Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-12 / 267. szám
Sorra érkeznek a telefon- hívások és a levelek a negyedszázados fennállás alkalmából rendezendő ünnepség szervezőihez a volt diákoktól, szeretnék tudni, mivel járulhatnának hozzá a rendezvény színesebbé és tartalmasabbá tételéhez. Akikhez eljuthatott az alma mater hívó szava, nem tétlenkednek, ötletekkel állnak elő, videofilmeket ajánlanak fel, csat^anós sztorikat küldenek — felfedik egykori csínytevésüket — és fényképek érkeznek a diákújság számára, amely ezúttal ünnepi számként jelenik meg. Papíron 1982-ben született meg Vác második gimnáziuma, ez év októberével már folyt az építkezés a történelmi városfalak felett. Az 1967. január 1-jei beköl- tözködéskor már 4 gimnáziumi és 4 kereskedelmi osztállyal kezdte meg működését a Sztáron Sándor Gimnázium védőszárnyai alatt Bodnár Ferenc igazgatóhelyettes irányításával. A teljes önállóságot 1967. július 1-jén nyerte el az Intézmény Géza király téri Gimnázium és Szakközép- iskola néven. Ágh Bíró Béla akkor került az iskola élére. Két év elteltével egészségügyi szakközépiskolai és kémia tagozatos osztályok indultak, a kereskedelmiek már nem. Szinte sokkolta a tantestületet 1974-ben a gimnazisták beiskolázásának megszüntetése, az iskola lényegileg elveszítette a minőségi bázisát. Felnőtt oktatás keretében a szakmunkások szakközépiskolája 1974-től 1985-ig működött az 1978-tól már Géza király téri Egészségügyi Szakközépiskolának átkeresztelt intézményben. Az újabb trauma 1986-ban érte a tantestületet, a városközpontból ki kellett költözni a kórház mellé egy. nem túl szerencsésen megtervezett új iskolaépületbe, E rövid idő alatt is születtek említésre -méltó eredmények kezdetben a kémia tagozat jóvoltából, később az egészségügyi szakmai tanulmányi versenyeken, de nem utolsósorban a sportolók révén. Országos tanulmányi versenyeken Fábián Bea és Tóth Noémi harmadik. Horgász Joli ötödik, Csajági Sári hatodik, Gregus Péter pedig tizedik lett. Szedlacsek Péter felsőfokú intézményben tanít, egyetemi tankönyve jelent meg, Komzsik Lajos az amerikai számítástechnika jeles alakja. Tóth Éva és Köveséi László a fővárosi ill. a Szegedi Nemzeti Színház tagjai. Árvái Magdi és Furucz Zoltán újságírók lettek, az Esti Hírlap ill. a Népszava munkatársai. Csernok Gyula, Grécs Éva és Oroszt Zsuzsa atlétikában. Noé Gábor evezésben országos bajnokságig jutott, Garaba Imre sokszor válogatott labdarúgó lett. Az itt vészeitek közül 110-re tehető a pedagógusok és 60Utak és utazók A közúti közlekedés rendjének közeljövőben esedékes módosítása újra az útjainkon uralkodó állapotokra terelte a figyelmet. Pontosan azokra az állapotokra, amelyeket a járművezetők idéznek elő. És amelyek révén az Ütin- form-jelentések egyre inkább a krimikhez hasonlítanak. Lassan-lassan — bár megszokni nem lehet — számítani kell a 2-es úton is a kanyarban kocsisort előző járművezetőkre, a hallatlan erőszakossággal közlekedőkre. Azokra — ahogy azt egy rendőrtiszt megfogalmazta —, akik „kis Polskiból” nagy nyugati kocsira ültek át,' s most azt hiszik, hogy azzal bármit meg lehet csinálni. És úgy látszik, arra is számítani kell — amit egy helyszínelő rendőr mesélt —, hogy a megkülönböztető jelzés sem ébreszt tiszteletet: a balesethez igyekvő, hang- és fényjelzést használó rendőrautó elé is „kivágódott” egy nagy kocsi. S ha a rendőrnek nincs évtizedes taprsztalata, nem ússza meg ezt a kalandot. Téved, aki azt hiszi, hogy csupán az országutakon vagy a városokban közlePORST szaküzleteink számára keresünk kb. 80 nm-es eladótérrel rendelkező üzlethelyiséget kizárólag frekventált helyen. Jelentkezni lehet a 122-7815-ös telefonon vagy a Budapest VII., Madách Imre tér 7. (1075) szám alatt kedők vannak a fenti veszélyeknek kitéve. A közelmúltban egy mindössze három beton- vagy aszfalt- úttal rendelkező faluban történt egy baleset. Résztvevői szerencsésen megúszták, a két autó viszont nem: az egyik — nem éppen olcsó kocsi — egy fánál kötött ki, szemre totál- károsán. Az ok: elsőbbség meg nem adása. Kár, hogy statisztikák hiányában nem mutatható ki, hogy hány anyagi kárral járó közlekedési baleset történik a falvakban. Ha lenne statisztika, bizonyíthatná. hogy o kistelepüléseken is nagy a balesetveszély. Sőt, talán