Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-17 / 271. szám

TELEMAGAZIN­MELLEKLET XXXVI. ÉVFOLYAM, 271. SZÁM Ára: 13,50 forint 1992. NOVEMBER 17., KEDD Parlamenti küldöttség Észak-atlanti Közgyűlés Dörnbach Alajos, az Or­szággyűlés alelnöke vezeté­sével november 16—20. kö­zött hatpárti küldöttség vesz részt az Észak-atlanti Közgyűlés 38. rendes évi gyűlésén Bruges-ben. A Parlamenti Sajtóiroda hétfői tájékoztatása szerint Dörnbach Alajos alelnök és Csáti György (MDF) a civil ügyek bizottságának ülésén vesz részt, melynek napi­rendjén szerepel: „Nemzeti kisebbségek helyzete Kelet- és Közép-Európában”, a „Demokratizálódási folya­mat Romániában'’ és a dél­szláv válsággal kapcsolatos jelentés. Szakképzés világbanki hitelből A XXI. századra készülnek Teljesen új, Európában egyedülálló, modellértékű szak­képzési programról tartott sajtótájékoztatót dr. Benedek András, helyettes államtitkár a Munkaügyi Miniszté­riumban. Hazai és külföldi szakér­tők kutatásának eredmé­nyeként dolgozták ki a programot, amelynek meg­határozó része a szakkö­zépiskolák megújítása. Az ehhez szükséges anyagi for­rásokat a Világbanktól kedvező feltételek mellett felvett hitel biztosítja. A pályázattal kiválasztott és a fejlesztés időszakában csat­lakozó iskolák az érettségit adó középfokú szakképzés olyan modelljét Iá, amely széles i alapozást nyújt, ugyanak­Göncz és Antall fogadta Havelt Nincsenek vitás kérdések kor biztosítja felsőfokú képzésbe való bekapcsoló­dást, és lehetővé teszi az életpálya során elengedhe­tetlen, többszöri szakma- váltást. A modelliskolák 13 szak­macsoportba tömörültek, amelyek önmaguk határoz­zák meg cél- és követel­ményrendszerüket, a kép­zés tananyagtervét, a tan­terv szakmai, módszertani elképzeléseit. A túlzrátan alakítják specializált szakmai okta- szakmai tás helyett olyan alapozó képzést vezetnek be, amely több szakterületen is fel­használható ismereteket nyújt. A megemelt óra­számú tantervben intenzív idegennyelvi oktatás is szerepel. A negyedik év utáni ta­nulás differenciált (néhány hónaptól két évig terjed­het), amelyben speciális szakmai ismeretek elsajátí­tása lehetséges. A negyedik Magyarország a lehető legjobb kapcsolatokra tö­rekszik Csehszlovákia két, önállóvá váló államával. Budapest és Prága kapcso­latépítését elősegíti, hogy Magyarország és Csehor­szág között nincsenek vitás kérdések. Ezt hangsúlyoz­ta Göncz Árpád köztársasá­gi elnök, amikor hétfőn az Országházban fogadta Vác­lav Havel volt csehszlovák államfőt, aki magánlátoga­táson tartózkodik Budapes­ten. A megbeszélésen egye­bek mellett szót ejtettek a visegrádi csoport tevékeny­ségéről. Ezzel kapcsolat­ban Václav Havel hangoz­tatta, hogy nagyon fontos­nak tartja a cseh—lengyel —magyar—szlovák együtt­működési keretet. Ügy vé­lekedett, hogy a korábban elhatározott szabadkereske­delmi egyezményt a szö­vetségi állam szétválása után Csehország és Szlo­vákia már külön-külön ír­ja alá. Antall József miniszter­elnök és a volt elnök köl­csönösén tájékoztatták egy­mást országaik helyzetéről, eszmecserét folytattak a kelet-közép-európai tér­ség folyamatairól, az Euró­pai Közösséghez fűződő kapcsolataikról. Havel elmondotta, hogy a szövetségi állam szétválása eddig rendezetten folyik. A Cseh Köztársaságban a kormány előterjesztette al­kotmánytervezetét, amely hamarosan parlamenti vi­tára kerül. Az exelnök ki­fejtette, hogy amennyiben a Klaus vezette koalíció _ javaslatára őt választják az új köztársaság elnökévé, in- . tegráló szerepet kíván ját­szani. Az elnöki hatáskör pontos körülhatárolása az alkotmány vitájában dől el. Antall József kifejtette, hogy zökkenőmentes együttműködésre számí­tunk a leendő Cseh Köz­társasággal. Nagyon fon­tosnak tartjuk azonban, hogy Csehország és Szlo­vákia, mint utódállamok vállalják és korrekten tart­sák magukat az előd Cseh és Szlovák Szövetségi Köz­társaság által vállalt köte­lezettségekhez. Ez szá­munkra elsősorban a bősi vízierőmű körüli vita ren­dezésére hivatott londoni megállapodás végrehajtá­sában merül fel. A miniszterelnök hangoz­tatta, hogy a szövetségi ál­lam szétválása után is vál­tozatlanul fontosnak tart­juk a visegrádi csoport, mint a térséget összehan­goló politikai klub és mint tervezett szabadkereskedel­mi övezet tevékenységét. A beszélgetés során érin­tették a volt kommunista országok piacgazdasági rendszerre való átállásának közös nehézségeit, az eb­ből eredő szociális feszült­ségeket. év végén a diákok az érett­ségivel párhuzamosan szak­mai vizsgát tesznek, amely jogosítványt jelenthet spe­ciális szakmunkás- vagy technikusképzés megszer­zéséhez. A világbanki hitelből ré­szesülő iskolák között sze­repelnek Pest megyéből: a ceglédi Toldi Miklós Élel­miszeripari Szakközépisko­la és Szakmunkás-iskola, valamint a Törökbálinti Kí­sérleti Általános Iskola, Gimnázium és Szakközép- iskola. A programok megvalósí­tásának követésére a Váci Ipari Szakközépiskola, a Ceglédi Közgazdasági Szak­középiskola, a váci I. Gé­za Király Közgazdasági Szakközépiskola és Váci Egészségügyi Szakközépis­kola vállalkoztak. Az újfajta képzésben részt vevők alkalmasak lesznek a XXI. század köz­ismereti és szakmai kihí­vásainak fogadására, isme­retanyaguk folytonos meg­újítására. Ga. J. A Iko tmánybiróség Elutasított indítvány Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén határo­zatban utasította el azt az indítványt, amely szerint hátrányos az a megkülön­böztetés, ha valaki a pénz­intézettől felvett hitel idő előtti visszafizetésével en­gedményt kap, s azután nem kell adóznia, ezzel szemben a munkáltatói kölcsön elengedése, illetve a társaság tagjai helyetti visszafizetése viszont adó­köteles jövedelem. A testület sajtófőnökének tájékoztatása szerint az Al­kotmánybíróság határozata elvi jelentőséggel állapítja meg: az alkotmányban megfogalmazott diszkrimi­náció tilalma nemcsak az alapvető állampolgári jo­gokra irányadó. A tilalom — amennyiben a különb­ségtétel sérti az emberi méltósághoz való jogot — kiterjed á jogrendszer egé­szére. A vizsgált indít­vánnyal kapcsolatban a ha­tározat indoklása hangsú­lyozza: a közterhekhez való hozzájárul az állampolgá­rok alkotmányos kötelezett­sége, de a kötelezettség alóli mentesülésre vagy kedvezményre senkinek sincs az alkotmányon ala­puló alanyi joga. BOROTVA Úgy tűnik, ma a demokrácia legfőbb ellensége a borotva, amely napjainkban abban éli ki hajla­mait, hogy tar fejeket szobrász, szép embersöré­nyeket tesz a bőrrel egyenlővé. Ámbátor nem csupán ma. A borotva mindig is eszköz volt az ellenség kezében, mert a borotvával manipulálni lehet: varázslatos éne képes arra, hogy emberek gondolkodását, sőt egész személyiségét a maga agresszív hasonlatosságára változtassa. De nem­csak az aktív, a passzív borotva is képes efféle varázslatra. Tessenek csak emlékezni, a mi negy­venes, ötvenes generációnk ifjúságára, a hatvanas évek ross2 erkölcsű — mert hosszú hajat, netán Isten bocsa szakállat növesztő — .fiataljaira, ök, azaz mi, még pontosabban a passzív borotva tet­te, hogy a rákfene az ország testébe költözött. Szőr van, mondták akkor a kommunisták, ezek a szakállas, loncos-bozontos fiatalok rosszban törik borzas fejüket. Ma hasonló életkorú, se jobb, se rosszabb fiata­lok a borotvát aktivizálva lekopaszítják magukat. Természetesen se a hatvanas-hetvenes évek hír­hedt szakállasai, se a mai csupaszok nem tartoz­nak az átlaghoz. Többségükben határozott jelle­mű és határozott akaratú, tenni vágyó, használni akaró, a középszerből kitűnni próbálkozó fiata­lok ők, akik az értelmes, okos és ugyancsak tenni akaró felnőttektől várják el, hogy célt mutassanak és értelmet adjanak feszülő indulataiknak. Ama hajdani ifjúsági szervezetek ideig-óráig is csak kevesekben voltak képesek lekötni az ifjúi erőt, elszakállasodtak, miközben maguk néztek utána, mely területen adhatnának értelmet fiatal éveiknek. A mai ifjúsági szervezetek, ha vannak, ugyan­ilyen langyosak, formálisak. Rendkívüli feladatok­kal kell megbízni az ifjúságot, szép, magasztos cé­lokat kell elébük tűzni — amelynek egyébként most sincsenek híján, és eszközöket, módszereket adni hozzá. A társadalom a konformitás híve: borotvaéles eszéért, tehetségéért éppúgy nem kedveli a kima­gasló képességű embereket, a jól tanulót, a felta­lálót, a zsenit, miként kiveti magából a tompult elméjűt is. Ezek a fiatalok mindenáron ki akarnak tűnni, észre akarják vétetni magukat. Nem ellenük, ér­tük kell tehát tenni, nem a kezüket kell lefogni, a szelek elébe kell hámba fogni őket. I’aizs Tibor Ismét az egyházé Bátor, előremutató csele­kedetnek minősítette Ko­csis Elemér református püs­pök, a debreceni városi ön- kormányzat azon döntését, miszerint törvényi kötele­zettség nélkül visszaadták az egyháznak a város leg­szebb polgári épületét, a Nagytemplom melletti egy­kori püspöki palotát. Az ajándékozási szerző­dést hétfőn a városházán írta alá Hevessy József, Debrecen polgármestere és Kocsis Elemér, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Őszi témák tíz pontban Testületi ülés Vácott Vác Város Polgármesteri Hivatalában tegnap tartotta novemberi közgyűlését a képviselő-testület. Meglehe­tősen gazdag volt a meg­tárgyalásra szánt anyag a városatyákhoz eljuttatott meghívóban, ugyanis tíz napirendi pont szerepelt, többek között a városi köz­temetőről, a köztisztaság fenntartásáról, a Naszály- hegy védelmiről, a költség- vetési rendelet módosításá­ról, az OTP-kamatadóról, az iskolai-óvodai ellátott­ság tapasztalatairól, a bel­város RRT-ről, fiatal háza­sok lakáshoz jutásáról, szo­ciális kérdésekről, a Váci Hajó SE elért eredményei­ről, képviselői interpellá­cióról. Napirend előtti felszóla­lásában a honatyák tájékoz­tatót kaptak lejárt határ­idejű határozatok végrehaj­tásáról, valamint az átru­házott hatáskörökről. A vá­ros életéről, gondjairól, il­letve eredményeiről az elő­terjesztések kapcsán szá­mos módosító javaslat hangzott el a képviselők részéről a délután, illetve az est folyamán. A végleges formába öntött döntésekről későbbi lapszámunkban tá­jékoztatjuk olvasóinkat Tó-dor Kilábal a váci Senior (CIKKÜNK A 7. OLDALON.) (Erdősi Ágnes felvétele) HOLNAP SZÍNES

Next

/
Thumbnails
Contents