Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-24 / 303. szám
FEKETE GYULA A szeretetéhség ünnepe Első rápillantásra: csupa megvásárolható holmi. A reklámok, a hirdetések, a kirakatok ajánlataiból ítélve a karácsonyi kívánságok teljesítését és házhoz szállítását elmésen leegyszerűsíthetné egy élelmes karácsonyi angyal: az igényekhez mérten kötegelt bankjegyeket kézbesítene. Az ilyen csomagocska nem törékeny, kis helyen elfér (?), veszekedés nélkül szállíthatná az illető angyal vasúton, buszon, villamoson is. Vajon ennyire a pénz és a még több pénz, az anyagi jólét és jobblét volna a korszerű életmód, a jó társadalmi közérzet kulcsa? A vásári kínálat kétségkívül ezt célozza meg. A csábító kínálat szinte feledteti a szapora tapasztalatot, hogy tudniillik: önmagában az anyagi ellátottság nem szokott elég lenni — még az átlagon jóval fölüli ellátottság sem szokott elég lenni önmagában — a jó közérzethez, a belső egyensúlyhoz. Vannak olyan „érzelmi közszükségleti cikkek” is az életben, melyeknek pénzért csak a selejtje, a pótléka, a hamisítványa vásárolható meg, minthogy a java, az értékes eredetije ingyen — csak és kizárólag ingyen — kapható. Nem kell ezt félreérteni. Épp olyan felemás ábránd a bukolikus idill, mely szerint, ha az érzelmek őszinték, elegendő a boldogsághoz egy csöszkunyhó, a hozzávaló tarisznyával, barna kenyérrel, amilyen felemás a csillapíthatatlan anyagiasság, a viszketeges rongyrázás finteres sziporkája. Nem egyenrangú ez az ellenpár. Más — magasabb — minőségi rendbe tartoznak a kizárólag ingyen — kapható és adható értékek. S innen már csak egy lépés eljutni egy elgondolkoztató következtetésig: úgy tetszik, minél nagyobb a megvásárolliatatlan, ingyenes értékek forgalma, annál életképesebb — és magasabb rendű — maga a társadalom. Lehetséges volna, hogy eleve elhibázottak az életszínvonal-számítások paraméterei? Hogy a társadalmat leghitelesebben az ingyenes értékek „fejadagja” minősíti? De végtére is: mi az a valuta, amely független az arany, a dollár, a márka árfolyamától, s amely értéktelen hamisítvány az ingyenesség fémjele nélkül? Amely szűkén csordogál magányos nőknek, férfiaknak, magukra hagyott öregeknek, elfásultaknak, megkeseredetteknek, a lélek emigránsainak, s amely konvertibilis alaptőkéje jó házasfeleknek, családoknak, barátoknak, kisközösségeknek? Ilyesmik jutnak az eszembe, az előtt az ünnep előtt, melyet a szeretet jegyében tartunk számon. Olvasom egy cikkben az irónikus toldalékot: az „időzített szeretet” ünnepe. Én viszont úgy látom: egyre inkább a csillapíthatatlan — és más pótlékokat is mohón fogyasztó — szeretetéhség ünnepe ez. Mesterségem a fantázia, de elképzelni sem tudnék olyan aranykort az emberiségnek, melyben a karácsonyi Jézuska munka nélkül maradhat. Az öt környékező vágy, igény, kívánság meglehetősen örök, noha a kívánságok tárgya korról korra változik. Megbízhatóan tükrözi, mi foglalkoztatja leginkább az embereket, milyen gondok, igények, örömök a társadalmi közérzet meghatározói. Kétségkívül a társadalom fejlettségi fokának sajátos tükörképe ez a kívánságlista. Albrecht Dürer: Krisztus kezei (1506) CHRISTIAN MATRAS A boldogság Éji álmod, a boldogság-madár, a föld felett röpül, magasba száll, lecsap, s alábukik nagy hirtelen, zsákmányt marcangol álom-tengeren. Majd széttár ismét toll-öltözetet, elszáll a térben, mint égi követ. Szédülve látod, hogy tüzel a Nap, midőn tűnőben arany szárnyra kap. (Majtényi Zoltán fordítása) JÓZSEF ATTILA Isten Én az istenem úgy szeretem, hogy a szívemet földbe vetem, megérik, akkor learatom, fölösét pedig másnak adom. Meg is köszöni, akárki az, akárha huncut, akár igaz, ha mindörökre, ha csak percre, de az isten fölébred benne. Ha lány az, hozzákomolyodva rongyos kabátom megfoltozza, hogyha meg ember, csak megállít, ki is kísér az ajtajáig. Ha éppen főzik az ebédet, ottan marasztnak várt vendégnek s ahol az asszony sose hamis megkínál: ott még máskorra is. Aztán csak amikor dolgoznak, rólam is el-elgondolkoznak. S hogy munka közben megpihennek, erejét érzik a szivemnek. Nem