Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-27 / 280. szám
I*EST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1992. NOVEMBER 27., PÉNTEK 13 Válasz a Levegő Munkacsoportnak Lapunk november 24- i számában készítettünk egy felhívást, miszerint a Levegő Munkacsoport tiltakozik az ellen, hogy Pomáz központjában egy iskola közelében a Hungagent Rt. egy nagy raktárbázist kíván építeni. A Levegő Munka- csoport véleménye szerint az iskola közelében elviselhetetlen lesz a légszennyeződés. zaj- és rezgésártalomnak lesznek kitéve a gyerekek. Szemkeő Gábor, a Hungagent Rt. vezérigazgatója levéllel kereste meg szerkesztőségünket. melyben a következőket írja: „A Hungagent Részvény- társaság Pomázon a község rendezési terve és az ingatlan-nyilvántartás szerint ipari övezetben, saját tulajdonában levő ingatlanon valóban tervezi egy raktár- iroda épület és áruház megépítését. mindenben az érvényes építésügyi és környezetvédelmi és hatósági előírásoknak megfelelő módon, csakis kizárólag a hatósági engedélyeknek megfelelően. A tervezés kapcsán messzemenően figyelemmel voltunk arra, hogy a tervezett tevékenység a környéken élők nyugalmát ne zavarja, ezért jelentős ráfordítása! olyan épületet létesítünk, hogy a beérkező vagy kiszállítandó áru rakodása is magában a raktárépületben történjen. A környezetvédelmi előírásokon messze túlmenő szem előtt tartása projektköltségeinket mintegy 25 százalékkal megemelte a Magyarországon jelenleg szokásos építési normákhoz képest. ★ Íme, egy kiváló példa arra, hogy gyakran még azt sem tudjuk, mi ellen tiltakozunk. A Levegő Munka- csoport buzgalma dicséretes, de a fentiek szerint nem híresek jól informáltságukról. Levonjuk a szükséges következtetéseket mi is, a jövőben több oldalról utánanézünk az ilyen tiltakozásoknak. (A szerk.) Tövissel teleszórt úton ... Engedjék meg, hogy őszinte köszönetét mondjak Balázs Gusztávnak, aki az elmúlt időszakban igyekezett minél több információt adni falunkról, észrevenni a közösséget érintő fontos eseményeket, azokról korrekt tájékoztatást adni, nem rejtve véka alá a kötőitekkel kapcsolatos véleményét sem. Eddigi rövid tapasztalatom és az olvasottak alapján meg vagyok győződve arról, hogy az ön által vezetett stáb (régi-új) folytatja azt a munkát, melyet felvállaltak és biztos vagyok benne, hogy ebben a sajnos romló világban, az egymás elleni acsarkodás, a meg nem értés helyett, türelemmel, tárgyilagossággal, ugyanakkor kellő eréllyel és határozottsággal végzik a tájékoztatás nehéz, sokszor hálátlan feladatát. Ehhez a sokszor tövissel teleszórt úthoz kívánok Önnek és a szerkesztőség minden kedves munkatársának jó erőt, egészséget, a jól és hittel végzett munka örömét, töretlen optimizmust, állhatatosságot és a jó Isten áldását Galgahévíz önkormányzata és a magam nevében ... Dr. Basa Antal polgármester, Galgahévíz Ne címkézzenek! Nagy örömömre szolgált, hogy a kábeltelevízión keresztül megismerhettem azokat a szerkesztőket, Vödrös Attilát és Bánó Attilát, akik a Pest Megyei Hírlapon keresztül a kormány mellett bátorkodtak kiállni. Mélyen megbotránkoztatnak a médiákból naponta ránk zúduló rágalmak, amelyeknek lényege, hogy aki magyarnak vallja magát és nemzeti eszméket vall, az tulajdonképpen soviniszta, nacionalista, szélsőjobb- oldali (csurkista?). E megállapításokat visszautasítom, Magyarságomat nem tagadom, nem is hangoztatom, csupán minden por- cikámban érzem, de ezért senki fia ne címkézzen! Göncz Árpádot illetően: nem emlékszem, hogy megszólított volna engem és az élet nehézségével küszködő embereket egyszer is azzal, hogy honfitársaim, megértést, sok-sok türelmet kérek, mert az ország ilyen és ilyen nehézségekkel küzd. Hankiss és Gombár ügyében nem volt rest, hangzatos „szózatot” intézett a néphez... Mészáros Károlyné Vác Meghívó Pilisre Mindenekelőtt őszintén gratulálok a Pest Megyei Hírlap