Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-12 / 267. szám
GODQLLOI fff« Történelmi kapcsolat Ember és karszt XiX. ÉVFOLYAM, 267. SZÁM 1992. NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK «• e® M KOimBE& HASBA KÖTNEK KI >5 Rendszeresen költözik az utazók klubja 99 Pólyák Pál, a gödöllői városi utazók klubjának vezetője, amikor legutóbb találkoztunk, igen levert- nek látszott. Először azt hittem, hogy a gyakori időjárási frontok okozzák a kedvetlenségét. Megállapításomra legyintett. — Egy évtizednél hosz- szabb működésünk ideje alatt több száz emberrel ismertettük meg hazánk legszebb tájait — mondta —, s talán ezernél is nagyobb azoknak a száma, akiket mi vittünk el Görögországba, Franciaországba, Romániába, Csehszlovákiába. De nemcsak az utazóknak, hanem azoknak is élményt nyújtunk, akik egészségi állapotuk vagy anyagi nehézségeik miatt nem utazhattak velünk, mert útjainkról diaképes beszámolókat készítettünk, s ezt klubestjeinken, különböző összejöveteleinken bemutattuk. Akik nem voltak velünk, így jutottak új ismeretekhez, akik pedig részesei voltak a kirándulásnak, ismét felidézhették az élményeiket. Megszakítottam Pólyák Pál szavait: — Mit jelent az, hogy ismét költöznek? — Valamikor a városi művelődési központban adtak nekünk helyet — kezdte a magyarázatát. — Amikor arról kezdődött vita, hogy áru-e a kultúra, olyan terembért kellett volna fizetnünk, amire képtelenek voltunk. Érveinknek kevés foganatja volt, tehát le is út, fel is út. Azzal érveltek, hogy akinek pénze van az utazásra, annak legyenek forintjai a terembérlet megfizetésére is. Kár, hogy nem ismerték klubunk tagságát, s így nem tudták, kik utaznak, kik járják a környező országokat klubunk tagjaiként. Mi elsősorban a kisnyugdíjas világjárók, utazók közössége voltunk és vagyunk. Fizetni nem tudtunk. Ezután a városi könyvtár adott számunkra helyet. Hosszú időt töltöttünk a könyvek birodalmában. Szerettünk ott lenni. Sakk Vereség a rangadón Váratlanul ért bennünket a felszólítás, hogy költözzünk a Stromfeld-lakóte- lepre. Itt is eltöltöttünk néhány esztendőt, s most új üzenetet kaptunk: — a klubhelyiséget megszüntetik. . Értjük mi, hogy drága a fűtés. Értjük mi, hogy gazdaságosabban is lehet értékesíteni helyiségeket, mégis ott bujkál bennünk a kérdés: az emberi közösségeknek, a beszélgető baráti köröknek, a vendéglők, éttermek magas árait megfizetni nem tudó nyugdíjasoknak, kiskerese- tűeknek miért kellene az utcára kerülniük? Nagyon elkeseredtünk. Már arra gondoltunk néhá- nyan, hogy befejezzük sok éven át eredményes tevékenységünket. Ilyen hangulatban ajánlotta fel Ujj Béla, hogy az Ady sétány 3. szám alatti közösségi házban minden olyan héten szerdán este 6 órakor találkozhatunk, amikor a televízióban nem vetítik a Szomszédokat. A lehetőség felvillanyozta a társaságot, és máris új utazásra készülnek. December 11 —13. között a Salzburg — Neukirchen — Nürnberg útvonalat járják be. Tavasszal Rómát. Nápolyi, Sorentót és Capri szigetét keresik fel. Minden kirándulásuk önköltséges. Adni szeretnének. Olcsóbban — igaz egyszerűbben is —, mint az utazási irodák. F. M. Városháza Roszik Gábor beszámolója Roszik Gábor országgyűlési képviselő november 13- án, pénteken 18 órakor a gödöllői városházán tart beszámolót. Erkel iskola Versenyek A gödöllői Erkel-iskolá- ban pénteken délelőtt zajlott le az ötödikesek névadópróbája. A zeneszerző életéről és munkásságáról a legtöbbet az 5/a-s Bánk bán csapat tudott, s 97 ponttal szerezte meg az első helyet. A névadópröbával párhuzamosan folyt az alsósok futóversenye az Erzsébet parkban. Az első helyezést az évfolyamok emelkedő sorrendjében a következő tanulók szerezték meg: Tóth Virág, Ángyán Ildikó, Tóth Beáta, Gaál Zsófia, illetve Szeles Dávid, Kertész Mátyás, Baráti Róbert, valamint Nagy Péter. Szombaton a mini kosárlabda-bajnokság színhelye Sződliget volt, ahol az iskola ötödikes-hatodikos csapata a negyedik helyen végzett. Ugyanekkor az Erkel- iskolábán megyei szintű sakkverseny folyt, amelyen a házigazdák becsülettel megállták a helyüket. A Török Sándor, Endrődi András és Gelencsér András alkotta alsós csapat a népes mezőnyben az ötödik helyet szerezte meg. a felsősök — Babrián Viktor, Csákéi Gyula. Földes Csaba, Kovács Réka — a harmadik helyen végeztek. Az igazi meglepetést Kovács Réka 8/c osztályos tanuló szerezte, aki egyéniben a legjobbnak bizonyult. A karszt és az ember kapcsolatának történeti meghatározottsága címet kapta a karsztakadémia második előadása, amelyet dr. Kor- dos László antropológus, címzetes egyetemi docens tartott a gödöllői művelődési központban. Nekünk, a téma laikus érdeklődőinek, erről a kapcsolatról a barlangok és a barlanglakó emberek jutnak eszünkbe. Barlangoknak a szilárd kőzetekben természetes úton létrejött üregeket nevezzük, ha azok az ember számára is járható méretűek. Az ősember 2-3 millió éve került kapcsolatba a karszttal. Az időjárás viszontagságai elől a száraz sziklaüregekben kereseti menedéket, lakóhelyet és olykor vadászzsákmányt, Szép példája ennek hazánk barlangokban leggazdagabb karsztterülete, a Bükk hegység, ahol jelenleg 830 barlangot tartunk nyilván. Ezek zömmel egyetlen hatalmas bejárati csarnokkal rendelkeznek, és csaknem mindegyikében találtak paleolit leletanyagot. Közülük a legismertebbek az istállóskői barlang, a Lillafüred melletti Szeleta- barlang, ahol kőeszközöket, valamint a déli Blikkben nyíló Suba-lyuk, ahol koponyamaradványokat is találtak. A XIV—XV. században egyesek remeteként éltek a barlangokban. Bátori László (nem az ismert Báthory-család tagja) pálos rendi szerzetes 20-30 évet remetéskedett a később róla elnevezett barlangban. A török- és tatárdúlás idején a lakosságnak búvóhelyéül szolgáltak a karsztos területek. A régi mondák hite szerint a barlangokban talált „sárkánycsontokkal” betegségeket lehetett gyógyítani. Ezek a csontok nagyrészt a barlangi medve és a barlangi oroszlán maradványai voltak. A nehezen megközelíthető sziklafalakban lévő barlangok jó lehetőséget kínáltak erődök, várkastélyok építésére. A múlt században az Télapó- és karácsonyi vásár Egyéni vállalkozók figyelmébe A megyei sakkcsapatbajnokság 3. fordulójában Szentendre látogatott Gödöllőre. Az első két forduló után egyforma pontszámmal vezette a bajnokságot a két csapat. A tavaly még OB II-ben szereplő ellenfelünk — anyagi okok miatt — az idén a Pest megyei bajnokságon indult. A sok rutinos és tapasztalt játékossal kiálló Szentendre ellen csapatunknak nem sok esélve volt a győzelem kivívására. Sajnos bejött a papírforma: Gödöllő—Szentendre 2,5-7,5. Győzött: Karácsony, Veréb. Döntetlen: Sillye. Vesztett: Sleisz, Kovács, Tímár, Thuróczy, Varga. dr. Farkas, dr. Tallós. Körzeti labdarúgó-bajnokság Sikeres dányi hajrá Városi filmszínház: Krisztus utolsó megkísér- tése. Színes, amerikai film. Csak 18 órakor. A bajnokság őszt fordulóiból már csak a Kistarcsa —Zsámbok elmaradt mérkőzés van hátra, szombaton, 14-én 11, illetve 13 órakor játsszák le Tárcsán. Kólya László elnököt kérdeztük, mi a véleménye az őszi szezonról. Röviden így fogalmazott: gyakorlatilag hagyományosan kiélezettek voltak a mérkőzések. A forduló krónikája: Kerepes—Vaíkó 3-0 (1-0) Vezette: Fekete (Tóth, Fodor). Végig a hazaiak irányítottak, Vájná, Balcsok és Lakatos góljaival nyertek. Dány—Szada 3-0 (2-0) Vezette: Németh (Merkel, Szabó). A tartalékos Szada ellen sportszerű mérkőzésen jó játékvezetés mellett Lázár (2). Aszódi (1) góljával nyert a szezon végére erősen feljött Dány. Még sárga lapot sem mutatott fel a játékvezető, akinek a befejezés után a polgármester gratulált. Veresegyház—Mogyoród 5-1 (1-0) Vezette: Kiss (Lesku, Tu- róczi). GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. ® A szerkesztősek vezetője: Balázs Gusztáv. © Munkatársak: Pillér Éva és Hidi Szilveszter. © Postacím : Gödöllő, PL 14. 