Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-15 / 295. szám
ét PEST MEGYEI IllRLAP LEVELÜNK JÖTT 1992. DECEMBER 15., KEDD Ceglédi máltaiak köszöneté A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ceglédi csoportja köszönetét fejezi ki mindazon ceglédi és Cegléd környéki szülőknek, akik a már megjelent hirdetésünkre jelentkeztek azzal a szándékkal, hogy erdélyi gyermekeket fogadnak a karácsonyi ünnepekre és biztosítják ellátásukat, a néhány napos itt létük idejére. A jelentkező szülőket nyilvántartásba vettük, azonban tekintettel a romániai határátkelőhelyeken tapasztalható kaotikus állapotokra, az előzetesen jelzett hat gyermeknél többet a csoport emiatt nem tud fogadni, a megadott gyerekek pedig már elosztásra kerültek a családokhoz, a jelentkezés sorrendjében. A jelentkező szülők mindegyike levélben is tájékoztatást fog kapni erről. Tiszteletre méltó volt, hogy a vártnál sokkal több szülő jelentkezett, ami azt tükrözi, hogy a város polgárai mély együttérzésükről biztosítják az Erdélyben élő embereket. Terveink szerint, a határátlépési lehetőségek módosítása függvényében a tavaszi szünet ideje alatt már nagyobb létszámú, mintegy harminc főt szeretnénk majd fogadni, így majd akkor értesítjük a jelentkezett szülőket, hogy fogadhatnak majd gyermeket. Madarász István mb. vezető Péntek Géza mb, vez. helyettes Köszönjük! Tisztelt Hardi Ür!... köszönjük a Micsurin Tsz nyugdíjasainak nevében azt, hogy a tsz-ről egy töredékét megírta annak a sok fura dolognak, ami itt történik. A vezetők már itt is szétosztották maguk között, ami érték volt, a megmaradó részt, ami nem kellett nekik, azt most fogják nevesíteni. A Micsurin Tsz nyugdíjasai Dánszentmiklós Ilyenek vagyunk Tisztelt Vödrös Űr! — Sajnálattal közlöm, hogy amíg ilyen emberek szerkesztik a P. M. Hírlapot, addig a közkedvelt (amíg a régi lap volt és nem ön volt a főszerkesztője) lapot nagyon szerettük. Így olvassa ön és tisztelt barátai. Ígérem, többedmagammal, hogy 1993-ra a P. M. Hírlapot lemondjuk. Javasoljuk a szervezés alatt álló Pest Megyei Krónikák c. lapot szervezni és terjeszteni. (Ha módjában áll szíveskedjék leközölni) Tisztelettel: Kiss István Kartal ★ Tisztelt Kiss Űr! Indulatait értem, ám roppant mód érdekelne mit ért ez alatt: „amíg ilyen emberek szerkesztik a P. M. Hírlapot”. Nagyon érdekelne, hogy az „ilyen” alatt mit ért? Netán azt, hogy amíg olyan ember szerkeszti akinek V betűvel kezdődik a neve, avagy olyanok, akik sosem voltak sem pufajkások, sem MSZMP-tagok, sem munkásőrök? Avagy az olyan emberek zavarják önt, akik nyíltan kijelentik, mint mi is több alkalommal megtettük, hogy meggyőződéses magyarok. Akik olyanok, hogy fontos számukra: ne csak az ellenzéki sajtó demoralizáló cikkeit olvassák, hanem olyanokat is, amelyek egyértelműen mutatják, sok bajunk ellenére igenis van kiút, S a nemzet a szocializmus évtizedei után képes lesz talpra állni. Ilyenségünket természetesen emelt fővel vállaljuk, és biztos vagyok benne: erre nemcsak a fő- szerkesztőnek és a barátainak van szüksége, hanem nagyon sok olyan embernek Pest megyében. Üdvözlettel: A szerk. Veresi advent Veresegyházon a karácsonyt megelőző négy adventi hét egyházi és zenei programokban bővelkedik. Mindjárt november 29-én, megelőzésképpen, a református templomban a vasárnapi istentisztelet rendjébe tartozó megnyilvánulásokat, az igehirdetés kivételével, amit Koczó Pál lelkipásztor szolgáltatott, az ifjúság, a pinceklub tagjai végeztek. Ennek során az istentisztelet i'endjébe tartozó karénekre és három szavalatra került sor. Nem kapott különösen tág teret, a szerény meghívó és templomi hirdetmény előzte meg a december 6-án. vasárnap délutáni református istentisztelet keretében sorra kerülő ajándékhangversenyt, amit a Váci Mihály Művelődési Ház kamarazenekara és a Fab- riczius József Általános iskola 6/a és 8/b osztályainak egyesített énekkara adott. A két karnagy, Spera Ágnes és László Domokosné (Kap) a saját együttesét, illetve a közösen előadott műveknél felváltva vezényelték az együtteseket. A zenekar 12 vonósból és 2 fuvolásból állt, az énekkarban 25 diáit énekelt és az egyes műveket Gyurjács Ottóné szintetizátoron kísérte. A zenei műsor bevezetőjeként a ’elkipásztor a 96. Zsoltár első két versét olvasta: — Énekeljetek az Űrnak új éneket: énekelj az Űrnak te egész föld / Énekeljetek az Űrnak. áldjátok az ő nevét; hirdessétek napról-napra az ő szabadí- tását. A — mintegy 120 főnyi.