Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-08 / 289. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP 1993. DECEMBER 8., KEDD Miért nem volt ott az SZDSZ? A Pest Megyei Hírlap november 24-i számában olvastam Bonifert Danáinak Kérdések és válaszok Forgó úrhoz címmel megjelent levelét. Utólag sem kívánok beleavatkozni a vitába, de volt a levél végén egy olyan kitétel, amit én elégedetten vettem tudomásul, mert végre beigazolódott az, amit íokan sejtettek, vagy tudtak, nevezetesen az, hogy október 23-án a Parlament előtti eseményeket nem valamiféle szélsőjobb, fasiszta, skinhead vagy egyéb szervezet, pláne nem az MDF készítette elő ... ön, Bonifert Űr, nyíltan beismeri, tudtak arról, hogy mi fog történni. Az ország közvéleménye mit sem sejtett abból, amit önök tudtak. Azért nem mentek el a Kossuth térre a prominens személyiségek, mert tudtak valamit, s nyilván úgy gondolták, jobb mindent rákenni a kormánypártokra. Nagyszerű taktika, csak kissé átlátszó. Nem hiszem, hogy pártja meg fogja dicsérni ezért az őszinte beismerésért, de ez már az önök dolga ... Bachát István üzemmérnök Vác Azért a víz az úr! ... csak olyan könyvet veszek meg, amelybe már beleolvastam, és érdemesnek találom a többszöri olvasásra. Így vagyok kissé a lapokkal is. A Pest Megyei Hírlapot olyan sajtóterméknek tartom, amelyből a magyar sajtó nagy részére nem jellemző, a magyar lelkületet erősítő, nemzeti szellemiség árad. Ez hozzájárul az évtizedeken át fojtogató vörös ködből eszmélő magyarság felélesztéséhez. A majd fél évszázados vörös látásmód annyira rátelepedett a tudatunkra, hogy a hatása alól máig sem szabadultunk. Ki gondolta volna, hogy az a csoport, amely az ellenzéki kerékasztalnál nem. írta alá az egyezséget a múlttal, ma ugyanazzal a múlttal karöltve akar kormánykoalícióra lépni. Az agyagba döngölést kiabáló fiatal politikusok egy része most egy követ fúj azokkal, akiknek a döngölését kilátásba helyezték. Elgondolkodtató, hogy minden magyarok köztársasági elnöke az Alkotmánybírósággal dacolva támogat egy olyan tévéelnököt, aki fütyül a törvényességre. Ki is mondták kereken, hogy akinek nem tetszik a műsor, zárja el a készüléket... A Rádió elnöke a magyar népet is megsértette, amikor a parlament kulturális bizottságát faképnél hagyta ... Ne feledjék: ezek az urak „Habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr!” Cséplő István nyugdíjas munkás (pártonkívüli) Kismaros Félünk! Hiteles helyről hallhattuk dec. 1-jén Eörsi Mátyás felmentése alkalmából, hogy „más az erkölcs, és más a jog”. A független magyar bíróság szájából. Nem először hallunk ilyet, hiszen elhangzott ez a diktatúra főbűnöseinek büntethetőségével, akarom mondani: büntethetetlenségével kapcsolatban is. Nem először, és attól tartok, nem is utoljára. Jog és erkölcs: nem azonosak. Tudjuk, hogy így van, de mégis: mostanában mintha túl gyakran hallanánk. És mindig ugyanarról az oldalról. Most persze nem tömeggyilkos érdekében alkalmazták ezt a szentenciát. Csak olyasvalakinek az érdekében, aki ellen a miniszterelnök „hivatalos személy megrágalmazása” címén indított keresetet. Amivel megrágalmazták ezt a hivatalos személyt — Horváth Balázst, az előbbi belügyminisztert —, azt viszont nehéz lenne másnak tekinteni, mint tömeggyilkosságnak. „Azt fontolgatta. hogy a tömeg közé lövet, kérem szépen”. A független bíróság előtt aztán kiderült, hogy ez nem is rágalom. Hiszen ha ezt fontolgatta a — sokunk szerint — megrágalmazott, csak belügyminiszteri kötelességét teljesítette. Ezek szerint nem is rágalom volt, ami a tv-ben