Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-30 / 231. szám
MA: SZÍNES TELEMAGAZIN XXXVI. ÉVFOLYAM, 231. SZÄM Ára: 1S..ÍO forint 1992. SZEPTEMBER 30., SZERDA Tizenötezer négyzetméter közművesitve Új helyén az érdi piac (Ilancsovszki János felvétele) Tegnap Érden a város vezetői. Harmat Béla polgármester és T. Mészáros András alpolgármester adta át a helybélieknek a Széles utcai új piacot. A mintegy 120 millió forintos költséggel megépített, 15 ezer négyzetméter területű közművesített vásártér kivitelezője a Betonútépítő Rt. volt. Mellette még egy tucat alvállalkozó cég is tett azért, hogy rövid idő alatt elkészüljön az új- és ófalusi városrész között a piac. Régi gond került le napirendről a megye legnaHázhoz mennek a mai kisbírók Százötven helyi újság a megyében A demokrácia előfeltétele és egyben következménye a közéleti nyilvánosság, s ha ez igaz, akkor a szűkebb pátriában megjelenő helyi lapok száma okot ad a derűlátásra. Mint tegnap a megyeházán a helyi nyilvánosságról, helyi médiákról tartott fórumon elhangzott: napjainkban Pest megye nyolcvan településének van saját újságja. Némelyiknek több is, így a Pest Megyei Közművelődési Információs Központ adatai szerint a megyében 130 helyi, ezenkívül mintegy 9* üzemi, munkahelyi lap jelenik meg, Tucatnyi településen működik mindemellett helyi kábeltelevízió. gyobb lélekszámú településén, amikor kedden elköltözött a Felső utcából a túlzsúfolt piac. Itt az újban a pavilonok és a sátrak mellett 400 asztalt s a kényelmes üzletelést biztosító — 0—700 elárusítóhelyet állítottak fel, illetve alakítottak ki. A piachoz 500 gépkocsi részére fizetőparkolót is építettek, de ha a szükség úgy kívánja, akkor több ezer gépkocsit is el tudnak itt helyezni, Egyébként a Volán külön piaci járatokat is beindított, amelyek sűrűn közlekednek a busz- pályaudvar és a piac között. Centrumpártok Madridban Október elsején a spanyol fővárosban ülésezik . z EDU, az európai keresztény szellemű centrumpártok szövetsége, melynek Antall József az alelnöke. A Magyar Demokrata Fórum küldöttségének madridi programjáról Csáti György, a párt külügyeinek vezetője nyilatkozott: .— A pártközi szövetség soros konferenciájának három fő témája van, s az egyik magyar javaslatra került fel a napirendre. Elsősorban az európai integráció igen bonyolult kérdésével foglalkozik az ülés, majd az új európai biztonsági rendszer elvi alapjait kívánják tisztázni. A harmadik megtárgyalandó fő téma a szövetségben részt vevő pártok viszonya a kontinens nemzetiségi problémáihoz. Magyar javaslatra feltehetően megalakul az EDU nemzetiségi kérdéseket vizsgáló munka- csoportja. Az európai pártszövetséggel egy időben ugyancsak Madridban ülésezik az IDU, amely a. világ valamennyi keresztény szellemű centrumpártját tömöríti. Az MDF számára nagyon fontos, hogy ne csak Európában ismerjék meg azokat a politikai változásokat, amelyek hazánkban zajlanak, emiatt küldöttségünk bekapcsolódik a világszövetség munkájába is. Az előzetes program szerint Antall Józsefet fogadja II. Károly spanyol király, Felipe Gonzales miniszter- elnök és a vendéglátó, a Spanyol Néppárt elnöke. A találkozón, feltehetően más, kétoldalú megbeszélésekre is sor kerül, így miniszter- elnökünk valószínűleg találkozik Kohl német kancellárral és Major brit miniszterelnökkel. (—gyes) ÚJ FEGYVERNEM Réti Miidós országgyűlési képviselő és Győri Béla újságíró szeptember 19-én a Parlament előtt tüntető tömegnek bejelentették: befejezik a már több napon át tartó, az államelnöknek a média ügyében tanúsított törvénytelen magatartása ellen tiltakozó éhségsztrájkjukat. Letették a fegyvert, mert bebizonyosodott róla, hogy nem volt bevethető, Pedig mennyire bíztak benne. Ezt az új fegyvernemet rendszerint ott és akkor vetik be, ahol az ész s a jog fegyvere (az érdek és törvényes eszközök) hatástalannak bizonyul. Gyilkos fegyver, kíméletlen, ezért használata alapos kiképzést igényel. Ha avatatlan nyúl hozzá, életet olthat, a tulajdon életét. Használójának mindenekfölött optimistának, bölcs és szelíd bizakodónak kell lennie, a humánum legnagyobb elkötelezettjének. Aki nem bízik az emberben, aki nem hisz abban, hogy az életet mások is egyetemes értéknek tartják, az ne vegye kézbe. ElvetNeműitekre vérveszteség nélkül efféle fegyvert nem lehet fogni. Ehhez a fegyverhez csak az nyúlhat minden szomorú következmény nélkül, ki tudja, hogy akire ráfogja, éppolyan sebezhető — mert jó, mert hívő és bizakodó, mert mindennél előbbre Valónak tartja az életet —, akárcsak jómaga. Zsarnokok, cinikusok, az értékeket semmibe vevők ellen hatástalan. Ahol győz, ott van helye a reménynek. Réti és Győri letették a fegyvert, mert belátták, hogy azokkal szemben, akikre ráfogták, hatástalan. Ezek után miben reménykedhetünk? Paizs Tibor A Szlovák Nemzeti Tanácsban képviselt magyar pártok küldöttsége Duray Miklóssal, az Együttélés politikai mozgalom vezetőjével az élen tegnap óta Budapesten tárgyal. Az MDF parlamenti csoportjának vendégeként hazánkban tartózkodó nyolctagú küldöttséget kedden fogadta Mindez önmagában is üdvözlendő jelenség, de talán még többet mond az, hogy a városok, falvak lakossága igényli a saját médiát, szereti, várja s megvásárolja azt. A lapokból az alig néhány ezres községekben is elfogy ezerkétezer, a kábeltelevíziók műsoraira és nem utolsósorban a helyi társadalmi, kulturális és sportélet M- reire településenként átlag lélezren kíváncsiak. A helyi médiák szerkesztőinek, munkatársainak első és remélhetőleg hagyományteremtő fórumának a Pest Megyei önkormányzat székháza adott otthont, és megtisztelte jelenlétével lnczédy János, a megyei közgyűlés elnöke is. Rövid köszöntőjében utalt arra: nem véletlen a rendszer- változás körüli időkben s még inkább az elmúlt két esztendőben tapasztalt, hirtelen megnőtt igény a szűkebb környezet információira. Mi, olvasók — mondotta — az országos lapokból s gyakran mg a megyei újságból is évtizedekig bőséggel értesülhettünk a nagyvilág akár legjelentéktelenebb eseményeiről is, de arról alig és gyakran megszűrve, hogy mi történik a lakóhelyen. Pedig az is világjelenség, hogy az embereket mindenekelőtt a saját lakóhelyük történései foglalkoztatják, s (Folytatás a 4. oldalon.) PARLAMENTI NAPLÓ A többség a kisebbség foglya? Napirend előtti felszólalásokkal kezdődött tegnap reggel az Országgyűlés munkanapja. A képviselők Páljy G. István hétfői felmentésével kapcsolatban fejtették ki véleményüket. Csépe Béla KDNP-frak- cióvezető indította a sort, aki kifejtette: az utca az. utóbbi napokban kétszer is megszólalt. A médiabéke újabb arculcsapásának nevezte a Tv-híradó és A hét főszerkesztőjének leváltását. Megítélése szerint a médiatörvény ügyében a többség a kisebbség foglya. A frakcióvezető tilta- ' kozott azon beállítás ellen, t hogy a korábbi tüntetés i (az 56-os szervezetek által kezdeményezett szombati megmozdulás) , részvevőit egyesek szélsőségeseknek, míg a csütörtöki (a Demokratikus Charta által szervezett) demonstráción megjelenteket valódi demokratáknak minősítik. Megítélése szerint ez kirekesztés, amely az alkotmányos megoldásért síkra- szállókat érinti.. Mint Csépe Béla fogalmazott: Pálfy G. István leváltása nagyon is politikai kérdés. Felszólította Ilankiss Elemért, hogy vonja le a konzekvenciát, és lemondásával segítse elő a médiavita megoldását, Csépe Béla aggódik a helyzet további elfajulása miatt. Kifejtette: az emberek az Alkotmánybíróságtól azt várják, hogy „aki számára szükséges, tegye egyértelművé állásfoglalását”, a köztársasági elnöktől, hogy „aszerint járjon el”, a kormánytól pedig, hogy „tegye meg a törvényesen lehetséges és szükséges intézkedéseket”. Csépe Béla nem szeretné, ha a magyar népet „szombatiakra” és „csütörtökiekre” osztanák, és kizárólag ez utóbbi esemény részvevőit tekintenék demokratáknak. (Folytatás a 2. oldalon.) Antall József miniszterelnök és Szabad Jyörgy, az Országgyűlés elnöke. A miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen áttekintették* a Cseh- és Szlovák Köztársaságban zajló politikai folyamatokat, hazánk és északi szomszédunk kapcsolatának kérdéseit. Nyomatékosan hangsúlyozta mindkét fél, hogy mindkét népnek érdeke Szlovákia és Magyarország jövendőbeli jó kapcsolata, bár ezeket most erősen terheli a bősi erőmű ügye, s a szlovák alkotmánynak a kisebbségekre vonatkozó fejezete. A szlovákiai magyar képviselők kérték, hogy a január 1 jétől független Szlovákia elszigetelődését a magyar kormány próbálja meg megakadályozni. A két vezető magyar politikussal való találkozás után rövid interjút adott lapunknak Duray Miklós. r— A politikai életben naponta szereplő és a vezető értelmiség véleményét ismerjük a szlovák nyelvtörvényről és az új alkotmányról. Vajon hogyan vélekedik erről az utca embere, aki magyar? — A nyelvtörvény igen rossz, de úgy tűnik, hogy a hatalomnak mind ez ideig nem volt ereje betartatni azt. Valójában nem rosz- szabb a helyzet a nyelv- használatot illetően nálunk, mint mondjuk, öt évvel ezelőtt. Nagy kérdés, h-\—» íz új alkotmány nemzetiségekre vonatkozó kitételei alapján, a két köztársaság szétválása után szigorod(Folytatás a 3. oldalon.) Törvényhozók látogatása Duray Miklós Szlovákia jövőjéről