Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-03 / 259. szám
áh PEST MEGYEI HÍRLAP SZÚKEBB HAZANK 1992. NOVEMBER 3., KEDD 5 — gonstokktti Inyagi segítséget vár a Talente MIÉRT TÖRTÉNT VEZETŐVÁLTÁS? Kapitány asszony Szentendrén A mind kevesebb anyagi támogatás hiányában végveszélybe került a Budaörsön működő Talento Alapítvány kísérleti általános iskolája — dérült ki azon a bemutatóval szemléltetett sajtótájékoztatón, amelyet tegnap rendeztek a Pszichológiai Intézetben. Előbb az Európai Tehetségkutató Társaság nemrég Münchenben megtartott harmadik konferenciájának eredményeiről, a nemzetközi és a hazai tehetségkutatás — gondozás helyzetéről adott tájékoztatót dr. Herskovits Mária, a társaság elnökségi tagja. a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke. Elmondta: a magyarországi tehetséggondozás nagy létszámban képviseltette magát, ami jól mutatja, hogy a magyar szakemberek jelentős szerepet töltenek be Európában ezen a területen. Ugyanakkor a hazai tehetséggondozás fontosságát a döntéshozók nem minden esetben érzékelik megfelelően. Ezért alakult meg pedagógusokból, pszichológusokból, művészekből, tudósokból, szülőkből a Magyar Tehetséggondozó Társaság, amely a többi között egy tehetséggondozó központ létrehozását kezdte meg. A müncheni konferencián — de a tegnapi bemutatón is — nagy sikerrel szerepelt a Talento Általános Iskola negyedikes osztálya. A tízéves Bálint Da- n' Dénes Ági és tíz társa igazolták a három évvel ezelőtt Budaörsön létrehozott kísérlet eredményesig polgári védelemről — Vécéién Békére készülnek... Három napon keresztül — október 26-tól 28-ig a BM PV péceli országos vezetőképző intézetben a köztársasági megbízott meghívására vendégeskedtek Pest megye településeinek polgármesterei. A megyei pv-parancsnokság szakemberei napi hétórás foglalkozáson ismertették a városatyákkal azokat a feladatokat. amelyeket a jövőben immáron nekik kell ellátniuk. Az előadás végén a megyei pv-parancsnokot és polgármestereket invitáltuk közös beszélgetésre a három nap tapasztalatairól, és azokról a teendőkről, melyeket a lakosság biztonsága érdekében — úgymond vállvetve — kell majd ellátniuk. Beszélgető- partnereink Tóthné Pacs Vera isaszegi, Tóth István tarai, Vezér Mihály százhalombattai, Teleki Gyula péceli polgármesterek, és Regős György alezredes, megyei pv-parancsnok. □ Parancsnok úr, először öntől kérdezzük: mi tette szükségessé ezt a tanfolyamot'! — Célszerű, ha idézünk a 15/1992-es kormányrendeletből, így érthetőbbé válik az ok; ,.A polgármester... a település területén állam- igazgatási jogkörében irányítja, szervezi és vezeti a helyi polgári védelmi feladatok ellátását. Polgári védelmi jogköre kiterjed az állampolgárokra és a polgári szervekre.” Kivonatosan tehát ez a magyarázat. Az magától értetődik, hogy a mi szervezetünk rendelkezik azokkal a szakemberekkel, akik a polgármester uraknak és hölgyeknek elvi útmutatást adhatnak e feladatok ellátására. A rendeletből egyébként kiderül, hogy a polgári védelem továbbra is állami feladat, □ A következő kérdéssel a polgármester urakhoz és höloyekhez fordulunk. Mit adott önöknek ez az eszmecsere? — Míg korábban az effajta oktatások elsősorban a háborúra készítették fel a hallgatóságot, addig ez a mostani, úgymond „életszagú” volt, azaz a bármikor bekövetkezhető, békeidőben is előforduló katasztrófákra hívta fel figyelmünket — mondja Tóth István —, egyfajta sűrített tartalomjegyzéket kaptunk, ami a konkrét feladatokra vonatkozik. Vezer Mihaiy es leieki Gyula veiemenye azonos; — sajnos a gyakonatoan is tapasztaltuk mar, hogy milyen usszenangoit munkára- van szükség kaiaszt- roia eseten. Emlékezzünk vissza a százhalombattai ammoniaömiésre vagy a pecen arauasra. Ilyen esetekben dooben ra az ember, hogy mennyit számit a szakértelem, a gyors cselekvés. □ Hogyan igazodnak a poigarmesierek az új feladathoz? — teltétlenül növelnünk kell polgáraink biztonságát — vélekedik dr. Tóthné Pacs Vera polgármester asszony. — Ehhez szakemberekre van szükség hivatalainkban is. Egyébként tapasztaltuk már a gyakorlatban; mindenki tudja konkrét feladatát a mentőktől a tűzoltókig, a polgári védelemtől a rendőrségig. Fontos, hogy mindenki a saját hatáskörén belül cselekedjék. Mindemellett