csinálnak egymás közt mozit, bennük már isten álmodozik, álmodik tágas, erős égről, kicsiny fiának nagy szivéről. Illyés Gyűld 1959. december 24. A karácsony nálunk meg- íratlan Kosztolányi-novelia, esztendők óta. Napokkal előbb kezdődik a láz: kinek és még kinek és még kinek milyen csomagot. Már a szenteste előtti nap is a fenyegető idegösz- szeomlásé. Végre a vidékre és a külföldre szánt csomagok (20-25) postára kerülnek. Huszonharmadikán a pestieket már Laci hordja ki (ki tudja, hányat!). Futko- gás, suttogás, hogy a ház után semmi ne zavarja munkájában (ami, ahogy az egész ház tudja — a versírás). Ki díszítse a fát? Ki fixálja? (Csak Flóra.) Az ebéd a szokásosnál is később jön. A vacsora — mely a gyertyagyújtástól függ — még inkább. Hat óra, hét, fél nyolc, nyolc — na végre, megszólal az angyali csengő. És Flóra, szegény. S én, aki irigység tárgya vagyok, hogy ilyen önfeláldozó, nagyszerű asszony férje lehetek. Így van: boldog vagyok vele. De a mondás, hogy a remek cipőkészítő rongyos lábbeliben jár, mindenre Igaz. December 26. Három jó nap: karácsony. Három ajándék, mert hisz rosszat vártam. 24-én este fegyelmezetten, de mélyen földúlva haza Hidaséktól. Telefonon hívtak — akaratlanul az én ügyem „megoldásába” estünk. Csupa jóakarat Ágnes is, Hidas is. De szó szerint azt mondják — meggyőzésemül —, amit legkomiszabb ellenfelem mondhat. Én okozom az irodalom görcsét. Én vagyok felelős tehát nemcsak az egész szellemi süllyedtség miatt, hanem a fiatalok megre- kedtsége, az egész ország boldogtalansága miatt. — De hisz még az sem igaz, hogy hallgatok. Csak ebben az évben egy drámát és egy verseskötetet adtam át közlésre. — De egy sor sem volt benne, ami mellettünk szólt I (— És a többi ében volt? Azt miért nem tették nevetségessé az írószövetség alakulásán? Azért is én felelek?) — Miért nem ment el oda? — Hogy szembekapjam, amit rám szántak? És így tovább. De itthon Flóra (noha nem mondtam el neki, miből jövök) gyógyító készsége teljes fegyverzetével szállt szembe a rossz hangulattal. Gyertyagyújtás ugyan most is csak nyolc órakor volt, s vacsora persze még később. De közben hármasban (Ilkával) tréfa, négyesben pedig — Mariéival — még eléneklése a „Mennyből az angyal”-nak. ADY ENDREt Kis, karácsonyi ének Tegnap harangoztak, Holnap harangoznak. Holnapután az angyalok Gyémánt-havat hoznak. Szeretném az Istent Nagyosan dicsérni, De én még kisfiú vagyok, Csak most kezdek élni. Isten-dicséretre Mégiscsak kiállók, De boldogok a pásztorok S a három királyok. Én is mennék, mennék, Énekelni mennék, Nagyok között kis Jézusért Minden szépet tennék. Űj csizmám a sárban Százszor bepiszkolnám, Csak az Úrnak szerelmemet Szépen igazolnám. (Így dudolgattam én Gyermek-hittel, bátran, 1883 Csúf karácsonyában.) THEODOR DÄLBLER A fenyő A fenyő éjszelíd napi nyugalma láttán az erdő hódolatra kél. Parányi gally se fél, ha ő takarja: lélegzetvisszafojtva áll az éj. Minden ág egy-egy csillagot lobogtat. A fa egy lejtős égbolttal fölér. Tejútjai sejtelmesen tolongnak. Szemünk előtt nő s zöldellik a tér. Mennyei titkát virágzó szemünkbe fejedelmien tárja a fenyő. Létében csillag fénnyel teljesülten, tudja, hogy a béke szülötte ő. Világszél vágna lombja bársonyába7 A fenyő kitér és nyugalmat ád. Mert egész eget sűrített magába, örökre nagy, s mint jó vendég, megáld. (Rónay György fordítása) Mi vagyunk Ti, akik szálltatok hun király fészkére. Ti, akik tatártól óvtátok a királyt, Ti, akik páncélban, hollós címerekkel, Ti, akik keményen, jó Zrínyi oldalán, Ti, akik kurucok, talpasok, huszárok, Ti, akik jöttetek a költő szavára ... Ne nézzetek még ránk a szürke egekből, Fura világunkon ne csodálkozzatok, Várjátok meg, amíg viaszgyertyát gyújtunk, Akkor ránk ismertek. Mi vagyunk. Magyarok. Bánó Attila KISS DÉNES Világosság Árva szeretnék lenni árva ágaskodni látóhatárba míg bennem sorsom nagyra nő — Ki nem emlékszik az anyjára nem köti eskü esküvő Csak azt tudja: öröktől árva s azért jött az árva világra hogy szeressen és megtalálja mi a világ világossága Föls'ikoltson a holt idő!
