Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-12 / 9. szám

SZUKEBB HAZANK PEST MEGYEI HÍRLAP 1993. JANUAR 12.. KEDD Nagykörös új köntöse Átalakulás előtt a Volán Feltöltik a gyári lapost Nagykőrös jövőbeli arculatát sokan és sokféleképpen képzel­ték el az elmúlt évek, évtize­dek során. Ám az álmokból csak nagyon kevés valósult meg. Az 1978-ban készült nagyszabású általános rendezé­si terv eddig csak az aktaköte- geket vastagította. Hat éve új­rafogalmazták, de azóta olyan jelentős társadalmi, gazdasági változások történtek, hogy is­mét szükségessé'vált a koncep­ció teljes körű átdolgozása a te­lepülés adottságainak megfele­lő, értékeit megőrző, de a lehe­tőségekhez alkalmazkodó terü­letrendezési, építészeti terve­zetté. A jókora, a megvalósulást több évre feltételező program­csokornak — amelyet egyéb­ként nem régen fogadott el a képviselő-testület — frekven­tált fejezete a Kőrös ér men­tén, illetve a Balaton utca alat­ti laposon kialakítható sport- központ, a Cifrakert eredeti szépségének helyreállítása, va­lamint a benzinkút melletti te­rület hasznosítása. A városnak alighanem ezen a részein lehet a legszebbet, leginkább mara­dandót alkotni, ugyanakkor a legnagyobb hibát is véteni. Ért­hető tehát, hogy a tervezők so­kat adnak a lakossági vélemé­nyekre. Ennek érdekében leg­utóbb társadalmi fórumot is ösz- szehívtak. Kustár Tamással, az önkor­mányzat városfejlesztési és környezetvédelmi bizottságá­nak elnökével az elképzelések­nek megszilárdulni látszó rész­leteit vettük most szemügyre. — Területrendezési terv el­sőként a Ceglédi, a Balaton és a Ménesi utcák közötti részre készült, de ebből természete­sen kívül esnek az említett ut­cákban lévő lakóépületek — mondja a bizottság elnöke. — Ez egy körülbelül 10 hektáros rész, melynek a benzinkút felő­li oldalán úgynevezett vállalko­zói terület lenne kialakítva zártsorú épületekkel, melyek­nek útja a Ceglédi és Balaton utcákat kötné össze. A sportlétesítményekkel az a gondunk, hogy egyes pályák „rászorultak” a Ceglédi útra. Ha majd kiépül a kereskedel­mi szolgáltató rész, akkor ke­rékpáros- és gyalogosutat is szükséges oda építeni, miként a különböző sportágak részére edzőpályákat is. A kiindulási pont a meglévő labdarúgópá­lya, ehhez mérten kell majd a többinek az elhelyezését meg­oldani. A Csónakázó-tó rehabi­litációja tulajdonképpen már folyamatban van. Ott egy part­védelemmel is megerősített ta­vacskát képzelünk el. A tavon túl lenne a városi sportcsar­nok, ami hosszú távú koncep­cióba illeszkedik ugyan, de már figyelembe kell venni a közelebbi feladatoknál is, mi­vel ez a csarnok szolgálná ki később az összes sportlétesít­ményt. Ez a terület és létesít­ményei főleg a versenysportot szolgálnák, míg a szabadidős sport részére másutt kell he­lyet biztosítani. így például szóba jöhet a Toldi területé­nek bővítése, vagy meg kell vizsgálni a Petőfi iskola mö­götti terület sportcélokra való hasznosíthatóságát is. — Az úgynevezett gyári la­pos feltöltése vajon nem változ­tatja-e meg hátrányosan a ta­lajvíz mozgását? —Természetesen e veszélyt messzemenően figyelemmel kell kísérni. A feltöltés csakis olyan mértékű lehet, hogy a ta­lajvíz szintjének esetleges emelkedése ne okozzon sem­miféle kárt a környező lakó­épületekben. Tehát nem kell aggódni, a területrendezés so­rán erre figyelünk. — Az elhangzottak mikor jutnak a megvalósítás szaka­szába? — Nos, amiről beszéltünk, az egy általános rendezési terv­nek