Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-22 / 250. szám

MEGSÁRGULT JEGYZŐKÖNYVEK

A Nemzeti Múzeum a forradalom idején

Katonai teherautó a csillag nélküli Nemzeti Múzeum elolt

A 36 esztendővel ezelőtti forradalmi napok történetéről könyvtárnyi visszaemlékezés, dokumentum és kommentár íátott napvilágot. Főként azok vetették papírra emlékeiket, akik vezető szerepet játszottak a forradalmi események alakításában, vagy sorsdöntő pillanatok szemtanúi voltak. Az alábbi sorok nem személyes emlékeket rögzítőnek, hiszen írójuk gyermekként élte át a dicsőséges és tragikus napokat. Egy patinás, nagy múltú nemzeti intézmény hétköznapjaiba pillantottunk be a fennmaradt doku- mentumok segítségével. Bár nem országos jelentőségű határozatokat rögzítenek e megsárgult, töredező, rossz papírra írott jegyzőkönyvek, talán mégis hűen érzékeltetik a forró napolt és a tragikus végkifejlet hangulatát.

A most 190 éves Magyar Nemzeti Múzeum— az ország első modern szellemű közművelődési és tudományos intézménye — az 1848-ás forradalom óta történelmi jelképpé vált: a nemzeti függetlenség és az emberi szabadságjogok jelképévé. Részese volt történelmünk majd minden sorsfordító eseményének: innen indultak az utolsó felkelő egységek Arad felé 1849-ben, hetven év múlva a megszálló román csapatok akarták elhurcolni legjelesebb gyűjteményeit, a második világháború alatt bombák szaggatták fel épületét, s pótolhatatlan műtárgyak tömege lett a tűz martalékává. A borzalmas pusztítások sebei épphogy behegedtek, s gondosan felépített állandó kiállítások fogadhatták a látogatókat, 1956. október 24-én szovjet tankágyúk találatai nyomán újabb tűzvész emésztette a nemzeti kincseket, amely jó két napig tombolt.

A forradalom első napjaiban a múzeum épületének arculata is megváltozott: eltávolították Pollack Mihály remekművű palotájának homlokzatáról az otromba nagy méretű vörös csillagot — a kiváló ősrégész és sportember, Vértes László aktív közreműködésével. A múzeum forradalmi bizottsága — amely magát Nemzeti Tanácsnak nevezte — október 30-án alakult meg, s ugyanekkor fogalmazta meg a munkatársak határozatait és követeléseit. Erről a szűkszavú jegyzőkönyv mellett a Forradalmi Értelmiségi Tanácsnak küldött november elsejei levél számol be:

„Forradalmi Értelmiségi Tanácsnak,

Budapest

A Magyar Nemzeti Múzeum — Történeti Múzeum Ideiglenes Nemzeti Tanácsa 1956. október 30-án alakult meg és megbízottain keresztül felvette a kapcsolatot a Forradalmi Értelmiségi Tanácscsal.

Jelen sorainkkal hivatalosan is bejelentjük azt, hogy a Tanács célkitűzéseivel egyetértve csatlakozunk a Forradalmi Értelmiségi Tanácshoz. Az október 30-i alakuló ülésen Nemzeti Tanácsunk megválasztotta a múzeum vezetőségét: Huszár Lajos főigazgató, Párducz Mihály és Mihalik Sándor főigazgató-helyettesek személyében. Az Értelmiségi Forradalmi Tanáccsal való tárgyalásokra pedig a következő bizottságot jelölte ki: László Gyula, Huszár Lajos, Barkóczi László, Szabó György. A Nemzeti Tanács a következő követeléseket terjeszti elő:

1. Nemzeti függetlenségünk teljes biztosítása, amelynek legfontosabb feltétele a szovjet csapatoknak az országból való kivonása.

