Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-08 / 6. szám

é PEST MEGYE1 HÍRLAP ŐSZUTÓ 1993. JANUÁR 8., PÉNTEK 7 Nyugdíjas ingája Bodonyi László nyugdíjas szerkesztett egy olyan ingát, mellyel szerinte cáfolni tudja a new­toni tömegvonzást. Az Eötvös Loránd Tudomá­nyegyetem szakértői, dr. Szász András profesz- szor vezetésével a helyszínen megvizsgálták az ingát. A találkozón Egely György fizikus is részt vett. Forog a rulett Leomlott a mítosz Történelmi emlékidó' A katonai végakarat A Horthy-korszak utolsó kormányának, a rövid életű, ám an­nál zaklatottabb sorsú Lakatos-kormány tábornok-külügymi­nisztere, Hennyey Gusztáv Magyarországon mindeddig nem publikált emlékiratából közlünk ismét részletet. A könyv az Európa Kiadó Extra Hungarian sorozatában jelent meg. Forog a rulett a szakszer­vezetek házának oszlop- csarnokában, Moszkvá­ban. A hely évekkel, év­tizedekkel ezelőtt a szovjet történelem em­lékhelye volt. Itt ravata­lozták fel Lenini 1924-ben, amikor is egy teljes héten át vonultak a „forradalom atyja” előtt a bánatos polgá­rok. A következő gyász természetesen még na­gyobb rendezői munkát igényelt: 1953-ban a Egyre több szó esik mostaná­ban szerte a világon az euthaná- ziáról, a kegyes végről Ennek jogi _ kérdéseiről beszélgetünk dr. Adóm György orvosegészség­ügyi jogászprofesszorral. # Mit jelent az orvosetiká­val, orvosjoggal foglalkozó szakember számára az eutha- názia? — Minthogy a korszerű élet- bentartó, életfenntartó berende­zések, keringésbiztosító gépek elterjedtek a civilizált világban, szinte minden végstádiumba ke­rült embernél alkalmazható, ezért a mai orvoslásban egysze­rűen elkerülhetetlen annak az el­döntése, hogy meddig tartsák életben a gyógyíthatatlan bete­get. A kontinensen nincs egyet­len ország sem, ahol hivatalosan elfogadták volna az euthanáziát; magyarul szemérmesen szokták fogalmazni: beszűkített keze­lést, korlátozott ellátást alkal­maznak. • Hollandiában sem szabá­lyozzák az euthanáziát, tudo­mányos lapokban mégis lehet „népek atyja”, Sztálin fe­küdt koporsójában az oszlopcsarnokban. Vagyis a csarnok a szov­jet hatalom megszentelt templomává vált. Nagy halottjain — a két emlí­tett vezéren — kívül va­lamennyi főtitkárt itt ra­vatalozták fel; ez volt a helyszíne a fontosabb koncepciós pereknek is, itt ítélték el többek kö­zött Buharint, Kamenye- vet} Rikovot és Zinovje- vet . olvasni példákat, hogy alkal­mazzák. — Nemrég volt egy nemzet­közi kongresszus, ahol a holland kollégákat megkérdeztem, hogy tűrhetik el, hogy jogszabályren­dezés nélkül olyan gyakorlat folyjon, mint amiről nem csak a szaklapok, hanem a televízió, a napi sajtó is ír. Mire azt válaszol­ták: igen, ez kétségtelenül nem jó, de euthanázia mindenütt van, a különbség, mondjuk az önök és a mi gyakorlatunk között az, hogy mi nyilvánosságot adunk ennek, ellenőrzést biztosítunk, míg önök suba alatt csinálják. • Vajon a rossz gazdasági helyzetben, a nagyon szegény kórházakban az euthanáziát valamilyen módon megenged­hető törvénnyel nem válna-e a dolog még ellenó'rizhetetleneb- bé? — Én az ellenkezőre gondo­lok. A holland gyakorlat azért szimpatikus nekem, mert ott minden esetet nyilvánosságra hoznak, tehát a nagyközönség előtt zajlik. Gyakorlatilag