Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-24 / 303. szám
MIKSZÁTH KÁLMÁN A T. Házból 1882. DEC. 22. Cok mindenféle bogara van az istennek, tartja a jó magyar példabeszéd: de jó Péchy Tamásnak is, sok mindenféle ülése van ám. Van ankétülése, van bankettülése (apropó, hát már sohase eszünk elnöki ebédet?), van három óráig tartó ülése, van olyan ülése, amelyiknek csak az eleje vagy a vége van Pesten, a másik vége vagy eleje meg ott van Budán. Ez is ülés, a budai, elvileg, de gyakorlatban olyan ülés, ahol éppen csak leülni nem szabad. Állásnak volna hát inkább nevezhető; de köszönöm én az olyan állást, ahol az embert egy fejbiccentéssel amoveálják az állásából. Aztán van kelle- metes ülése, amikor híre jön, hogy mégiscsak ő lesz a lutheránusok pápája talán; és van kellemetlen ülése, amikor rendreuta- sítják, hogy ne vicceljen, hanem viselje magát illedelmesen, s gyakorolják fölötte az elnöki jogokat, és azonfelül még ki is hívják duellumra. Van aztán néha. nagy ritkán esti ülése. Zárt ülése is van, éspedig kétféle: az egyik, amikor a tisztelt honatyák pertu diskurálnak. s megfogadják szentül, hogy ezután nem gorombáskod- nak egymással; a másik pedig, amit az Országház folyosójáról nyíló, tisztán e célra épült titkos cellában tart egyesegvedül, magára csukva az ajtót belső retesszel. Tehát van neki ülése fölös számú és sokféle. De olvan aligha volt még, mint a mai. Ez sok tekintetben volt nevezetes ülés. Először is utolsó ülés volt, melyre nyomban az apostolok oszlása kezdődik (némelyiké. éspedig a többségé. meg is előzi), s visz ki-ki haza krisztkindlit a tisztelt választóinak. Már ezek az utolsó ülések is, éppen, mert utolsók, igen érdekesek, lévén a honatyák fél lába már a kocsiban. Ritkáknak azonban mégse ritkák, módiában lévén minden honatyának, akkor csinálni magának ilyen utolsó ülést, amikor éppen kedve szottyan hazamenni. Más volt azonban ez ülésnek az ő karakterisz- tikumja, mely őt a maga nemében páratlannak bélyegzi. Az volt a nevezetessége neki, hogy lyukas volt a közepe. És ami a legfőbb és legtermészetesebb, az. hogy ez a lyuk ért benne csak valamit, a többi nem ért egy fakovát. Mert ugyan kérem, mi jelentése van annak, hogy egy törvényjavaslatot, amelyet már egyszer elfogadtak általánosságban sző- röstül-bőröstül, azután elfogadták minden porciká- jában külön-külön, még harmadszor is elfogadjanak. Még akkor csak lehetne érteni a dolgot, ámbátor akkor se volna értelme, ha a mi ellenzékünk valami titkos, alattomos carbonari kompánia volna, amely elbúvik, hogy ne is sejtsék ittlétét, lesbe áll, aztán a harmadszori felolvasásnál hirtelen előrohan, s az erre el nem készült többséget leszavazza, kisebbségben hagyja, a kormányt megbuktatja és fölfordítja a világot. De így, mikor olyan nyílt és őszinte. hogy huszonnégy órával elébb mindig maga dobolja és trombitálja ki kormánybuktató terveit a hírlapjaiban. Pedig hát a mai ülés eleje csakis avégből gyűlt össze, hogy a költségvetési törvényre harmadszor is ráadja az áment, mintha két ámen nem lenne elégséges. Hát érdemes azért külön ülést tartani? —No, de hát ha kedvük tartja, hát tartsanak; de az mégis csak disznóság. hogy emiatt visszatartják az embernek a decemberi gázsiját most, mikor az embernek any- nyi a vásárolnivalója a karácsonyfára. Hát ez nem járja! Meg is interpellálták miatta az elnököt a folyosón. A jó öreg csak a vállát vonogatta. — Hja, ez már gyakorlat (nem merte bevallani, hogy felsőbb parancsra), így van ez szokásban a világ teremtése óta (Péchy Tamás 1867-től számítja a genezist). Fontos szavazás előtt sohase adattak ki a diur- numok. Mert mi tapasztal tatott? Az tapasztalta- tott, hogy mikor azok a fejér nyugták megjelentek a levegőben: úgy szétrebben- tették az egész képviselőhadat. mint a héja a csirkét. Amint az ország pénze a kezében van, első dolga a honatyának, hogy vasúti jegyet vesz rajta és elrobog. Bánja is azután a kormányt, szavazzon neki bizalmat az ördög, nem ő. Hát érted-e már? — Érteni értem, de azt már csakugyan nem értem, hogy a „qui bene dis- tinguit” elve ez esetben „szem elől tévesztetik”. Mért nem disztingváltok a hívek és agyarkodók között? Mit tartjátok vissza a kormánypártiak mellett az oppozíciót is? Ellenzékinek én bizony kiadnám a járandóságát, menjen vele akár a pokolba. Lega- lábh annál nagyobb lenne a többség. — Nem érted te ezt a csíziót, szolgám. Hiszen ha mi ezt a disztinkciót meg- tennők, tigris lenne azonnal minden mameluk. Ez csak világos. Persze, hogy világos. Menjünk szavadzani. És megszavaztatott Tiszáék- nak az egész jövő évre a bizodalom. Ekkor Péchy Tamás kijelenté. hogy most hát már mindenkinek boldog ünnepeket kíván. „Hasonlóképpen”. lön a válasz, s ment volna a Ház kifelé. — Hohó, tisztelt Ház! — kiáltá az elnök —, el is felejtettem. Épp most van fél tizenkettő. Egy órakor megint tessék eljönni, hátravan még a kormánynak megszavazott bizalomra a méltóságos főrendek pecsétje. Azt még át kell venni. Itt legyen ám minden ember. KÉMÉNYJK SÁNDOR Némely pesti poétának Küldi egy lantos a végekről Szeretnék most a telketekbe látni, Hogy fáj-e néktek Erdély és a végek, S ha fületekbe jut a sikoltásunk, Nem mondjátok-e: Eh mit, él az élet Tovább, s lesz mindig dal és szerelem?I Szeretnék most a telketekbe látni, Hogy vájjon mi patakzik rajta át, Még nagy betűvel írjátok az „asszony"-t, S kis betűvel az Istent s a Hazát? Szeretnék most a telketekbe látni. Hogy „Übermenschek” vagytok most is még, S túl e széttépett nyomorult hazán, Még kell nektek a nagy „testvériség"? Szeretnék most a telketekbe látni, látni, hogy színes szókkal játsztok-e. Mikor mi már csak hörögni tudunk. Mert fojtogat az ellenség keze? Szeretnék most a telketekbe látni: Miről írtok? hisz 6, annyi a téma! Sok mindenről kell, mindenről lehet, S ki tudja, tán rólunk is néha-néha l Szeretnék most a telketekbe látni: S szeretném, ha látnátok: hogy’ vagyunk. Öletekbe tenném holt gyermekünk, Ráchel siralmát: megfojtott dalunk! TÓTH ÁRPÁD Karácsonyi emlék Itt volt, elment a szép karácsony, S amíg itt volt, jó koszton éltünk, Cukron, fügén, mákos kalácson. Hozott diót, mogyorót, smukkot, Üj százkoronás is volt nála, De erről alig szólt egy kukkot. Hogy a pénzügy is derűt öltsön, Adott az osztrák—magyar banknak Húsz koronát — aranyban! — kölcsön. És hozott új választó-listát. Mely szerint csak Lukács szavazhat, S megválaszthatja Tisza Pistát. A Béke is, e bús egyénke. Jött volna vele, ám egy hídon A strázsa belelőtt szegénybe. Szeretném, ha a lelkűnkbe látnátok, És látnátok a véres rongyokat, Amikbe koldus-testünket takartuk, S a gaz kezet, mely fészket bontogat És otthont dúl és szent láncokat tép szét! Mutatnám az ebként kivert magyart Hogy’ búcsúzik a határszéli fától... S a szívetekbe perzselném a képet... Aztán — ha tudtok — daloljatok — másról. 1910. szeptember örült Prohászka is Prizrendbe, Az udvarias szerb kormánytól Egy sérvkötőt kapott prezentbe. Szóval a karácsony sok kincsét Megkaptuk és ami a legfőbb, Megszűnt a fűtőanyag-inség. Ez üdvöt zengem el ma számmal: Egész télen fűthetünk majd Egy-egy dús — karácsonyi számmal! Németalföldi fametszetes illusztráció (1483) KAREL CAPEK A semmittevés dicsérete IVta semmittevésre vágyom; talán azért, mert olyan 1,1 ritka szép az idő, vagy mert az udvarban asztalosok dolgoznak, vagy mert süt a nap, vagy ezer más okból: egyszerűen vágyom a semmittevésre. Nem szeretnék kirándulni, mert menni, az már nem semmittevés. Olvasni és aludni sem akarok, mert sem az egyik, sem a másik nem semmittevés, szórakozni és pihenni sem akarok, mert a semmittevés nem pihenés és nem szórakozás. A semmittevés, a tiszta, a tökéletes semmittevés nem időtöltés, nem is unatkozás; a semmittevés negatívum, valami nemleges: teljes hiánya mindannak, ami az embert foglalkoztatja, elfoglalja, szórakoztatja, érdekli, leköti, gyötri, megörvendezteti, kötelezi, igénybe veszi, mulattatja, untatja, elbűvöli, bosszantja, magával ragadja, elkeseríti; a semmittevés egyszerűen a semmi, a tagadás, céltalanság, célnélküliség, nem is tudom, hogy mondjam már, egyszóval valami tökéletes, valami ritka. Először is: a semmittevés nem időfecsérlés. Felcserélném az időmet például, ha szitával vizet meregetnék. De amikor a semmittevésnek hódolok, épp ezt nem teszem, semmi fölöslegeset nem csinálok, mert egyáltalán semmit sem csinálok. Másodszor: a semmittevés nem a bűn szülőanyja. Egyáltalán nem lehet semminek a szülőanyja, lévén tökéletesen meddő. Semmire nem vágyik; az a semmittevés, amely vágyik valamire, már nem semmittevés, az már tesz valamit, valamiféle célt követ. Harmadszor: a semmittevés nem lustálkodás. A lustálkodás abban áll, hogy elmulasztjuk megtenni, amit kellene, mert henyélni akarunk. A semmittevés azt jelenti, hogy semmit sem csinálunk, de nem is akarunk semmit. A semmittevés nem is pihenés. Aki pihen, hasznosat cselekszik, előkészül a munkára. A semmittevésnek nincs köze semmiféle előző, semmiféle következő munkához, nincsenek következményei, és nem vár semmire. A semmittevés nem is a nyugalom élvezete. Sütkérezni a napon, boldogan hunyorgatni, dorombolni, mint a macska, ez mind lehet igen hasznos, de legalábbis kellemes foglalatosság, ám a kellemes érzés már magában véve hasonlít valamiféle célhoz, szándékhoz. A semmittevés teljességgel céltalan, nem törekszik elérni se nyugalmat, se kellemes érzést, egyszóval semmit. A nyugalom lassan, szakadatlanul hömpölygő ár, amely halk csobogással elringat; a pihenés sötét, csendes, mély vizű tó, amelynek tükrén elül a gonosz vagy indulatos percek tajtékja, habja; a lustálkodás zöld mo- szattal, békanyállal, békalencsével, benőtt öböl, ám a semmittevés sziklában rekedt víz. Nem hullámzik, nem csobban, áll, és nem mozdul semerre. Nem éltet növényt, még moszatot sem. szúnyog sincs a közelében. Holt víz, fenékig áttetsző. All. és nem melegszik fel. All, és nem növi be semmi. Nincs iránya, nincs tartalma, nincs íze. Ma semmittevésre vágyom; nem is. ma szeretnék semmit sem akarni. Szeretnék ... Mit is szeretnék tulajdonképpen? Semmit. mert épp ez a semmittevés. Legyek, mint a kő, amelynek nincs súlya. Mint a víz. amelynek nem csillog a tükre. Mint. a felhő, amely nem mozog. Mint az állat, amely nem érez éhséget. Mint az ember, akinek nincs gondolata. Nézzem az üres, sima fehér papírt, ne írlak, csak nézzem, míg magától elborítják a fekete betűk, szavak, mondatok, sorok felülről lefelé: egy lap, két lap, három lap. Aztán... aztán ne kelljen elolvasni, az igazi, tökéletes semmittevés végtelen természetességével egyáltalán el ne olvassam, fordítsam tekintetemet az első tavaszi légy felé, amely ott sétál az ablakon, nézzem, de ne lássam, és aztán .. mintha bizony program kellene a semmittevéshez! Mert hiszen mindig akad valami amit nem kell megtenni, nem kell meglátni, nem ken megfigyelni. C amikor az embernek elege van a semmittevésből, feláll, és úgy érzi, mintha egy más világból térne vissza. Minden egy kicsit idegen, távoli, valahogy ellenszenves és feszélyező, és az ember olyan... olyan furán érzi magát, hogy... egyszóval pihennie kell a semmittevés után. Mikor kipihente magát, akkor egy kicsit tétlenkedik, utána egy sort lustálkodik, aztán átadja magát a nyugalomnak, s csak mindezek után képes összeszedni minden erejét, és hozzáfogni valami egészen fölöslegeshez. (1923) Jó lesz, nagyon jó lesz. Itt leszünk. És most következett a lyuk az ülés közepén, amely többet ért az ülésnél. Künn osztogatták a decemberi diurnumot. Persze hogy ostromzár alatt állott az iroda, meg a kasz- sza. Az volt a boldog, aki közelébe juthatott. Azalatt a hátul maradtak ott mókáztak a folyosón, mondván egymásnak szörnyű rossz vicceket. Nem is érdemes belőlük ideiktatni többet annál az egynél, amit Jókai mondott, aki amellett, hogy mellékesen meglehetős regényíró, föltétien pártfogoltja Hegedűs Sándornak. Mondta pedig Polónyinak, aki amellett, hogy felkötve hordja a karját, a múltkor összeszidta Hegedűs Sándort. hogy képviselő létére olyan nagy gründer. Pedig még akkor nem is volt osztrák vasútigazgatónak predesztinálva. — Tán párbajt villái? — kérdi Jókai Polónyitól. — Nem én. de a doktor kivágott a karomból egy darabot. — Bolond az a doktor. — Miért volna bolond? — A nyelvedből vágott volna ki egy darabot. Érdekes volt, amint a honatyák egyik a másik után megmentette a maga nyugtáját, s ment egyenesen a kabátja felé, belebújt, s azzal iszkiri. — Hát nem maradtok itt az ülésre? — Marad a ... majd mit mondok. S denique az lett a vége, hogy mikor a főrendiház jegyzője nagy peckesen, karddal, sarkantyú- san berobogott, olyan üres volt az egész Ház, mint a templom, mikor be van zárva. A felsőház nunciu- sát csak az egy Kovách Laci várta, s az vezette az elnök elé. De azért az elnök egész hivatalos tekintéllyel fogadta, nagy komolyan ülve az elnöki trónuson. Pedig fogadhatta volna akár zárt ülésben is. Hát ez mindenesetre furcsa egy ülés volt. Eleje nem volt. mert csak dél felé kezdődött: vége nem volt, mert minden ember megszökött: a közepén pe- di° nem volt ülés. C azért mégis meg lesz örökítve a naplóban. No. meg ebben a karcolatban, melyért ha párbajra nem hívják a szerzőjét, csak annak köszönheti, hogy senki se maradt idehaza.
