Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-28 / 203. szám

KALEIDOSZKÓP ÚJ DIANA-BOTRÁNY? Magnószalagon a szerető hangja Üj Diana-botrányt re­besget a brit pletykasajtó: állítólag megvan az első kézzé'lógható bizonyíték, hogy a brit trónörökös fe­lesége megcsalja, de leg­alábbis megcsalta Károly herceget. Szeptemberben megjele­nik Nigel Blundell és Só­sán Black hall újságíró „A Windsor-ház bukása” című könyve és abban beszá­molnak egy 1989-ben szil­veszterkor keletkezett mag­nószalagról. amely Diana hercegnő és — eddig — is- meretlen szeretője telefon- beszélgetését rögzíti. A tá­volsági lehallgatással — tehát nem a vonalra való rákapcsolódással — készült magnófelvételen a herceg­nő panaszkodik a királyi család alattomos viselkedé­sére. közli, hogy nem bír­ja házassága béklyóit, és titkos találkában egyezik A hosszú farkú, szimmet­rikus farktollazatú fecske- fiuknak nagyobb sikerük van a fecskehölgyeknél, mint a kevésbé vonzó fa­rokkal rendelkező társaik­nak — jelentette egy svéd kutató megfigyelései alap­ján az amerikai National Wildlife Federation". Az uppsalai egyetem munkatársa. Anders Möller úgy jutott erre a következ­tetésre. hogy százegy hím fecske farkát, kisebb-na- gyobb mértékben levágta. Az udvarlás során azok a madarak férkőztek legha­marabb a fecskelányok ke­gyeibe. amelyeknek fark­A hivatalnok nem hibáz­hat büntetlenül, legalábbis «lekor semmiképpen, ha mások szabadságáról van sző. Egy bécsi bíróság ha­tározóit így abban a nem mindennapi ügyben, amely­nek sértettje egy fegyenc, aki 12 nappal többet töl­tött a börtönben, mint amennyire a bíróság ítélte. Eredetileg január 4-én kellett volna szabadul­nia. ehelyett azonban Ifi-án egedték ki a bécsújhelyi börtönből, akkor is csak többszöri reklamálás titán. Már attól tartott, hogy be­következik, ami minden fo­meg az ismeretlen kilétű férfival, aki „kedvesem­nek" és „falatkámnak” be­cézi őt. és kölcsönösen biz­tosítják egymást szerel­mükről. A brit sajtó még nem merte abszolút hitelesnek minősíteni a felvételt, de megírták, hogy amerikai laboratóriumi vizsgálatok szerint a beszélő hölgy személyazonosságához nem férhet kétség. A beszélge­tésből már részleteket kö­zölt az amerikai The Natio­nal Enquirer című lap. és a Sunday Express című brit lap is átvette a szto­rit. Királyfigyelők szerint „A Windsor-ház bukása” válasznak ígérkezik And­rew Morton néhány hónap­ja megjelent könyvére, a „Diana igaz történetére". amely szerint a trónörö­köspár házassága Károly tolláit alig-alig nyírták le. Őket követték azok a pél­dányok. amelyek bár aszim­metrikusan levágott, még mindig kellőképpen hosszú faroktoliakkal rendelkeztek. A legkisebb eséllyel azok a fecskék indultak a madár­hölgyekért folytatott ver­sengésben, amelyeknek „billegetnivalója” már nem volt sem hosszú, sem pe­dig szimmetrikus. Nekik ötször annyi időbe került partnert találni. Mivel a svéd kutató ki­zárólag a fecskékre kon­centrált, a jelentés arról nem szól, hogy az állatvilág más fajainál ez ügyben mi a helyzet. goly rémálma: megfeled­keztek róla, örökre bent marad. A feljelentése utáni vizs­gálatban kiderítették, hogy a szabadulásának intézésé­vel megbízott — egyébként már hatéves tapasztalattal rendelkező — hivatalnok valahová elkeverte a papí­rokat, és nem tett semmit az ügyben. A bíróság a börtön alkal­mazottját kilencezer schil­ling büntetésre ítélte, mert gondatlanságával megsér­tette embertársa személyes szabadságához fűződő jo­gát. A majdnem elfelejtett egykori fogoly nem kapott semmiféle kártérítést, mert a bíró szerint „jóvátehe­tetlen jogsérelmet szenve­dett". herceg miatt ment