Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-11 / 292. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP BULGÁRIÁBAN 6,7 százalékos volt az infláció novemberben. így az év eleje óta számított pénzromlás már 71,6 százalékos. Egy hónap alatt átlagosan 35,3 százalékkal drágultak a vonatjegyek, míg a szállodai szolgáltatások árai 16,5 százalékkal emelkedtek. Az év végéig az infláció meghaladja a 80 százalékot. OROSZORSZÁG 5,7 millió dollárt mulasztott el visszafizetni az USA-tói élelmiszer-vásárlásra kapott korábbi hitelekből — jelentette be az amerikai mező- gazdasági minisztérium. Ezzel a hátralékok összege 26,4 millió dollárra nőtt. A késedelmes törlesztés miatt veszélybe került Oroszországnak a közeljövőre kilátásba helyezett hitele, amelynek első részletét, a 171 millió dollárt máris fölfüggesztették. A TANÚSÍTOTT MINŐSÉG piaci előnyökkel jár. A Szombathelyen működő BPW-Rába Futóműgyár Kft. ezért szerezte meg a világszerte elismert intézmény, a Lloyd’s Register Quality Assurance tanúsítását. A bizonyítvány a vontatott járművek futóműveire, komponenseire szól és 3 évig érvényes. A LENGYEL . nehézipari vállalatok kalapács alá kerülésével jelentős áttörés várható jövőre Lengyelor szag gazdasági átalakulásában. Ez a folyamat meggyorsulhatna, ha több lengyel tőke kapcsolódna be a privatizációba — mondta a privatizációs miniszter. Á mamutcégek eladását eddig nagyobbrészt elavultságuk és tekintélyes adósságuk akadályozta. MÁR CSAK KÉT VÁLLALAT maradt versenyben annak a 30 millió dolláros jutalommal járó pályázatnak a megnyerésére, melyet amerikai áramtermelők írtak ki a szuperhatékony és ózonbarát hűtőszekrény kifejlesztésére. Az új konstrukcióval jelentős energiát lehet megtakarítani a háztartásokban. A FELSZÁMOLÁS ALATT LEVŐ, eladásra meghirdetett Ybl Bank iránt 5 magyar, illetve külföldi tulajdonú magyarországi pénzintézet érdeklődött korábban. Ez a szám mostanra háromra csökkent. Egy angol szakember, a felszámolással megbízott Deioitte and Touche könyv- vizsgáló cég egyik munkatársa kijelentette: a jogi szabályozásnak a rendkívül gyors beavatkozás lehetőségét biztosítani kell, amennyiben például egy adott pénzintézet kölcsönei túlzottan egy helyre koncentrálódnának. Az Ybl Bank jelenlegi készpénzállománya több, mint 1 milliárd forint, ugyanakkor a hitelezők követelése 13 milliárd forintot tesz ki. A vecsési Ferihegy Termelőszövetkezetben az 1992. november 2-án tartott vagyonfelosztó közgyűlést megelőzően több csoportos és egyéni kiválási kérelmet nyújtottak be a tagok. Mivel a kiválási kérelmekkel érintett vagyonrészek összértéke a közös gazdaság vagyonának a tíz százalékát meghaladja, így a jogszabályban megállapított vagyonmegosztási eljárásra kellett a szövetkezet vezetőségének felkészülnie. Vecsési lehetőségek és kilátások .-vé alakul a konzervüzem? mmmm I fel W * 1 i, -C A vecsési téeszben a kiválások bejelentése 139 millió 72 ezer forintnyi vagyonrészt érintett. Nyolcvanhét aktív, valamint hetvenkét nyugdíjas szövetkezeti tagon kívül, nyolcvannyolc külső tag, aki munkakapcsolatban állt ezzel a mezőgazdasági nagyüzemmel, szintén bejelentette kiválási szándékát. Több, mint száz szövetkezeti tag átruházta üzletrészét. illetőleg jelezte a téesz vezetőségének, hogy át kívánják adni azt a kiválni szándékozóknak. Ez, a gazdálkodási eredményeket és a pénzügyi helyzetet tekintve évek óta kimagaslóan teljesítő közös gazdaság, alávetette magát a tagság akaratának. r — Lehet, hogy furcsán hangzik, de időt és fáradságot nem kímélve valamennyi tagun kkal elbeszélgettem, és ily. módon ösztönöztem őket arra, hogy a jövőben a szövetkezet átalakulását követően gazdálkodjanak, vállalkozzanak, vagy alakítsuk át úgy, hogy a születendő közös gazdaságban valóban a tagok tulajdonán alapuló, nyugati típusú szövetkezet szülessen — mondotta Dobrovitz József, a téesz elnöke. Akik ismerik Dobrovl- tzot, a „vecsési káposztakirályt”, .azok tudják, hogy nem a levegőbe beszél. Szavainak súlya, ötleteinek és elképzeléseinek kivitelez- hető-foganatja van. A Nemzetközi Vagyonértékelő Rt.