új formában és megújult tartalomban történő szerkesztéséhez, meggyőződésem, hogy jó ügyet szolgálnak. Egyben köszönöm azt a cikket, amelyet Nádai László írt községünkről és az önkormányzatról november 18-i számukban. Szeretettel várjuk önöket a közeljövőben, mikoris a község ékességével, a Belez- nay-Nyári-kastély jelenlegi helyzetével és jövőbeni hasznosításával kívánunk foglalkozni. A lap tudósítóit mindig örömmel látjuk nagyközségünkben. Munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánok: dr. Illanicz György polgármester Pilis „Kutyaugatás nem hallatszik az égbe..." ... Az, hogy Csurka István, vagy Forgó László mit hisz, mi az elve, magánügyként tisztelendő, de ha már publikálja, akkor megtévesztheti az amúgy- is hosszú időn át félrevezetett ifjúságot. Mindenki tudja korosztályomból, mi a fasizmus és mi a kommunizmus. Ügy gondolom, hogy nekünk, józan, jóakaraté magyar állampolgároknak egyik sem kell. mindkettőt elutasítjuk. Mi egy egészséges polgári demokráciát szeretnénk, és ezért kell harcolnunk. Egyelőre eszmeileg, reméljük, hogy háború, polgárháború nélkül. A világ a „Vízöntő korszakába” lépett, a „New Age” mozgalom jegyében egy második felvilágosodás korát éljük. Korlátlan lehetőségek nvünak az emberiség előtt. Számos figyelmeztetést kapunk az eszmei megvilágosodásra. Ezért nem engedhetjük, hogy a demokrácia cégére mögé bújva bármely ordas eszme újra felüsse a fejét, akár szélőjobb, akár szélsőbal felől támad. Igazuk van azoknak, akik már a sárkány első fejét levágják, nehogy kinőjön mind a hét. . A „magyarok Istenét” pedig hagyjuk meg minden nép, minden faj Istenének, mert ö egj'etemés Isten, minden élők Istene, az Igazság és a Szeretet Ura. (Mellesleg a zsidó nép Istene volt elsőként, mint Jahve, de ehhez a történelmet, ill. egyház-történelmet és a Szentírást kellene ismerniük fenti uraknak ...) A mai gazdasági és ideológiai zűrzavarban, ha egymás ellen acsarkodunk, nem pedig összefogunk a haza és az emberiség érdekében, akkor a „kara- váfc” nem halad, hanem marad ... Tisztelettel: Joó Tamás tanár Vác A váci tévévitáról Végignézve a váci kábeltévé november 20-1 adását, szeretnék egy-két mondatban reagálni. Először: eddig is örömmel - tapasztaltam pozitív változásokat a lapban. Most látva és hallva a főszerkesztőt és helyettesét, csak megerősítést nyertem abban, hogy számomra megfelelő szellemiségű újságot olvasok. A feltett kérdésekre adott kultúrált, nyugodt és magabiztos válaszaik, megítélésem szerint növelni fogják az olvasótábort. Őszinte, egyenes politikai gondolatmenetük szemmel láthatóan nehéz helyzetbe hozta az SZDSZ-es képviselő urat. A legfőbb reagálása az volt, hogy a „nem jó irányba haladó” lapból kivágott cikkeket elemezte, és leragadt, egy-egy mondatnál. Ezeket a szöveg- környezetből kiragadva, megpróbálta másként értelmezni. Szóba került a média-ügy is. A főszerkesztő úrék ez ügyben adott válaszait maximálisan elfogadom. Másodszor: a mutációs oldalak elmaradása csupán formai kérdés. Szerintem egy megyei lapnak tudósítani kell a megye legkisebb településében történő eseményekről is. Hagyjuk a szakemberekre a tartalmi részt, ideértve a szerkesztést. a rovatbeosztást is. A vitaest során a műsorvezető, ha névtelenül is, negatív jelzővel illette egyik köztiszteletben álló polgártársunk szellemiségét és tevékenységét — egyébként rendszeresen ír a Levelünk jött rovatban. Írásait szélsőjobboldalinak titulálta, pedig —mint a műsorvezető mondta — „az illető kereszténydemokrata”. Szeretném tudatni a tiszteit olvasókkal, hogy a megcélzott úr valóban kereszténydemokrata. de ami ennél fontosabb: becsületes, tiszta múltú ember, ő nem cimkéz, főképpen nem névtelenül. Azok közül való, akik a nyilvánosság előtt is kimondják és megírják, hogy valódi rendszerváltozást akarnak. Végezetül kívánom, továbbra is őrizzék meg eddigi szellemiségüket, a Pest