elhangzott, hanem elismerés, dicséret. Vagy ez attól függ, hogy ki a belügyminiszter? Milyen kormányt, milyen politikai érdeket szolgál? Valóban. Nézőpont kérdése. Ami az egyik oldalról nézve tömeggyilkosság (a tömeg számára mindig az), úgy az a másik oldalról: kötelességteljesítés. Sőt: hőstett. Ezt tanították nekünk évtizedeken keresztül ’56-ról is. Amit most a független magyar bíróság. Hogy: lehet kötelességtudásból a tömeg közé lövetni. Megtudhattuk továbbá, hogy azért sem lehet szó rágalmazásról, mert a fontolgatás csupán gondolati művelet. Tegyük hozzá: kivéve, ha hangosan gondolkodom. Tehát: ha akarom, vemhes, ha nem akarom, nem vemhes. Akár a marxizmus. Ha akarom, forradalmi, osztályharcos világnézet, de ha kiderül, hogy az osztályelnyomók bolsevikok, akkor a hétköznapok forradalmisága. Ha a tv- ben jelentik ezt ki vádként, akkor természetesen úgy kell értenie a nézőnek, hogy a „lövetés” szó a belügyminiszter szájából elhangzott. (Különben is: egy ellenzéki képviselőnek minden eszközt fel kell használnia a kormány lejáratására, bizonyítandó, hogy az ő kormánya jobban csinálná.) Ha pedig bírósági ügy lesz belőle, akkor: csupán feltételezte, hiszen nem gondolatolvasó (vagy igen?), hogy a lövetés is megfordult a miniszter fejében. A miniszterelnök persze úgy tudta, hogy nem gondolatolvasásért, hanem kormánya egyik tagjának megrágalmazásáért indított keresetet. Vagy pedig jo- gászilag képzetlen szegény, és nem tudta, hogy a gondolatolvasás nem büntethető. Mit várjunk el attól a mucsai társadalomtól, Az orgonát a hangszerek királynőjének nevezik ..' A mi Királynőnk Józseffalván igen szépszavú, édes és tökéletes teremtés volt. Látszott rajta, hogy Pécsről jött Bukovinába — Angster József, az öreg orgona-király udvarából. Ha nem lett volna magyar a szent hangszerünk szíve, akkor mind az ötezer sípjának ujjongania kellett volna ezen a furcsa esti vecsernyén. Ezen a Ber- talan-éjszakán azt kellett volna búgniuk a sípoknak, ami a falu felgyújtóinak gonosz szívében is muzsikált: Hála Istennek, megszabadultunk a vetélytársainktól... De hát vajon kik lehettek a képzelt vetélytársai a mi szép orgonánknak? ... Biztos, hogy nem ezek a sírdogáló, békés szívű, leégett magyarok. Talán az orgonabokrok a templomkerteknek nagy, ligetes udvarában?... Ezekből volt legalább száz bokor. A bokrokban pedig énekesmadarak fészkei. A mi kellemes Királynőnknek ezernyi versenytársa volt az .égi madarak” között. Csakhogy ma rossz világ jött az égi madarakra. Kiégett a fészkük, megsültek a fiókáik. Ki tudja, hogy a madármama most milyen idegen-erdőnek az idegen-bokrában vecsernyézik? Egész biztosan így esküdözik az urának, az apa-madárnak: — Én arra a kormos helyre, abba az égett pusztába soha többé vissza nem megyek...! Igazuk volt! Emberi anyát is hallottam így beszélni, amikor az imént templomba terelgettem őket. Azt mondták: — Széjjeloszlunk, s annyi! Menünk a bojárokhoz! Menünk Bukarestbe, az olajokat szolgálni. Ki bírja nézni ezt a kormos pusztát?! Mert úgy igaz, hogy belőlünk többet soha. de soha falu nem leszen ... A mi orgonánk azonban úgy mutatta, mintha semmi öröme nem volna abban, hogy versenytársak nélkül maradt. Mintha nem esett volna jól neki, hogy messzi elrepültek az udvarából az örökké hangversenyző konkurensek, az égi-madarak s hogy most már az emberi énekesek is a széjjeloszlás tervét forgatják kétségbeesett fejecskéikben. Persze, az ellenségeinknek sem örült az orgona. Mikor Constantinescu, a katonafőispán megkereste az első padot, mikor Vulkán tanító alázatos tisztelettel melléje