Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-05 / 210. szám

A VALÓSÁG TALAJÁN Elboszorkänyosodäs ? Hozzáértő ismerősömtől tudom, hogy a gerontológia szakirodalma tartalmazza. Ismeri az „elboszorkányo- sodást”. Ila jól emlékszem, ismerősöm ezt úgy magya­rázta: bizonyos életkorban, amikor a testi változások is élesen hangsúlyozzák az öregség tényét, lelki defor­mitások is felléphetnek. A mély ráncok, a gödörbe süllyedt, de mohón figyelő szem mögött olyan tulaj­donságok kelnek ki az öregség bölcsőjéből, amiket • mesebeli vasorrú bábánál még csak-csak elviselünk, a valóság talaján azonban nem vagyunk elragadtatva tőiük. Sőt. SZEMTŐL SZEMBE Lehetséges, hogy a köze­li jövőben szemtől szembe tanulmányozhatom az el­boszorkányosodást, mint olyat, mert ez az írás em­beri számítások szerint nem marad majd visszhang nélkül. Jelentkezni fog a szereplők másik csoportja Is. Most tudniillik az egyik csoporttal találkoztam. Az pedig úgy töi'tént, hogy megjelentek a szerkesztő­ségben a „gyerekek”, és volt egy kérésük: szeret­nék nyilvánosan elhatárol­ni magukat a szülők — leg­inkább a mama — viselt dolgaitól, s szeretnének egyszersmind elnézést kér­ni mindazoktól, akiket az idős pár zaklat, háborgat. TÚLNŐTT MÁR Úgyszólván szabályos forgatókönyve van már a két öregnek a sokak ide­geit próbára tevő ügykö­désre — mondta a fiuk, miközben látszott rajta, hogy igen nehezen fogja vissza az indulatait, és fáj Is neki, hogy nyilvánosan kell kiteregetnie a családi Rendőrségi krónika Utcai támadás Az elmúlt hét meglehetősen sok bűncselekményt hozott a körzetben, a rendőröknek bőven volt dolguk a helyszí­nelések során. Gyomron egy utcai randalírozás jelentett eseményt, amely az éjszakai órákban történt, pontosan egy héttel ezelőtt. A fiatalok egy csoporja rátámadt a rendőrökre is, s csak nehezen állt helyre a rend. (Erre az esetre lapunkban a jövő héten visszatérünk.) Augusztus 26-án az esti órákban M. Sándor 33 éves, többszörösen büntetett elő­életű monori lakos megtá­madta a vele közös ház­tartásban élő N. György 61 éves nyugdíjast. Olyan sú­lyosan bántalmazta, az idős embert, hogy kórházba kel­lett őt szállítani. A bűncse­lekmény után magához vet­te az idős férfi tulajdonát képező gázpalackot, és el­távozott a lakásból. A rend­őrjárőr forró nyomos üldö­zés után elfogta a gyanúsí­tottat, akit őrizetbe vétele után kifosztás bűntettének elkövetése miatt a bíróság előzetes letartóztatásba he­lyezett. Sok volt a betörés is ezen a héten. Augusztus 27-re virradóra, ablakrácskivágás módszerével ismeretlen tet­tesek betörtek Gyömrőn a Mendei úti Aranykerék vendéglőbe, ahonnan ital­féleségeket, cigarettát, és egyéb értékeket loptak el 35 ezer forint értékben. Gombán a tó partján lévő hétvégi házból horgászfel­szerelésekét loptak el isme­retlen tettesek 29 ezer fo­rint értékben. Volt két lakásbetörés is Monoron. A Kistói úton — kihasználva a tulajdonos távollétét — az ablakot be­feszítve jutottak a lakásba a betörők, ahonnan video- rekordert, karórát és arany­ékszereket loptak el 100 ezer forint értékben. A Kis- templom utcában lévő csa­ládi házból egy videomag­nót és 10 darab műsoros kazettát tulajdonítottak el. MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. • A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. • Munka­társak: Gér József és Köb- lencz Zsuzsa. 0 Posta rím: Monor, Pf. 51. 2201. Tele­fon: 157. • Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől • péntekig l-tffl U-ig. Az okozott kár 50 ezer fo­rint. Szintén Monoron két pincében is jártak betörők az elmúlt napokban. A Forráskúti dűlőben lévőből boroshordót, kristálycukrot, és egyéb használati tárgya­kat loptak el. A Strázsahe- gyi dűlőben a présházból pedig gázpalackot, televí­ziót és kazeltásmagnót. Az okozott kár több mint 50 ezer forint a két helyszí­nen. Közeledik a szüret ideje, s egyre több otthoni esz­közt visznek ki a pincékbe a tulajdonosok, megfelelően kell ezeket elzárni, mert csak így vehetik elejét, hogy a betörők hoppon ma­radjanak, azaz ne tudják elvinni ezeket. (Gér) S oha nem tapasztalt jár­műforgalom bonyoló­dik szűkebb pátriánk köz­útjain. A legforgalmasabb változatlanul a 4-es és a 31-es számú fő közlekedési út. De a javuló úthálózat — a településeken belül — tálcán kínálta a lehetőséget az esztelen száguldozások­ra. Lapunk más helyén és ezen az oldalon is megle­hetősen gyakran közöltünk szomorú baleseteket, ame­lyek tragédiákkal, jobb eset­ben súlyos sérülésekkel végződtek. Panaszkodnak a gyömrői Táncsics Mihály utca lakói, mert esténként olyan vad száguldozásban van részük a csodamotorok nyergében ülők jóvoltából, amely fo­kozott veszélyt jelent mind­nyájukra. A Yamahák, a Kawasakik és még ki tudja, milyen márkájú, 500, 750 köbcentis — vagy még ennél is nagyobb térfogatú motorokkal olykor 140-150 kilométeres sebességgel szá­guldoznak az aranyifjak a Halászkert és a Mendei itt közötti 800 méteres szalia- szon. A kerékpárral vagy lassúbb járművel közleke­szennyest. De hát — tárta szét tehetetlenül a kezét — ez a dolog már túlnőtt a családi kereteken. A ma­máéi* tudniillik szövetkez­tek az ő erkölcsi tönkreté­telére. (És állítólag más ro­konokéra is, de az már hosszabb történet lenne.) S talán mert a fiukat so­sem szerették, irigylik. hogy boldogul, hogy vállalkozik, hogy őrző-védő betéti tár­sasaga van, s bár a pénz azért nem veti fel — azt is mérhetetlenül irigylik tőle. Ezért aztán — mesél­te a fiú — naponta kocsiba ülnek, s a legrekkenőbb forróság'ban sem átallják lelátogatni a gyerekek la­kóhelyét, Csévharasztot, sőt a környékbeli települé­seket sem. Ilyenkor beko­pognak egy-egy házhoz, azt mondják, a fiuk küldte Őket, mert eladó a porta — s miután tisztázzák a „fél­reértéseket”, már viszony­lag könnyű beszélgetésbe elegyedni. Ennek során a mama — aki egyébként olyan, mint a mesebeli jó­ságos nagymamák, ősz ha­jú, mosolygós, puha, mint a kedvenc, gömbölyű alvó­párna, szóval tisztára mint a rajzfilmekben — nekifog és gyalázza a fiát. Minden létező rosszat elsorol róla. — Tudja, milyen érzés ez nekem? — kérdezte a fiú, s könnybe szaladt a szeme, megrándult a szája széle. — Nemrég a szom­szédomat úgy rám uszítot­ta, hogy már majdnem kés­re mentünk, mire tisztáz­tuk, miről is van szó. Ront­ja az üzleti hitelemet is. Most fogjak neki, s magya­rázzam meg minden ügy­félnek, akik hozzám biza­lommal kellene fordulja­nak, hogy kérem, ez és ez van, és én mindezek elle­nére rendes ember va­gyok?! MINT AZ ÉLETBEN Az elboszorkányosodásról szőtt elméletem minden­esetre részben leomlott — hiszen itt egy tündér külle­mű nagymamáról van szó, aki... Aki valószínűleg jelentkezik majd, hogy el­mondja azt. ami az ő ver­ziója a történtekről, s ami az itt leírtakra nem is ha­sonlít majd. Akkor aztán folytatjuk. Ahogy az élet­ben is szoktuk. Kard ki, kard! Mindhalálig. —ez— TŰNŐDÉSEK A vad motorosok dők kénytelenek félreállni, ha jönnek a vad motorosok. De említhetnénk az autó­sokat is, akik közül jó né- hányan fittyet hánynak az alapvető közlekedési elő­írásokra. És ez nemcsak az előírt sebesség be nem tar­tására vonatkozik. Sokszor leírtuk már, hogy közle­kedési kultúránk nagyon alacsony szintre süllyedt. Ezt — nem azért, mert ne­kem csak egy kerékpárom van — megerősíthetem én is. Napról napra csodálato­sabbnál csodálatosabb autók tűnnek fel az utakon. De hiába a külcsín, ha a belbecs — azaz a vezető személyisége — elmarad a kívánalomtól. Olyanok ke­zébe kerülnek ezek az autók, akik notórius sza­bályszegők, akik nem fél­MOhlQRI XXXIV. ÉVFOLYAM, 210. SZÁM 1992. SZEPTEMBER 5., SZOMBAT Sikeres pályázatok A jó ötlet pénzt ér Október 15-e a határideje a Monor városi önkormányzat közművelődési és sportbizottsága által meghirdetett pá­lyázat második ciklusának. Tavasszal, amikor meghir­dették, már írtunk erről a pályázatról, amely olyan programokat kíván finanszírozni vagy támogatni a bi­zottság rendelkezési alapjából összesen hárommillió fo­rinttal, amelyek a nevelés-oktatás és a közművelődés terén a minőségi fejlesztő munkát célozzák. Most, a második ciklus­ban a feltételek ugyanazok, mint korábban. A pályázat­nak tartalmaznia kell a teljes programot, a várha­tó eredményeket, a költség- kihatásokat és a támogatá­sul kért összeget, mely másra nem fordítható. A polgármesteri hivatal köz- művelődési és közoktatási felelősének beadott mun­kákat az erre a feladatra alakult team véleményezi, ennek alapján dönt a bi­zottság. A témakörök: ide­gen nyelv tanítása, innová­ciós munka, számítástech­nikai képzés, közművelődé­si csoportok támogatása, tanulók évközi programjá­nak támogatása, városi diáknapok rendezése. Hogy e pályázat most új­ra előtérbe került, meg­kértük Pintér Erzsébet köz- művelődési és közoktatási felelőst, pillantson vissza egy rövid összegzéssel az első „felvonásra”. Sikeres volt-e? Negyvenöt pályamunka érkezett — ezek közül tíz nem részesült támogatás­ban, azok is azért, mert nem eléggé kidolgozottak, kiforratlanok voltak, újbó­li „nekiveselkedés” eseté­ben azonban van esélyük. Az Idegen nyelv oktatásá­nak témakörében hatan pá­lyáztak. Egyéni pályázók és munkaközösségek egy­aránt akadtak. Tizenötezer forinttól hetvenhatezer fo­rintig — összesen 181 ezer forint értékben — kaptak nek a veszélytől, az eset­leges ellenőrzéstől. S mert hiányzik belőlük a veszély- érzet, vadul száguldoznak a motorok nyergeiben, a volánkerekek mögött az autókban. Itt a tanév, s már a hét elejétől nagyobb a gyalo­gosforgalom az utakon. Most is aktuális felhívni a járművezetők figyelmét a fokozott balesetveszélyre. Arra, hogy óvatosabban ve­zessenek mások és saját testi épségük érdekében is. A baleseti statisztikák figyelmeztetnek és elriasz­tanak. Az év első nyolc hó­napjában is sokan meghal­tak az utakon. És az el­hunytak túlnyomó többsége a fiatalabb korosztályhoz tartozott. Ahhoz a korosz­tályhoz, amelynek még sok a teendője az évezred előtt és talán azután is. Akik már nem élnek. nem vállalhatnak részt ebből, mert túlzott vagányságuk a túlvilágra segítette őket. L egalább azok vigyázza­nak magukra, akik itt maradtak közöttünk, s akik még élni szeretnének. G. J. támogatást a különböző éé- lökra, nyelvi könyvtárak, médiatárak fejlesztésére. Tizenöten a közművelő­dési csoportok támogatásá­ra nyújtottak be pályáza­tot. Három kivételével kedvező volt az elbírálás. Hozzájárult a bizottság egyebek között a vallásta- nitáshoz, egészségügyi ne­veléshez. zenebarátok klubja és helytörténeti munka, képzőművészeti kör támogatásához. Akadtak olyan iskolák, ahol a szín­ház- és hangversenylátoga­tások egyre növekvő úti­költség-térítéséhez kértek segítséget — és nem hiá'ba. Ebben a témakörben — tudtuk meg Pintér Erzsé­bettől — rendkívül érdekes, és magas színvonalú pá­lyamunkákkal találkozott a bizottság. A szünidei programokra való pályázatok elkészíté­se is szívügyük volt a peda­gógusoknak. A gimnáziurft is több nyári táborhoz, túrához kért és kapott támogatást, a Jászai Mari téri iskola a kőzetgyűjtő kör élményeit és tapasztalatait gazdagít­hatta a sikeresen elnyert pályázati program segítsé­gével. Ami nem sikerült — pedig a pályázat rendkívül ígéretes volt —, az a váro­si nyári napközis tábor megvalósítása. Nem akadt rá elég jelentkező. Aligha­nem a nyári napközik ko­rábbi szegénysége, sivársá­ga riasztotta el a szülőket és gyerekeket. Vagy ki tud­ja? A számítástechnikai képzés témakörében négyen pályáztak — ketten nyer­tek 67, illetve százötven- ezer forintot. Az innová­ciós munkával kapcsolato­san négy pályázatot foga­dott el a bizottság, ám a második ciklus valószínű­leg sikeresebb lesz, mivel most, munka közben talán több pedagógus elgondol­kodik: mi az a többlet, az a más, amit az oktató-ne­velő munkába be lehet épí­teni? Várják az óvodák jelent­kezését is. Hogy ezzel a kezdemé­nyezéssel gazdagabb lesz a város — nyilvánvaló. Jó lenne, ha jövőre, s azután is jutna pénz az ötletekre, s azok megvalósítására. K. Zs. Az apa köszöneté Nemrégen Monoron megrendezték a Dvorákovics László és ifj. Szabó Sándor emlék-labdarúgótornát. Ak­kor helyszűke miatt nem fért be tudósításunkba idős Szabó Sándor köszöneté mindazoknak, akik szervezték és megrendezték a hagyományos, rangos sporteseményt. Név szerint nem tudunk mindenkit felsorolni, de min­denekelőtt a monori labdarúgó-szakosztálynak, a mono­ri önkormányzat képviselőjének, a baráti körnek, a részt vevő csapatok játékosainak, feleségeiknek, az önzetlen játékvezetőknek és mindazoknak, akik egy jottányit is tettek a siker, végső fokon a tisztelet megnyilvánulásáért. Id. Szabó Sándor meghatódott köszönő mondatait leg­ékesebben Solti Lászlónak, a Monor—Cegléd Labdarúgó Szövetség elnökének szavai támasztották alá, aki ezt mondta a díjak átadásakor: „A megbecsülés, hogy mint­egy kétszáz sportoló vett részt a tornán, sokkal értéke­sebb, mint a kiosztott szerény díjak, s ez az elhunyt sportemberek iránti tiszteletet példázza!” H. J. Vásároljon TOYOTA gépkocsit/ A világ legmegbízhatóbb autóit ajánlja önnek: TOYOTA KOVÁCS Toyota Carina E, benzines 1 644 000 Ft Toyota Corolla, benzines 1 285 000 Ft Toyota Corolla, dízel 1 455 000 Ft (1992-es modellek) Toyota Hiace, zárt áruszállító 1 391 000 Ft Toyota Hicce, 9 személyes busz 2 086 000 Ft Az árak tartalmazzák az áfát. Hatévi garancia a karosszériára és fényezésre. Háromévi vagy 100 000 km-ig garancia a fődarabokra. Kedvező lízing és részletfizetési lehetőség. Garanciális és garanciaidőn túli szerviz. Cím: Monor, 4-es főút, 35 km-jelzés. Telefon: 06-60-41-043. BÍZZÉK A MEGBÍZHATÓSÁGBAN!

Next

/
Thumbnails
Contents