volna tönkre. E csapások és ellencsa­pások közepette a legrafi­náltabb angol király figye­lők mégis úgy vélik, hogy az eddig legfrissebb királyi botrány, Fergie hercegnő félmeztelen fürdőzése a francia Azúr-parton egy texasi milliomossal, végül meg fogja menteni a Wind- sor-házat. ha nem is éppen békés úton. Bizonyosra ve­szik, hogy a királyi család most majd mindent elkö­Egy 19 éves fiatalember a halálba ugrott egy rock­koncert rémült nézői sze­me láttára Ontarióban. A fiú egy úgynevezett bungee- ugrást hajtott végre szom­bat éjjel egy daruról, ám nem vette észre, hogy a gumikötél egyáltalán nincs rögzítve — jelentette a Reuter rendőrségi forrá­sokra hivatkozva. Az ugrás következtében súlyosan megsérült fiatal­ember kórházba szállítás közben vesztette életét. A rendőrség szerint senki nem ellenőrizte, hogy a kö­tél rögzítve van-e a daru­hoz, így a fiú tulajdonkép­pen minden biztosítás nél­kül ugrott a mélybe. Lezuhant a Mont Blanc oldaláról egv spanyol hegymászó, és halálra zúz­ta magát. A tragédia 3500 méteres magasságban tör­tént, a hegymászó egy tár­sával együtt már visszaté­rőben volt a csúcsról. Ez­zel 63-ra emelkedett a leg­magasabb európai hegy idei halálos áldozatainak szá­ma. s a csendőrség hegyi mentői 500 sérültet hoztak le a sziklákról. Nemrég sziklaomlás ölt meg egy német hegymá­szót. A nagy számú ka­tasztrófa oka a hegyi men­tők szerint kettős: egy­részt .divatba jött” a csúcs megmászása, az idei nyári időszakban volt olyan nap, hogy 300 ember kísé­Egy egyiptomi férfi, akit csekkel való visszaéléssel vádoltak, saját ügyvédje talárjában szökött meg a törvényszéki épület cellájá­ból. míg a bíróság épp az ő ügyét kezdte tárgyalni — jelentette a Reuter. Az ügyvéd ráadta talár­vet, hogy András herceg és Fergie válása után két kis­lányuk András hercegnél maradjon. Ezek után Diana kétszer is meg fogja gon­dolni. eröltesse-e a szep­temberre jósolt szakítást Károly herceggel — mond­ják a magukat bennfen­tesnek tartó szakértők. Fergie hercegnő a napok­ban elhagyta a skóciai Balmoralban üdülő kirá­lyi családot, és Londonba utazott — de két kislányát is vitte. Kevésbé bennfentes szakértők úgy vélik, hogy minden látszat csal a tit­kolódzó angol királyi csa­lád körül, csak az biztos, hogy e fordulatok nem használnak tekintélyének Lapértesülések szerint a legújabb botrány arra in­dította az ausztráliai kor­mányköröket. hogy jövőre népszavazást szorgalmazza­nak a köztársaságról Ausztrália államfője 11. Er­zsébet angol királynő. A bungee-ugrás igen népszerű a veszélyt kereső fiatalok körében, akik da­rukról, vagy magas épít­ményekről ugranak le úgy, hogy lábukat és a2 elugrás helyét rugalmas gumikötél köti össze. Ez a kötél az utolsó pillanatban, a föld­től néhány méterrel rántja vissza őket a magasba. A kötelet általában két személy ellenőrzi, de ebben az esetben ez elmaradt, mert a fiatalember maga is a személyzethez tarto­zott. A bungee-ugrás ve­szélyes, ezt a világ külön­böző országaiban történő sérülések, sőt halálesetek igazolják — hangsúlyozta a Reuter. reite meg a feljutást a Mont Blanc tetejére. Több mini 12 ezren jutottak el 2500 méteres magasságig. Más­részt az alkalmi hegymá­szók jelentős része felké­születlen, tapasztalatlan, felszerelése sem megfelelő. Ráadásul a nyári időszak­ban a hirtelen felmelegedés különösen veszélyessé teszi az alpinizmust. még az ál­talában viszonylag könnyű­nek ismert útvonalakon is. Jellemző, hogy F első-Sa- voie tartományban, ahol a csúcs található, július 1-jé- től augusztus 10-ig a sziklamászás több áldoza­tot követelt, mint amennyi a közlekedési balesetek ha­lottainak