— hallgatóság részére (akik a zuhogó esőben dicséretesen szép számban jöttek össze) Pásztor Ildikó ismertette a műsort: ezen Lassus, Händel, Esterházy, Bach, Vivaldi, Mozart, Csajkovszkij műveit adta elő az ének- és zenekar, részben külön, részben együttes előadásban, illetve szintetizátorszóló előadásban. Tóthné Káli Erzsébet Ady Endre: Karácsony és Juhász Gyula: Karácsony felé — alkalomhoz illő — költeményeit adta elő. Utolsó számként pedig Kodály: Esti dala csendült fel a gyerekek ajkán. Minden produkciót, református templomban általában szokatlan, de most hangversenyterembe illő taps, sőt vastaps köszönt meg. A lelkipásztor zárószavaiban a további adventi műsorokat ismertette és felhívta a figyelmet, hogy a persely ezúttal az Árpádházi Szent Erzsébet Segélyező Alapítvány céljait szolgálja, ugvanúgy, mint a sorra kerülő hangversenyek is. Kivonulóra a 310. ének hangzott fei: Küldé az Ür Isten / Hűséges szolgáját / Szűzhöz Názáretben / Gábriel angyalát / Hozzánk jókedvében. 13-án, vasárnap délután 6 órakor a katolikus templomban a Gödöllői Városi Kamarazenekar Farkas Pál vezényletével J. S. Bach-, Vivaldi- és Coreíít-művek- ből adott jótékony célú hangversenyt, majd 19-én. szombaton — teljes munkanap — este 7 órakor a református templomban a Cantemus kamarakórus lép fel karácsony tiszteletére. Beszámolunk még arról, hogy az egész községre: egyházakra, iskolákra, ön- kormányzatra kiterjedő nagyarányú gyűjtés kezdődött — mint a múlt évben is, amikor két teherautó ajándékot küldött a polgár- mesteri hivatal Nagyhar- sányba a menekülttáborba — a délvidéki menekültgyerekek számára, játék-, könyvajándékokért és s gyerekek ruházatának téli kiegészítéséért, hogy letöröljük a könnyeket. .. Isten áldotta karácsony reményében ! Fazekas Mátyás Veresegyház A MÁV válasza Lapjukban 1992. november hó 9-én A hat negyvene- című cikkben foglaltakat — melyben Tisztelt Utasunk a Vác és Buda- pest-Nyugati pályaudvar között közlekedő vonat zsúfoltságát kifogásolja — megvizsgáltattam. A hivatásforgalomban egyes vonatok zsúfoltságát annak ellenére nem sikerült megszüntetni, hogy a MÁV az utazás színvonalának javítására számos intézkedést tett. Így a Budapest—Szob vasútvonalon új beszerzésű villamos motorvonatokat állítottunk forgalomba 1992-től menetrendszerűen. Az 1991. évi menetrend- változástól kezdődően a vonalon ütemes menetrend lett bevezetve, mindkét irányban 10—30 perces gyakorisággal közlekednek személyszállító vonataink. Űj jegykiadási helyeket létesítünk Vác-Alsóváros és Szob-Alsó megállóhelyeken. A közelmúltban a vonal megállóhelyein esztétikus és korszerű utasbeállókat telepítettünk. Sajnálatos, hogy törekvéseinket egyes garázda elemek nem méltányolják, és az utasok érdekét szolgáló létesítményeket súlyosan megrongálják. A MÁV eszköz-, műszaki és pénzügyi helyzete közismerten kritikussá vált. Jelenleg nem minden esetben tudjuk az utazási igényeknek megfelelő ülőhelykapacitást biztosítani. Vácról Budapestre 6 óra 10 perc és 7 óra 10 perc között naponta 6 vonat közlekedik. E vonatokon 3246 ülőhely van. Javasoljuk, hogy a Vácról 6 óra 10 perckor, 6 óra 23 perckor, 6 óra 29 perckor, 6 óra 50 perckor és 7 óra 10 perckor induló vonatokat is szíveskedjenek igénybe venni. Az utazási színvonaljavítás feltételeit, a kocsi átcsoportosítás lehetőségeit tovább vizsgáljuk, és a menetrend, illetve szolgáltatásaink aktualizálásához figyelembe