tudjuk, hogy a polgári védelemre több pénz kell, mint amennyit most rááldozunk. □ Parancsnok úr! A megyei polgárvédelmi parancsnokság hogyan tudja támogatni a polgármesterek munkáját? — Szakembereink természetesen minden időben rendelkezésre állnak. Rendkívül fontosnak tartjuk a napi kapcsolattartást. Létrehoztunk egy katasztrófafelderítő operatív csoportot, melyben a kollégák váltásban huszonnégy órás szolgálatot teljesítenek. Ha gond van, a legkorszerűbb műszerekkel sietünk a település segítségére. Noha mi is pénzszűkében vagyunk, büszkén mondhatom: nekünk van a legmodernebb eszközrendszerünk országos szinten. Tóth Sándor ségét. A gyermekek már az első tanév vegén folyékonyan beszélték az első idegen nyelvet, az eszperantót, a második év végén jól írtak, sőt még tolmácsoltak is ezen a nyeiven. A harmadik tanév végén a második idegen nyeiven, franciául már színdarabot adtak elő. A sajtó munkatársai előtt bizonyították, hogy a négy számtani alapművelet elvégzésében a felnőtteknél is ügyesebbek, gyorsabban adnak össze és vonnak számoszlopokat fejben, mint mások elektronikus számológépen. A matematika egyéb területein pedig több évvel előzik meg kortársaikat. Annak ellenére, hogy válogatás nélkül, átlagos iskolaérett gyermekeket vettek fel az osztályba, intelligenciahányadosuk mostanra kiemelkedő szintre emelkedett. Most ez az osztály, ez a kísérlet került végveszélybe — jelentette be a Talento Alapítvány kuratóriumának elnöke, Lukács András. Az utóbbi időben egyre kevesebb anyagi támogatást kapnak, sőt Budaörs önkormányzata sem vállalta fel, hogy továbbra is nyújtja a korábbi városi vezetés által ígért támogatást. Ez pedig az alapítványnak évi 400 ezer forint többletkiadást jelent. Ráadásul, ha az osztályt feloszlatnák, nemcsak egy páratlan pedagógiai kísérlet szakadna télbe, hanem az itt tanuló gyermekek is csak súlyos pszichikai károsodások árán tudnának beilleszkedni egy hagyományos osztályba. Ezért fordultak most a nyilvánossághoz, anyagi támogatást. segítséget kérve. Az alapítvány — címe: 2041 Budaörs, Pf.: 102 — megfelelő pénzügyi feltételek mellett viszontlátoga- tásokat, profi szakemberek képzését, reklámtevékenységet is elvállal. (tóth) Komáromi István beszél a szentendrei kapitányság gyűlésén, meilctte jobbra Lovas! József, a régi, míg balján Perez Rozália, az új városi rendőrkapitány (Hancsovszki János felvétele) A Szentendrei Rendőrkapitányságon tegnap tartott ünnepi állománygyűlcsen Komáromi István ezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Perez Rozália századost, aki eddig a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság közlekedési alosztályvezetője volt, megbízta a Szentendrei Rendőrkapitányság vezetésével. Egyúttal bejelentette, hogy Lovasi József őrnagyot, a kapitányság vezetőjét tisztségéből felmenti, és áthelyezi a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra, közbiztonsági területen ellenőrző-vezető beosztásba. A változás okáról a főkapitányt kérdeztem. — Elöljáróban annyit, hogy Lovasi József őrnagy, aki múlt évben az ismert pályázati rendszef alapján a Szentendrei Rendőrkapitányság vezetője lett, nagyon agilis, és tetőtől talpig becsületes ember. Miért került mégis más beosztásba? Nos, az év első felében egy névtelen levélben feljelentették, amely „elküldőitek és eltanácsoltak” aláírással érkezett. Ez az írás tizenhat, úgymond vádpontot tartalmazott, melyek tartalmát ORFK- és egyéb vizsgálat tisztázta. Megállapítottuk, hogy tizenegy esetben közönséges hazugság. Herceghalom a 80-as évek végéig közös kenyéren élt a nagyobb testvérrel, Bia- torbággyal. Az önkormányzat megalakulása után, 1990-ben megszületett a döntés: megszüntetik a társközségi kapcsolatot, önálló útra térnek. Az önállósulás fontos állomása az idei ősz: az augusztus végén átadott községházában a napokban vált teljessé az üzem. Az óvodából átalakított, vad- regényes természeti környezetben megbújó épület magában foglalja a csecsemő-tanácsadót, a gyógyszertárat, az orvosi rendelőt, tetőterében a könyvtárat, ifjúsági klubot — és a földszinten természetesen a polgármesteri hivatalt, amely most, kétéves albérlet útin költözött végleges helyére. önálló községnek saját címer dukál — döntöttek a helybeliek. A jelképeit amit állítanak, négy