Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-05 / 184. szám

Kísérteti moratórium Az amerikai szenátus hétfőn az amerikai nukleá­ris robbantások kilefte hónapos moratóriumára szavazott, s egyben java­solta. hogy 1996. szeptem­ber 30-ával szüntessék be az ilyen kísérleteket.. A szenátus tagjai annak el­lenére voksoltak így, hogy Bush elnök egy ilyen értel­mű törvénytervezet esetére vétót helyezett kilátásba. Glemp Moszkvában Háromnapos látogatásra Moszkvába érkezett kedden Józef Glemp bíboros. A len­gyel katolikus egyház feje 11. Alekszijjel, Moszkva és egész Oroszország pátriár­kájával folytat megbeszé­lést, fogadják őt az orosz törvényhozás vezetői is, majd katolikus hívőkkel ta­lálkozik. Glemp az államközösségi tévének adott nyilatkozatá­ban kijelentette: mostani tárgyalásain szeretné köze­lebb hozni a pravoszláv és a katolikus hívőket. Közölte, hogy hivatalos meghívást nyújt át II. Alekszijnek Lengyelországba, hogy ett imádkozzon a második vi­lágháborúban elesett orosz katonák lelki üdvéért. A bíboros Moszkva után Kazahsztánba utazik. Északír merényletek Folytatódik a terror fi szak-lrór szagban: keddre virradó éjjel egy brit kato­na meghalt, egy másik meg,- íérült két különböző me-, rényletbén' amelyeket á londoni fennhatóság ellen küzdő Ír Köztársasági Had­sereg (1RA) -követett el. A halálos végű incidens Belfast republikánus több­ségű északi városrészében történt ahol egy közös, ka­tonákból és rendőrökből ál­ló járőr futott bele orvlö­vészek gépfegyvertüzébe. Hasonló támadás ért egy járőrt az egyik vidéki vá­rosban is, ennek az akció­nak egy sérültje van. Felrobbant helikopter Három hatott Leszállás közben felrob- battt az orosz fegyveres erők egyik katonai heli­koptere. Az ITAR— TASZSZ jelentése szerint a MI—24-es legénységének mindhárom tagja életét vesztette. A Távol-Keleten, Vsszuri iszk közelében hét­főn történt szerencsétlen­ség oka egyelőre nem .is­meretes. Megérkeztek a szarajevói árvák Se víz, se villany Kedd reggel Szarajevó­ban megszólaltak a légi­riadót, majd később az ál­talános* riadót jelző sziré­nák. A szerb légieíő gépei többször is elhúztak a vá­ros felett, de nem fejtettek ki harci tevékenységet. A bosnyák főváros lakói az egyik legsúlyosabb éjszakát élték át. A bosznia-her- cegovinai rádió jelentése szerint a szerb alakulatok aknavetőkkel és légelhárí­tó fegyverekkel lőtték a vá­ros minden negyedét. A támadás következtében két személy életét vesztette, tizen pedig megsebesültek. Szarajevó ismét ivóvíz nél­kül maradt és az áram­szolgáltatás is akadozik. Alia Izetbegovic boszniai elnök a helyzet súlyosbo­dása .miatt levélben. fordult a Biztonsági Tanács el­nöklőjéhez, amelyben kér­te a Bosznia szembeni fegyverembargó feloldását A boszniai szerb légierő gépei Száva menti városo­kat bombáztak. A Horvát­országhoz tartozó Slavonski Brodra 30 rakétát és ka­zettás bombákat lőttek ki. Szerencsére csak egy sze­mély sebesült meg. A zág­rábi rádió értesülései sze­rint a város védőinek si­került lelőni egy repülő­gépet. Egy személy meg­Orosz fegyverszállítás - titokban Szerbiának? Oroszország semlegességi ígérete ellenére titokban hadianyagot, alkatrészeket és üzemanyagot szállít Szerbiának, készpénzfizetés ellenében — jelentette eheti számában a U. S. News című amerikai hír­magazin. A lap értesülése szerint a szállítmányok túlnyomó része vasúton érkezik, Uk­rajnán és Románián át. Amerikai megfigyelők egyelőre nem tudják, hogy az orosz katonai vezetés, amely a szállítmányokért felelős, tájékoztatta-e a szállításokról Borisz Jel­cin elnököt — írta a lap. Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában rábban megszavazta Szerbia elleni bojkottot. ko­halt a szomszédos Bosanski Brodban, amelyet szintén légitámadás ért. Mostart már napok óta hevesen tá­madjak a környező he­gyekről a szerb alakulatok. ★ Kedden délelőtt megér­kezett Szászország-Anhalt tartományába, a Magdeburg melletti Zerbs repülőteré­re az a negyven szarajevói árva, akiknek buszát szom­baton éleslövészek táma­dása érte. A kicsik többsé­ge a körülményekhez ké­pest jól van, csupán kettő szorul közülük orvosi keze­lésre. A gyermekeket a né­met tartomány három gyer­mekotthonában, Schone- b eckben, Stassfurtban és Sanderslebenben helyezik el. Kedden Weimarból is el­indult egy segélykonvoj, amely a háborúban megsé­rült tíz gyereket készül or­vosi kezelésre Thüringiába szállítani. A konvojt a hét végén várják vissza Német­országba. Dokumentumokat keresnek ENSZ-ellenőrök Irakban ENSZ-ellenőrök egy cso­portja indult el héttő este New Yorkból, hogy újabb vizsgálatot végezzen Irak­ban — közölte egy ENSZ- forrás. A csoport különböző te­rületek szakembereit fog­lalja magában. így képesek lesznek arra, hogy különbö­ző fegyvergyártó létesítmé­nyeket ellenőrizzenek — je­'-orosz barátsági szerződés Borisz Jelcin orósz elnök és Zselju Zselev bolgár ál­lamfő kedden aláírták a két ország közötti barátsági és együttműködési szerző­dést. Jelcin elnök hétfőn este érkezett meg Szófiába, előzőleg Jaltában Leonyid Kravcsuk ukrán elnökkel találkozott. A 10 éves időtartamra aláírt szerződés értelmében Oroszország és Bulgária a barátság, a bizalom és a kölcsönös tisztelet elvei alapján fejleszti a jövőben kapcsolatait. A két ország az EBEÉ keretein belül kö­zösen fellép az európai biztonság és együttműkö­dés megerősítése érdeké­ben. Együtt kívánnak mű­ködni katonai-haditechni­kai téren, az együttműkö­dés konkrét formáit majd különmegállapodásokban fektetik le. A felek elősegítik a köl­csönösen előnyös gazdasági és kereskedelmi együttmű­ködés kiszélesítését, és kedvező feltételeket hoznak létre a vállalkozói és egyéb gazdasági tevékeny­ségek fejlesztésére — kö­zölte az ITAR-TASZSZ. A dokumentumban ki­emelték az emberi jogok védelmének fontosságát, a Bulgáriában élő orosz nem­zetiségűek és az Oroszor­szágban élő bolgárok jogai­nak védelmét. lentetté á Reuter hírügy­nökség. Ez a csoport az első szak­értői küldöttség azóta, hogy ENSZ-ellenőrök a múlt hé­ten átvizsgálták az iraki mezőgazdasági miniszté­rium épületét is. Feltételez­ték ugyanis, hogy ott az iraki fegyverprogramokkal kapcsolatos dokumentumok találhatók. Az iraki hatóságok elő­ször nem voltak hajlandóak beengedni az ENSZ szak­értőit a minisztériumba. Ez feszültséget keltett Irak, il­letve az Egyesült Államok között, amelyik nem zárta ki esetleges erő alkalmazá­sának lehetőségét sem. Bagdad végül is hozzájá­rult ahhoz, hogy a szakér­tők a minisztérium terüle­tére lépjenek, de csak az­után, hogy ENSZ részről beleegyeztek, a csoportban olyan szakértők kapjanak helyet, akik nem az öböl­háborúban részt vett szö­vetséges országokból ér­keztek. A legújabb csoport, amelyet egy orosz szakértő vezet, várhatóan pénteken érkezik Bagdadba. Török kommunisták, mint KGB-ügynökök A Szovjetunió Kommu­nista Pártja a Török Kom­munista Párt tagjait a NATO-n belüli felderítő munkára képezte ki. Az ez­zel kapcsolatos dokumen­tumokat a közelmúltban hozták nyilvánosságra. Mint a Reuter jelentette kedden, az illegalitásban levő török párt összesen 15 tagját vonták be a fel­készítésbe, amely a KGB és a katonai hírszerzés szervezésében történt. Az 1989—90-ben lefolyt ügylettel kapcsolatos költ­^ m''&Círlciu ségeket a Mihail Gorba­csov vezette SZKP vállal­ta magára — tűnik ki a brit hírügynökség által is­mertetett dokumentu­mokból. A kiképzésre for­dított összegek á párt fő­könyvében „szervezeti te­vékenység” címen szere­peltek. A török kommu­nistákkal kapcsolatos do­kumentumokat a hétfői Iz­vesztyija közölte. Ugyancsak az Izvesztyi­jában látott napvilágot egy másik jelentés, amely szerint a kommunista ha­talom évtizedei alatt 3,85 millió személyt ítéltek e! politikai „bűnökért”, kö­zülük 827 995 embert állí­tottak kivégzőosztag elé. Szlovák kulturális központ Békéscsabán Pozsonyban a szlovák kormány keddi ülésén szü­letett döntés szerint Békés­csabán szlovák kulturális és tájékoztatási központot nyitnak. Bohus Géci, a kormány szóvivője a szlovák rádió­ban kedden délben számolt be arról, hogy a szlovák kormány 1 700 000 koronát szavazott meg a békéscsa­bai kulturális intézmény létrehozására. A szóvivő azt is elmondta, hogy a kormány két hét múlva is­mét visszatér még erre a kérdésre, mert egyelőre néni tisztázódott, hogy ki lesz a békéscsabai intéz­mény beruházója, illetve a tulajdonosa. Egyes értelmezések sze­rint a közeljövőben azt kell eldönteni, hogy a Bé­késcsabán létesítendő kul­turális intézmény a cseh­szlovák szövetségi kor­mány vagy a szlovák kor­mány külügyi tárcájának hatáskörébe tartozik-e majd. Kiigföldi események egy mondafbcER A JAPÄN KORMÁNY külön rendeletben rögzítette, hogy augusztus 10-én hatályba lép az ENSZ keretében kül­földre küldendő szigetországi békefenntartó alakulatok működését szabályozó törvény. MEGHÁROMSZOROZÓDTÁK az erőszakcselekmények Dél-Afrikában az általános sztrájk második napjára. A KÍNAI KOMMUNISTA PÄRT tagjai közül ez idő sze­rint mintegy 250 bejegyzett magánvállalkozó — közölte a kínai sajtó. RAHMAN NABIJEV tadzsik elnök elrendelte az illegá­lisan létrehozott fegyveres csoportok feloszlatását a köz­társaságban. Nyílt levél a pénzügyminiszterhez A munkaadók érdekkép­viseleti oldala úgy ítéli meg, hogy nem valósultak meg azok a célok, amelye­ket a kormány az alapvető gazdaságpolitikai sarokpon­tok között deklarált, és amelyhez megkapta az Ér­dekegyeztető Tanács 1991. decemberében a munkálta­tói oldal támogatását is. A munkaadói oldalba tö­mörült kilenc érdekképvi­seleti szervezet — a Ma­gyar Agrárkamara, a Gyár­iparosok Oszágos Szövetsé­ge, a Kereskedők Országos Szövetsége, a Mezőgazdasá­gi Termelők Országos Szö­vetsége, a Vállalkozók Or­szágos Szövetsége, az Álta­lános Fogyasztási Szövet­kezetek Szövetsége, az Ipartestületek Országos Szövetsége, a Munkaadók Országos Szövetsége, vala­mint a Magyar Iparszövet­ség — közös nyílt levélben tájékoztatja a pénzügymi­nisztert arról, hogy nem támogatja tovább a magyar gazdaság visszafejlődését eredményező, eredeti prog­ramjával ellentétes cseleke­deteiben. Az MTI-héz kedden el­juttatott nyílt levélben a munkaadók megfogalmaz­ták: az 1992. évi tendenciák és az 1993-ra megfogalma­zott szándékok ismeretében úgy látják, a kormány saját megfogalmazott céljaival is ellentétes utat jár. Ezt jel­zi, hogy a vállalkozásellenes intézkedések miatt a gazda­ság teljesítőképessége az előrejelzések alá került, mi­közben a központi költség­vetési szervek támogatása két év alatt közel megdup­lázódik. Ugyanakkor a GDP-hez mért újraelosztá­si szint emelkedik, s a la­kossági jövedelmeken be­lül a munkajövedelem ará­nya csökken. A Költségvetési Intézmé­nyek Érdekegyeztető Taná­csának (KIÉT) szakszerve­zetei jogsértésként értelme­zik; hogy a kormány a par­lament döntésével ellenté­tesen — a közalkalmazottak július 1-jétől törvényben garantált illetményeihez nem kíván pénzt bjztosíta- .ni. Ezek a juttatások a kö­vetkezők,: az illetménypót­lék, a plusz egyhavi fizetés, a megemelt összegű új ka­tegóriájú jubileumi juta­lom. a magasabb összegű végkielégítés, a hosszabb felmondási idő. A múlt hét pénteki kor­mányszóvivői tájékoztatón elhangzottak alapján a szakszervezetek úgy látják, az 1994. január 1- jétől -ese­dékes béremelésekhez sem lesz anyagi fedezet Felhá­borodásuknak keddi sajtó­tájékoztatójukon adtak hangot. Elmondták: várják An­tall József miniszterelnök­höz többek között e tárgy­ban is írt levelükre a vá­laszt, A válasz értékelésé­vel, a tagság mpgkérdezéT sével határozzák meg. mi­ként reagáljanak a kor­mányzati véleményre. Szá­mításaik szerint az emlí­tett juttatásokra idén 30-35 milliárd forintra lenne szükség a költségvetésből. Ezekre a juttatásokra mint­egy egymillió dolgozó szá­mít. KONGRESSZUS AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG SORSKÉRDÉSEIRŐL Erdélyi magyar kong­resszust tartanak augusz­tus 22-én Budapesten, amely vitafórum jelleggel az erdélyi magyarság sors­kérdéseivel, kilátásaival, jelenével és jövőjével fog­lalkozik — jelentette be a szervezők nevében Mátyás B. Ferenc, az Erdélyi Ma­gyarság című folyóirat fő­szerkesztője kedden, az Er­délyi Világszövetség, az Erdélyi Magj’arságért Ala­pítvány, a Magyar Világ Kiadó, valamint az Erdé­lyi Magyarság című folyó­irat közös sajtótájékoztató­ján. Kreczlnger István, az Er­délyi Világszövetség Ma­gyarországi Szervezetének elnöke kiemelte: e kong­resszus iránti igény régen megfogalmazódott már, de megrendezésére csak most nyílik alkalom. Atzél Ferenc, az Erdélyi Magyarságért Alapítvány kuratóriumának ügyvezető titkára az alapítvány nehéz anyagi helyzetét is megem­lítette. Az alapítvány — amely mint kitért rá — ál­lami segítséget nem kap; minden támogatást köszö­nettel fogad. Az adományo­kat az MHB 222-21489-es számlaszámi á, illetve az MHB 402-5372-941 -31 -es devizaszámlán lehet befi­zetni. Készül a vámtarifatörvény A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériu­mában megkezdődött az új vómtarifatörvény előkészí­tése — tájékoztatta Nagy Sándor, a minisztérium fő­osztályvezető-helyettese kedden az MTI-t. A vámrendszer korszerű­sítéséről szóló kormány- döntés alapján a Nemzet­közi Gazdasági Kapcsola­tok Minisztériumának, va­lamint a Vám- és Pénzügy­őrség Országos Parancs­nokságának feladata a tör­vénytervezetek elkészítése. A feladatokból az NGKM- re a vámtarifatörvény elő­készítése hárul. A törvénv- tervezetek szeptember 30- ig kerülnek a kormány elé. A vámtarifatörvény eseté­ben azonban a határidő módosítására is lehetőséget adott a kormányhatározat a jelenleg zajló GATT- tárgyalások ütemétől füg­gően. Szakszervezet — kontra kormány

Next

/
Thumbnails
Contents