2. A politikai pártalakitások teljes biztosítása és szabadsága.

3. A helyzet konszolidálása után Ausztria módjára mondjuk ki hazánk nemzetközi semlegességét.

4. A legnagyobb kegyelettel vagyunk sz elesett mártírok iránt.

5. Követeljük Múzeumunk tudományos intézményként való elismerését.

6. A helyzet teljes tisztázása után követeljük a 6 órás munkaidőt a múzeumok számára.

7. Vizsgálják felül és orvosolják a múzeumi státusok kérdéseit, hibáit, hiányait.

8. Múzeumunk teljes autonómiáját kérjük vissza.

9. Lehetőleg az Oktatásügyi Minisztérium alá kerüljenek a múzeumi ügyek intézései.

10. A múzeumi és műemlékügyek és kérdések egyek és oszthatatlanok.

11. A tudományos kutatás és munkálkodás teljes szabadságának törvényhozá- siiag való biztosítását és azt, követeljük, hogy a tudományos munkájáért maga az irányítás nélküli tudós legyen felelős.

12. Követeljük a külföldi kapcsolatok és tudományos érintkezések teljes szabadságát minden irányban.

13. Kérjük a történeti patinát nyert Múzeum körút nevének és Múzeumkertünk elnevezésének meg nem változtatását.

14. A múzeumi tudományos állások betöltése pályázat útján történjék.

15. Az összes káderlapokat adják át a múzeumok főigazgatóinak kezébe.

16. A múzeumok a jövőben ne javadalomszámlával rendelkezzenek csupán, hanem olyan gazdasági függetlenségbe kerüljenek, hogy még költségvetésüket is önmaguk készíthessék.

17. A Tudományos Akadémia eddigi irányításával szemben bizalmatlanságunkat fejezzük ki és az akadémiai reformnál a múzeumot vonják be.

Mindezek után hálánkat és köszöne- tünket küldjük mindazoknak, akik a nemzet nagy forradalmi mozgalmában részt vettek, s a hősök emlékét Múzeumunk is méltóképpen fogja őrizni. Éppen ezért kérünk mindenkit, hogy a nagy napok megörökítéséhez szükséges emlékek. gyűjtésével bennünket támogassanak. Múzeumunk nagy káraira való tekintettel több nyelven felhívást intéz a ICOM-on keresztül a világ összes múzeumaihoz, hogy még a tél beállta előtt épületfa, ablaküveg és tetőfedő rézlemez segítségben részesítsék múzeumunkat.

Ideiglenes Nemzeti Tanács Mihalik Sándor elnök”

Országos és helyi sérelmek, kívánalmak öltenek testet a muzeológusok követeléseiben. Visszakövetelik az intézmény régi autonómiáját, a gúz.sba kötött szellem szabadságát, s nem feledkeznek meg e sorsdöntő napokban sem fő kötelességükről, a nemzeti történelem emlékeinek begyűjtéséről. Egy másik jegyzőkönyv tanúsítja, hogy nem is eredménytelenül :

„Izsó András, Kovács Tibor, Tihanyi Imre és Pock László behozták a Magyar Történeti Múzeumban való elhelyezés végett a Gellért-hegycn felállított és ott ledöntött Szabadság szobor talapzatán elhelyezett orosz katona kezében volt bronz géppisztolyt. A Magyar Történeti Múzeum vezetősége a behozott tárgyat átvette.

Budapest, 1956. október 31.”

Nem feledkeztek meg a sérelmet és üldöztetést szenvedett kollégáikról sem. 1955 nyarán a Szegedre „száműzött” Párducz M'iháHjnak október utolsó napján a következő levelet írták;

„Dr. Párducz Mihály kartársnak,

Budapest

Mint a Történeti Múzeum ideiglenes Nemzeti Tanácsának ideiglenes elnöke — múzeumunk Nemzeti Tanácsának ma tartott ülésén hozott egyhangú határozata alapján — tisztelettel felkérem, hogy múzeumunkban mihamarabb megjelenni szíveskedjék és velem együtt helyettes főigazgatói munkakörben és rangban segítsen minket azon célok elérésében, amelyeket a múzeumi Nemzeti Tanácsunk a következőkben fogalmazott meg:

A Nemzeti Múzeum a nemzet múzeuma legyen!

Mihalik Sándor helyettes főigazgató, a Nemzeti Tanács elnöke.”