esetben pedig kisebb szabálytalanságok történtek. Jellemzésül megemlítek egy ügyet: a kapitányság benzinpénzét betették kamatozni a bankba. ami ellentétes a szabályokkal, akkor is, ha a pénz felhasználása közcélra történt. Előfordult egy olyan esemény is, amit jelenleg a Fővárosi Nyomozóhivatal Pest megyei kirendeltsége vizsgál. Jogellenes fogva tartás a vád egy köztörvényes ügyben, melyben, míg tart az említett vizsgálat, nem akarok állást foglalni. S megemlítek még egy dolgot: amikor a közbiztonsági osztály vezetője betegállományban volt. a kapitány nem adta oda megbízottjának a fizetését, ami szabálytalan volt. Egyébként azért járt el így, mert személyesen akart beszélni a beosztottjával. Végül pedig arról is beszélni kell, hogy sok volt a belső villongás a kapitányságon, ami jórészt a „régi” emberek ellenállásából eredt. Mindebből adódott, hogy úgy döntöttem: az egyébként jó szakmai munkát felmutató kapitányság élén vezetőváltozásra van szükség. Lovasi József pedig alkatának jobban megfelelő, más munkakörbe kerül. — Mi a biztosíték arra, hogy az új vezetőt nem fogadja majd ellenállás? — Gondoskodtam más változtatásokról is. Visszás helyzet lett volna, ha feltételezhető, hogy amennyiben az új kapitány nem áll be a sorba, kikészítik. Más személycserék is történtek, utalok itt arra, hogy a bűnügyi állomány vezetése új és stabil. Ami pedig az új kapitányi megbízást illet’. Perez Rozália eddigi tevékenységével rászolgált a bizalomra. Igaz, amikor tavaly Dunakeszin — először az országban — azzal próbálkoztunk. hogy asszony legyen a kapitányság megbízott vezetője, az a kísérlet rövid idő után a polgármes. terek ellenállásán megbukott. Most előzetesen egyez, tettem a véleményeket a polgármesterekkel, elmondtam, mit tervezek, és kér- telp. hogy adjanak elegendő időt a megbízott kapitánynak arra, hogy a munkájával bizonyítson. ★ Perez Rozália százados harmincnégy éves. tizenkét eve belügyminisztériumi dolgozó. Pályafutása mere- deken ívelt felfelé. Adminisztrátorként kezdett dolgozni, és miközben az anyagokat gépelte, arra gondolt, ő hogyan tudná megoldani azokat az ügyeket. Valahogy így kezdődött, majd kemény munkával folytatódott a pályája. Sokat tanult, elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát. Korábban már többször találkoztam vele mint a Szigetszentmiklósi Rendőr- kapitányság közlekedési alosztályvezetőjével. írtant azokról a bravúros nyomozásokról, amikor a hely-? színen maradt festékszemcsékből kiindulva sikerült megtalálni az áldozatukat cserbenhagyó, ámokfutó autósokat. Tudom, hogy társaival együtt éjjel-nappal járta a falvakat, keresve olyan embereket, akik tudnak segíteni a cserbenhagyó felka. tatásánál. Rekedtre beszélte magát a hangszórós kocsiban, mikor felhívta a járókelők figyelmét, hogy cserbenhagyás történt, segítsenek! Egyik legutóbbi ügy, mellyel foglalkozott, egy tragikus gyermekbaleset volt, röviddel a tanítás megkezdése után. Perez Rozália nem elégedett meg azzal, hogy elszíneződött az alkoholszonda, amikor a gá- zolát megvizsgálták. Felderített más körülményeket is. forgalomszervezési hiányosságokat, melyeket sürgősen ki kell. küszöbölni. A kapitány asszony kétgyermekes anya: tizennégy éves lánya és hétesztendős kisfia van. Családi segítséggel tudta eddig is össze- egveztetni otthoni kötelezettségeit a hivatásával. — Hideg fej, meleg szív és tiszta kéz — ezt tekintem továbbra is legfontosabbnak a munkában — jegvezte meg rövid beszélgetésünkkor. Gál Judit Önálló — saját címer megtervezésénél a történelmi múltba kellett visszapillantani. A község a múlt században mindössze néhány cselédházból állt, amelyet — kilenc szomszédos településsel egyetemben — a Metternich hercegi család kapott magyarországi birtokul. Később a kis kolónia terebélyesedett, és „fölkapaszkodott” a budai dombok három halmára, ígv érthetővé válik a múlt század végi keresztelő, amikor bejegyezték Herceghalom nevét. És érthetővé válnak a címer jelképei : a kék alapon aranyszínben pompázó hercegi korona, alatta hármas zöld domborulat. Az új címer ma már ott függ a polgármesteri hivatal frissen meszelt falán. Használatát a Képzőművészeti Lektorátus engedélyezte. már csak a közgyűlésen múlik, hogy szentesítse a falu jelképét. tó-dor