Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-23 / 225. szám

Postai rejtély Szeretek levelet kapni, és azt hiszem, ezzel min­denki így van. Különös örömmel veszem át a szép borítékban, szép bélyeggel ellátott küldeményeket. Ebben a posta is segít, hi­szen egy-egy ünnepi alka­lomra, eseményre, évfor­dulóra alkalmi bélyegeket és díszes borítékokat hoz forgalomba. Egyes postahi­vatalokban jellemző ábrák­kal ékesített bélyegzővel látják el az ott feladott le­veleket. Sajnos, az utóbbi időben kevésbé örülhettem a leveleimnek. A belső tar­talommal nem volt baj, a bon'tékok azonban gyakran gyűrötten, esetenként sza­kadtán érkeznek. Ilyen okok miatt bosszankodik sok olyan ismerősöm, aki­nek én küldök hasonlóan Szép borítékokat. Sokáig nem értettem a dolgot: a gondosan megírt és feladott levelek hogyan kerülhetnek ilyen állapot­ba? A napokban megoldó­dott a rejtély. Egyik reggel a posta melletti buszmeg­állóban várakoztam, ami­kor megérkezett a posta­autó, amely az ott feladott leveleket viszi, és az ideér - kezetteket hozza. Több év­tizedes gyakorlat, hogy a leveleket postazsákokban helyezik el, és úgy szállít­ják a rendeltetési helyére. Eddig úgy gondoltam, eze­ket a zsákokat gondosan kezelik, gondosan helyezik el. Hát nem így történt! Nagy megdöbbenéssel lát­tam, amikor a postaautó­ból hatalmas ívben haji- gáiták ki a zsákokat, majd azok nagy huppanással es­tek a földre. Hasonlóan ke­rülnek a zsákok a hivatal­ból is a szállító járműre. Természetesen az ilyen ke­zelés mellett a levelek nem maradhatnak sértetle­nek. Szeretném, és el is vá­rom, hogy a gondosan meg­irt, felbélyegzett leveleimet a posta (a nem is csekély díjazás ellenében) hasonló gondossággal kezelje és azok épen, sértetlenül jus­sanak el a címzetthez. Balogh Gyula Pomáz Okét megillető elismerést A közelmúltban két hé­ten át szurkolhattunk a te­levízió-készülék előtt a bar­celonai olimpián részt ve­vő magyar sportolók sike­reinek. Még élénken emlé­kezünk az utolsó este szik­rázó tűzijátékára. Alig hunytak ki ezek a fények, s a világ egy része újra Barcelonára figyel, ahol ezekben a napokban ren­dezik meg a paraolimpiát, amelyen 92 országból érke­ző, mintegy 4 ezer spor­toló, 15 sportágban méri össze erejét. A paraolimpián részt ve­vő magyar küldöttség 42 sportolótagját augusztus 23-án búcsúztatta Göncz Árpád köztársasági elnök úr a Thermál Hotel Aquin­cumban, meleg szavakkal. Az eseményről beszámolt — egyebek között — az Új Magyarország, a Pesti Hír­lap és a Pest Megyei Hír­lap, augusztus 24-i számá­ban. A Pesti Hírlap ha­sábjain megdöbbenéssel olvastam dr. Jakabházy Lászlónak, az OTSH alel- nökének nyilatkozatát, hogy a 9. alkalommal megren­dezésre kerülő paraolim- piún esetleg győzelmet el­érő magyar mozgássérült sportolók, hazatérésükkor meleg kézfogáson kívül semmiféle elismerésre, pénzjutalomra nem szá­míthatnak. Köztudott, hogy a „nagy olimpián” helye­zést elért sportolók milyen elismerésekben részesül­tek: pénz- és tárgyjutal­mak, állami kitüntetés, őket köszöntő gálaműsor a televízióban, stb ... Nehogy félreértsék szavaimat, nem