Megyei Hírlap jelenlegi színvonalát. Ehhez jó egészséget kívánok. Labancz József Vác — Most már azt akarom — mondta —, hogy a leg- szebbik ruhámban temessenek el. Csak azért is meg akarom mutatni az Úristennek, hogy a magyaroknak minden jól megy, és hogy őket sohase sajnálja ... ! Egyszer egy cinikus író ecetsavas verset írt. Az volt a címe, hogy: „Mit ér az ember, ha magyar?” A savanyú verseli termelték a vitriolos prózát és a kénsavas történetírást. Előbb csak Rákóczi Ferencet akarták a szívekből száműzni. Később már Szent István király őfelségét is. Következett nagyjaink nyilvános vesszőzése, eleveneké és a holtaké. Mintha azt akarták volna elhitetni az idegen világgal, hogy gyarlóbb náció a magyarnál sehol sincsen! — „Mit ér az ember, ha magyar?” — Mi ezt a kérdést önmagunknak soha fel nem adtuk, pedig pokolban éltünk és „gyötörtettünk a lángban”. A mi Golgotánkat az tette, könnyűvé, hogy álmainkban mindig élt egy szép, szent Magyarország. Jobb, rendesebb azoknál, melyek körülvették, s melynek az ő ruhájára sorsot vetettek. .. Sőt, hogy a jövőben se lehessen ruhája, felszakították a cementből minden szövőgyári gépét. Elhurcolták, de csak a válaszúti sínmezőkig. Ott rozsdásították el, hogy senkié se legyen! A feneketlen étvágyak nagy bendőjű országában egy Szépországról álmodoztunk, ahol a kedves kisembert sem lehetett megvesztegetni. De még kínálni is hiába próbáltad, bár egy cigarettával. Sapkájához kapta a kezét, tisztelgett: — Köszönöm, szolgálatban vagyok! — Köszönöm, magyar kalauz vagyok ... Tudjuk, hogy a mi szerelmünk Trianon óta nagyon szegény. Még a zúzott kavicsot is arannyal veszi, a talpfák közé. Meztelen gyöngyhalászt úgy soha meg nem marcangolt még a tigriscápa, ahogyan a mi szerelmünk, a vívókard s a távúszás bajnoka meg volt marcangolva. De a „vértől pirosult gyásztérben” és élettérben, a meg- vérzett sós vízben olyan bravúros úszást sem csinált még senki, mint ez a letépett lábú gyöngyhalász. Amikor az amerikai partok előtt, a timsavas vízben felemelte a magasba az ő gyöngyökkel megtömött két tenyerét : — Nesztek! Itt van az én háborús adósságom...! Sovány búzaszemekből gyűjtögettem. Kifizetem, hogy az enyém legyen a Kék szalag a becsületességben is ... Amikor mi Szépmagyarországról álmodoztunk az árvaházi priccseken, odaát Bukovinában mi nem a rózsaszínű Wells rózsaszínű ólmait láttuk. Az Emberistenek című könyvében Wells a marxista álomorszógot írta le. Ahol sem baj, sem betegség, sem bacilus nincsen már, mert mindent „kiirtottak”. Az ő álomországukban akkora a jólét, hogy már minden bolhának külön kutyája van — csak a kutyának nem lehet bolhája. Egyetlen ph'os rózsalugas már az egész világ! Ember vastagságú rózsafákkal és akkora rózsafejekkel, mint egy vizesdézsa. NÉMETH KÁLMÁN A tűzmadár A htskovmm székelyek regénye It. Hibbant-álmok keresése helyett most egy kétszáz éves magyar álom megvalósulása felé siettem, a királyi várba. Este kilenckor. A pesti gyártású kis szürke taxi a Margit hídon vitt keresztül. Balra kanyarodott a Széna tér csücskénél és nekihajtott az Ostrom utcának. A szörnyűséges meredek kaptatón duruzsoló sírásba kezdett az öregedő gép. Mintha a rohamozó, hajdani, negyvennyolcas honvédek elömlött vére tette volna ilyen sikamlóssá az Ostrom utca köveit. Ezen a megszentelt helyen, mintha az iménti „cinikus-vers” vidám paródiáját nyikorogta volna az erőlködő gépkocsi: — „Mit ér a motor, ha magyar?!” A magyar motor azért megemberelte magát mégis! A Tárnok utcán, a Kossuth Lajos hajdani börtöne előtt már morgó, monoton, igen gyors kelepeléssel fújta a Kossuth Lajos első angol leckéjét, amit a híres fogoly egy viharvert, angol Bibliából szokott volt kiabálva felolvasni. A vár sarkán, a kibontott szárnyú turulmadárnál a vezető kitett a kocsiból, s jó éjszakát kívánt. Előbb körülnéztem, hogy nem lát-e valaki?... Aztán tollászkodni