egy bi­Nagyon cinikus enciklopédia Állam: „Az állam felfegyver­zett törvény.” (Vigny) Anyós: „Minden nőben anyós rejlik.” (Renard) Bíró: „A bírónak az a ma­gasztos feladata, hogy min­denkinek biztosítsa azt, ami megilleti. A gazdagnak a gaz­dagságát, a szegénynek a sze­génységét.” (A. France) Hit: „Amit mindenki, min­denkor és mindig hitt, az min­den valószínűség szerint ha­mis.” (P. Valéry) Kormány: „Az a kormány a legkevésbé rossz, amely a legkevesebbet mutatkozik, a legkevésbé érezhető, és a leg­kevesebb pénzünkbe kerül.” (Vigny) Nő: „Aki nem érti meg, hogy valaki megfojthat egy nőt, az nem ismeri $ nőket.” (P. Leautaud) Öregség: „Az az öregség, amikor azt kezdjük mondani: sohasem éreztem magamat eny- nyire fiatalnak.” (Renard) Ötlet: „Ne beszélj a felesé­ged előtt azokról a gonoszsá­gokról, melyeket az őt meg­előző nők követtek el veled szemben. Ne adj neki ötlete­ket.” (S. Guitry) Vallás: „Minden vallás ha­sonlít egymáshoz — az ado­mánygyűjtésben.” (Renard) zottságféle működik, amelyben a gyógyíthatatlan beteg által megbízott személy — tehát az élő végakarat — is részt vesz, és vétójoga van. • Tehát ön valahogy úgy képzeli el a jogi szabályozást, legyen jogom ahhoz, hogy ír­jak egy olyan végakaratot, ami szerint gyógyíthatatlan be­tegség esetén engem ne tartsa­nak életben, esetleg adjanak be nekem valami olyan szert, amitől hamarabb megszabadu­lok a szenvedéseimtől? Le­gyen egy olyan bizottság, ami­ben az én képviselőm beleszól abba, hogy velem mi történ­jen, s az egész kapjon nyilvá­nosságot. Tehát egy bizottság döntsön, soha nem egy vagy több orvos? — Valóban itt arról van szó, hogy az az állampolgár, aki sza­badon rendelkezik dolgaival, sor­sával, jogosult, hogy rendelkez­zen végstádiumában is, amely­ből visszaút már egészen bizto­san nincs az orvostudomány mai állása szerint. HORTHYÉK 1948 végén el­költöztek Bajorországból, mert Horthyné nem bírta a barátság­talan éghajlatot és több tüdő­gyulladáson esett át. Új tartóz­kodási helyük a portugáliai Es­toril lett. A kormányzóval to­vábbra is levelezést folytattam, egészen 1957-ben bekövetke­zett haláláig. A magyar emigráció közpon­ti szerve 1950-ben alakult meg New Yorkban, a Magyar Bi­zottság. Magyarország korábbi pártjainak külföldre menekült képviselői hozták létre. Az el­nöki tisztet Varga Béla prelá- tus, a magyar Országgyűlés utolsó elnöke töltötte be. Jelen­tősebb tagjai voltak Kállay Mik­lós volt miniszterelnök, Eck­hardt Tibor, Bakách-Bessenyey György báró, volt követ, Közi Horváth József prelátus, vala­mint Bever Károly, a Szociálde­mokrata Párt képviseletében. A kormányzó elismerte ezt a Ma­gyar Bizottságot, jóllehet nem mindig értett egyet összetételé­vel és politikájával. A MAGYAR emigrációban szövetségbe tömörültek a volt katonák. Tanácsomra a kor­mányzó beleegyezését adta eh­hez. A szövetség első elnöke Zákó András szkv. vezérőr­nagy lett. Egy idő múlva külön­féle ellentétek támadtak, sok gondot okozva nem csak a Ma­gyar Bizottságnak. A katonai körök civakodásai láttán a kormányzó 1949. szep­tember 26-án Estorilból a kö­vetkező levelet intézte hozzám: „Mivel a szuverén Magyaror­szág az 1944. március 19-én be­következett német megszállás következtében elvesztette