Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-05 / 210. szám
ELKELT TUZEP Olcsóbb áruk Mint néhány nappal ezelőtt megírtuk, árverésen elkelt a Budapestkörnyéki Tüzép .Vállalat nagykőrösi telepe. Ebből következően e volt tulajdonos rövid idő alatt kiárusítja a telep árukészletét, mintegy 10-50 százalékos engedménnyel. A kedvezményes vásár szeptember &-án kezdődik, értelemszerűen amíg a készlet tart. Az árleszállítás nem vonatkozik a tüzelőanyagokra, cementre és az oltott mészre, de ezeken kívül minden mást olcsóbban adnak. A lakosság körében felvetődött a kérdés, vajon a gazdacsere után is tiizép- telep marad-e a tüzép-te- lep? Nos, a minap kapott információnk szerint az új tulajdonos is a régi funkciójában kívánja meghagyni a városszéli ingatlant. Előreláthatólag október közepe körül már az új árukészlettel várja a vásárlókat. KERTBARÁTOK íj alapszabály A kertbarátok egyesülete legközelebb szeptember 7-én hívja össze tagjait a művelődési központba. A találkozón fontos kérdések kerülnek majd szóba, így többek között az új egyesületi alapszabályt hirdetik ki, valamint a szakmai konzultációk témáit határozzák meg a jelenlévők. A mostani eszmecsere este 7 órakor kezdődik. Kevesen jelentkeztek Polgári szolgálatok Jóllehet, a közbiztonság védelme érdekében létrehozott polgári egyleteknek történelmi hagyományai vannak Magyarországon, a közrend felborulásának időszakaiból, úgy tűnik, így a huszadik század végén már nem nagyon van kedvük a civileknek rend- őrösdit játszani. Pedig kétségtelen tény, hogy a lakosság igen nagy segítséget tud, tudna adni a rendőri munkához a bűnözés visz- szaszorítása érdekében. Főleg falvakból tudunk erre jó példákat sorolni, ahol sokszor rendőr híján a polgárok voltak kénytelenek kezükbe venni lakóhelyük védelmét. A városokban erősebben tartja magát azon vélekedés, miszerint a rendőrség feladatait a rendőrségnek kell ellátni. így mondják ezt a közrend hivatásos őrei is, ám a technikai hátrányokat, személyi feltételek hiányát, ugyanakkor a bűnözés növekedését látva, megértik a kényszerűség diktálta követelményt, a lakosság hathatósabb szervezett közreműködését. A polgári vagyonvédelmi csoport szervezése Nagykőrösön is megkezdődött, sajnos egyelőre nem sok eredménnyel. Kevesen vannak akik időt, fáradisá- got, üzemanyagot nem kímélve, tevékenyen részt kívánnak venni a járőr- szolgálatokban, pedig a célirányos és figyelmes jelenlétük bizonyára hatással lenne a város, a tanyák, a zártkertek nyugalmára. A szervezők bíznak abban, hogy egy hatékonyan működő kis csoportot legalább létre tudnak hozni az elkövetkező hetekben, hónapokban, amely integrálódna majd az országos vagyonvédelmi szervezetbe. Tehát, akik szeretnének közvetlen módon is tenni a város és környékének biztonságáért, azokat szívesen látják a vagyonvédelmi egyletben. Tóth Ferencnél a Kova Rt.-ben (volt városgazdálkodási vállalat) jelentkezhetnek bármely munkanapon. — ay KTV, Lénia Helyi televíziók A Lénia hálózatában vasárnap délután 2 órakor kezdődik a helyi műsor, Hasznos kiadvány Befektetőknek Kecskemét — város az Arany-homokon Magyarország közepén. Ezzel a címmel tartottak könyvbemutató sajtótájékoztatót a minap Kecskeméten a Privát Profit üzleti központ szervezésében. Ez nem véletlen, mivel a könyv a PP tevőleges közreműködésével készülhetett el. Merász József, Kecskemét polgármestere méltatásában