kezdtem a nagyon nagy bronzmadár alatt. Ez annyiból állott, hogy a ruhámat körülpallottam. Aztán megköptem mindkét tenyerem, hogy drótkemény hajamat megvizezzem, melynek minden szála külön gazdálkodott, és egy sem volt egyazon véleményen a szomszédos hajszállal. Pár perc múlva ott voltam már Mészáros prelátus lakosztályán, a Mária Teréziáról elnevezett szárnyán a királyi várnak. Csudák csudája, nem estem hasra az Istenhozott küszöbön. Sőt, a királyi parketten sem csúsztam el. Valami csudát-váró felfrissüléssel hallgattam belülről a francia vacsora zajt. És most hadd tegyek itt egy vallomást. Több regényt írtam már, és mégis egyetlen dolog, amit ki nem állhatok: az úgynevezett „regény-szag” . .. Különösen ennél a históriánál, melyről előre megmondtam: Az ÉLET írja és igazabbul írja, mintha a képzelet írná! Hadd álljon itt szórul-szóra az én kilenc-kötetes Telepítési kéziratos Naplóm bejegyzése, úgy, ahogyan 15 évvel ezelőtt a „Százezer szív sikolt” c. könyv felhasználta: „Motorhalálában rohantam a Várba... Mészáros pre- latus ebédlőjében vacsora zaj volt. Az inastól megtudtam, hogy Mercier bíboros, a belgiumi kardinális a vendég, továbbá, a philadelphiai kardinális, Dougherty, Észak-Amerikából. Azonkívül egy francia és egy belga püspök vesz részt a vacsorán, akik valamennyien a királyi vár vendégei. Amikor Mészáros prelátus megtudta az inastól, hogy a várószobában várom, kijött! Kedvesen és barátságosan be akart tessékelni, én meg kint akartam maradni. Hogyne?... Igen jól ismerem a Biblia mondását: — Szegények mindig lesznek véletek... De a becsületet is tudom, s azt is, hogy ezek a szegények „nem, mint biliárdozó partnerek, s nem mint vacsora-társak vannak véletek”. Mészáros prelátus azonban nem ismert irgalmat! De még kapott is az alkalmon, amikor megtudta, hogy beszélek franciául. Hogy, hogy nem, a társalgás a bukovinai ismeretien mezőkre terelődött. A vendéglátó a bukovinai és moldovai törzsek sorsára vitte a szót. Én pedig úgy éreztem abban a pillanatban, hogy itt, idegen egyházfejedelmek füle- hallatára: bukovinai szövőszék kattog. A fonál felső szálát égi kéz fogja. A fonal másik vége pedig a bukovinai vacsora füstben van, kis óvodások kezében, a hegyeken is túl. Mi minden lehet ebből a fonálból, melynek ma kezdem a szálát sodorni? Amit ma, ilyen királyi helyen aranyoznak és pirosítanak? Mint ahogyan az iparkodó és tervező ácsmester piros porral behintett fadobozban keveri meg azt a fonalat, mely irányt akar adni a sze- kercének a gerendák hátán?! Mi minden lehet még ebből a fonalból ha az Isten megsegíti? Lehet belőle csengőhuzal, mely a bukovinai hegyek közé szolgál. Lehet belőle szurkozott fonál. Azzal vissza lehet majd varrni a történelem néhány kiesett lapját. De lehet belőle még selyemfonál is. Amivel majd vissza lehet varrni az öt lemetélt, véres ujjat. Az öt falut, melyek a Madéfalvi veszedelemben az apai kézről leválottak. Sámsonnak az ereje a hajában volt, a janicsároké a lófarkas zászlóban, a legendák ereje pedig a hófehér szakádban. Minél öregebb egy legenda, annál nagyobb a hitele. Ezért nevezik a franciák a legendát hófehér hajú, jámbor hazugságnak, melynek nem illik ellentmondani. Ki ne hallott volna a Mágneshegy régi legendájáról, mely tengerészek száján született...? Bűvös szikla az óceánban. Ha egyszer vonzási körébe kerül a hajó, a varázs elől többé soha meg nem szabadul . . Nekünk, magyaroknak is van egy mágneses, kedves sziklánk: a budai Várhegy. A sziklák legfelsőbb polcán »trónol a királyi vár. Mintha nem is egy töméntelen nagy épület volna, hanem egy napfényben szikrázó, óriási búgócsiga csücsülne a Mátyás király aranyos korvináin, a királyi könyveken, a királyi polcokon. Zsongó, duruzsoló búgócsigát ki ne szorított volna már a füléhez, gyermekkorában?... Hadd mondjam itt el az első megismerkedésemet a búgócsigával. .. (Folytatjuk)