bizonyos szempontból nagyobb is a ve- »szély, hiszen az ott lakók már rutinból vezetnek, oda sem figyelnek. És valljuk be, ki is nevetnék azt az embert, aki egy-két pohár után ne ugrana át kocsival a szomszéd boltba egy kis pótlásért. Furcsa, de mindenképpen jellemző, hogy ha egy faluban egy hónap alatt két-három olyan esemény történik, amely a közrendet veszélyezteti, már saját rendőrőrsöt követel a lakosság. Egy betörés sokkal jobban foglalkoztatja. mint a rendőrség figyelmeztetése, hogy a faluban egyre több az ittas vezető, egyre több autóssal szemben kell intézkedni a járőrnek A KRESZ módosítása nyomán lakott területen 50 kilométer lesz a megengedett sebesség. Ennek betartása és betartatása talán még fontosabb lesz a községekben. mint mondjuk, a fővárosban, a Váci út többsávos szakaszán, ahol sokkal kisebb veszélyei vannak a gyorshajtásnak. (b.) ra az orvosok száma. A jelenlegi 30 tagú tantestületből hárman, a 16 itt tanító orvos közül ketten az iskola tanulói voltak egykoron. Ágh Bíró Béla után rövid ideig Bánhidi László, majd Madudák István állt az iskola élén. jelenleg Hórin- gerné Kozák Eszter irányítja az öt évfolyamon 14 osztályba járó diákság oktatását és nevelését. A hivatalos ünnepség november 21-én 15 órakor kezdődik. Sok egyéb mellett az iskola életéről beszél Bodnár Ferenc, Bánhidi László, Madúdák István, Fehér Jánosné és Ladányi Károly tanár, különböző művészéti ágakban fellép a Makiári trió, dr. Pornói Anna, Krojka Balázs, Fehér Gyula, Balogh László és Füzesi Sándor öregdiákok. Majd könnyed hangvételű élménybeszámolókra, ezt követően humoros, az iskolai élethez kötődő írások felolvasására kerül sor, de lesz vidám vetélkedő is, ki mit tud az iskoláról és az iskolában tanultakról. A rendezvény kezdete előtt, 12 órától filmeket vetítenek a régi időkről, iskolai kiállítást lehet megtekinteni, sőt a vállalkozó kedvűek birtokba vehetik a tornatermet. Alkalmi csapatokba verődve „pezsgőmeccset” vívhatnak, de revansot is vehetnek az egykori elszenvedett vereségért fociban és kosárlabdában a kisdiákok bíráskodása mellett Drukkereket szívesen látnak. Az ünnepi összejövetel programjait videóra veszik. és az iskolaújság következő számát is az itt készült riportok és fotók töltik meg. ezt a számot a vendégek már a helyszínen megrendelhetik. Az iskola tantestülete és diáksága számít minden öregdiák részvételére, a közös élmények felelevenítésére és a gondolatok kicserélésére. Czmarkó Gyula VÁCI XXXVI. ÉVFOLYAM, 267. SZÁM 1992. NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK A Madách-kör története — Vác története Szellemi műhely — a metropolis árnyékában A metropolis árnyékában címmel, meglehetősen vtiskos kötet jelent meg a közelmúltban Vácon, a Madách-kö'1 Tár 1. köteteként. A könyv tulajdonképpen az 1934-ben alakult és 1988-ban újjáalakult Madách-kör dokumentumainak gyűjteménye, de több !s annál: a váci — szellemi — rendszerváltás története. A Madách-kört sokan úgy tart:ák számon, mint a váci ellenzék bölcsőjét, amelyből — elsősorban — az MDF heh'! szervezete cseperedett fel. (Elnöki posztját ma is Katona Tamás tölti be.) Természetesen, ezzel nem mindenki ért egyet: a Madách-kör szellemi műhely volt — és az ma is —. amely sem a nyolcvanas évek közepén, sem a kilencvenes években nem akart és nem akar a politika szolgálója lenni. Szil end om után A Madách-kör — egy kiadott emléklap szerint — 1984. október 30-án alakúit meg. mégpedig egy Illyés Gyula-emlékest keretében. Az 1985 májusában megrendezett Tiszatáj-est — és Csoóri Sándor meghívása t- után szilencium következett. 1988. őszi újjáalakulása egybeesik egyesületié válásának szándékával. Az „új” Madách-kör első programja az 1943-as szárszói vitá it felidéző dokumentumműsor volt. még abban az évben megrendezték a História folyóirat estjét vendégül látva Glatz Fe- lencet. A Madách-kört mint Bmiorbágy Nagyközség Kép viselő-f es fülefe pályázatot hirdet az Egységes Egészségügyi Intézmény gazdasági vezetői munkakörének betöltésére Pályázati feltételek: — magyar állampolgárság, büntetlen előélet — felsőfokú szakirányú végzettség. Előnyben részesül a gyakorlattal rendelkező pályázó. A pályázathoz csatolni kell: — részletes önéletrajzot — erkölcsi bizonyítványt. Fizetés: az érvényben levő jogszabályok szerint. A pályázatot Biatorbágy nagyközség polgármesteréhez lehe* benyújtani, cím: Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/A. A pályázatok benyújtásának határideje: december A-e. Az állás 1993. január 1-jéiől betölthető. egyesületet. 