a könyv különlegességeit hangsúlyozta. A Nemzetközi Kapcsolatok Minisztériuma pályázati támogatásával, a kecskeméti vállalkozók bevonásával olyan kiadvány készült el, amely azok nyelvén íródott, akik a legtöbbet tudják tenni a város felemelkedéséért. A konkrét gazdasági folyamatok valódi alanyai, a vállalkozók kapnak azonnal hasznosítható, konkrét ismereteket a városról. A Privát Profit a szervezésben jeleskedett, a könyvet író csapatot ő gyűjtötte egybe.. Annyiban is teljesen szokatlan ez a könyv, hogy a szokásos idegenforgalmi bevezetés és vevőcsalogatás helyett Kecskemétet azonnal az üzleti lehetőségek városaként említi. A különböző területekről konkrét építészeti tervrajzokat közöl, és ismerteti az ötven személynél többet foglalkoztató kecskeméti székhelyű önálló jogi személyiségű gazdálkodó szervezeteket is. A könyv másik különlegessége, hogy a gazdasági ajánlatok egy szűkebb változata német, illetve angol nyelven a Privát Profit folyóirat késő őszi számaiban meg fog jelenni, ami azt jelenti, hogy egész Nyu- gat-Európa megismerkedhet Kecskemét kínálatával. A könyv rendkívül gyorsan született meg. A kézirat április 30-án érkezett a Petőfi Nyomda RT.-be, s a német nyelvű kiadás már augusztusban a dornbirni vásáron is bemutatkozott. Az angol nyelvű változatra még néhány hetet várni kell. Már említettük a könyvet írók gárdáját, a főszerkesztő Ballai József volt, a fotókat a Walter és Társa Bt. készítette, az építészeti tervrajzokat pedig a Farkas, öveges és G. Nemes Magyar—Amerikai Építésziroda Kft. A polgár- mesteri hivatal a kötet kiadója. Azért is érdemes e könyvről beszélni, mert hasonló konstrukcióban bizonyára el lehetne készíttetni a Nagykőrös lehetőségeit bemutató kiadványt is. így a város lehetőségei bizonyára a maiakhoz képest sokszorosára bővülnének, arról nem beszélve, hogy egy gusztusos, jó kiállítású, s üzleti ajándéknak sem utolsó kötettel gazdagodhatna Nagykőrös is. (b) Nagykőrösi közlemények DEMASZ Rt. Nagykőrösi Kirendeltsége értesíti a lakosságot, hogy telefonhálózat építése miatt, áramszünet lesz a következő időpontokban és helyeken : 1992. szeptember 7-én 8— 15 óráig az Irinyi utcában. Szeptember 8-án 8—13 óráig a Vörösmarty, Bakos A., Kazinczy, Tiborc, Katona J. és Ibolya utcákban. 13—15 óráig a Szolnoki úton a Dobai és Kazinczy utcák között, valamint a Derkovits, Tóth J., Nyerges, Encsi, Árpád utcákban. Szeptember ll-én 8—15 óráig az Örkényi úton a Zalán és Kodály Z. utcák között, valamint a Zalán, Szőlő, Szabó Ervin, Gyár, Kodály Z. utcákban. — Kérjük fogyasztóink szíves megértését. (123 750,1K) amelyben folytatódik a helyi szépségek bemutatása. A filmet ezt követően vetítik, amelynek címe: Párnádé. Ezt a műsort hétfőn este 7 órakor megismétlik. ★ A Kecskeméti Televízió hétfői torpodójátékának telefonszáma: 76/29-223. Fél 10-kor kezdődik hétfőn este a szokásos film, ennek címe: Piszkos alku. Ezt a filmet szerdán este ismétlik meg. NASi£OR0sl XXXVI. ÉVFOLYAM, 210. SZÁM Meglett a cserbenhagyó! 1992. SZEPTEMBER 5., SZOMBAT Árulkodó nyomok a gépkocsin Az ebben az évben alakult közlekedési alosztály továbbra is mindent megtesz azért, hogy felderítse az összes tudomására jutó közlekedési baleset minden momentumát. Ezek közül különös veszélyességűek azok, amelyeknél a balesetet okozó személy eltávozik a tett színhelyéről. A nagykőrösi rendörök munkájának köszönhetően azonban eddig az Öszes ilyen esetet sikerült felderíteniük. Tóth István rendőr törzs- zászlós, a közlekedési ’ alosztály vezetője a napokban éppen erről tájékoztatta lapunkat. — Mindenekelőtt a lakosság segítségét kell hogy megköszönjük, hiszen jóleső érzés volt tapasztalni azt az együttműködést, amely nélkül vagy sokkal lassabban, vagy tán soha nem jutottunk volna a gázoló gépjármű, illetve vezetőjének nyomára. — Az eset, mint az közismert — a Nagykőrösi Hírlap is megírta —, július 7-én történt, amikor egy akkor még ismeretlen piros, 1200-as Lada személy- gépkocsi a Bajcsy-Zsi- iinszky utcából kihajtva Verseny a strandon A nagy meleg sem vette kedvét azoknak, akik részt vettek a Nafisz és a Grá- nit-Impex Bt., a névadó helyen megrendezett „a strand bajnokai” sportvetélkedőn. A sok induló több számban is rajthoz állt, s lelkes hangulatban kilenc óra hosszat versenyeztek egymással. A helyiek mellett vidéki résztvevők is voltak. Asztalitenisz egyéniben (10 induló közül): 1. Lápo- si Ferenc (mind a 7 mérkőzésén győzött), 2. Hria- gyel és 3. Benke (kocsé- riak). Párosban (4): 1. Hriagyel—Benke (kocsé- riak), 2. Láposi—Szalai Ferenc, 3. Pozsár Ferenc— Dobos Attila. Sakkozásban: 1. Horváth Lehel, 2. Zagyva József (csemői), 3. Pörge György, 4. az egyetlen nőversenyző, Pap Melinda. Páros lábteniszben (7 kettős közül): 1. Pörge Zoltán—Iván Csaba (kiemelkedtek a mezőnyből), 2. Bélteky Lajos—Hugyecz Ferenc és 3. Zombori Albert—Szakái József. A strandfoci volt a legváltozatosabb, -küzdelmesebb és -izgalmasabb. A 7, egyenként 4 fős csapat kiskapura 4X8 perces mérkőzéseket játszott, körben. Csak a legutolsó találkozó döntötte el a dobogós helyeket is, a leglelkesebb, küzdőképesebb „7 UP” javára (Apró Balázs, Dobos Csaba, Kis Balázs, Kenyeres Ambrus) 8; 2. Favorit 7 és 3. Remény 7 (kettejük közt kétszeres holtverseny után az egymás elleni eredmény döntött); 4-5. Sprint és Real Madrid 5-5; 6. Távközlés 5 és 7. Zöld Sasok 5 ponttal. A páros fejelés és az úszás az elhúzódó foci miatt elmaradt. Az indulók zöme 20—30 év közötti, de volt 20 alatti és 45-50 év körüli is. SPORTMŰSOR SZOMBAT Labdarúgás. Kinizsi-sporttelep, 13 óra 30 perc. Nk. Kgy. Kinizsi ifi—Pilisi KSK ifi, 15.30: Nk. Kgy. Kinizsi—Pilisi KSK, megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés. Kosárlabda. Debrecen: meghívásos férfi felkészülési torna. Teke. Kecskemét: Hírős Kupa csapat- és egyéni verseny. Tenisz. Cegléd: C. Vasutas SE—Nk. Kgy. Kinizsi, OB III-as csapatbajnoki mérkőzés. VASÁRNAP Kosárlabda. Debrecen: férfi felkészülési torna. labdarúgás. Főt: F. SE ifi—Nk. Toldi DSK ifi, megyei bajnoki mérkőzés. Kocsér, 16 óra: K. SK— Monori SE II., összevont körzeti bajnoki mérkőzés. S. Z. elütötte a Petőfi úton szabályosan közlekedő Bánfi Zoltánt, illetve gépkocsiját. Az újságcikk után rengeteg bejelentést kaptunk és természetesen időbe telt, míg valamennyit ellenőriztük. Nagy problémát okozott azonban, hogy felhívásunkban rossz rendszámbetűket adtunk meg. Ez természetesen valamelyest meghosszabbította a munkát, a tévedés oka egyébként az volt, hogy a tanú a balesetet szenvedő gépjármű betűit jegyezte meg. Ennek alapján is sokat dolgoztunk, mivel a nyilvántartásból kigyűj tettük az öszes szóba jöhető gépkocsi adatait. Végül is a Feketedűlőben találtuk meg a balesetet okozó gépjárművet, illetve annak tulajdonosát. Palotai Zoltán