a része, egyelőre rögzítése a lehetőségeknek. A Csónaká- zó-tó esetében remélem, hogy sokkal hamarabb történik fejlő­dés. A kotrása elkezdődik. A part kiépítését nem volna he­lyes elodázni, mert pár év múl­va kezdhetjük elölről a takarí­tást. Hasonlóképpen az edző­pálya megépítése is soros fel­adat lehet, annál is inkább, mert erre komoly igény van. — A Cifrakerttel kapcsola­tosan milyen fejleményekről tu­dunk? — Felújítása tervében rész­ben a növényzet ritkítása szere­pel, a beteg fák eltávolítása, nyesések. Többszöri felülvizs­gálat, bejárás volt ennek az előzménye, hiszen akár egyet­len fa indokolatlan kivágása is súlyos sebet ejthet a parkon. A KRESZ-parkban lehetőség vol­na mondjuk, egy BMX-pálya létesítésére és szükséges még a játszóteret is helyrehozni. Ar­rébb pedig egy kempingezőte­rület kialakítását is lehetséges­nek látjuk. Az új arénára is el­készült a hasznosítási terv. Itt két alternatíva is szóba jöhet. Az épületben üzletsor, galéria kialakítása, vagy pedig a Cifra csárdával egységben való mű­ködtetése olyképpen, hogy e funkciók semmiképpen ne za­varják a park rendjét, nyugal­mát. M. J. Segítettek a járőrök Köszönet a járőröknek Egy dunavarsányi asszony, Vá­mos Miklósné köszönőlevelet küldött a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra, ugyanis két járőr, miközben éjszakai el­lenőrzési útját járta, kisegítette őt és barátnőjét szorult helyze­téből. Mi is történt hát azon az éjszakán? Megkérdeztük Kené­sei Mihály törzszászlóst, aki a következőket mondta: — Az 51-es úton haladtunk, amikor a taksonyi hídnál egy veszteglő személyautóra let­tünk figyelmesek. Odamen­tünk, és megkérdeztük, hogy mi történt? Két hölgy volt ott, akik elmondták, hogy koráb­ban beteget szállítottak kórház­ba, aki gombát evett, és rövid­del utána rosszul lett. Kölcsön­autóval mentek, ami hazafelé már felmondta a szolgálatot. Többféle módon próbáltunk se­gíteni, végül hazavittük a járőr­kocsin a hölgyeket, és a kollé­gám, Balogh Péter zászlós a ko­csijukat is elvezette valahogy a lakásukig. Nem vártunk érte kö­szönetét, örülünk, hogy segít­hettünk. A dunavarsányi asszony pe­dig azt írta: „Szerencsénk, hogy ott voltak a rendőrök.” Jelenleg a versenytársak is haldokolnak Három esztendeje, hogy a Vo­lán Dél-Pest Megyei Fuvaro­zási Vállalat hosszadalmas huzavona, procedúra után önállósodott. Most viszont fel­röppent a találgatás arról, hogy a cég megszűnik. Ennek apropóján beszélgettünk Czérna Miklós igazgatóval. — A vállalat valóban a-múl­té? — Azt nem fontolgattuk, hogy megszűnik a cég. Csupán azt, hogy az életképes egysége­ket mintegy önállósítjuk; tehát a maguk útjára engedjük. Ez gyakorlatilag — sajnos, azt kell mondjam — most is csu­pán célkitűzés. Továbbra is ál­lami vállalat vagyunk, amely várja az átalakulást. — Ezzel hol tartanak? — A tavalyi esztendő két nagy dologgal: a társasággá való átalakulással, illetve a csődhelyzet megoldásával telt el. Az utóbbi sikerült — a hite­lezőkkel megállapodtunk. Vol­taképpen tiszta lappal kezdhet­jük ezt az évet. Mi tagadás, az előző kínkeserves volt. Minden­esetre az átalakulás egyelőre még várat magára. — Mi az, ami fékezi? — Tulajdonképpen az, hogy markánsan bizonyítanunk kell az életképességünket az Állami Vagyonügynökségnek. Ez pe­dig azt jelenti, hogy fontos megteremteni a pénzügyi egyensúlyt. Ehhez viszont a meglévő felesleges eszközein­ket kell értékesíteni. A leendő vevőinkkel — a jelek szerint komolyan