póckolódott, de úgy, hogy a román sajtó képviseletének is helyet adjon: az orgonánk nem bömbölt, pedig ahhoz is megvolt az ereje a lgmélyebb pedálsípokban s a legriasztóbb trombitákban. Az orgona most is csak nyöszörgött, szipogott, mint a többi zokogó teremtés a padok között és a kóruson. Ezeknek ugyan mondhattam százszor is a Tompa Mihály biztatását, az elnémult madarakhoz, hogy: Fiaim, csak énekeljetek... Hivatkoztam és a balatoni halászok esetére is, akik negyvenen voltak a befagyott Balatonon, amikor a vihar a jeget feltépte. Pontosan mondtam el a hisóriát, úgy, ahogyan Eötvös Károly Balaton című könyvében olvastam : — Minden harang harangozott, minden rokon hangosan sírt és imádkozott, amikor a jégtáblát a negyven NÉMSTN KÁLMÁN A tűzmadár A bukovinai székelyek regénye 20. halásszal partnak hozta a szél. De. akkor a szél megfordult. A szél megfordult, de a halálba-menők akkor énekelni kezdték azt, hogy: Te vagy földi élelünk, vezércsillaga, Édes reményünk, kegyes Szűzanya ... Csend volt. Borzalmas csend ... A kántor tovább ügyetlenkedett, a nyafogó orgonán. Most már magamban őt okoltam szegényt, persze, mindjárt meg is bocsátottam neki a következő gondolattal: — Mit tehet, szegény feje?... Az ő fészke is leégett. Holott annyi gyereke van, mint a csontgombok a kétsoros zakón. Annyi gyereke van, mint a rongybombok a reverendán. Csak a bacilus szaporább az elmeszesített tüdejében. Mit tehet szegény. Most aztán kétségbeejtően ósdi ötletem támadt. Hogy éneklésre noszogassam őket: belékapaszkodtam a süllyedő Titánik elsüllyeszthetetlen regéjébe. Igaz ugyan, hogy a Titanik esete óta már egy hosszú háború volt, ahol százannvi elsüllyedt, de azért ma is minden nevezetes esemény a Titanikon szokott megesni, melynek éppen egy szép magyar hajó, a Kár- pátia, jött gyorsan a segítségére, az utolsó pillanatban. Azt mondtam a szószék magasságából: — Látjátok, szegény, drága Véreim, azok is elveszítettek ott, a Titanikon mindent, de mindent, de mindent! Vízben volt már a testük a süllyedő hajón. Már a nyakuknál volt a timsavas, hideg víz vonala. Csak a szájuk volt még szabad, de az a száj azt énekelte: —- Közelebb Hozzád, Istenem ... A Titanik biztosan elsüllyedt volna megint s most már szégyenében, ha látta volna, milyen hallatlan, hallgató közöny és fásultság kísérte az emlegetést most, a leégett Józseffalván. Ebben a pillanatban Vulkán tanítót láttam meg. Valamit súgott a szintén mosolygó megyefőnöknek. Abban a hiszemben, hogy egy szót sem tudnak magyarul, elvetettem' a súlykot és a lángcsóvát. Azt mondtam: — Szipogunk, sírunk, abbahagytuk az éneket s nem látjátok, csak én látom innen, hogy ezeknek a szeme miképpen parázslik?! Mint a tigris szeme, mikor a dzsungel bokrából lesi a lámpátok kialvását. Mint a macska szeme az egérlyuknál, úgy ég a szemük. A sírásotokkal ne szerezzétek meg senki gyönyörűségét! Azért is, csak azért is: énekeljetek! Valaki rágyújtott bosszúból a mi szegény, szép falunkra, ti pedig csak azért is: gyújtsatok reá a Mindszenthy Gedeon szép énekére: amelyiknek még a miniszterelnöke is ekkora bunkó? Az átlag mucsai nyilván így tette fel a kérdést rögtön, mihelyt az ügy megindult: mondta vagy nem mondta? Nyert ügynek látszott, Pedig az alperes szinte pökhendien magabiztos nyilatkozatai másra engedtek következtetni. Akár a napokban Hankiss (a tv gazdasági ügyeinek vizsgálatával kapcsolatban). Adja isten, hogy ne legyen igazam! De hát mindent lehet? Lehet az első szabadon választott kormány miniszterelnökéből gúnyt űzni (miért ne lehetne, ha a koronás magyar címerből