Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-23 / 225. szám
Sátoriét«» és szponzor kellene Profipóló amatőrökkel Nyolcgólos vereségnek általában nem örül az ember. Még az egygólosnak sem, nemhogy az ilyen arány útiak. Aki ekkora zakót kap, az bujdokoljon, lógassa az orrát, szégyellje magát. De hogy elégedetten távozzon a tett színhelyéről, az merő arcátlanság. Az OB 1-es vízilabda-bajnokság nyitányán, a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában, mégis ilyen ritka jelenetnek lehettek tanúi a nézők. Es akik tisztában voltak az erő' viszonyokkal, nem is csodálkoztak. A győztes, bár nyolc góllal elpáholta ellenfelét, a szakemberek szerint is csalódást okozott, s a sztár- edző. dr. Csapó Gábor is inkább morgott, mint mosolygott. A ves/tes pedig gratuláló kézfogásokat fogadhatott. Hiszen ki hitte volna, hogy a bajnoki címre pályázó, Kósszal, Lieb- hauserrel, Komáddal, Martinoviccsal, Tóth Frankkal és Tóth Lászlóval felálló Vasast megizzaszthatja az újonc, a jószerével „senkikkel” pólózó Cegléd. A Hasznos István játékosedző vezette társulat a máso-' dik negyed végén jelző dudaszó felharsanásakor 5-5- re állt az angyalföldiekkel szemben! Igaz, a harmadik negyedet 5-0-ra nyerte a Csapó-csapat felőrölve a fizikailag elfáradó, s ebből adódóan ki-kihagyó, a döntő pillanatokban kevésbé koncentráló ceglédiek ellenállását. A végére 3 gól lett a különbség, de a „félidős” huszárcsínyt senki sem felejtette el. — Bizony, két negyedig partnerek voltunk, s ha az emberelőnyös helyzeteinket ki tudjuk használni, szorosabb is lehetett volna a végeredmény — mondta Tankó Zoltán, a Ceglédi VSE vízilabdázóinak technikai vezetője. — Igaz, nekünk nem is a Vasast kell megvernünk, hiszen újoncok vagyunk, s a többi OB I-es csapathoz viszonyítva nevetséges évi költségvetéssel dolgozunk. Nálunk a bennmaradás a cél. nem pedig a bajnokverés. — Az említett anyagi helyzet ellenére, elég nagy neveket igazoltak... — Két orosz játékost szerződtettünk, igen kedvezményesen jutottunk hozzáiuk. s a /Csapatban csak ők ketten profik. A Vasas ellen még nem játszhattak. mert nem érkezett meg Moszkvából a játékengedélyük, de a hétvégi fordulóban már valószínűleg rendelkezésünkre áll a két volt leningrádi pólós, Igor Mamajev és Szergej Maszlopojev. Azok közül, akik kivívták az OB I-be való feljutást, a két kapus, Józsa Zoltán és Pintér Ferenc, valamint Kiss Sándor, Bó- bis Károly, Tóth József, Varga József, Csendes István, Opra István, Szemes Pál, Németh Ferenc, s természetesen a játékosedző Hasznos István maradt Cegléden. Az idény kezdetén érkezett, de sajnos csak öt meccs erejéig, az Olaszországban szereplő Sprok Tibor, akit „anya- egyesüiete”, a BVSC, arra az időre, míg Olaszországban el nem kezdődik a bajnokság, kölcsönbe hozzánk engedett. Újpestről jött Vincze Zsolt, a kapussal az UTE már nem kívánt szerződést hosszabbítani, de a játékos még nem akarta a vízilabdát abbahagyni, így hozzánk szerződött. Szintén az UTE adta kölcsön a junior Euró- pa-bajnok válogatott tagját, Wogel Gábort, s a Tungsramtól jött ugyancsak kölcsön, Baranyai Ferenc. Két katonáskodó ceglédivel is erősödtünk. Veres Rudolf és Zsoldos Lajos személyében. A ceglédiek szinte ingyen