Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-24 / 303. szám
— Püspök úr! Az elmúlt hetekben több könyve jelent meg. Közülük az egyik a „Testvérek, menjünk bátran!" című gyűjteményes kötet, amelyben a megválasztása előtti időszak több dokumentuma, valamint első püspöki évének legfontosabb beszédei, írásai, igehirdetései, tanulmányai, előadásai, és néhány önnel készült interjú található. Kérem, értékelje a református egyház szemszögéből azt az időszakot, amehjnek „írásos emlékei” a könyvben megjelentek. — A kötet egyházunk történetének egyik legizgalmasabb szakaszát mutatja be: a diktatúrából a demokráciába. illetve a kényszerhelyzetből a presbiterzsinati szabad választási pályára átvezető szakaszt. Nyugodtan mondhatom, hogy a kötet páratlan, mivel páratlan az a korszak is, amelyről szól. Negyvenéves totális diktatúra után az egyház még sohasem tért vissza a szabadság keretei közé. Ez egyházi szempontból azért érdekesebb, mint világiból, mert nekünk, hívőknek, nemcsak a totális diktatúrát kellett elszenvednünk, hanem annak kategorikusan ateista voltát is. Most az ateizmus utáni kereszténység korszakát éljük. Kelet-Közép-Euró- pában mindenki megtapasztalhatta, hogy a mili- táns totalitárius és kizárólagos ateizmus sem megváltást, sem megoldást ném A karácsony elképzelhetetlen a más településen élő szeretteinknek, rokonainknak, barátainknak küldött képeslap nélkül. Az ismert ceglédi gyűjtő, Farkas Pál gazdag gyűjteményét nézegetve, beszélgetésünkkor kirajzolódott e régi szokás története; tallózásunk végén eljutottunk napjaink divatjáig. A kutatók 1843-tól számítják a kezdetet. Amikor is egy angol művész, J. C. Horsley kedveskedni akart tudott nyújtani a társadalomnak, a társadalom egyes csoportjainak vagy akár csak egyéneinek is. — Csalódniuk kellett azoknak, akik az ateizmustól várták a „megváltást”. — Az emberek többsége csalódott — a hitetlenségben. A mi társadalmunk a szíve mélyén, ha nemcsak felületesen gondolkodik, már nem hisz a hitetlenségben, s ez óriási dolog. Ez fordított szkepticizmus. Amikor az ember a kételkedésben kételkedik, a hitetlenségben hitetlenkedik. Egy „hátha” kérdéssel fordul a hit világa felé. Mert a roppant vákuumot csak a Legnagyobb, az örökkévaló és végtelen Isten töltheti be. Ennek bizonysága a könyvem minden ízében. — A diktatúrában való csalódás után sokan a demokráciát kezdték el istenként tisztelni. — Tudni kell, hogy micsoda nem az Isten, és hogy ki az Isten. Nem Isten a demokrácia sem. Nem Isten a pápa, a püspök, a barátjának, Henry Colénak. Tervezett egy képeslapot — amit aztán futárral küldött el —, amelyen az egyik rajz a jótékonyságot, az alamizsnaadást jelképezte; a másik témája a könyörületesség volt, míg a kompozíció középső részén a tisztes ünneplőket ábrázolta. Voltaképpen a világon — így Magyarországon is — az 1800-as évek végén lett divat ez a figyelmesség, hogy az emberek a legszebb ünnep Biblia. Hanem csak a kimondhatatlan, legvégső és személyes Titok, az élő Isten, aki a Biblián át. és az ő szolgáin át megszólal, szava a hűséges, emberséges tetteken, magatartásformákon és alkotásokon keresztül — ha szabad így mondani — materializálódik, konkretizálódik. Nyilvánvaló, hogy lehetetlen emberi erővel istenné válni, ezt a diktatúra kudarca is bizonyítja. Csak isteni erővel lehet emberivé válni, amint azt Mahatma Gandhi. Albert Schweitzer, Martin Luther King, vagy Tőkés László példája mutatja. — Pedig