irigylem tőlük, hiszen meg­dolgoztak érte. Bármeny­nyire is örömöt jelent szá­mukra a sportolás, bizo­nyos szempontból fiatal­ságukat áldozzák fel azért, hogy sikereiken keresztül népszerűsítsék hazánkat a nagyvilág előtt. Megérde­melték, amit kaptak, meg­érdemelték az elismerése­ket! Azonban legalább ekko­ra erőfeszítést fejtenek ki azok a mozgásukban kor­látozott, vagy vak spor­tolók, akik felküzdötték magukat az élvonalba, s így kaptak arra jogot, hogy részt vegyenek a para­olimpián. Győzelmükkel legalább olyan hírnevet szereznek majd Magyaror­szágnak, mint a „nagy já­tékokon” részt vett spor­tolóink. Csak éppen Ma­gyarországon nem része­sülnek az őket megillető elismerésben. A legtöbb nyugati új­ság, rádió és televízió, ha országa sportolója helye­zést. győzelmet ér el a pa­raolimpián, ugyanolyan lelkesedéssel számol be ró­la. mint ha a sikeres ered­mények a nagy játékokon születtek volna. Magyaror­szágon a legtöbb újság meg sem említi, vagy ha meg­említi is, eldugva, legfel­jebb egy-két soros hírként közli a sikereket. Ha a mozgássérült ma­gyar sportolók megfelelő elismerésben, publicitásban részesülnének, ezzel nem csak a korlátozott mozgás­képességű emberek sport­ját szolgálnák, hanem a közel 700 ezer magyar moz­gássérültet is, akiket kép­viselnek a világjátékon. SZOLGALTATAS A RÁDIÓ ÉS TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. — 8.20: Törvénykönyv. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Napköz­ben. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Válogatott per­ceink. — 11.35: Almáskert. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Vendég a háznál. — 12.45: Füleljen. — 12.50: Külpolitikai figyelő. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: Ki nyer ma? — 13.15: Falurádió. — 13.30: „Dicsérjétek az Urat!” — 14.00: Hírek. Időjárás. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 14.55: Aján­lott levél vagy vers. — Í5.00: Hírek. Időjárás. — 15.05: A Határok nélkül naplója. — 15.55: Cégér. — 16.00: Délutáni krónika. — 16.15: Mindennapi gazdaság. — 16.30: Zenefórum. — 17.00: Hirek. Időjárás. Útközben. — 17.05: Magyarországról jövök... — 18.00: Esti kró­nika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! — 19.35: Czakó Gábor válogat. — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.05: Emlékezetes alföldi népdalok. — 20.30: Hatá­rok nélkül. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kos- suth-klub. — 21.55: Ajánlott levél. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fórum. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Kis éji zene. — 0.00: Hírek. Időjárás. — 0.05: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. — 8.00: Mai műsoraink. — 8.05: Sport­reggel. — 8.20: Rivaldafényben. — 8.50: Apró-cseprő. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Zene—szó. — 11.00: Hírek. Időjárás, — 11.05: Napóra. — 12.00: Válogatás magyarnóta-lemezekről. — 12.45: Időjárás- és vízállás­jelentés. — 13.05: Derűre is derű. — 13.30: Idősebbek hullámhosszán. — 14.00: Akár hifi, akár nem. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.05: Rockszerda. — 16.00: Heavy- óra, benne lemezbemutató és Gitármánia. — 17.00: Hí­rek. Időjárás. — 17.05: Napóra. — 17.50: Rádiót nyer­het, ha Petőfit hallgat. — 18.00: Rockhullám. — 18.30: Drogambulancia. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Kö- lvökrádió. — 19.35: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. — 20.00: Sokféle. — 20.40: Visszaszámlá­lás. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Hatodik érzék. — 22.00: Filmzenei újdonságainkból. — 22.30: Dzsessz- lista. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10: Napforduló. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 5.45: Falutévé — géptippel és munkaügyi tippel. — 6.00: A Reggel. — 8.05: A tengerre szállt erdő. — 8.30: Köz­játék. — 8.35: Napközi. — 9.00: Nyeregben vagyunk. — 10.00: Lovejoy. — 11.00: Játék. — 12.90: Hírek. — 12.05: Képújság. — 17.00: Délutáni egyenleg. — 17.10: Meg­veszem ezt a nőt. — 17.40: Képújság. — 17.50: Pénzvi­lág. — 18.00: Most. — 18.30: KultúrFelelős. — 18.45: Álljunk meg egy szóra! — 18.55: Napközi. — 19.20: Esti mese. — 19.50: Erzsébet-díj. — 20.00: Híradó. — 20.30: Telesport. — 20.40: Szeszélyes évszakok. — 21.40: Közjáték (ism.). — 21.50: Bevezető a 2. magyar hadse­reg krónikájához. — 22.10: Krónika. — 23.10: Utunk Európába. — 23.40: Késő esti híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 15.45: Műsorismertetés. — 15.50: Hírek. Időjárás. — 15.55: Gyerekeknek. — 16.15: Közlemények. — 16.20: Dominó. Telefonos játék. — 16.40: Regionális híradó. — 16.55: Magyarország—Izrael. Válogatott labdarúgó­mérkőzés. — 18.45: Híradó. — 18.57: Időjárás. — 19.05: A szerelem napjai. Olasz film. — 20.50: Indulási oldal. Bécsi kapu. — 21.15: Agárdi Pop-strand ’92. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.20: Időjárás. — 22.25: Vásártévé. — 22.30: Napzárta előtt... — 22.50: Derrick. RTL PLUS 6.00: Híradó. — 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Né­metország! — 8.50: Owen Marshall (am. sorozat). — 9.45: Gazdag és szép (am. sorozat). — 10.10: Dr. Marcus Welby. — 11.00: Viva. — 11.30: Családi párbaj. Játék. — 12.00: Magazin. — 12.30: Az élet játékai. — 13.20: Kalifornia-klán. — 14.15: A Springfield-sztori. — 15.00: A Főnök. — 16.00: Beszélgetés. — 17.00: Rizikó. Játék. — 17.30: Forró nyeremény. — 18.00: Magazin. — 18.45: Híradó. — 19.15: Robbanékony. Magazin. — 19.45: Jó idők, rossz idők. — 20.15: Az éjszaka, amikor a híd le­szakadt (amerikai thriller). — 22.00: Tévétükör. Maga­zin. — 22.30: Showműsor. — 23.00: Alaszka (amerikai sorozat). — 23.50: Hírek. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SATl-gyel! — 8.30: Szomszédok (ism.). — 9.00: Hírek. — 9.05: Drops (ism.). — 9.30: Tö­vismadarak (ism). — 11.55: Szerencsekerék (ism.). — 12.40: A nap tippje. — 12.45: Telebörze. — 13.00: Hírek. — 13.05: Telebörze. — 13.35: Kaliforniai nap alatt. — 14.30: Szomszédok. — 15.05: Hotel. — 16.00: MacGyver. — 17.05: Mindent vagy semmit. Játék. — 18.15: Bingo. Játék. — 18.45: Híradó. — 19.00: Sport. — 19.20: Sze­rencsekerék. — 20.05: Időjárás. — 20.15: Tövismada­rak. — 22.00: Akut. — 22.30: Beszélgetés. — 23.35: Hí­rek. Sport. — 23.40: Hamilton kérdése, II. — 1.35: MacGyver (ism.). — 2.25: Sport. — 2.55: Műsorismer­tetés. Érvényben: 1992. szeptember 22. VALUTAÁRFOLYAMOK Vételi Eladási Pénznem árfolyam 1 egységre forintban Angol font 133,77 136,57 Ausztrál dollár 56,48 57,72 Belga frank (100) 255,85 260,51 Dán korona 13.54 13,80 Finn márka 16,85 17,25 Francia frank 15,41 15,69 Görög drachma (100) 41,45 42,29 Holland forint 46,83 47,69 ír font 137,65 140.25 Japán jen (100) 63,77 6-1,97 Kanadai dollár 63,98 64,48 Kuvaiti dinár 204,97 270,47 Német márka 52,72 53.68 Norvég korona 13,04 13,28 Olasz líra (1003) 62,39 63,67 Osztrák schilling (100) 750,19 763.79 Portugál escudo (100) 61,18 62.28 Spanyol peseta (100) 74,47 73,99 Svájci frank 60,05 61,13 Svéd korona 14,09 11,35 USA-doliár 78.17 79,73 ECU (Közös Piac) 103,04 105,00 Hiszen a magyar átlag­ember alig tud valamit a közöttük élő mozgássérül­tek életéről. A sportolók bemutatása rájuk is fel­hívná a figyelmet. Hiszen egy társadalom kultúrájá­nak fokát az is jelzi, hogy miként gondoskodik el­esettjeiről, rászorultjairól, a mozgássérültekről és a vak emberekről. Nem értek egyet dr. Ja­kabházy László elnök úr azon kijelentésével sem, hogy a mozgássérült spor­tolóknak szánt kevés pénzt, ami rendelkezésre áll, in­kább sportpályák, uszodák építésére fordítják, „ahol az elesettek is tudnak spor­tolni”. Sajnos nem tudnak, mert az országban lévő leg­több sportcsarnok és uszo­da építészetileg úgy ké­szült, hogy azokat nehezen mozgó és kerekesszékkel közlekedő mozgássérült emberek használni nem tudják. Néhány kivétel van ugyanaz országban, de ezek száma az igényekhez mér­ten nagyon kevés. Sokkal többre lenne szükség. A mozgásukban korlátozott sportolók már bizonyítot­tak. hiszen az eddiigi para- olimpiákon, összesen 13 aranyérmet nyertek. 1984- ben, például a New York­ban megrendezett játéko­kon 11 arany, 10 ezüst és 4 bronzérmet szereztek. Úgy hiszem, joggal elvár­ható, hogy a Barcelonában sikereket elérő magyar mozgássérülteket képvise­lő sportolók az őket meg­illető elismerésben része­süljenek magyar földön is. Kósik Lajos Cegléd \ ____________________•*. Sa játos piac* gazdaság Négy hónappal ezelőtt meghalt a férjem. Augusz­tus 31-én fölkeresett az il­letékhivatal ügyintézője, hogy felértékelje a hagyaté­kot. Miután a házon még építési kölcsön van, amely­nek összegét nem tudtam pontosan megmondani, az eljárók azt javasolták, kér­jek hivatalos igazolást az OTP-től. A ceglédi OTP levelemre megküldte a háromsoros igazolást és mellékelt egy csekket, hogy az igazolá­sért fizessek be 500 forin­tot. Hosszú éveken keresztül dolgoztam a közigazgatás­ban, de igazolásokért soha nem kértünk pénzt. Ha minden közigazgatási szerv valamennyi igazolásért 500 forintot kért volna, akkor most jóval kevesebb lenne az állam külföldi tartozása. Vagy talán ez a piacgazda­ság az OTP-nél — és éppen az özvegyekkel szemben kívánják alkalmazni? üzv. Flaskay Béláné Zebegény, Papp F. tér 1. A Szovjetunióban haltak meg