háborúnak vége lett, mivel foglalkozott? — Volt egy kis földem, megnősültem, és szőlőt ültettünk az első feleségemmel. Ő jó asszony volt, okos is volt. Sajnos csak öt évig éltem vele, aztán meghalt. — És a többi asszony? — A másodikkal 15 évig éltem. Aztán 23 évet töltöttem egy elvált sóskúti tót asz- szonnyal, aki néha bugris volt, ezért ki is kapott. Timót bácsi nevetve néz rám, mit szólok hozzá. Aztán részletesen mesél az asz- szonyokról: Antóniáról, Áné- ról és Franciskáról. Mindegyik nagyon jó szakácsnő volt, meg volt velük elégedve. Dolgos, tiszta parasztasz- szonyok voltak. Már a harmadikkal élt együtt, mikor kitört a második világháború. — 1940-ben vonultam be, Erdélybe mentünk. Mi, öregek, kocsin vittük a muníciót és az élelmet. Csak száz napot töltöttem ott. Szatrmámé- metiben vagoníroztak be bennünket, onnan jöttünk haza. Timót bácsi élete munkával telt el, mindig a földdel dolgozott, gazdálkodott. Szőlőt, kukoricát termelt, Ercsibe és Szigetszentmiklósra vitte eladni. Mikor épült a szi- getszentmiklósi gyár, ott volt az első kapavágásnál. Bár van egy háza Tökölön, 1977 óta az öregek napközi otthonának lakója. Mióta bentlakásos lett az intézmény, azóta nem is jár haza. — Itt mivel tölti a napot? — A pipával — mondja nevetve. — Néhány évig olyan jó társaság volt itt, hogy mindennap kártyáztunk, énekeltünk, táncoltunk. Voltak jóképű, tréfás asszonyok. Most már csak nagyon öregek vannak. Néha tévét nézek, de csak ritkán, mert a bal szememmel negyven éve nem látok. Timót bácsi már évek óta nem jár a faluba sétálni, mert gyengék a lábai. Ha menni kell valahova, kocsival viszik. Az udvarra nyáron kimegy, de hosszabb útra már nem vállalkozik. —Jó itt lakni? — Persze, azt kell szeretni, ami van. Énnekem soha senkivel nem volt bajom, és velem sem volt senkinek. Jaj annak, akinek sokkal többre van szüksége, mint amennyi jut neki. Az éjjeliszekrényen egy nagy becsben tartott fényképet pillantok meg. A bácsi egyetlen rokona, Kati látható rajta. Bátyjának az unokája, külföldön él. Ősszel itt járt, ő hozta a fényképet, azonkívül dohánnyal, borral ajándékozta meg Timót bácsit. Mikor megkérdezem, boldog volt-e, megint elmosolyodik. — Mikor hogy. — Mikor volt a legjobb? — faggatom. — Az első asszonnyal. Az volt a baj, hogy hamar beteg lett. Nem lehetett család. De okos asszony volt, járt a piacokra. Árulta a szőlőt, amit megtermeltünk. Timót bácsi jó egészségben van. Azt mondja, addig szeretne élni, ameddig Isten engedi. Születésnapja alkalmából kívánjuk neki, hogy minél hosszabb legyen ez az idő, és jó egészségben teljen el. Halász Csilla