‘ azt-állapította meg, hogy a szándékoznak működtetni. Akik a saját földjükön kezdenek vállalkozásba, azoknak néhány hektáron nem érdemes hozzákezdeni. Nyugati tapasztalataim mondatják, hogy az ideális bir- • tok 150—200 hektár közötti, amelynek beruházásai, gép- és eszközigénye negyven— ötven millió forint közötti. Meggyőződésem, hogy akadnak majd olyan helybéliek, akik rendelkeznek az említett adottságokkal, anyagi háttérrel, hiszen a kárpótlások révén többen is tekintélyes összegekhez jutnak — egészítette ki a mondottakat Dobrovitz József. Dobrovitz József: Jómagam időt és fáradságot nem kímélve valamennyi tagunkkal elbeszélgettem, és ösztönöztem őket arra, hogy a jövőben gazdálkodjanak (Hancsovszki János felvétele) szövetkezet tiszta vagyona megközelíti a 800 millió forintot. Ennek egyik letéteményese az a konzervüzem, amelyben . évente '.négy-öt millió márka értékű káposztát dolgoznak fel, s a savanyított termék egy részét exportálják a nyugati piacra, ezen belül is legnagyobb tételekben Németországba. — A tagság maradni szándékozó része, ez több mint száz fő, jövőjét továbbra is a káposztában látja biztosítottnak. Jelenleg két dolgot kell eldönteni: az egyik, hogy a téeszbe kényszer útján bekerült földjeiket miként kívánják a jövőben hasznosítani; a másik, hogy a vagyonnevesítés során tulajdonukba került részeiket miként VEGYES HELYZETKÉP Kempingdömping A rendszerváltozás óta — a privatizációnak köszönhetően — ugrásszerűen megnőtt a .megyében a kiskereskedelmi forgalom, melyet, a gomba módra szaporodó magánvállalkozók tevékenysége is fémjelez. A Központi Statisztikai Hivatal Budapest és Pest megyei főigazgatójával. Kővári Lajossal arról beszélgettünk, van-e lehetőségük . a statisztikusoknak teljes képet adni arról, valójában milyen a megye kereskedelmi ellátottsága. Mivel a gazdaság folyamatosan átalakul, a felmérési módszereket is meg kellett változtatniuk, hogy valóságos képet tudjanak adni az érdeklődőknek. Hiába szabályozták az adatszolgáltatást, s tették kötelezővé, gyakran üzleti titkokra hivatkozva egyszerűen elküldik a hivatal munkatársait a vállalkozók. Az előadók érvelnek, h i szerencséjük van. eredményes a személyes meggyőzés. A hivatal nem akar büntetni, mert hosszadalmas eljárás lenne, csak annyit tudnak ígérni, hogy a kapott egyedi adatokat bizalmasan kezelik. Jelenleg reprezentatív adatgyűjtést végeznek. A területi, illetve a megyei adatok egyre szegényesebbek, több információt nem kapnak meg, amely pedig szükséges lenne egy-egy termékcsoport vagy egyes gazdasági ágazatokban lezajló folyamatok vizsgálatához. A költségvetés szűkre szabott volta miatt a hivatalnak takarékosan kell bánnia minden forintjával, hiszen egyre többe kerülnek a felmérések. A kiskereskedelem átalakulása több adattal bizonyítható, 1984-ben csak 24 szervezet foglalkozott élelmiszerek értékesítésével, tizenhat év után ez a szám a hússzorosára növekedett. Ma már 455 ilyen jellegű üzletet tartanak nyilván. Tizenkét éve csak 1 jogi személyiségű vendéglátóipari vállalatot ismertek, az idén már 110-et regisztráltak e területen. A nem jogi személyiségű egyéni vállalkozásokat lehetetlen felmérni. becsült számuk tizenháromezer körül van. A megyében elszórtan fejtik ki tevékenységüket. Ügy tűnik, az agglomerációban élők inkább a fővárosban vásárolják meg az élelmiszert, inkább cipe- kédnek, mert helyben nincs olyan jó minőségű áru. A legrosszabbul ellátott térség Bernecebaráti és Vámosmi- kola környéke. Ez összefügg az ottani háttéripar fejletlenségével. A legjobb viszonyokat — üzletek ellátottságában — Vácon és Nagykörösön találták a felmérők. Az általános fogyasztás mértéke és a kereslet viszszaesett. Ez a lakosság életszínvonalának romlását mutatja. Kedvezőbb a helyzet az idegenforgalomban: szaporodtak a m egyé kereskeddi- mi szálláshelyei. A turista- szállások és nyaralóházak kivételével valaftnennyi szállástípus iránt megnőtt az érdeklődés. Á szállodák és' a fizetővendég-szolgálat : által működtetett s.zö.bák iránt kétszer annyian érdeklődnek, mint két évvel ezelőtt, A megye 182 településéről minden harmadiknak van kempingje, motelja. A megyében négy nagy üdülőkörzet alakult ki. Közülük — a nemzetközi idegenforgalom szempontjából is — kiemelkedő jelentőséggel bír a Dunakanyar, központjában Szentendrével. Kedvelt terület még a budai hegyvidék, annak is a déli része, Budaörs, Törökbálint és Érd környéke. Kiemelt üdülőövezet Ráckeve, Dunaharaszti, Sziget- szentmiklós és Dömsöd. A negyedik leglátogatottabb körzet a Gödöllői-dombság. A szálláshelyek 37 százalékát különböző társaságok irányítiák. Ebből is döntő részesedést a korlátolt felelősségű társaságok vállaltak, míg 9 százalék a részvénytársaságoké. Hagyományos vállalati rend szerint mindössze tíz százalék üzemel, s ugyanennyit tesznek ki a szövetkezetek, egyesületek, társadalmi és költségvetési szervezetek kezelésében levő egységek is. Ami nem azt jelenti, hogy olcsóbbak lennének, mint a magánpanziók. — im — Az elnök még hozzátette: a maradni szándékozók számára adottak a körülmények a részvénytársasággá történő átalakuláshoz. A szövetkezet a fővároshoz közel esik, s így előnyös a gazdálkodási helyzete. A konzervüzemében készült termékek világhírűek. Ráadásul a jövőben tervezik a részleg átfogó műsza kitechnológiai felújítását. így az előállított termékeknek szinte korlátlan piaca lenne még a szigorú behozatali korlátozásokat bevezető Európai Gazdasági Közösségben is. A beszélgetés során szó esett a továbbiakban arról is, milyen előnyei lennének a részvénytársaságnak. — Lehetőség volna külföldi tőke bevonására. A mozgási és döntési lehetőség lényegesen . nagyobb, mint a szövetkezeti formánál. Ami szintén nem elhanyagolható: az állami beavatkozás lehetősége részvénytársaság esetében lényegesen kisebb, mint mondjuk egy mezőgazdasági nagyüzemnél. A vezetőség a részvény- társaságba nem javasolja bevinni a tagok tulajdonában álló földrészarányokat. Ez pedig azt jelenti, hogy a földtulajdon továbbra is a tagok tulajdonában marad, s részaránytulaj- don-csere címén art a szövetkezet a tulajdonosok részére kiadja. A korábban rendszeresített juttatásokat és támogatásokat egy esetleges rt. csak részben kívánná biztosítani, megfelelő tulajdoni alap képzésével gondoskodna a tagok jövőjéről — mondotta a vecsési Ferihegy Termelőszövetkezet elnöke. Gyócsi László GAZDAG VÁLASZTÉK PEREGEN t/ Mindent egy helyen! Üj ABC- és Hú sáruház nyílt Kiskunlacházán, pontosabban a nagyközséghez tartozó Peregen, a volt helyi kultúrház helyén. A tavaly átadott művelődési ház megnyitása után ez az épület kihasználatlanul állt, ezt alakította át üzletházzá a Galambdúc Kft. Az új vállalkozás jelszava: Peregen mindent egy helyen! A megnyitót a Mikulás előtti napra időzítették. Korszerű környezet, minden igényt kielégítő árukínálat fogadja a betérőt. A tőke- és hentesáru, élelmiszerek és napi cikkek mellett ínyencségek is kaphatók, A -karácsonyra való felkészülést rengeteg- é: sokféle szaloncukor, keksz- féleség, csomagolt sütemények és déligy ümölcsöi- jeizik. Ez utóbbit- folyamatosan és frissen szállítjál a külföldi partnerok. Mint azt a kft. igazgatója elmondta, szeretnének minél több olyan akciót szervezni, melynek során árieszállított közfogyasztási élelmiszereket kínálnának a lakosság azon rétégének, melynek csökkent a vásárlóereje. (—m—) 1 Bp., Erzsébet kit. 8-11. (New York Palota) T.: 122-9832 MINTABOLTOK Bp., Somogyi B. u. 2. (Sajtóház) T: 138-4300 VIDEO KAZETTA MINTABOLT VIDEOS SZAKEMBEREK FIGYELEM! A Holland Rt. megnyitotta mintaboltját a'Blaha Lujza téri „SAJTÓHÁZBAN”. Konzummásoló-, és stúdiókazetták nagy Választéka. Garantált minőség. VHS, SVIIS, BETACAM és BETA SP Kérje tájékoztatónkat! FUJI, BASF, TDK, PHILIPS, S0.NY, JVC HOIkikNDÍ Mintabolt: 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 3., T.: 138-4300