1983. december 23-án vette nyilvántartásba az akkori Vác Városi Tanács V. B. — az első Ma- dách-kör levél a következő év januárjában jelent meg. Ebben az évben. 1989-ben tartották azt a két nagy konferenciát, amelynek dokumentumait a Madách-kör Tár l. kötete tartalmazza. Április 8-án zajlott le a váci csa r 140. évfordulója alkalmából rendezett konferencia. októberben pedig — a névadó halálának 125. évfordulóján — a Madách- konferencia. A kötet négy fejezetre oszlik. Az első A „Tragédia” diadala és a szerző megpróbáltatásai címet viseli. a második a Muszáj Herkulesek — névtelen helytállók címet. Konferenciák Ez utóbbi foglalkozik a váci csatával, s az előadások,' illetve a cikkek szerzői között van Kosáry Domokos és Katona Tamás is. A harmadik fejezet címe: Navigate ne- cesse est. Ebben kapott helyet Bertényi Iván nemzeti címerünkkel foglalkozó írása. Horváth M. Ferenc fontos tanulmánya Vác történelmi címeréről és Bihari Mihály 19'). márciusi előadásának szövege, amely a Reform és társadalom címet viselte. A negyedik fejezet a Madách-kör életének dokumentumait — leveleket. cikkeket, jegyzőkönyvet — tartalmazza, eseménynaptárral kiegészítve. A szerkesztők — Németh Péter Mikola és Gyarmati György — munkája méltó lenne egy alaposabb elemzésre. Választ kellene adni a szerkesztő-író-kölíő. N. P. M. kétségeire is. aki ajánlását így fejezi be (Madách sorait is idézve): tgy szól Adám hangján. Kedves Olvasó, egy ..szívnagyobbodá- sos ország” metronolisa árnyékából az ajánlás, miközben az írót a szerkesztés fAnyt hozó magánya luciferi kétségekkel gyötreti: „Miért is kezdtem embe-rel nagyot, / Ki sárból, napsugárból összegyúrva / Tudásra törpe, és vakságra nagy." Mélyebb elemzést érdemelne az a kötet, már csak azért is, mert a két szerkesztő elévülhetetlen érdemeket szerzett itt. Vácon, a „metropolis árnyékában”. Értékhordozó Nemcsak egy időszak dokumentumainak összegyűjtésével. hanem szellemi irányzónak. goniAkodá- sának megőrzésével is. S elkerülhetetlen. hogy itt ne tegyünk említést másik közös munkájukról a Kated- rálisról. (Főszerkesztője Németh Péter Mikola, szerkesztője Gyarmati György ) Ez az irodalmi, művészeti és bölcseleti folyóirat is a nagyváros árnyékában született; N. P. M. és Gy. Gy. ebben a kisvárosban akar szellemi katedrái ist építeni — mégpedig abból a szellemiségből, amelyet éppen a Madách-kör, a műhely képvisel. Hogy mit jelent ez a Madách-kör Tár esetében, azt Gy. Gy. — a Lectori Salu- tem-ben — így fogalmazza meg: ...a provincializmus Szküllái és a világmegváltó ígérvények Kharübdiszei között létezhet olyan mértéktartó és értékhordozó polgártudat, mely egyszerre tájékozódik és tájékoztat szűkebb és tánabb jelenbe érő múlt ól, arról, mi egyszerre szól rólunk és nekünk. F sorokkal ajánljuk — a lektorokkal együtt, akik nemcsak szerkesztők, hanem maguk is olvasók — a Madách-kör Tár I. kötetét olvasásra, tanulmányozásra. Megjelenésében. a két szerkesztőn kívül, nagy szerepe volt a dokumentumokat. illusztrációkat válogató Horváth M. Ferencnek, és a támogatóknak: az MTA Soros-alapítványnak, a Pest Megyei Monográfia Alapítványnak. a Fiesta Alapítványnak. Vác Város önkormányzatának és a Kenéz és Kenéz Kft.-nek (Borgó) A Dunagyöngye filmszínházban este 6 és 8 órakor a Go, Trabi, Go 2. (Volt egyszer egy Vadkelet) című német vígjátékot vetítik. Rendezte: Wolfgang Bűid. Főszereplők: Wolfgang Stumph és Marie Gruber. — Témája: A Struutz család ismét útnak indul Trabantjával, egy márkával a zsebükben. Vadkeleten keresztül — egészen New Yorkig ... VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 45. © A szerkesztőség vezetője: Borgó János. © Munkatárs: Dudás Zoltán. © Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 14-095. Telex: 282-297. © Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. © Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-től ll-ig, valamint a váci hirdetőirodában (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-tői 17 óráig. Jubilál az egészségügyi szakközépiskola fc * m ' ' * m