vesszük. Személyfuvarozási osztály Pásztor Imre osztályvezető RÉCÉN Y “ A vasgárdisták hathónapi börtönnel, második esetben már sóbányával büntették a moldovai kántort, egyetlen magyar énekért. Most „még hangosabbak” lettek a kórusok. Plafont és szinte eget repesztettek az ősi magyar énekek, ha közibük kerültem és megcsengettem szépséges nyelvünket az elárvult falvak szószékein. Holott a falvak bejáróinál próbacsendőr vigyázott a megtiport, meggyötört falvak temetői csendjére. Még békés időben kaptam a hadikfalvi főesperesnek, Sebestyén Antalnak figyelmeztető levelét: Hadikfalva, 1933. november 7-én. Édes Kálmánom!... Kérem magát a nagyon jó Istenre, hogy a nyakával és a kenyerével ne játsszék. Csernik nevű vasutas hívem, aki éppen egy kis bort akart vásárolni Moldvában, az mondta el nekem, mint szem- és fültanú, hogy Bog- dánfalván milyen csodába illő bravúrral vágta ki magát ön megint a veszedelemből. — Kálmánkám, igazán nem kívánhatjuk az Istentől, hogy minden pillanatban csodával határos ötletekkel siessen a mi segítségünkre. Kérem, hagyjon fel a Moldovázással, mert nagyon köny- nyen olyan helyen fogja találni magát, ahol még magyar szót sem fog hallani. Maradtam önért reszkető és aggódó lelki édesapja, Sebestyén Antal, főesperes. Miközben a pörömet előkészítették, a román napisajtó nyelve úgy mozgott, mint a nyári paplan a va- karódzó emberen. A bajszerző akták között valóban volt egy elcsípett levél, amit dr. Zágoni Istvánnak írtam, Budapestre. Zágoni Istvánt, a Páál Árpád főmunkatársát szintén megtiltott moldovázás-ért utasították ki Romániából. Különösen az Univerzul és a Curentul igyekezett kinyomozni moldovai „kalandjaimat” ... Most már a képeimbe is belékötöttek. Volt néhány „allsecco” mennyezetképem, történelmi és puszta tájképem. Kisütötték, hogy — uralkodó színük a „lázítő” és „veszedelmes” piros-fehér-zöld ... A felgyújtott falu szomorú históriája is egészen titokzatos hátteret kapott. Reánk olvasták Julius Caesarnak keserű könyvét és esetét a Krisztus születése előtti, úgynevezett Gau-val kapcsolatban. Ügy kezdődött, hogy a Helvéciusok, a régi svájciak ki akartak települni az ő havasaik közül egy laposabb vidékre. Julius Caesart, a Gauk rémét és őrködő kisebbik Jupiterét arra kérték, hogy átsétálhassanak a Római Birodalom szegletén. Közben minden falujukat, az egész ősi Svájcot felgyújtották, nehogy valaki visszanézzen, vagy ottmaradjon. Az igen modern és bővérű, csakhogy borzalmasan elfogult és merész újromán sajtó azt híresztelte, hogy a svájci példára, mi is — szándékosan gyújtottuk meg Józseffalvát, hogy Magyarországra kerülhessünk. A beiktatott vádak között szerepelt a következő: A magyar himnuszt sokszorosította írógépen, terjesztés céljából... Valóban, az új falu felszentelése után írtam néhány köszönő levelet Kolozsvárra és Budapestre. Való igaz, NÉMETH KÁLMÁN A tűzmadár A bukovinai székelyek regénye 26. hogy a következő szavakkal fejeztem be ezeket az ártatlan leveleket: — Az Isten áldjon meg minden jó magyart!... Az enyhébb vádpontok közé tartozott két budapesti írónak, közöttük Ignácz Rózsának titkos és be nem jelentett tartózkodása, telelése a mi leégett falunkban. Az első télen már helyükön voltak az új istállók. A szer- számoskamrában, valamint a vastag falú, új takarmánykamrában a megmentett család már a jövő nyári szép házakról álmodozott. Ignácz Rózsa itt írta meg híressé vált könyvét, melynek címe: A keleti magyarok nyomában ... Nem titkolta, kit is ért vajon a bukovinai magyarok Mózese alatt?... Bizony-bizony, túl korán fecsegte ki a legtitkosabb terveimet, melyektől nem nagyon lehetett elragadtatva Dumitrescu tábornok, a főtárgyaláson elnöklő és nagyon szigorúnak látszó hadbíró generális. Imádott, édes jó Anyám tréfásan mondta az Ignácz Rózsa könyve után: — Nemsokára már csak kormos üvegen merek rád nézni, fiam ...! Dumitrescu szemében nemhogy csodálat lett volna, hanem inkább utálat és