(A kitűnő régészkutatónak, a régészeti osztály egykori vezetőjének a múzeumból való „kiűzettetése” egyébként nem mentes a Rákosi-korszak sokszor tragikomikus színezetétől. Az egyik Szabad Nép-félóra alkalmával az intézmény ifjú és felettébb párthű munkatársa az új rendszer előnyeiről győzködte a hírneves tudóst, aki kendőzetlen igazmondásáról és egyenes jelieméről is közismert volt. Most is nemes egyszerűséggel csak any- nyit mondott az ifjonc agitátornak: ,,— Nincs semmi különbség, csak annyi, hogy régen a németek talpát nyaltuk, most meg az oroszokét.” Igaz, a talp helyett egy másik testrészt nevezett meg.)

A múzeumot ért károkat az október 30-án délelőtt felvett jegyzőkönyv rögzíti. Elöljáróban megemlékezik néhány munkatárs önfeláldozó helytállásáról. „Meg kellett állapítanunk, hogy a múzeum dolgozói közül Kovács Mihály portás 1956. okt. 23-tól mind a mai napig a legnagyobb hősiességgel tartott ki helyén, nagy nélkülözések és életveszedelem közepette. A múzeum dolgozói közül a közbenső időben még a következők voltak benn 1-2 napra, ám a megszálló csapatok miatt komoly segítséget nem tudtak adni hős tűzoltóinknak: Tavasz Miklós, Radnóti Aladárné, Radnóti Aladár, László Gyula, Korek József, Molnár Szilárd és a kiállításrendező csoport egyik-másik fiatalja ..

S következik a károk tételes felsorolása: „1956. október 24—26. között tűzvész következtében leégett az épület Múzeum utcai, Puskin és Múzeum krt. sarki részének tetőszerkezete. A leégett tető 2300 négyzetméter. Helyreállításra szorulnak az épület e részének III. és II. emeleti helyiségeiben kiégett, illetve megrongálódott . kiállítási, gyűjteményi és irodai termei. Az épületen keletkezett kár összegét csak a helyreállításhoz szükséges műszaki tervek elkészítése után tudjuk megadni.”

A legnagyobb kár a Természettudományi Múzeum gyűjteményeiben és szak- könyvtárában keletkezett. Az Afrika élővilágát bemutató kiállítás — amelyet neves magyar Afrika-kutatók és vadászok egy évszázad alatt gyűjtötték egybe — szinte teljesen elpusztult. „A" kár összegszerű megállapításánál leszögezzük — áll a jegyzőkönyvben —, hogy a gyűjteményekben keletkezett károk pótolhatatlanok és azonps formában még egyszer vissza nem állíthatók ... Az Afrika élővilága c. kiállítás kárát anyagban és kiállítási installációban 10 millió Ft-ra tesszük.” Továbbá: „Az Ásványtár a British Museum után a legnagyobb és legértékesebb gyűjtemény volt,.. Értékben megközelíthető gyűjtemény felállításához 200 millió Ft szükséges.” S mindehhez jön még a könyvanyag és berendezések kára, mindez összesen 326 millió Ft becsült értékben. Elképesztő összegek voltak ezek akkoriban, mégsem fejezték ki hűen a valós kárt. Az elpusztult gyűjtemények nagy részénél ugyanis ez a sző szerepel: „pótolhatatlan

A Tanács közben felkészült az előrelátható újabb megpróbáltatásokra, s igyekezett elejét venni, hogy a múzeum újbói a szovjet tüzérség célpontjává váljon. Ezt tanúsítja november 3-i egyik határozatuk is: „A Nemzeti Tanács közli Török Bálinttal, hogy a Széchényi Könyvtár fiataljai a tegnapi nap folyamán 14 puskát és ehhez megfelelő löszért hoztak, be a Nemzeti Múzeum épületébe.

A Nemzeti Tanács felkéri a Széchényi Könyvtár Nemzeti Bizottságát, hogy a lőfegyvereket és a lőszert a legrövidebb időn belül az épületből távolítsák el.” Ugyanezen jegyzőkönyv utolsó határoz- mánya: „A Szabad Kossuth Rádión keresztül tudatosítani (kell) az Országos Történeti Múzeum összes dolgozóját, hogy november 6-án kedden de. 10 órakor választja a Történeti Múzeum állandó Nemzeti Bizottságát, Kéri az összes dolgozó megjelenését.”