és bérmentve vízilabdáznak, a többiek pedig munkaidő- kedvezményt kapnak vállalatuknál, tehát amatőrnek számítanak. — Van-e remény rá, hogy végre megépül a ceglédi uszoda fölé az oly régóta áhított sátortető? — Az önkormányzat segítségével talán jövőre. A vízilabda-szövetség is tisztában van gyászos anyagi helyzetünkkel, s megengedte, hogy addig-addig cserélgessük a pályaválasztói jogot, míg a megállapodások szerint, talán nem is kell egyetlen hazai meccsünkre sem fedett uszodát bérelnünk. Amig viszonylag jó idő. van, október 31-ig itthon játszunk a nyitottban, s a december 5-ig tartó szezon második felében sorozatosan A Budaörsöt bríratták Porbálon Égből jött bírók Búcsú volt Kakucson« s ezt az eseményt a labdarúgó-mérkőzés is színesítette. Nem a szokásos módon jöttek a játékvezetők a találkozóra. Helikopter hozta őket a pályára, » megérkezésük után mintegy 700 néző előtt kezdődött a megyei II. oszályú labdarúgó-mérkőzés. A hazaiak fölényesen, 5-0-ra nyerlek az Abony ellen. A Déli csoportban némádon is sok gól esett. A helyiek 200 néző előtt 3-0~s félidő után, 6-3-re verték a kokat együttest. Gól: Kollár, Bodrogi (3-3), ill. Katalin (2). Brezsák dános tudósítónk azt is megemlítette, hogy a in. percben »«n- kó Attila kiállítása miatt megfogyatkozott a vendégcsapat. A csoportban a Táborfalva és az Űri megszerezte első győzelmét, s már csak a Túra nyeretlen. Északon a listavezető Nagymaros újabb gólzáporos győzelmet aratott. A Budaörs ugyan elszenvedte első vereségét Perbálon, de megtartotta második helyét. A letkési ificsapat idegenben immár harmadszor szenvedett katasztrofális vereséget. ÉSZAKI CSOPORT Perbál—Budaörs 2-0 (0-3), Aszód—Nagymaros 0-7 (7-1), Rád—Halásztelek 1-1 (1-6), Törökbálint—Délegyháza 0-0 (2-2), Erdőkertes—Taksony 1-2 (1-4), Tököl—Pil'scsaba clakalász—Letkés 1. Nagymaros 2. Budaörs 3. Budakalász 4. Takson3r 5. Piliscsaba 6. Göd 7. Délegyháza 8. Perbál 9. Lei kés 10. Törökbálint 11. Rád 12. Halásztelek 13. 'Tököl 14. Verőce 15. Erdőkertes 16. Aszód DELI CSOPORT Sülysáp—Farmos 2-2 (4-0), Gyömrő—Üj hártyán 2-1 (7-0). Hernád—Koka 6-2, Túra—űri, 0-2 (1-2), Táborfalva—Isaszeg 2-0 (3-2), Kakucs—Abony 5-0 (5-2), Tápiószecső—Vácszent-2 (0-1), HU- 5-3 (16-0), 1-0). 1 ászló 4-3. (2-1), 3-0 (3-1). 3. Gv-ömrő Péteri—Inárcs 4 t - 15-10 9 5 - - 25- 2 10 2. Kakucs 3 l 1 17- 6 7 4 - 1 11- 3 8 3. Péteri 3 1 1 10- 8 7 3 1 1 16- 0 7 4. Hernád 2 2 X 15- 8 6 3 1 1 11- 6 7 5. Farmos 1 4 - 13-10 ti 3 11 7-3 7 6. Abony 3-2 11- 9 6 3 11 9-8 7 7. Sülysáp 1 3 1 14-10 5 2 2 1 15- 7 i 8. Táborfalva 13 1 5-5 5 2 12 7-5 5 9. Üjhártyán 2 I 2 10-12 5 2 1 2 10-31 5 10. Kóka 12 2 11-12 4 2 12 8-7 5 11. Vácszentlászló .1 2 2 8- 9 4 1 2 2 4-10 4 12. Űri 1 2 2 4- 7 4 113 5-9 3 13. Tápiószecső 2-3 10-14 4 1 - 4 5-13 2 14. Is a szeg 1 2 2 5- 9 4 1-4 4-14 2 15. Ináres 1 1 3 6-13 3 1-4 7-16 • - 5 2-20 2 16. Túra- 1 4 2-14 1 R. Lt, idegenben. A szövetség áldásával csak egy utánpótláscsapatot indítottunk, s ha bennmaradunk, jövőre kettőt fogunk. A toborzóra közel 50 gyerek jelentkezett, Czigány Károly keze alatt tanulják már a pólóalapokat. Persze nekik is, és a városi, környékbeli gyerekek úszásoktatása érdekében is, kellene a sátortető, a helyi vízilabdának pedig létkérdés. — Létkérdés a pontszerzés is az OB 1-ben. Mely csapatok ellen lehet esélyük? — A következő két mécsesén mindenképpen. Szombaton 15 órai kezdettel fogadjuk Cegléden az OSC együttesét, azt követően pedig a Szolnokot. Ha ezt a két csapatot sikerülne megvernünk, hatalmas lépést tennénk a bennmaradás felé. Az utóbbi találkozó pedig hatalmas presztízsharcot ígér, hiszen a nálunk dolgozó volt szolnokiakból álló különítmény mindenképpen bizonyítani akar egykori csapata ellenében. — németh — 39. hét Totótippek 1. Csepel—Diósgyőr X 2. Videoton—MTK 1 X 3. Vác FC-Samsung—Vasas 1 4. Üjpest—Siófok X 5. Karlsruhe—Bochum 6. Vfö Stuttgart— 1 x K aí ser slautexn 7. Braunschweig— X Freiburg 1 8. Meppen—Mannheim 1 x 9. Ancona—Napoli • 2 10. Parma—Brescia 1 11. Pescara—Torino X 2 12. Sampd or i a —Mii an X 1 13. Monza—Padova X 14. Bologna—Ascoli 1 Csül őrlők: Monor Focivizsga Évről évre megrendezik a labdarúgó tehetségkutatót, a „Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?-” akciót. Megyénkben az újabb felmérés a héten kezdődik, az 1979. augusztus 1. és 1980. július 30. között születeti fiatalok részére. A földrajzi adottságoknak megfelelően négy helyszínt jelöltek ki, s a szeptember 24r-én, Monoron, 10 órakor kezdődő felmérésre a déli területről várják a jelentkezőket. Mindenki indulhat, függetlenül attól, hogy igazolt játékos-e vagy sem. Az ezután következő három felmérést Tökölön, Gödöllőn, valamint Szentendrén rendezik, majd a legjobbak a soroksári záróvizsgára hivatalosak. !iurútság««, de fontos nieces Bízzunk Kiprichben! Kedd délelőtt az Üllői úti Ferencváros-pályán tartotta a szerdán (17 ó) sorra kerülő, Izrael elleni barátságos labdarúgó-mérkőzés előtti utolsó edzését a magyar válogatott. Az edzés végén a gyepről levonulók közül Kíprich Józsefet, a Feyenoord csatárát kérdezte az MTI munkatársa. — Múlt szerdán, KEK- mérkőzésen a Feyenoord ellenfele éppen egy izraeli csapat volt, a Hapoel Pe- tah-Tikva. Milyennek ismerte meg az izraelieket? — Gyorsak és kemények, és persze tíz emberrel védekeztek. Azt hiszem, hasonló játékra lehet számítani szerdán is. Szerencsére a 89. percben szerzett gólommal sikerült legyőzni őket. Ez az idény számomra egyébként is jól kezdődött, a legutóbbi négy mérkőzésen mindig kezdőember voltam, és gólt is szereztem. Remélhetőleg ez szerda este, az Üllői úton is sikerül majd Kíprich Józsefnek. A foglalkozás után Jenei Imre még nem jelölte ki a pályára lépő tizenegy játékost. Mint mondta, a tizenhat ember közül még bérki bekerülhet a kezdőcsapatba. Az idegenlégiósok közül Disztl László nem érkezett meg Belgiumból, őt Telek András helyettesítheti. Kovács Kálmán helyére Wti- kovic" László (Ferencváros) kapott meghívást. Kiprioh és Lörincz Emil bizonyára játszik, bár utóbbi edzés közben láthatóan fájlalta a Fellebbez a Fradi Havasi Mihály, a Ferencváros labdarúgóinak technikai vezetője közölte, hogy megfellebbezik az UEFA ellenőrzési és fegyelmi bizottságának vasárnapi döntését, amely 15 090 svájci frank pénzbüntetésre vonatkozik. A zöld-fehérek indokolatlannak tartják a büntetést. A fellebbezést szerdán juttatják el az UEFA-hoz. térdét. A középpályán Nagy Tibor (Vác) és Balog Tibor (MTK) kaphat feladatot. A kapuban valószínűleg Balogh Tamás (FTC) áll majd, elöl Kiprieh mellett pedig az MTK-s Hámori Ferenc mutatkozhat be először hazai közönség előtt a válogatottban. Az izraeliek elleni A válogatott találkozót megelőzi az utánpótlás-válogatottak barátságos 90 perce. Az Üllői úton 14.45 órakor kezdődő összecsapás előtt Glá- zer Róbert, a hazai 21 évesek szövetségi edzője arról szólt, hogy Szőnyi Tamás és Szekeres Tamás, az UTE, illetve Ferencváros jövő heti kupavisszavágói miatt felmentést kért és kapott az U együttesben való szereplés alól, Dubecz János pedig sérülése után még nem tel*°s értékű harcos. Hámorit Jenei Imre szövetségi kapitány vette figyelembe az A együttesek találkozóján. A magyar utánpótlás-válogatott a következő összetételben kezd: Tóth — Juhar — Lőririez, Szabados — Szilveszter, Salacz, Sándor T.. Szabó T. — Halmai — Tiefenbach, Horváth F. Mindkét összecsapáson osztrák játékvezetők működnek közre. A 21 évesek erőfelmérőjén Alfred Wie- ser, a „nagyok” találkozóján pedig Roman Steindl fújja a sípot. Hledáliu a hölgyek álma Öttusa vb-re várva Hőnyik Gábor első győzelme Szelei pingpongderbi Asztalitenisz-eredmények NB II. Férfiak: SZIM Vasas Esztergom—Váci Keménység 8-10. Győz: A Mayer, Nagy páros, egyéniben Mayer (4), Nagy, Újhelyi (2-2), Adorján. NB III. Férfiak. A Márton csoport nyitánya megyei rangadót hozott, amelyen kikapott az újonc. Tá- pioszele—Veresegyház 5-15. Győz: a Terék, Faragó páros, egyéniben Faragó (3), Kudelich, ill. a Monostori, Kovács páros, egyéniben Kovács (4), Szűcs, Jeszensz- ki (3-3), Monostori (2). Szabados csoport: Lajos- mizse—Erdőkertes 4-14 Győz: a Faházi, Futó Molnár páros, egyéniben Faházi, Futó Molnár, Pergel (4-4), ifj. Hányik Gábor. A fiatal játékos most aratta első NB III-as győzelmét. Érdekesség, hogy a helyieknél két korábbi ceglédi, Gyura és Szél is játszott. ’ Megyei bajnokság: Nagy- káta—Váci Reménység II. 8-10, Szentendre li.—Erdőkertes II. 1-11. Győz: a Kuts, Nagy páros, egyéniben Kuts, Nagy (2-2), Bori, Laszki, ill. a Berényi, Fekete páros, egyéniben Berényi Laura, Fekete (4-4), Hányik János (2). A vendégek nagy bravúrt hajtottak végre a kitűnő erőkből álfió szentendrei csapat legyőzésével Balszerencsés gödiek Fordított a Forte Kézilabda-eredmények NB I/B. Nők Harmadik találkozóján szerepelt először hazai pályán a Váci Forte, és végig kiegyenlített, szoros csatában szerzett újabb két bajnoki pontot. Váci Forte—Derecske 22-20 (8-11) Vác, 100 néző. Forte: Békési — Je- szenszki (3), Bartalos (1), Herédiné (8), Lázár (1), Neufeld (4), Kurdi (1). Csere: Völgyi, Molnár A., Molnár B., Spargl (3), Stefaini- desz (í). A technikás, gyors kézilabdát játszó vendégek eilen a Forte nehezen lendült bele, de végül is sir került megtörni ellenállásukat. (Tud.: Nyári József.) NB U. Nők Északnyugati csoport A csoportban kettős forduló volt. 7. forduló: Solymári Pe- mü SE—Dreher Sörgyár 14-18 (9-9). Gyömrő—Dorogi Szabadidő SC 25-31 (10-9). Pillss7.er.t- iván—Terra Vác 20-18 (8-7). Dorogi Faibulon SC—Komáromi AC 15-17 (8-10) Gödi SE—Kelenföldi Goldberger 18-21 (12-10). Veresegyház—Tatad HAC 20-2« (10-10). Ácsi Kinizsi —Honvéd Queen Láng 13-15 (6-8). 