önál­lóságát, a katonaság törvényes • Véleménye s/,erint van-e joga a betegnek aktív euthaná- ziát kérni? — A magyar jog szerint sem az aktívra, sem a passzívra nincs joga az orvosnak és az egyénnek sem, mert a passzív is bűnrészes­ségnek számít. A civilizált jog­ban egyedül és kizárólag az eut- hanáziánál teszik meg ezt a kü­lönbséget. Nekem az a meggyő­ződésem, hogy nem az állampol­gárok érdekében, hanem inkább az orvosok a saját lelkiismeretük tisztára mosásáért. Azt hiszik, hogy nagy különbség van a két cselekmény között, hogy adom a morfiumot, és közben nem adok mondjuk infúziót, nem lélegezte­tem, tehát éhen hal és megfullad a beteg, és aközött, hogy egy ki­csit nagyobb adag morfiumot kap, és akkor sokkal rövidebb időn belül, szenvedés nélkül távo­zik az élők sorából. Véleményem szerint az orvosok kompetenciájá­ba csak annak megállapítása tarto­zik, hogy tényleg végstádiumban van-e a beteg. Ötvenéves gyakor­lata van annak, hogy az orvosok maguk között elintézik ezt a dol­got. De a progresszíven gondol­kodó orvosok — főleg a fiata­labb korosztályban — nagyon so­kan azon a véleményen vannak, hogy igenis szabályozni kellene ezt. Giines Júlia vezetése természetesen a legfel­sőbb hadúr hatáskörébe tarto­zik, s ebben csak én rendelkez- hetem, nem pedig a New York-i Magyar Bizottság, amíg egy új választás alapján új kor­mány nem alakul. A rend érde­kében a hatalomnak továbbra is egyetlen kézben kell összpon­tosulnia. Több száz éves tapasz­talat alapján Bécs is jól tudta, miért nem engedélyezi a politi­zálást, nem tűri a beleszólást a hadsereg ügyeibe, mert ha min­den párt propagandát fejt ki a saját érdekében, az olyan lánc­reakciót teremt, amilyen Dél- Amerikában tapasztalható. Ezt kívántam Neked mint jobb kezemnek a tudomására hozni. Te tudod, hogy engem nem vezérel sem hatalomvágy, sem érvényesülési vágy, ha­nem egyedül a kötelességtudat.” A KORMÁNYZÓ elutasító álláspontot foglalt el az ameri­kaiaknak azzal az eredeti elkép­zelésével szemben, hogy kato­nai egységeket állítsanak fel az emigránsokból. Erre vonatkozó­an 1950. július 2-án többek kö­zött ezt írta nekem: „Remélhe­tőleg senki sem fog belépni ebbe az idegenlégióba.” Az amerikaiak hamarosan el is ej­tették ezt a tervet. Érdekes, hogy József főher­ceg, aki rokonánál, Thurn und Taxis hercegnéi tartózkodott Regensburgban, akkor hajlan­dó lett volna átvenni az úgyne­vezett katonai vezetést, e szán­dékával azonban nem csak a kormányzó, hanem Ottó főher­ceg is határozottan szembefor­dult. A magyar emigránscsopor­toknak ezek a kezdeti ellentétei azután lassanként elcsitultak. A kormányzónak különösen szívügye volt az egykori tisz­tek és katonák összetartása. Az ötvenes években sok súrlódás és ellentét támadt a magyar ka­tonák körében. Ebben a kérdés­ben a kormányzó, Eckhardt Ti­bor, Sónyi Hugó szkv. vezérez­redes és jómagam élénk levele­zést folytattunk egymással. AMIKOR Horthy tengerna­gyot meghívására, 1956 decem­berében másodszor is fölkeres­tem a portugáliai Estorilban, megemlítette, hogy felhívással akar fordulni a volt magyar hadsereg tagjaihoz, ezt a felhí­vást azonban csak a halála után szabad nyilvánosságra hozni. Mivel Estorilból New Yorkba készültem, megkért, hogy a felhívás tervezetét