is lehetett), lehet egy felelős minisztert a nagy nyilvánosság előtt tömeggyilkosságra való hajlandósággal meggyanúsítani (miért ne lehetne, ha a valódi tömeg- gyilk.sok szabadon járnak- kelnek — vagy inkább luxusautóznak — köztünk), lehet csalni, lopni, sikkasztani (miért ne, ha egy gazdasági átalakulás terheit most sem azok viselik, akik tönkretettek egy országot, elherdálták a közvagyont), lehet politikai ellenfeleinket megkérdezésük nélkül Hitlerrel, Szálasival egy antológiában megjelentetni (miért ne, ha szabadon pöffeszkedhetnek és hősnek érezhetik magukat azok, akik a levitézlett diktatúrában politikai ellenfeleiket tették el láb aiól). A független magyar bíróságnak is megvannak itt a hagyományai: a koncepciós perek ítéleteit is függetlennek kikiáltott bíróság hozta. Ügy látszik, valakiknek valóban mindent szabad ... Kiss István Budapest Állítsák vissza! Azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, és csatlakozom Sira József ceglédi kollégához, hogy szíveskedjenek visszaállítani a Pest Megyei Hírlap régi formáját. Amennyiben nem teszik, úgy én és családom is lemondjuk a hírlapot... Gohér Ferenc Hévizgyörk A fogkefétől a tv-készülékig Megdöbbenve, de nem váratlanul értesültem lapjukból, hogy bizonyos liberális körök már azt is kifogásolják—ha ezt olvassák a lapban: Támogasd a magyar ipart! Vásárolj hazai terméket! Nemrég több hetet töltöttem Ausztráliában, és több nagyváros áruházé}; is felkerestem. A mellékelten küldött kis kártya felirata magyarul: Vásárolj ausztráliai árut! Nem egy esetben, és nem csak egy áruházban sokszor a fogkefétől a tévékészülékig az áru mellé, helyezik. Ezt a kis lapocskát bevallom, azért loptam, mivel tudtam, hogy egyszer az ön lapjában választ kell adni arra, ami az említett köröket kivéve, szinte mindenkinek természetes . .. Kérem, hogy a lap szellemiségét továbbra is őrizzék meg. Jó munkát és jó egészséget kíván: (Közlés esetén nevem és lakáscímem mellőzését kérem.) Egy vecsési olvasó Nyugodjatok meg, édes Véreim, — Az Ür Istennek rendelésein... Nyugodjatok meg, amit Isten ad: Mind üdvösséges, legyen béke, had . . .! Legyen napfény, vagy hosszú éjszaka, Legyen szárazság, vagy Ég harmata És legyen éhség, vagy dőlt gabona ... Élet, halál, az Ö ajándoka ... Nyugodjatok meg, édes Véreim, — Az Űr Istennek rendelésein ... Azt hittem, hogy a mennyezet meg fog hasadni és a szétváliott dongaboltozatról a nyakamba esik a tégia- abroncs, olyan rengető orkán támadt a torkokban és az orgonában. Igen szerették ezt az éneket, Fráter Loránd- nak egyetlen egyházi szerzeményét. Én ezt az éneket Szamosújvárról hoztam, a szülővárosomból, ahol imádott édes jó Apám együtt szolgált Fráter Loránddal, a kilences honvéd huszárok laktanyájában. Fráter Loránd a mindenki napsugara volt abban az időben. Én ennek a kedves, de meggyötört-életű embernek már több írásomban emeltem fehér osziopocskát. Százezer szív sikolt című könyvemben a nyugdíjba-za- varásának kényes körülményeit, valar'it Wass nevű osztályparancsnokának üldözéseit is megírtam, aki a kákán is hol vesszőt, hol pedig pontosvesszőt keresett. Elhallgattam azonban ennek az énekének a születését, mely most a falum lelkét és bátorságát visszaadta. Bátran...! Ne csüggedj...! Tűrd el, bármi fáj. Nézz a keresztre, ott a Bú-Király. Ott Krisztus...! Kinek néma ajkai, A béketűrés apostolai. Ez Isten-ajkak megtanítanak. Hogy zúgolódnod, ember, nem szabad! Hogy bár egymásra törlik a veszély, Te tűrj, te higyj és szebb napot remélj. Nyugodjatok meg, édes Véreim, Az Űr Istennek rendelésein ... (Folytatjuk)
