Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-18 / 195. szám
Múzeumi nyitva tartás A Kossuth Múzeum augusztus 20-án, csütörtökön, 22-én szombaton és 23-án vasárnap a szokásos nyitva tartás szerint fogadja a látogatókat, míg 21-én, pénteken az intézmény zárva lesz. A könyvtár zárva lesz A városi könyvtár értesíti olvasóit, hogy augusztus 20—23-ig zárva lesz. Augusztus 24-én, hétfőn fogadja újra a kultúra iránt érdeklődőket. ALBERTIRSA Autóvásár Augusztus 23-án, vasárnap Albertirsán a vásártéren autóvásár lesz. Szent István ünnepén Gazdag programok Augusztus 20-án — ahogy országszerte — Cegléden is megrendezik a Szent Ist- ván-napi ünnepséget. Az Eötvös téren 10.30-kor a Himnusszal kezdődik az esemény. Ma.jd a Hol vagy, István király? című verset Szelényi Péter adja elő. Ezt követően Szent István és a mai Magyarország címmel Mácz István polgármester beszédét hallhatják az egybegyűltek. Ezután Mécs László verse, a Hiszek a magyarban. végezetül a Szózat hangzik el. Az ökumenikus istentisztelet 11 órakor lesz a római katolikus templomban. A városháza dísztermében 12 órakor díjátadás! ünnepséget tartanak az OB I/B bajnokságot nyert vízilabdázóknak. A ceglédi Contact Reklám-, Kereskedelmi és Közvetítő Iroda augusztus 20tól 22-ig a szödligeti szabadidőközpontban szervez Szent István-napi ünnepséget. Felavatják a nemzetközi jachtkikötőt. A szabadtéri színpadon pop- és rockegyüttesek, valamint neves humoristák lépnek fel. Az első napon 20.30-kor Pa-Dö-Dö-koncert, majd filmvetítés lesz. Az érdeklődők láthatnak még nagyszabású helikopter- és sár- kányrepülő-show-t, karate- és divatbemutatót. Utóbbit német és osztrák cégek részvételével tartják. Megválasztják a legerősebb embert. Rendeznek sörivóversenyt és utcabált is. Albertirsan augusztus 19- én 18 órakor kezdődik az ünnepség az orvosi rendelő és az új mentőállomás átadásával. A megnyitón beszédet mond dr. Györy Attila. a Pest Megyei Mentő- szervezet főorvosa. Csemőben augusztus 20- án 9.30-kor ünnepi testületi ülést tartanak a községháza nagytermében, majd az idei diplomásokat köszöntik. Ezt követően az új cse- mői patikát mutatják be az érdeklődőknek. 11 órakor Fekete László Európa-baj- nok, „Magyarország legerősebb embere” lép fel az iskolában, 14 órától ügyességi kerékpárversenyt rendeznek a gyerekek számára. Délután lesz még Toldi Miklós-verseny, valamint válogatott labdarúgó-mérkőzés a csemői öregfiúk és fiatalok részvételével. 18 órától Lugosi Tivadar és zenekara szórakoztatja a közönséget — másnap reggelig. Tápiószőlősön augusztus húszadikán 15 órakor ünnepelnek — Horváth Lászlót, a Fidesz országgyűlési képviselőjét várják az alkalomra. A bony ban, Ceglédberce- len. Dánszentmiklóson, Mi- kebudán, Törteién és Jász- karajenőn nem tartanak megemlékezést. Űj szilváson augusztus 20- án 16 órakor Fehér Tibor polgármester mond ünnepi beszédet. A kisujjukat sem mozdítják A pénz is közös A legtöbb ember családi házra vágyik. Többségünk viszont kénytelen beérni egy lakótelepi lakással. És sokan erről is csak álmodozhatnak. A társasházakban élők közös helyiségeken osztoznak, együtt kell gondoskodniuk a szeméttárolókról, a lépcsőházak tisztán tartásáról, fűtéséről, fizetniük a rovarirtásért, kéményseprésért. A Kossuth Ferenc Utcai Lakásfenntartó Szövetkezet feladatairól Móri Károly ügyvezető igazgatóval beszélgettünk. — Hány lakás tartozik a szövetkezetbe? — Hétszázhuszonkilenc. Koránk csoportosulnak az OTP-társasházalc is, minket keresnek meg ügyesbajos gondjaikkal. — Mennyi pénzzel gazdálkodnak évente? — Tizenötmillió forint a költségvetésünk, ebből jelenleg hárommillió a hátralék. A lakók egy része nem fizet. — Mit tesz a szövetkezet annak érdekében, hogy a közös költség csökkenjen? A lakók vállára a téli időszakban különösen nagy teher nehezedik, sokan nem tudnak