Folytatjuk annak a névsornak a közlését, amely a II. világháború alatt és után a Szovjetunióban — hadifo­golyként, a Gulag börtöneiben, kényszermunkatábo­rokban — elhunytak föllelhető adatait tartalmazza. A névsorban található rövidítések, hdf: hadifogoly, km: kényszermunka. Csillaggal azt jelezzük, hogy nincs adat. Ha bárki a hozzátartozójának, rokonának a nevét vélné a névsorban felfedezni, forduljon a Magyar Vö­röskereszt városi, körzetközponti szervezetéhez, ahol kitöltheti azt a keresőlapot, amelyet majd a helyi szer- vezet eljuttat a Magyar Vöröskereszt budapesti köz­pontjába, ahol megkezdik az azonosítást. Ha ez siker­rel jár, a hozzátartozó a Magyar Vöröskereszt kereső­szolgálatától pbstán hivatalos értesítést kap. Felhív­juk a' hozzátartozók figyelmét, hogy minden, az el­hunytra vonatkozó dokumentumot — például olyan vö­röskeresztes levelezőlapot, amelyet felismerni vélt hoz.» zátartozója a fogolytáborból (de nem a frontról!) kül­dött —, annak másolatát vigye magával. Egyúttal fel­kérjük megyénk lakosságát, az érdekelteket és a hu­manitárius érzésektől vezérelteket egyaránt, hogy a nem kis kiadással Járó munkát anyagilag támogassák. Ado­mányaikat a Magyar Vöröskeresztnek a Magyar Keres­kedelmi Banknál vezetett 203—29 725—7007 számú szám­lájára. „Az Oroszországban elhunyt foglyok azonosítása1* megjelöléssel szíveskedjenek befizetni. Még egy megjegyzés: a névsorban nem szerepelnek azok a nevek, amelyek mellől hiányzik a szülő-, Illető­leg lakóhelyre vdnatkozó adat. Listánk tehát csak azokat a neveket tartalmazza, amelyekről biztosnak látszik a Fest megyei illetőség. Név Szül. helye, v. Szál. lakóhelye éve Hangja Fogság Elhunyt jeli. Sziklai T.ászló (?)szállás (?), Pest m. 1921. Szol hí István, Cegléd 1921. Szőcs? Szűcs? Sándor, Kartal, 1923. Szűcs Ambrus, Nagykőrös, 1912, Szűcs András, Pest me.(?) 1913. Szűcs András, Alsó(?), Pest m. 1901. Szűcs András, Gyál(?), Pest m. 1914. Stetiger Mária, Pest m. 1924. Szlankói József, váeratót, 1919. Samdel (Sandely?) János, Visegród, 1923. László József, Kocsér, 1921. László János, Nagykőrös, 1900. László János, Maglód, 1912. László Sándor, Nagykőrös, 1907. Lichner Aladár (Pest m.) 1906. Lövi Lajos, Vác, 1912. Lesicki András, Dunabogdány, 1908. Lökő István, Pilis, 1911. Lőrinc Pál, Pusztavacs, 1924. Lerner Mihály, Szigetcsép, 1907. Lerner Mihály, Szigetbecse 1908. László Gábor, Tániósüly, 1909. Lereh József, Budakalász, 1912. Leszkai Károly, Vácegres, 1921. honvéd 1945. 05. 30. hdf honvéd 1947. 07. 24. hdf honvéd 1945. 05. 02. hdf tizedes 1945. 05. 19. hdf őrvez. 1945. 11. 29. hdf honvéd 1945. 07. 23. hdf őrvez. 1945. 04. 25. hdf * 1945. 11. 18. km honvéd 1945. 04. 27. hdf őrvez. 1946. 12. 11. hdf honvéd 1945. 05. 05. hdf honvéd 1946. 04. 14. hdf ftörm. 1943. 06. 10. hdf őrvez. 1946. 03. 17. hdf honvéd 1943. 03. 03. hdf honvéd 1943. 03. 19. hdf honvéd 1945. 04. 22. hdf honvéd 1946. 10. 03. hdf * 1945. 06. 18. hdf • 1945. 12. 11. km * 1945. 12. 12. km honvéd 1945. 10. 07. hdf honvéd 1945. 02. 28. hdf tizedes 1946. 04. 24. hdf

Next

/
Thumbnails
Contents