Ez utóbbi felhívás azonban eredménytelen maradt. Másnap hajnalban megindult az orosz invázió, s nem kímélték a múzeumot sem. Tankok törtek be udvarára, s az épületben szovjet katonai parancsnokság rendezkedett be. A Tanács azonban a hevés harcok csitulásával to- . vább folytatta munkáját. Bizonyára — mint az emberek többsége — ők is abban bizakodtak, hogy a forradalom véres el- tiprása ellenére sem kerülhet sor a sztálinista restaurációra. November 21-i határozatukban lényegében változatlanul megismétlik októberi követeléseiket, hangsúlyozván, hogy „a tudományos munka szabad művelésének biztosítását csak független Magyarország keretében képzelhetjük el”, s a Tanács ülései egy ideig ......a megszálló csapatok jelenléte miatt...” szüneteltek.

A november 26-i ülésen D. G. „baszá- mol a fotóműhelyben legutóbb lezajlott eseményekről, amikor is több nagy értékű filmfelvevőgép és fényképezőgép tűnt el. Az ügyben a szovjet parancsnokság elindította a vizsgálatot”. Az eredményről csak Korek József 1965-ös múzeumtörténeti tanulmányából értesülhetünk: „A fotóműhely felszerelésében történt jelentős károsodás, oly fokon, hogy szinte újra fel kellett szerelni.” Magyarul: az oroszok által ellopott masinák soha nem kerültek meg. A hasonló esetek megelőzésére az egyes osztályokon a dolgozók éjjel-nappali őrséget szerveztek, s egyre sürgették a minisztériumnál és kormánynál, hogy a katonákat távolítsák el az épületből. Sajnos, eredménytelenül. Mint az elnök mondja: ., mi már megkíséreltük. hogy a kormánynál intézkedjünk. azonban a Parlament közelébe sem engedtek."

S közben intézkednek építőanyag beszerzése ügyében, segítségért fordulnak a csehszlovák, keletnémet, román és len- gvel akadémiához, segítenek azokon, akiknek lakását rommá lőtték, pénzsegélyeket, élelmiszert szereznek a rászorulóknak. Figyelemreméltó, hogy e jegyzőkönyvekben nem találjuk a gyűlölet nyomát. Igazságot kérnek az ártatlanul meg- hurcoltaknak, de nem rontanak rá a vélt vagy valódi bűnösökre. Hibáikat, visszaéléseiket feltárják, de felelősségüket árnyaltan ítélik meg, a körülményeket gondosan mérlegelik. Ugyanígy nem ítélnek el intézményeket sem. Bizonyít-, vánvt adnak ki. hogy a Munkásmozgalmi Intézet múzeumi anyagai az egész nemzet történelmének fontos dokumentumai, s mindenképpen megőrzendők és együtt tartandók.

December 5-én tartotta a Nemzeti Tanács utolsó ülését, ahol az elnök ismertette a forradalmi bizottságok megszüntetéséről szóló, sajtóban megjelent rendeletet. L. Gy. javasolja, hogy a Tanács múzeumi tanácsadó testületként működjön tovább. R. S. megjegyzi, hogy „a rendelet különbséget tesz a fizikai és a szellemi dolgozók között, mert amíg az előbbi forradalmi tanácsait elismerte, addig a szellemi dolgozókét feloszlatja”. (Ma már tudjuk: a kormány hamarosan korrigálta e „hibát”: december 9-én törvényen kívül helyezte a munkástanácsokat is.)

Ezzel a nappal lezárul a jegyzőkönyvek sora, s ugyanúgy, ahogyan az egész nemzet életében, a múzeum történetében is új fejezet kezdődött. A következő év januárjában a Révai József szerkesztette Magyarország öles címmel hozza az új érát jelölő cikket: „Az ellenforradalmárok elnyerik méltó büntetésüket a múzeumok területén is.”

Fodor István