fizetni. — A lakásszövetkezetnek most az a „legfontosabb feladata”, hogy beszedje a víz- és szemétszállítási díjat. Méltánytalannak tartom, hogy a Pest Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat illetve a Városgazda Rt. számára mi gyűjtsük a pénzt. Ök ülnek a babérjaikon, a kisujjukat sem mozdítják. Mi meg kasz- szírozunk, átutalunk, s még mi hallgatjuk a lakók panaszait! Pénzügyileg pedig lassan fejre állunk. Tíz darab fehér palotapincsi eladó. Nagykőrös, Nyereg u. 11. alatt. (121 087/2K) — Mi lenne az alapvető feladatuk? — A karbantartási munkák elvégzése. Tavaly — többek között — égy százhúsz lakásos épület tetőterét kellett felújítanunk. Húsz lakás beázott, de az érintettek közül csak hatan fizették ki a rájuk eső részt. Végül is elvégeztük a javításokat: a többi épület pénzéből. Nos, hát erre jó a lakásszövetkezet, — de ezt nem tartom igazságos eljárásnak. A pénzügyeknek szét kellene választódniuk ! — Miért nem vállalkoznak? — Mire vállalkoznánk? A lakásszövetkezet tulajdonában lévő helyiségeket kiadjuk bérbe. Munkánk pedig van bőven. Mégis, örülünk, ha az embereinket ki tudjuk fizetni. T. A. Törteién, a Tél utcában 580 n.öl építési telelt gyümölcsössel eladó. Irányár; Törtei. Hunyadi u. 11., Vágóné. (1.21 125/2K) CEGLÉDI hírlap Cegléd, Kossuth tér 1. 9 A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. 9 Munkatársak: Tibay Agnes és Kóbor Ervin. 0 Postacím: Cegléd, Pf. 19. 2701. Telefax és telefon: 53 11-400. 9 Telex: 22-6353. 9 Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat Közönségszolgálata, Cegléd, Teleki u. 30.: kedd, csütörtök, péntek 9-töl 12-ig, szerda 10—17 óráig. Telefon : (53) 10-763, hhhh Mozi A Szabadság filmszínházban délután 6 és este 8 órakor: Ice Baby (amerikai film). Az autósmoziban Palimadár (amerikai bűnügyi vígjáték). Az előadás este 9 órakor kezdődik. CEGLÉDI XXXVI. ÉVFOLYAM, 195. SZÁM 1992. AUGUSZTUS 18., KEDD Egy kicsit idegliáború folyt Nem mondatott ki alapvető elégedetlenség Az első félévben nemcsak a gazdasági nehézségek, elszámolásból! változások, költségemelkedések tornyosultak megoldandó feladatként a Dél-Pest Megyei ÁFÉSZ előtt. Hanem ezzel egyidejűleg az új szövetkezeti törvényre való átállás szigorúan szabályozott megszervezése is. Utóbbi feltétlenül szükséges volt a legitimációhoz, tudtuk meg beszélgetésünk elején Sárik Jánosné elnöktől. A végső mozzanat — az újbóli bejelentkezés a Cégbíróságnál — megkívánt számos ülést, döntést és az új alapszabály megfogalmazását is. Februárban — nem kis erőfeszítéssel — minden településen részközgyűléseket t irtottak, megválasztották a küldöttgyűlés tagjait. A legfőbb irányító szerv ezt követően döntött a vagyonnevesítésről. — Elszakadási kísérletek is mozgalmassá tették az életüket. Kiszolgáltatottnak érezték magukat vagy ezt természetes lépésnek tartották? — kérdeztük az elnökasszonyt. — Az átmeneti törvény szerint lehetőség nyílt arra, hogy egy-egy település tagsága együttesen önállósuljon. Már a februári részközgyűléseken is felvetődött, mérlegelni kellene, célszerűbb-e egy-egy helyen önálló szövetkezetét alakítani, avagy maradjanak meg a régi — hajdani politikai döntések alapján naggyá növesztett — keretén belül. SAJÁTOS DOLOG — Ezekre a fontolgatásokra rásegített egy külön kis szervezőcsoport, amely Cegléden sajátosan akarta értelmezni a szövetkezeti törvényt. Mindenütt ösztönözni a kiválást. A székhelytelepülést is önállóvá kellene tenni, s az itt lévő jelentős értékű üzleteket egymás között felosztva, magánvállalkozásként üzemeltetni. — Eddig az önállósulási kísérletek meghiúsultak. Megkezdték a munkát Az ünnepélyes avatást augusztus végére tervezik, a termelést viszont már megkezdték a I.aing űj csarnokában. Az 5200 négyzetméteres üzemben fűtéstechnikai termékeket gyártanak — világszínvonalon (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Miért: nem voltak összehangoltak, megalapozottak, vagy egy szűk csoport érdekei motiválták? — Nehéz ezt egyértelműen megválaszolni, hogy egy szűk csoport sajátos, egyéni, vagy egy szélesebben értelmezhető közösség érdeke motiválta-e a kiválási törekvéseket. Az üléseken többféle — nemegyszer érthető érzelmeken alapuló, lokálpatrióta — érv hangzott el, némi felhanggal: „Miért ne tudnánk magunk irányítani a település üzleteinek a gazdálkodását! Nálunk is vannak jó szellemi képességű emberek, nem kellene várni arra, hogy máshol hozzák meg a döntéseket.” Akadtak gazdasági megfontolások is: egy kisebb szervezet — szerényebb adminisztrációs apparátussal — talán jövedelmezőbb lehetne. Voltaképpen ebben az egész szituációban nem a kiszolgáltatottságot tartom jellemzőnek. Hanem az esetleges elfogult, szubjektív ellenérzés inspirálta érzelmi megnyilvánulásokat. Számomra sokkal fontosabb ennek a sajátos ügynek a pozitív oldala. Mert ez a néhány hónap arra késztetett munkatársaimmal eg\mtt, hogy próbáljunk reális képet alkotni tevékenységünkről. Nem azt nézni, ki, mivel és hogyan kritizál bennünket. A jogos felvetésekre kell koncentrálni. MAI IGÉNYEK — Mi igaz abból, hogy akadtak, akik elégedetlenek voltak a vezetéssel? Önök ezt mennyire érezték a bőrükön? — Kétségtelen, elhangzott egy-egy konkrét kérdés a fejlesztéssel, kft.-ala- kítással, értékpapírgazdálkodással kapcsolatosan. — Ezért minden újabb közgyűlésre jobban fel kellett készülni, hogy kellő érvet sorakoztassunk fel döntéseink mellett. Például a t-uházati üzleteink káefté- vé alakítása vagy a ceglédi áruház formaváltoztatása jó lépés volt-e. Kellett ez az önvizsgálat. Nem derült fény isten tudja milyen mulasztásokra. Sokkal inkább fontos az, hogy miután megtörtént ez az átalakulás; egy a mai igényeknek még jobban megfelelő, korszerű kereskedelmi tevékenységet végezzenek a szövetkezet üzleteiben is. — Menet közben miféle stratégiát lehetett kidolgozni? — Igazi stratégiát — a* új igazgatósággal együtt — most dolgozunk ki. Az elmúlt időszakban azt tehettük, hogy költségtakarékosságra törekedtünk. Szinte a mindennapi élet szolgáltatta az érveket arra, hogy a stabil gazdálkodás, a komoly pénzügyi háttér lényegesen kedvezőbb, mint az elaprózottság. Ezzel természetesen nem tagadva azt, hogy egy kiválóan működő önálló kis üzlet ragyogó eredményt érhet el egy településen. CSAK A TÖREDÉK — Vajon a határidő letelte után volt-e amiatt reklamáció, hogy valaki nem tudta érvényesíteni a tagságát? — Március 20-ig lehetett visszaállítani a régi tagságot, illetve igényelni azt, hogy olyan valaki is üzletrészt kapjon, aki korábban a szövetkezetnél legalább öt évig tag volt. Jó néhá- nyan éltek ezzel az alkalommal. Inkább a vagyonrész számításánál fordultak elő reklamációk. Május végéig lehetett korrigáltatni, ha az eltérés tisztázódott és jogosnak bízó-, nyúlt az észrevétel. — Az elmúlt hónapok in- termezzói veszélyeztetik-e az elképzelések, célok megvalósítását? — Én úgy érzem, hogy nem. Legfeljebb egy kicsit idegháborúnak lehet nevezni azt, ami folyt. Ez egyfajta bizonytalanságér- zetet keltett azokban, akik itt, a központi igazgatásban tevékenykednek és Abonyból járnak be. Mindenesetre a lakosságnak — az egyet nem értés vagy a közömbösség miatt — csupán a töredéke vett részt azon a gyűlésen, amelyen a kiválásról döntöttek volna. Az érdektelenség mögött mégiscsak az sejlik fel, hogy nem mondatott ki alapvető elégedetlenség a szövetkezettel szemben. A rövid és hosszú távú célki-' tűzéseinket napjainkban fogalmazzuk meg. S ez alig-' hanem illeszkedik majd az újonnan alakult ÁFÉSZ-ek decemberi kongresszusán körvonalazódó elképzelésekkel. A szövetkezetnek gazdasági téren össze kell fogni, mert egyértelműen ezt diktálja valamennyi körülmény. F. F. 7