be­széljem meg Kállay Miklós volt miniszterelnökkel is. Ez meg is történt. A kormányzó 1956. március 27-én hozzám intézett levelé­ben visszatért katonai végren­deletére, s ismét azt a kívánsá­gát fejezte ki, hogy csak a halá­la után hozzák nyilvánosságra. Ebben a katonai végrendeleté­ben mint legfelsőbb hadúr meg­indult szavakkal inti az emigrá­cióban élő volt magyar katoná­kat az egység és összetartás szellemének megőrzésére. (A szöveg nyilvánosságra hozata­lát a Horthy család magának tartotta fenn.) A FENTIEKBEN a kor mányzóról adott beszámolóm, illetve értékelésem után hadd elemezzem vele való szemé­lyes kapcsolatomat is... A kor­mányzó többször is meghívott Estorilba, míg 1954 decemberé­ben végül eleget tehettem a meghívásnak. Megható élmény volt oly sok esztendő után né­hány napot a kormányzó család­ja körében tölteni. A kormány­zó igen jó benyomást tett rám; kiegyensúlyozottnak látszott; még mindig tevékeny volt, élénken érdekelte a magyarkér­dés, de a világpolitika is. A kormányzó az első világhá­ború után megalapította a Vité­zi Rendet, amelybe azokat a tiszteket és legénységi állomá­nyú katonákat vették fel, akik bátran harcoltak a háborúban, és helytállásukért magasabb ki­tüntetéseket kaptak. A VITÉZI REND létesítésé­vel olyan szilárd alapot kíván­tak teremteni, amelyre a kor­mányzó bízvást támaszkodha- tik. A vitézeknek az évek során telkeket adományoztak, a rend élén alapítóként a kormányzó állott. Magas korára való tekin­tettel azt javasoltam, hogy jelöl­jük ki az utódját. A Vitézi Rendről szóló 1920. évi XXXVI. törvénycikk és a fenn­álló rendelkezések szerint a vi­tézek főkapitányát bizottság vá­lasztja meg, melynek tagjai a mindenkori miniszterelnökön kívül bizonyos tisztségek vise­lői, összesen mintegy tízen. A vitézek főkapitányának joga van helyettest kinevezni arra az esetre, ha tisztének ellátásában akadályoztatva volna. Ezt a kor­mányzó teljes mértékben helye­selte. Ezzel szabályoztuk az utódlást. Mivel a kormányzó elhunyta után a törvényileg előírt utódvá­lasztást nem tarthattuk volna meg az emigrációban, Horthy Miklós a fennálló rendelkezé­sek értelmében kijelölte utód­ját, mégpedig Sónyi Hugó szkv. vezérezredesnek, a hon­védség egykori főparancsnoká­nak személyében, és 1956. júni­us 18-án kelt levelében magá­val Sónyi Hugó vezérezredes­sel is közölte a Vitézi Rend képviseletével kapcsolatos dön­tését. SAJNÁLATOS, hogy Só­nyi súlyosan megbetegedett, és a kormányzó halála után már nem tudott eleget tenni a rábí­zott feladatnak. Sónyi Kurt, Só­nyi vezérezredes fia, apja meg­bízásából 1958. június 30-i le­velében arról értesítette Major Jenő vezérezredest, hogy meg­bízták a Vitézi Rend főkapi­tány-helyettesi teendőinek ellá­tásával, amit Baló Zoltán ezre­des is megerősített egy nyilat­kozatával. Időközben Major Jenő szkv. vezérezredes is el­hunyt, a rendet azonban tagjai­nak kezdeményezésére újból életre keltették. A kormányzót 1957. február 9-én, erős meghűlés következté­ben, nyolcvankilencedig életé­vében váratlanul elragadta a ha­lál. Hamarosan követte őt az örökkévalóságba hitvese, Purgly Magdolna is. A kegyes halál jogáról Beszélgetés dr. Adám György professzorral

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents