Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-24 / 303. szám
KARINTHY FRIGYES Karácsonyi szám Hajnalban négy órakor mégis abbahagytam az olvasást: a karácsonyi szám kiesett a kezemből és leragadt a szemem. De nem volt nyugtom: betűk szaladgáltak a paplanomon, karonfogva, szétszaladtak, és megint összeálltak: egy hosszú novellacím a nyakam köré csavarodott, és fojtogatni kezdett. Szerencsére segítségemre sietett egy gondolatjel, és elvágta a novellacímet. A gondolatjel meghajtotta magát és mondta, hogy sietnie kell, egy Erdős Renée-novellából jött, aszongya, és vissza kell menni neki. A karácsonyi számból sürgetve és követelődzve szaladgáltak a betűk, a cikkek beszélgettek. EGY NOVELLA siránkozva. Hallatlan, micsoda indolencia! Elkezd olvasni, aztán abbahagy! A közepemen hagyott abba! Talán nem vagyok neki elég érdekes? MÁSIK NOVELLA finoman, kicsit gúnyosan. Ne búsuljon, kisasszony. Megtörtént ez előkelőbb novellákkal is, például velem. De engem például ez nem alterál. Látja, én úgy vagyok megírva, hogy engem akárhol abba lehet hagyni, és a hangulat mégis teljes. Én egy úgynevezett hangulatnovella vagyok, afféle finom, modern műfaj. Nincs se elejem. se végem. EGY MÓRICZ ZSIGMOND-NOVELLA. No, no, a kiskésit neki, majd adja még alább is a kisasz- szony, mert amondó vagyok, hogy kezei már a hasam összefancsorogni attul a sok kákabélű finomságiul, amit a frajla itt elnyiszeg. A nyüstyit annak a tördelőnek, hogy idetördel engem egy ilyen parfüngös frajla mellé, már nem bírom a szagát. EGY KÖNYVKRITIKA higgadtan. Nem tartom helyesnek ezt a veszekedést; önök, bár mind a ketten másféle irányt képviselnek, magasabb esztétikai szempontból közös mértékkel mérhetők. MÁSIK NOVELLA mérgesen. Ugyan ne beszéljen bele mindenbe! Ezek a kritikák mind olyan nagyképűek. EGY KROKI szemtelenül a kritikához. Mennyit kaptak magáér’? KRITIKA sértődötten. Maga meg általában fogja be a száját! Maguknak igazán könnyű dolguk van: mindent el viccelnek, és aztán fölényesnek képzelik magukat. És pláne maga; már sikerültebb gyerekét is láttam a papájának! KROKI elvörösödve. Kikérem magamnak! Olvasott maga engem? Olvasta maga a közepem felé. a negyedik soromban azt a viccet? EGY AFORIZMA gúnyosan. Humorban nem is- ’ merek tréfát! HARMADIK NOVELLA súgva a negyedikhez. Nézze, ott. a kétszázadik oldalon, azt a csinos, szőke verset. NEGYEDIK. Tudom. Szép vers, de nagyon henceg, amiért tetszik. Nem is áll szóba senkivel. Hallottam, hogy ki fogják adni könyvben is. HARMADIK súgva. Hát tudja, ki az? Az egy törvénytelen gyerek. Az apja bemutatta mint eredetit, pedig nem az övé. Közönséges fordítás. NEGYEDIK izgatottan. Ne mondja! HARMADIK. Biztosan tudom. A vezércikk ismeri. De ne szóljon senkinek. EGY TANULMÁNY. Gyerekek, ne pletykáljatok! EGY VERS a hirdetések közt. Segítség! Segítség! Nem biTom tovább! EGY RIPORT fontoskodva, lihegve. Mi az? Mi történt? Ki az ott? Ki kiabál? A VERS nyöszörögve. Nem bírom ki itten. Ezek a hirdetések úgy ordítanak és szorongatnak: nem hallja meg senki a hangom. EGY MÁSIK VERS rezignáltan. Hát azt hiszi, ha itt volna, itt elolvasnák? Nézzen meg engem: száznegyvenezer példányban jelentem meg, és eddig még csak egy öreg varrókisasszony olvasott el, de az se értett. Fájdalmasan. Engem nem ért meg senki. Tompán. Engem a saját szülőanyám se ért meg. EGY HUMORESZK felébred és csodálkozva körülnéz. Jé! Hisz én már egyszer megjelentem ebben a lapban! EGY NOVELLA. De akkor más címe volt. A HUMORESZK odafordul. Maga honnan tudja? NOVELLA súgva. Ne szóljon senkinek, már én is megjelentem. A HUMORESZK felcsapja a monokliját, és fi- xírozza a novellát. Milyen csinos fruska maga. Szép eleje van: ott a fején, az a szerelmespár. Novella röhög. Mit röb«<r? Mit röhög, szép, magyar novella? NOVELLA röhögve. Hogyne röhögnék, hisz én nem is vagyok novella. Én egy közönséges hirdetés vagyok. Az elejem olyan, mint egy érdekes novella, erre elolvasnak az emberek, és a végemen az '•an. hoev tehát mégis legjobb a Gyo- morkakeserű A HUMORESZK. Hallatlan' Az utcán hangosan csöngetnek. MINDNYÁJAN Mi az? A KROKI. A szemetes. Szép Madonna (Torun, Szt. János-templom) TIIOGER LARSEN A pipához Pipánk, az a lelkünk tűzhelye, eszméink békés gyűlhelye: mind kék ködös üdvben omlik tengertől a Napig s a Holdig, mind lelki pitymalatokra lel s pici fellegekbe kavardul el. De nem mindig ily nyári-szelíd: pipamélyt rőt tüzek égetik; s nem túl virgonc a sok eszme, mert mihamar hamuba veszne: gyakorta döcög így régi nyomán... de hol van már a tavalyi dohány! Áldozati füst, égre omolj, ködforgatag, vad páragomoly, gázpöfeteg, vullcán-csúcsa-hányta: így végzed, ebadta dohánya, míg lelkünk pipapereme ül s önvfilágégésbe hal cefetül. Hervadt dohánylevél, nos, elő, te eszme-, álom-, vers-érlelő; a vers még káprázat-varázslat, mikor már a dohány parázs lett. Am homlok s fal keserűn kocogó, ha lelkünk beteg s pipánk bagó. (Majtényi Zoltán fordítása) CHRISTINE BUSTA A Jóistenhez A földön, Uram, annyi nyugtot adj, mint pihenésre kér a szerelem, s mutass virágot, fát, állatokat, törvényed szerint élnem idelenn. A nagy ének, tudod, nem az enyém, dalom nem száll zúgó szárnyon repülve, csak mint arany nyíl, rebben könnyedén fényed felé, és visszahull a fűre; s tán a pataknál, ha az est leszáll, ámulva nézik a rét őzei, vagy a bokorba viszi egy madár, szál szalmaként, fészket építeni. (Rónay György fordítása) SZUHAY BALÁZS Karácsony A férfi kevesellte, amit a karácsonyfa alatt talált. Unta, hogy minden évben csak ennyi jut neki. Elhatározásra jutott. — Kicserélem. Az egészet, úgy ahogy van. A szót tett követte. Eleinte úgy vélte, jól járt a cserével. A látszat is mintha ezt igazolta volna. A karácsonyfa alatt minden értékesnek, gazdagnak tűnt. Mintha minden szép és jó egyszeriben a férfi karácsonyfája alá költözött volna. Idővel mégis bánni kezdte a cserét. Ráébredt arra, hogy ami a fa alatt van, azt nem érzi, nem érezheti sajátjának. Hiába van karácsonyfája alatt valóságos Amerika. Sok év, sok karácsony után elhatározta, visszacsinálja az elhamarkodott cserét. Nem volt egyszerű dolga, ősz fejjel nehezebb a csere. Már a blokkot sem találta. Nem volt blokk. De ennek nagyon örült. Ha még meglett volna a blokk, eszébe sem jutott volna a visszacsere. Most ismét ott áll a karácsonyfánál, mely jóval kisebb az elmúlt években megszokottnál. Nem karcolja a felhőket. Nem vágták ki: él. Gyökerei a földbe kapaszkodnak. Fia elmúlik a karácsony, kiülteti a kertbe. Azt reméli, még megéri, hogy nagy fa váljék belőle. És ami a fa alatt van... szerényebb, kisebb. De az övé. Nem Amerika. Magyarország. A férfi elhatározta, többé nem cserél. Az ő fája most már mindig magyar földön fog állni. APOLLINAIRE A tél jön A tél jön és úgy fáj a lelkem Szívemnek nincs egy szava se Talán nincs is már hova lennem Ú vágy tele minden tele Hol csak a kín maradt töretlen S a szívem mért ver egyre monddr Ami így rászakadt a búban Ó te ki vársz rám kis bolond Tudod-e hogy azúrba bújtam Hogy csinosabbnak láss viszont Vagyok kék álmok-katonája Gondolj rám s vészéjtsd el eszed Nézd az ábránd végére járva Ahányszor szemed felveted Reásimul a láthatárra Hajnal óta rád gondolok Te kit szeretek eszemvesztve Szeretlek míg a nap ragyog És imádlak ha jő az este (Somlyó György fordítása) Lucas Cranach: Szent Péter (1509 előtt)