2100. Telefax és telefon: (28) 20- 7S6. © Szerkesztőségi fogadóóra : hétfőn 10-tőI 13 óráig. © Hirdetésfelvétel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben. j Gödöllői közlemények Bútorboltunk megnyílt Veresegyházon ! Nálunk féláron vásárolhat és mindent megtalál. Nyitva: 9—18-ig. Hétvégén is! Veresegyház, Csomádi út 18/A. (123 893/4Ki Értesítjük tiszztelt ügyfeleinket, hogy számítógépre történő átállás miatt, 1992. november 13-án (pénteken) az önkormányzati. vállalkozási és csekkszámlabetétekre vonatkozóan ügyfélmentes napot tartunk, (ki- és befizetések, valamint az átutalások teljesítése szünetel.) Megértésüket köszönjük. OTP gödöllői fiókja. és Molnár Csaba góljával nyertek a hazaiak. Ifjúságiak: Kerepes—Val- kó 4-2, Veresegyház—Mogyoród 2-3. Serdülők: Kistarcsa—Pácéi 1-3, Túra—Vácszentlász- ló 7-0, Aszód—Erdőkertes 4-1, Hévízgyörk—Kartal 2-1, Iklad—Isaszeg 1-1, Dány—Veresegyház 0-0. Szünet utánra elfáradt a mogyoródi gárda. Domony—Pécel 0-3 (0-2) Vezette: Uzsák (Fodor, Kónya). A Pécel ennyivel jobb volt. GalgahcvíZ'—Zsámbok 2-0 (1-0) Vezette: Fodor (Kónya). A közepes színvonalú mérkőzésen Bolhás Mihály Az 5—8. táblán zsinórban vesztettünk. Részben ez, és néhány játékos nem megfelelő hozzáállása okozta a vereséget. emberi kíváncsiságnak köszönhetően egyre többen merészkedtek le a föld mélyén lévő titokzatos világba. Ez már a turizmus csírája volt, és a tudományos barlangkutatás (szpeleoló- gia) kialakulásához vezetett. Lexikonainkból kimaradt a magyar szpeleológia atyjának, megalapítójának, Schmidl Adolfnak (1802— 1863) a neve. A közelmúltban hazánkban évente 30-40 új barlangot fedeztek fel a kutatók. A karsztosodásra alkalmas karbonátos kőzetek az ország felszínének csupán 1,5 százalékát alkotják. A kis kiterjedés ellenére jelenleg több, mint 2400 barlangot tartunk nyilván. Közülük a leghosszabb, a legismertebb és a legrégebben kutatott, a csaknem 24 kilométer hosszúságú Ba- radla-Domica-barlangrend- szer, amelynek 18,8 kilométeres szakasza esik Magyarország területére. Az ember és természet (karszt) kapcsolatában, az ember olyan tényezőket „visz be”, amelyeket a természet nem produkál. Felgyorsítja a természeti folyamatokat, kiirtja az erdőt, a bányászathoz lecsökkenti a karsztvízszintet, szennyezi a területet. Az új folyamatok vissza nem fordítható környezetpusztítást eredményeznek. Az ember és karszt. viszonyában is a természet fejlődésének normális menetét kell biztosítanunk. Sajnos, ma ez csak ritkán sikerül. Varga Ferenc tanár, humánökológus jelentkező nyújtja be közterület-használati engedély iránti kérelmét, (amely 300 Ft illetékköteles), úgy a közterület-használati díj mértékének és fizetési módjának megállapításáról szóló 7/1991. (IV. 24.) önk. sz. rendelet 3. § (2) bekezdése alapján a közterület-használati díj li- citáltatásával történik a jelentkezők közül a közterület-használati engedély jogosultjának a megnevezése. Ez esetben az árverés időpontja 1992. november 26. délután 14 óra. Az árverés helye a gödöllői városháza földszinti tanácskozóterme. Területbemutatás november 18-án és 20-án 13 és 15 óra között. Az árusítás további feltételeivel kapcsolatosan a polgármesteri hivatal lakosságszolgálati irodáján Takács S. Ernőné ad felvilágosítást személyesen, vagy a 20-411/86 telefonszámon. Nagy hajú Béla lakosságszolgálati iroda A Gödöllői Polgármeste ri Hivatal lakosságszolgá lati irodája felhívja a: egyéni vállalkozók figyel mét, hogy a Városi Mű zeum előtti köztei'ületen ; korábbi évekhez hasonlóai december 1—december 31 közötti időszakban meg rendezendő idényjellegi Télapó, illetve karácsony szezonális árusításra legkésőbb november 20-ig lehet benyújtani közterülethasználati engedély iránt: kérelmet. Az idényjellegű árusításban csak úgynevezett szezonális cikkeket árusító egyéni vállalkozók vehetnek részt. Szeszesital árusítására nincs lehetőség; 24 árusítási napnál kevesebb időtartamra kérelmet nem fogadunk el; a legkisebb igényelhető terület 5 négyzetméter. További feltétel: vállalkozói igazolvány bemutatása, esztétikus kivitelű, színes ponyvával borított elárusító sátor felállítása, ruházaticikik-kereskedők esetében próbafülke. Divatjamúlt, illetve osztályos áru árusítása nem megengedett. Az elektromos csatlakozás, illetve a világítás megoldásáról, az elárusító sát- •ak éjszakai őrzéséről a /állalkozó köteles gondoskodni. Az árusítóhely és közvetlen környezete takarításának és a keletkezett izemét elszállításának, a hó ^takarításának és a közlekedési helyek sózásának 3íja külön kerül megálla- oításra, amely a vállalkozó költségére történik. Amennyiben ugvan- izon árusítóhelyre több