unalom. Legalább húsz esztendőt néztem ki a szemeiből,' esetleg életfogytiglanit. Hozzá még védőügyvédre sem futotta. Egy nagyfejű mentőtanúm, egy levitézlett főispán ugyan elvállalta a mentő tanúskodást, csekély ötezer lei fejében, amivel a zsebemet ki is ürítette teljesen. A tárgyaláson még ez a drágán megvásárolt tanú is ellenem fordult: — Ismeri-e a vádlottat? — kérdezte tőle az elnök. — Hogyne!... Hat évig voltam a főispánja! — Mit tud róla? Milyen embernek ismeri? — Nem tudok róla rosszat, csak kettőt! Kétszer is bevádolta irodámban a román bírót.,. A román falusi bírót viszont én neveztettem ki, mivel Józseffalva egy valóságos tűzfészek volt mindörökké. Viszont Hadikban, Isten segítsen, és Andrásfalván még mindig magyar a bíró! Az elnöklő tábornoknak most úgy kezdett rángatózni az arca, mint a villamos-horoggal érintett katonabékának a combja. Ideges kötekedéssel kérdezte a volt főispántól: — Mivel vádolta meg a pap a bírót?!... — Azzal vádolta meg. hogy a tűzi fecskendőket és a felszerelést titokban eladta. A tábornok felfortyant, de az volt a csudálatos, hogy ezúttal nem engem morgott meg, amint idáig tette, amikor háromszor egymásután rendre utasított. No meg ki is csúfolt, amikor a hangom kissé reszketősre nyavalyásodon, félelemből vagy szégyenből a két szuronyos, cigánykatona között. A tábornok dühe most meglepett és megnyugtatott: — El csapta ön a bírót, prefektus űr? Becsukatta ön azt a bírót? A védőbeszédet, persze, magam mondtam el, úgy, ahogyan tudtam. Románul jól tudtam. A szívem úgy felforrósodott, mint a fehér íisztpép, amikor ostyasütő vasra csöppentik a fakanálról. És még nem tudja, hogy angyalok vacsorája lesz-é, vagy pedig hányató orvosságot takaró és ehető köpenyke, aminek egy beteg gége közé kell póckolódni, a katonabörtönnek az emésztőjében. Szinte kigyulladt agyvelővel védekeztem, amíg lehetett, de nem tovább, mint öt-negyed-óráig. Kigyúlt agyvelővel is olyan higgadt maradtam, mint aki toronygömbön tornászik, ahol egyetlen megcsúszott szó is lezuhanást jelenthet. Nem élhettünk muzsikaszó nélkül! Muzsika kísérte a keserveinket a felperzselt faluban is, mint a banda a bakatemetést. Könyveink-kottáink elégtek a Kultúrház- zal együtt. Most már csak emlékezetből gyakorolhattuk a karéneket, a téglavető gödrök partján, pihenőben, az elszaporodott katonabékák undok lármája között. Mihelyt új kották jöttek s téglaszárítás céljából megépítettük az első hodályt. elővettük megint az öreg Kodályt, aki boldog békében, fiatal korában ebben a faluban gazdagodott meg Lélek és Muzsika szerint. Mikor az idő téliesre változott: támadt i mi felpofozott falunknak egy másik csengése is, mondhatnám „fülcsengése”. Kísérteties, ijesztő hangok voltak ezek az éjszakában. Voltak közöttük, kedves hangok, mint a fészkelődé, éjjeli madár álmos ’ csicsergése. De voltak ezek között az éjszakai hangok között olyan visító és bömbölő hangok is, mint az utolsó ítélet trombitája, vagy a céljához érő hajó kürtjének az ordítása. Akik először hallották, azok tisztaságos büszkeséggel vallották be az érdeklődő budapesti íróknak, közöttük Ignácz Rózsának — no meg a bukaresti református magyarok papnőjének, az első télen minket meglátogató Bereczki Klárikának : — Nem a szellemek sípolnak, hanem Albert bá’, mármint Székely Albert, az ezermester próbálgatja az éjszakában az ő új orgonáját, a szerethi orgonát. A szerethi orgonának szívig fúró, szép története volt. Ez a történet akkor kezdődött, amikor a piszkos háború és a keserves élet: .minálunk is fogyasztani kezdte az emberhúst, mint az emberevő kannibál. Néha egészen megette, még a csontot is lenyelte. A másikat csak félig ette meg, mint a szeszélyes gyermek a piros almát. Be- léharap és eldobja. Sok székely hazajött az első világháborúból, de némelyik csak félszemmel, félkézzel, vagy féllábbal. Mit csináljon féllábbal az, aki földmívesnek született? ... A felelet ez volt: (Folytatjuk.)