a tulajdonát képező AFS—213 forgalmi rendszámú Lada 1200-as gépkocsival okozta a balesetet. Ezt maga is elismerte. Elmondása szerint azért nem állt meg a helyszínen, mert nem volt kötelező biztosítása, ugyanakkor aznap szeszes italt fogyasztott. A balesetről később az újságban olvasott, s ezt követően a gépjárműre ragasztott matricát letépte, majd elégette. Nem végzett azonban gondos munkát, mivel a ragasztó nyomait nem távolította el. És a többi jellegzetesség is megmaradt. Tehát mindazok a külsé- relmi nyomok, amelyeket már ismertettünk. Palotai elmondta, hogy azért nem jelentkezett az újságcikket követőén, mert nem tudta, történt-e személyi sérülés. így nem merte feladni magát. — Ha a baleset pillanatában megáll és segítséget nyújt, hogyan lehetett volna elintézni ezt az ügyet? — Feltehető, hogy a rendőrség nem is szerzett volna róla tudomást, hiszen ha a balesetet okozó elismeri felelősségét és garantálja az okozott kár megtérítését, akkor ott nekünk semmi dolgunk nem lett volna. — És így ? — Sajnos a cserbenha- gyással minősített bűncselekményt követett el Palotai. Bíróság fog. ítélkezni az ügyben, a kiszabható büntetés felső határa egy év szabadságvesztés. Az eljárástól függően vezetői engedélyét is bevonhatják és azt nem is kell mondanom, hogy az összes felmerült bűnügyi költséget is neki kell megfizetni. Egyértelmű tehát, hogy erkölcsileg is, anyagilag is az jár el ésszerűen, aki baleset okozásakor ott és azonnal vállalja a felelősséget és nem menekül el a helyszínről. — Üjra elmondhatom azt — folytatta Tóth István rendőr törzszászlós —, hogy a lakoság rendkívül értékes segítséget nyújtott. Erre a következőkben is természetesen számítunk majd, bár az ilyen ügyeket nyilván jobb lenne mindannyiunk érdekében elkerülni. B. O. Beszélgetés a hot land KDNP-rőt Modern eszmék A Kereszténydemokrata Néppárt nagykőrösi szervezetének vezetősége is találkozott a haaksbergeni küldöttséggel, közöttük is dr. J. A. M. van Agt polgármesterrel. A polgármesterben rokonszenves és nagy ' tudású egyéniséget ismertek meg. „Civilben” tanszékvezető egyetemi tanár, a választások után foglalta el a polgármesteri széket. A választásokat követően készítették el a következő ciklusig tartó részletes programot. Ehhez tartják is magukat. Az ellenzéknek is célja az elfogadott program megvalósítása. Természetesen bírálva és figyelve, készülve a következő választásokra, igyekezve egy még jobb programot kidolgozni. A polgármesteri hivatal is végzi, teszi a maga dolgát. Természetesen a legtöbb kérdést az ottani Kereszténydemokrata Néppárt működésével kapcsolatiban tették fel. Körülbelül 200 párttagjuk van, kéthavonta üléseznek, és rendkívül szoros a kapcsolatuk a helybeli római katolikus egyházközséggel. A karitatív tevékenységet az egyházközségen belül végzik, többen tagjai az énekkarnak is. A holland Kereszténydemokrata Néppárt a kereszténység talaján álló, a haladást mindenben elősegítő, szociális érzékenységű ökumenikus, modern néppárt, van mit tanulnunk tőlük. Dr. Benkő András városi elnök NAGYKOROS! HÍRLAP Nagykőrös, Széchenyi tér 17. • A szerkesztőség vezetője: Ballal Ottó. Munkatárs: Miitl.iy Jenő. • Postacím: 2750 Nagykőrös, Pf. 23. Telefax és telefon: (531-51-398. © Hirdetésfelvétel kedden 10—13, csütörtökön 14—16 óra között. • Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10 óráig várunk. NMíAnn 9