sokan szerettek volna az elmúlt évtizedekben saját erejükből istenné válni. — Akik így tettek, azok elbuktak. Megoldás azonban mindenki számára van. A múltat — ha nem is végképp kell eltörölni, mert ezt az Internacionálé javasolja, de — le kell zárni. Nem a Hold túlsó oldalán éltünk az elmúlt évtizedekben, hanem Kelet-Közép-Európában, ahol az alkalmazkodás történelmi szükségszerűség idején képeslappal gondolnak egymásra. Az idő tájt a kiadók — mivel jó üzletet reméltek ettől a „hóborttól” —, tetszetős példányokat jelentettek meg. Ä téma leginkább vallásos volt' elsősorban Jézus születéséhez kötődött. A békesség és szeretet sugárzott minden rajzból. Természetesen a karácsonyi lapok sejtetik egy- egy korszak történelmét, politikai légkörét, vallás iránti toleranciáját és ízlését is. A századfordulón a szecesszió is éreztette a hatását, gyönyörű dombornyomásos alkotásokat adtak ki. Ezeken még a megváltó kisdedet betakaró ruhákat is ki lehetett tapintani. Gyakran ábrázolták a betlehemi környezetet, és a képeken igen sokszor szerepelt angyal is. (Felvételeink — az 1910-es évekből valók —: 1. a gyerekek szánkóval igyekeznek a templomba, misére. 2. az Esthajnalcsillagot követő háromkirályok, 3. Jézus születésének ujjongó angyal, kezében egy szalag, rajta: Glóriáin Excelsis Deo.) Az első és második világháború idején a képeslapokon megjelent a fronton levő családfő vagy fiú, aki éppen levelet ír haza. A képmező egyik sarkában pedig az otthoniak bukkantak fel: a katonájára gondoló család, a szerető kedves. Akadt egy-egy kiadvány, amely a szegénységet, a már-már elérhetetlen ajándékot mutatta úgy — az angyal cipőt húzott a kisgyermek lábára —, hogy a jelenet mögött felsejlett a jótét gondolata. Az erdélyi karácsonyi lapok a számkivetettséget és az összetartozás felemelő érzését .sugallták. Nem ritvolt. Nem így a megalkuvás, amely már túlalkal- mazkodásnak tekinthető, s ez bűn. Mindent megértünk, de nem igazolunk mindent. Ellenkezőleg. A bűnbánatot nemcsak az egyetemes, minden emberre kiterjedő bűn esetében tartjuk szükségesnek, hanem a korszakos bűnök esetében is. Korszakos bűnöket a Biblia is említ, s tapasztalhattuk jelenlétüket a közelmúltban hazánkban is. Például ilyen a túlalkalmazko- dús, a gyávaság, egészen a feljelentésig és a titkosszolgálatig. Mindezek nem kímélték az egyházakat sem. Ezzel szemben nem nyilvános, mindenkire kiterjedő bűnbánati aktust sürgetünk, mert tudjuk, hogy az mit ér ... Igazi befelé fordulást kérünk, azután igazi újrakezdést. Amikor, ha kell, vállalja valaki a hátratételt is, de ha kell. kiveszi a részét a sokasodó munkából is. Akkor nem a múltja, hanem a jelen gyümölcsei által ítélhető meg. Ezt fejtem ki a „Míg tart a ma” című püspöki programírásomban ka megoldás: a két sziklán álldogáló embergyülekezet, fölöttük az Esthaj- nalcsillag, amely nemcsak a békességet jelzi, hanem a reményt is hozza. És persze jó néhány művön tűnik fel egy-egy jellegzetes erdélyi templom tornya. Az 1930-as és 1940-es esztendők kiadványai felvillantják a technika, a motorizáció fejlődését. Hófedte tájon zakatoló vonat, autón hazafelé igyekvő gyerekek, akik ajándékukat szorongatják; vagy épp fenyőfa alá tett, különlegességnek számító meglepetés: egy rádió. A háborús évek után — a szocializmus kezdetével — nem jelentek meg vallásos ihletettségű karácsonyi lapok. A készülődés egy-egy mozzanatát örökítették meg: a fenyőfát díszítő szülő és az úttörő- nyakkendős gyermek. Az ajándékot hozó Télapó sapkájára odavarázsolták a kommunizmus ötágú vörös csillagát. Mintegy jelezve azt, hogy a szocialista karácsony sem szűkmarkú az emberekhez. Végül is ezek a lapok — bizonyos humánus elemek ellenére — többnyire semmitmondóak voltak. Legfeljebb egy-egy fenyőág, szaloncukor, esetleg gömb érzékeltette az ünnep közeledtét- Voltaképpen az elmúlt négy évtizedben a tervezők nemigen remekel (het)lek. Egyébként a karácsonyi lapokat nemegyszer nemzetközileg elismert művészek rajzolták. Számos olyan példányt adtak ki, amelyet főleg olasz, német, osztrák mesterek készítettek. Az utóbbi időben — a rendszerváltozás óta — újra a bibliai történet: Jézus születése, a betlehemi jelenet tér vissza témaként. Talán azért, mert ismét szabadon lehet gyakorolni a vallást. Egy kicsit a nosztalgia érződik ezeken a képeken, és persze az a tiszta hit, amit negyven esztendő alatt sem sikerült kitörölni az emberek leikéből. F. F. is. A megtérés gyümölcsei, a családban, a népben, a nemzetben való gondolkodás, az álkultúra helyett az igazi kultúra ápolása, az embertelenség helyett az igazi emberséggel való azonosulás. — Milyen konkrét feladatokat jelent ez ma a református egyház számára? — Szeretnénk például, hogy — a korábbi gyakorlattól eltérően — a tárgyalások testvéri beszélgetésekké váljanak. Az ügyek intézésével kapcsolatban ez az egyetlen célravezető megoldás. Feladatunk az egyház, a társadalom misszio- nálása. Ehhez az adminisztrációt a lehető leggyorsabbá és legtökéletesebbé kell változtatnunk. Ez nem is olyan egyszerű, mert az adminisztráció — nem túlzás — megötvenszerezödött! Egy év alatt például harmincegy iskolát kaptunk vissza. Minden iskola visz- szaszerzése a tárgyalások özönét jelentette. Volt, amikor egy helyre hatszor kellett leutazni — hat nap alatt. Beszélgetni kellett az önkormányzattal, a kollégistákkal, a diákokkal, a tanárokkal, az igazgatókkal. Mindez rendkívül időigényes. Mint a demokrácia maga. Viszont lassanként kialakult és teljességre fog jutni az iskolahálózatunk, amelynek segítségével a magyar közéletre hatni tudunk. — Milyen elveket kíván a református egyház a diákokba plántálni, s ezáltal az egész társadalomra hatni? — Szeretnénk az igazi és örökkévaló Szeretetet, amit mi Jézus Krisztus Atyjában látunk — mindenkivel megismertetni. Mindezt a radikális nyitottság jegyében tesszük. Vagyis: nyitottak vagyunk a természet és a szellem tudományaira. Miután megismertük a világot, megmutatjuk annak felhasználását a mindenkire kiterjedő Szeretet jegyében. Tárgyilagosságunkból következik a tolerancia, ebből pedig az élet- szerűség. A tízparancsola- tos, hegyibeszédes elkötelezettség az élet mellett, például az abortuszos ön- gyilkosság helyett. A népben, nemzetben gondolkodásra, a minőségi élet megvalósítására ösztönözzük diákjainkat. Nem feledké- zürik meg a korszerű szociálpolitikáról sem. Ez a gyermeknevelés miatt is fontos, amit egyébként a legfőbb értékteremtő folyamatnak tartunk. Ezért kívánjuk, hogy a gyermeknevelés számítson bele az anya nyugdíjába. Hiszen, aki meg sem születik, az nem születhet újjá, de aki megszületett, annak újjá kell születnie. Ezeket a gondolatokat szintén kifejtem a könyvemben. — Az a memorandum, amelyet Debrecenben a Nagytemplomban az elmúlt évben nyújtott át a római katolikus egyház fejének, szintén megtalálható a kötetben. Kapott-e választ rá a református egyház? — Szóban azonnal, amint az Űr asztalától a gá- lyarabemlékműhöz tartva beszélgettem II. János Pál pápával. Az általam átnyújtott memorandumban kértük, „a vegyes házasságok reverzális nélküli megkötésének kérdését megoldani, és a magyar nemzetiségi sorsban élő keresztyén testvéreink szabad hitéletének és vallásgyakorlásának ügyét megoldáshoz segíteni szíveskedjék”. A pápa elmondta, hogy meggyőződése szerint mindezekben a kérdésekben mindvégig a békesség útján fogunk járni. A vegyes házasságokkal kapcsolatban azóta semmiféle problémával nem találkoztam. A mi elvünk egyébként az, hogy az az igazabb vallás, amelyik jobban meg tudja becsülni a másikat. A vallások közötti béke jelentőségére különösen a távoli földrészeken élő magyar közösségek meglátogatása során döbbentem rá. Ott ugyanis a vallás az egyéni, a családi, a népinemzeti. az emberi azonosságtudatot megőrző alapvető erő. A felekezeti „villongás” — a családon belüli is — ezt csak gyengítheti. Nyilván ez az oka annak, hogy a távoli földrészeken élő magyarok köszönték meg a legjobban, hogy a memorandumot átadtam. írásbeli választ egyébként még nem kaptam. — Püspök úr azonban nemcsak a távoli földrészek magyarságát látogatja, hanem az utódállamokét is. Nemrégiben Erdélyben járt. Milyen tapasztalatokat szerzett az ottani magyar gyülekezetek körében? — A kedvezőtlen tapasztalattal kezdem. A diktatúra roppant kemény kiszámíthatósága helyébe az összeomlás, az anarchia és a nacionalista indulatok kiszámíthatatlansága lépett. Ha viszont a kedvező tapasztalatokra gondolok, akkor minden nehézség közepette is Isten nevét áldhatom. Hiszen most nem kellett attól tartanom — mint régebben —, hogy ha meglátogatom az egyik lelkésztestvéremet, akkor a távozásom utáni pillanatban a titkosszolgálat keresi fel. Most, egy hét alatt, harmincegy alkalommal prédikálhattam a székely templomokban. Ha valamelyik faluban meghallották, hogy itt van a püspök Budapestről, azonnal zsúfolásig megtelt a templom. S közben már üzentek a szomszéd faluba, hogy hívjanak ők is, és két órával később ott is megtelt az Isten Háza. Óriási az Ige utáni szomjúság, hallatlan az egyházhoz való hűség, és kimondhatatlan a ragaszkodás a templomhoz. Lehetetlen túlbecsülni annak a jelentőségét, hogy hitben velük vagyunk, s szeretetben fölkeressük őket. Az ország gazdasági válsága ellenére is huszonhárom templom épül. Kimondhatatlan nehézségek árán és kínlódások közepette nyílnak az új iskolák. A teológiákra, a régi gyakorlattal ellentétben, már nemcsak évi néhány hallgatót lehet fölvenni. Ezért remélhetőleg megszűnik az a lelkészhiány is, ami a diktatúra öröksége. — Az erdélyi gyülekezetek kitartása akár üzenet is lehet ezen a karácsonyon számunkra, akik az anyaországban élünk. — Történelmünknek talán az eddigi legnagyobb teljesítménye az volt, amikor az ember a Holdra lépett. Ez szinte csodának számít. Magam azt kívánom a Pest Megyei Hírlap olvasóinak, hogy ezen a karácsonyon találkozzanak egy még nagyobb csodával, azzal, hogy az Isten a Földre érkezett. Hiszem — ahogy G. B. Shaw írta —, ha meg akar szabadulni az emberiség abból a pokolból, amelyet saját maga számára készített, akkor nincs más útja, csak az, amit a Názáreti Jézus Krisztus mutatott számára. Ilardi Péter Madonna sólyommal (strassburgi műhely, XV. század vége) Amit nem sikerült kitörölni az emberek leikéből Beszélgetés Hegedűs Lóránt református püspökkel Testvérek, menjünk bátran!