érdeklődnek — elég­gé elhúzódtak a tárgyalások. A lényeg az, hogy — ha nem is jó pénzért — van esély arra, hogy el tudjuk adni őket. — Mondhatjuk-e, hogy nap­jainkban önök máról holnapra léteznek? — Minden további nélkül, igen. A januári árváltozások szinte lehetetlen helyzetbe hoz­tak bennünket is. A belföldi fu­varozásunkat csaknem „le le­het írni”. Hiszen az üzemanyag és egyéb költségek jelentős nö­vekedését a piac egész egysze­rűen nem fogadja el. Jelenleg a versenytársaink is haldokol­nak. Közülük a „legélelmeseb­bek” képesek igazán megma­radni. Úgy néz ki, hogy gyöke­res változás nélkül mi aligha birkózunk meg e kihívással. Külhonban egyelőre álljuk a sa­rat. Igen ám, csakhogy ott sür­gősen cserélni kell az eszköze­inket. Ezt megvalósíthatjuk a felesleges ingatlanok, berende­zések értékesítéséből befolyó összegekből. Ezért várhatóan a későbbiekben is végzünk nem­zetközi fuvarozást. — Az ipari és egyéb tevé­kenységek mennyire pótolják a fuvarozás szerényebb bevétele­it? — Csak ezek pótolják. Akár szolgáltató vagy gyártó vállalat elnevezést is adhatnánk ma­gunknak. Ugyanis az autóköl­csönzés, rakodás, ipari, faipari munkák nyereséget hoznak. — Karcsúsítják-e a létszá­mot? Éppen a bizonytalanság miatt milyen a gárda hangulata? — Egy korábbi időszakban átálltunk egy feszített tempójú munkára, s a létszámot is eh­hez igazítottuk. Egyébként a dolgozók vegyes érzelmekkel reagálnak a mostani szituáció­ra. Van, aki nem bírja huzamo­san elviselni az efféle feszült helyzetet. Inkább továbbáll, s megpróbál egy számára bizton­ságosabb helyre menni. A több­ség viszont megérti nehézsége­inket, s igyekszik úgy munkál­kodni, hogy minél jobban tudja segíteni a vállalatot. — Miféle túlélési stratégiá­ra gondolnak, hogy kikecmereg­jenek a vert helyzetből? — A legfontosabb az átalaku­lás. S utána olyan profilú egysé­geket szeretnénk létrehozni — a meglévőkből —, amelyeket érdemes működtetni. Fontos megszabadulni azoktól a ter­hektől és vagyontárgyaktól, amelyek csak a költségeinket növelik. Amennyiben nem tud­juk eredményesen végezni azo­kat a tevékenységeket, ame­lyek folytatását elhatároztuk — ennek kulcskérdése az átalaku­lás —, akkor nagy valószínű­séggel a legrosszabb követke­zik majd. — Belátható időn belül van-e remény az átalakulásra? — Őszintén bízom benne, hogy az első negyedévben ez megvalósul. Azt hiszem, ez nem csak rajtunk múlik. F. F. Hogyan születik (ál)ügy Pomázon? Amikor az elkövetőből áldozat lesz... Becsületemre legyen mondva, úgy indultam el Pomáz- ra, hogy szigorúan elhatároztam: mindenkivel beszé­lek, aki az alábbi ügyben, pontosabban álúgyben érin­tett. Aztán hamar elszállt a lelkesedésem, mivel kide­rült, hogy „X”-nek például semmi köze sincs a történ­tekhez, csak belerángatták, „Y”-t igazából nem is ér­deklik az egykori események, s „Z” pedig csak mente­getné magát, ha szót kapna, és semmi érdemit nem tud­na mondani. így hát „csak” a bevádoltakat kerestem meg, ám hogy azért mégse legyek teljesen tájékozatlan, egy Népszabadságban megjelent cikk másolatát lobog­tattam meg a faluba érve. Az (ál)ügy, melynek eképpen nyomába eredtem — nem téve­dés — múlt év júliusban történt. Az pedig, hogy a vele foglalko­zó dokumentumok zöme késő őszi keltezésű, már önmagában is sejtet valamit abból, hogy vala­ki, vagy valakik utólag kívántak az eset kapcsán hangulatot kelte­ni. Szerencsére — ezt a helyszí­nen tapasztaltam — ez nem sike­rült: kicsi volt a gyújtószikra ah­hoz, hogy tüzet vessen a békés, nyugodt településen. — Ennek az ügynek már nem az igazság a mondanivalója — idézgetem azóta is a helyszínjárá­som végén a helyi rendőrség szá­zadosától hallottakat. — Az el­úszott már régen, más vizekre — összegezte véleményét Far­kas István. Történt tehát, még július dere­kán, hogy a Pomázi Önvédelmi Egyesület három tagja, szolgála­ton kívül igazoltatott, bántalma­zott, s a rendőrőrsre bekísért egy fiatalembert, aki mellesleg sorka­tonai szolgálatát teljesítette. Tet­te mindezt azzal az indokkal, hogy a fiúnál füstjelzőt találtak. A rendőrségen aztán annak rend­je és módja szerint jegyzőköny­vet vettek fel az esetről, megmo­tozták a fiatalt, majd értesítették katonai elöljáróját. Hogy mi igaz a fentiekből, hogy valóban sor került-e tettle­gességre, hogy tényleg jogtala­nul járt-e el az önkéntes rend- fenntartók kis egysége, hogy lé­nyegében vétett-e a fiú, azt min­denki a maga módján adja elő. Hinni azonban csak a tényeknek szabad! Utóbbiakhoz tartozik, hogy a rendőrségi vizsgálat so­rán nem esett szó a fiú bántalma­zásáról, sőt ezt ő maga sem emlí­tette felettesének! Ugyanakkor tettéért egy heti fogdával „jutal­mazták”. Eddig az ügy, í innentől indul az „ál"-változat. Mintegy más­fél héttel az esemény után a fiú édesanyja -— a rendőrszázados véleménye szerint egy túlbuzgó helyi képviselő, név szerint Hey Lóránt, ösztönzésére — feljelen­tést tett a hivatalban fia bántalma­zása miatt. — Az anyai aggódás még csak érthető — értékeli utólag a történteket a rendőrszázados —, ám az már megmagyarázhatat­lan, miért kellett besározni egy önkéntes védelmi egyesületet, melynek tagjai, férjek, apák', a napi nyolc óra munka után éjsza­kájukat áldozzák fel azért, hogy a növekvő átmenő forgalom mi­att, s a főváros vonzereje követ­keztében egyre labilisabbá váló pomázi közbiztonságot, a helyi kereskedők nyugalmát, a nyaraló­tulajdonosok nyugodt otthoni ál­mát megóvják?! Hasonlóképpen értetlenül áll­nak az (ál történések, az utóla­gos belemagyarázások előtt az egyesület vezetői, köztük beszél­getőtársunk, Falles Béla és a po­mázi önkormányzati testület tag­ja, Turcsányi Sándor. — A célpont jó látszik — mondják teljes egyetértéssel a kérdezettek. — Tulajdonképpen még ma is az fáj az ellenzéknek, hogy ez az önvédelmi egyesület egy MDF-es ötlet megvalósulása­ként jött létre. Igaz, azóta már új­raalakultunk, s jelenlegi 28 fős csapatunk teljesen pártsemleges, vagy pontosabban, vegyes össze­tételű. — Továbbmegyek — mondja Turcsányi Sándor képviselő —, ez az (ál)ügy csak alkalom az el­lenzéki testületi tagoknak arra, hogy a maguk szemszögéből megkérdőjelezhessék a meglévő status quo-t. Tulajdonképpen évek óta zavarja őket az, aho­gyan a helyi vezetés lépésről lé­pésre előrehalad Pomáz érdeké­ben. Nos, ez a semmitmondó eset — így felfújva, kiszínezve — már tetszetősnek látszik az el­végzett dolgok megkérdőjelezé­sére. * A rendőrség — hiába a többszö­ri megkeresés — lezárta az ügyet. — Ügy pedig nem volt — ösz- szegezte hétköznapi szavakkal a hivatalos állásfoglalást a száza­dos. — A legszomorúbb mindeb­ben az, hogy ismét áldozattá vált egy elkövető, s miként a kabaré­ból ismert kabátlopásos történet főszereplője, ez a fiú és esete úgy maradt a pomáziak köztuda­tában, hogy lopott! Ma már pél­dául leginkább a felhecceit édes­anyának fáj, hogy fiáról kellemet­len dolgokat terjesztenek a falu­ban! Maliár Éva

Next

/
Thumbnails
Contents