száma volt. ját egy félreeső zugban, majd meggyőzte az őröket arról, hogy kísérője egy üffyv édtanonc. Az őrség ezek után kinyitotta a ka­put, így a vádlott, de az ügyvéd is boldogan kikerült a szabad levegőre. Pár nap­pal később mindkét férfit elfogták. Az esélyek rangsora Hosszú farkúak előnyben A hivatalnok és a fegyenc Jóvátehetetlen jogsérelem R veszélyt kereste A halálba ugrott A Mont Blanc szomorú mérlege Apróhirdetések ALIAS Alumíniumszerkezetek gyártá­sában és szerelésében jártas szakembert felveszünk. Jelent­kezni: Dunakeszi, Fóti út 60. 2120. (122 232.11K) üzemszervezéshez értő szak­embert keresünk. Jelentkezni: Dunakeszi Fóti út 60. 2120. - (122 233 6K) Jól fizető főállás terheseknek. Küldjön önéletrajzot. ..Tapasz­talat. 52 553” jeligére, a buda­pesti, Ferenciek téri hirdetőbe (122 455.1H) Megváltozott (csökkent) mun­kaképességű embereket foglal­koztató társaság (bedolgozói) otthon végezhető munkára fő­állású munkatársakat keres Küldjön önéletrajzot. ..Munka- lehetőség. 52 554'’ jeligére, a bu­dapesti. Ferenciek téri hirde­tőbe. (122 458 1H) Lakatos szakmunkást kisipari műhelybe felveszek. Dunakeszi. Fóti út 126. 2120. Tel.: 06-(27)- 41^34. (121 469 6K) Érettségizettek! Közterület-fel­ügyelői feladatra. Budapestre 4 hónapos képzés mellett felve­szünk Pest megyei munkanél­küli büntetlen előéletű, jó megjelenésű, katonai szolgála­tot letöltött férfiakat. Jelent­kezni lehet a megyei munka­ügyi kirendeltségeken.- OKKER Oktatási Iroda. (121 900 2K) Víz- és köz pont if ütés-szerelés­ben jártas szakembert változó munkahelyre felveszünk. Je­lentkezni: Dunakeszi, Fóti út 60. 2120. <122 231 11K) ADÁSVÉTEL ötéves pej kanca, bekocsizva. belovagolva eladó. Irányár: hetvenezer forint. Penc. Sza­badság utca 24. (122 394 1K) Olcsó drótfonatok, beton kerí­tésoszlopok eladók. Cegléd. Wesselényi u. 12.; Pesti út 84.; Nagykőrös, Vitéz u. 7. Tel.: (53) -50-303. (122 511 1K) íMonoron, a Pozsonyi lakótele­pen. 65 nm-es, 2.5 szobás, étke­zős lakás eladó. Érdeklődni: Monor, Pozsonyi Up., II. ép.. II. Lh.. III. em. 13., Somodi. — (122 107 1K) Építési telek lakóépülettel el­adó. Gvál. Rákóczi út 15. (Tán­csics u. sarok). Érdeklődni: a helyszínen szombatonként 10— 14 óráig. (120 754/OK) Eladó kis családi ház, szoba, konyha plusz melléképület. Érdeklődni lehet: Vác, Luxem­burg út 16. (121 990/2K) Dobermann kutyakölykök el­adók! Érdeklődni lehet: Duna­keszi, Vadász u. 46. vagy 06- (27) -42-449-es telefonszámon. — (122 261 1K) Éladó egy lü éves. jó állapot­ban lévő. komplett Wesomat autómosó. Irányár: 330 000 Ft. Érdeklődni: napközben, 06­(27) -13-8G5-ön. (122 262 1K) Újpest központjában 53 nm-es. tehermentes, telefonos örökla­kás 2.2 millióért eladó. Tel. • 189-5579, hétvégén. (122 305 2K) Éladó MF—70-es csehszlovák gyártmányú. 7 LE-s kerti trak­tor. úi fődarabokkal generáloz- va. Utánfutóval. 600 mm-től 1200 mm-ig szerelhető rotáció­val. Horváth László. Sóskút Kölcsey u. 24. 2038. (121 361/3K) Gödöllői kastélytól 100 m-re, 600 n.-öles telek készpénzért vagy budai öröklakásért, meg­egyezés szerint eladó, „őszre. PMH L21 740” jeligére, a Hírlap­kiadóba. (121 740 2K) Vác-Deákváron gázfűtéses la­kás 58 nm-es, sürgősen eladó. Érdeklődni 17-től: Vác, Füri utca 10.. III7. (121 989/1K) Elcserélném pesti, 70 nm-es. félkomfortos tanácsi, olcsó bé­rű, megvásárolható lakásomat Pest megyébe. Minden megol­dás érdekel! 06-(27)-13-773. es­te. (119 851 3K) Csemőben tanya eladó, villany van. Érdeklődni Cegléd a ré­gi Pesti úton. 13-as km-kő után levő postaládával szemben. Láncosáénál. csütörtök és szombat egész nap. (121 114/3K) Csirke, napos és előnevelt, va­lamint kendermagos jérce kap­ámé Kecskemét, Hegedűs ä .7 2. Telefon: 06-76-47-125. (121 670/ 2II) KÖZLEMÉNY Elveszett a „CREDIT Építő­ipari es Szolgáltató Kft., Szöd- liget. Rezeda u. 27. 