8. forduló: Dorogi Kabulon —Ácsi Kinizsi 11-14 (9-8). Komáromi AC—PUdsszentiván 15-12 (8-5). Dreher Sörgyár— Veresegyház 24-21 02-11). Tatai HAC—Gödi SE 27-23 (12-14), Terra Vác—Gyömrő 22-20, Dorogi Szabadidő SC—Pemü SE 20-15. Az 1. fordulóból: Terra Vác —Tata 30-25 (15-7). Balszerencse kísérte a gödiek szereplését, hiszen egyre- másra sérülnek meg Játékosai, s emiatt hárman szorultak kényszerpihenőre. Bár a legutóbbi két találkozón a félidőben ők vezettek, végül alulmaradtak. A csoportban egyébként a Dreher áll az éten — veretlenül. lentkezhet, aki vállalja a 100, illetve 50 forintos (utóbbi ösz- szeg a diákokra vonatkozik) nevezési díj befizetését. A szervezek szombaton 8 érától várják a jelentkezőket a Számítástechnikai Kutató Intézet és Innovációs Központ Donáti utcai székházánál. Innen együttesen. rendőri kísérettel hajtanak a Városligetbe, ahol 12 órától kezdődően egy 1500 méteres körpályán bonyolítják le a versenyeket, amelyeken kivétel nélkül kötelező a fejvédő használata. A vakok és gyengén látók két éve életre hívott alapítványának népszerűsítését szolgálja az a demonstrációs kerékpárosverseny, amelyet szombaton rendeznek a fővárosban. A verseny célja: az összegyűlt pénzből — számítógépes program és számítógép használatával — „olvasni’* segítik az arra rászoruló vakokat, csökkentlátókat. akik előtt így egy szélesebb világ tárul ki érvényesülésükhöz. tanulásukhoz. A viadalra korra és nemre való tekintet nélkül bárki jeA száiiuüMterhuíka a vakokért Jótékony pedálozás valóra váltását: vb-ér met szerezni. Mert eddig csak a dobogó „mellett” jutott hely a válogatottnak, igaz, egyéniben Kovács Irén már büszkélkedhet medáliával, hiszen 1989-ben második lett. A kapitány az elmúlt hét végén rendezett váltó- bajnokság után csapatot hirdetett: a rutinos Kovács Irén mellett Tulok Andrea és Pécsi Mónika, valamint a junior vb-n ezüstérmet szerzett Köblő Emese készülhet a vb-re. A tartalék: Temesi Krisztina. Az öttusa hívei igazán nem panaszkodhatnak mostanában, hiszen szinte minden hétre jut egy-egy rangos viadal: a junior nők világbajnoksága után következett a korosztály férfi tagjainak vetélkedése, a jövő hónap elején pedig a felnőtt hölgyek versenyében avatnak világbajnokot Magyarországon. A vb-nok Budapest ad otthont, így Magyar Vilmos szövetségi kapitány csapata hazai környezetben próbálhatja meg október 8. és 12. között az álmok Kézilubdn-kupitány Solymárról? Hunyadkiirti is jelölt léshez, hogy a kiszemelt szakember főállásban végezze munkáját. A lehetséges „befutóként” a leggyakrabban Mocsai Lajos, Hunyadkiirti János, Csík János és Kovács IMszló nevét emlegetik. Közös bennük, hogy a közelmúltban már valamennyien tevékenykedtek a válogatott mellett. Hunyadkürti János egyébként jelenleg a megyei élcsapat, a solymári Pemü-Honvéd vezetőedzője. A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége szerdán 10 órakor a sportági szakszövetségek székhazában rendkívüli ülést tart. A tanácskozáson egyetlen napirendi pontot vitatnak meg. Ezúttal döntenek arról, hogy kit bízzanak meg a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi teendőinek ellátásával. Meg nem erősített hírek szerint a szövetség veze'é- se már nem ragaszkodik ahhoz a korábbi elképze-