2133. Adó­szám: 10236572—2—01; MIIB Rt.: 328—10303 l sz ’ bélyegzője és a2 alábbi számú okmányokat: C 678026—050-ig, A 038481-520- tg számú anyagvásárlási elszá­molási tömbök. — Használatúk augusztus 24-től érvénytelen. — (122 529 3K> Veresegyház, Ráday út 45. 2 szoba összkomfortos családi ház eladó. Tehermentes, gázfű­téses, garázsos. Érdeklődni; 15 órától. (121 688 3K Gödöllő. Szabadság út 13. 20 és 25 nm-es üzlethelyiségek ki­adók. (121 790 3K) VEGYES Hatvanöt éves. 172 centiméter magas. CO kilós férfi élettársat keres vidéki otthonába. Egész­séges. rendszerető, háztartást vezető legyen ? Aki négyezer nm-es udvari rózsa kert gondo­zását vállalja. Víg kedélyű, mulatós terészetű gyerekeimet édesanyaként szerető, odaadó, nem anyagiakra pályázó ko­moly nőt keresek házasság céljából Anyagi gondjaim nin­csenek! Leveleket ..Sírig tartó szeretet” ieligére a váci hir te- töv uC'c ba (Jókai u. 9.) 2600 ké­rem küldeni. (121 994/1 I<j Pszichológiából felvételire való felkészítést vállalok Gödöllő, Szabó Pál u 30 (121 235/2K) Kertes családi ház eladó, gaz­dálkodásra alkalmas Víz. vil­lany van. Törtei Hajnal u. 48. 2747. (121 799/2K j Szeretnénk befogadni egy 20 év körüli fiút. örökbe. Megkereső levelet „Becsületes 111 267” jel­igére kérjük, a Hírlapkiadó Vállalat Közönségszolgálat cí­mére, Cegléd Teleki u. 30. sz. (121 801/1K) Dobermann kiskutya kedvez­ményesen eladó. 06-53-14-728, 53-12-400. (121 946/2K) Jól menő. forgalmas helyen le­vő bevezetett kukoricapatloga- tó gép és helyiség bérleti jo­ga eladó. Irányár: 270 000 Ft. — tel.: 169-9310. (122 054UK) Cegléd-Törtel környékén kere­sek részletre fizethető házat vagy életjáradékot fizetnék idős személynek. Megkereső le­velet „Kisgyerek lesz” jeligé­re kérem, a Hírlapkiadó Vál­lalat Közönségszolgálat címé­re. Cegléd Teleki u 30. szám. (422 325/2K) Fiatal házaspár részére 800 n.- öl bekerített gyümölcsös éa háztáji művelésre alkalmas te­rület felesben kiadó. Megte­kinthető: bármikor. Vác, Csu­ka-telep 9. (Virágné). (122 393/ 1K) Eladó Cegléd. Wesselényi u. l A alatt, hagyományos, 10/10- es, gázfűtéses családi ház. ga­rázsos melléképületekkel. 140 n.-öl portával. Irányár: 2 750 000 Ft. Érdeklődni: (53) -50-307-eá vagy (53)-12-087-es telefonon. (122 463 1K) Tyúkok eladók. 180 Ft darab­ja. két és fél kilósak. Pilis, Orgona u. 20., Kramulcsán. — (122 515 1K) Kuvasz, három hónapos szuka, törzskönyvezett, fogós szülők­től. olcsón eladó. Pilis. Orgona 20. (122 517/1K) Egészségvédő táplálkozási program világsikerű termékei­nek megismertetéséhez és ter­jesztéséhez üzletkötőket kere­sünk! Korunk egyik, az egyik legsikeresebb üzleti vállalkozá­sához csatlakozhat! 06-(34)-80- 712: 06-(34)-82-021. (122 565TH) Parkettamintaboltok! Hagyományos parketták: 690 Ft nm-es, szalag parkettők : 1100 Ft/nm-es áfás ártól, valamint szegélylécek, alapozók, lakkok, hígítók, betonkiegyenlítő kapható. Bp. XVI., Sashalom, Borda u. 17.; Teve u. I/B hétfőtől péntekig, 8—17-ig. szombaton 8—12 óráig. (119 409/17K) A Nagykőrösi Építőipari Szövetkezet bérbe adja a következő eszközeit:- utánfutó (L 6 UF)- szállítószalag (TU 10/50 C)- gyorsfelvonók, 100-600 kg-ig- abiakdaru- mozgóállvány- mobil, kitolható állvány- betonkeverő (220-as, 380-as). Bérleti díj: megegyezés szerint. Cím: Nagykőrös, Örkényi u. 13., Telefon: (53)-51 -811. ügyintéző: Horváth Tibor. ________ Sz ökés talárban

Next

/
Thumbnails
Contents