Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-18 / 195. szám

Hálát adó istentisztelet Nemzeti, állami és egy­házi ünnepünk augusztus 20-a. Ennek megfelelően a körzet településein változa­tos ünnepi eseményekre ké­szülődnek a szervezők. La- pünk tegnapi számában is­mertettük a monori, gyöm- rői. sülysápi és a péteri programot. Időközben hírt kaptunk Ecserről is, az ot­tani rendezvényekről. A fővárossal szomszédos kis településen agüsztus 20-án zenés ébresztővel költöge- tik a helybelieket, majd délelőtt 10 órától a gyer­mekek számára rendeznek vidám műsort. A későb­biekben „háromfrontos” labdarúgó-mérkőzés lesz a szlovákiai Nagymagyar ne­vű település és Ecser lab- dabűvölői között. Este 6 órakor vidám, szórakoztató műsor várja az ecserieket, majd utcabállal fejeződik be a nap programja. A péteri evangélikus egy­házközség, akárcsak a tele­pülés, idén ünnepi 250 éves évfordulóját. Ebből az al­kalomból, valamint templo­muk belső felújításáért há­lát adó istentiszteletükre hívják a falubelieket, vala­mint hittestvéreiket. Az augusztus 23-án dél­előtt 9 órakor kezdődő ün­nepi istentisztelet szolgálat- tevője dr. Harmati Béla, a déli evangélikus egyház- kerület püspök elnöke lesz. Pest megye 7. számú vá­lasztókörzetében megala­kult a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt történelmi tagozata. A maglód-nyaralói tagozat elnökévé Jäger Lászlót, tit­kárává Majorosi Andrást választották. A történelmi tagozat megkezdte a kárpótlási fó­rumok szervezését a köz­ségben. Az elsőt augusz­tus 7-én tartották nagy ér­deklődés mellett. Ezen részt vett Dragon Pál ország- gyűlési képviselő is. Ezúton is közlik, hogy más községben is szívesen segítenek megszervezni a kárpótlási fórumot. Értesí­tést az alábbi címre kér­nek: Jäger László, Maglód, Apaffy u. i. 2234. (é) SZERDA Barátságos bemutató lab­darúgó-mérkőzés: Gyöm­rői öregfiúk—FTC öreg­fiúk, Gyömrő, 18 óra. Fe­hér N. CSÜTÖRTÖK Kispályás labdarúgó-em­léktorna; Dvorákovics László és ifj. Szabó Sán­dor emlékére Monor, városi sporttelep, 9 óra. Ünnepi kispályás labdarúgótor­nák: Gyömrő, Eskü tér, 9 óra; Sülysáp, 9 óra; Vecsés. 9 óra. Magyar Kupa-mérkőzé­sek: Vecsés—Mende, Ve­csés, 17 óra, Mizsei (Szá­lai); Nyáregyháza—Csév- haraszt, Nyáregyháza, 17 óra, Sárosi (Motyovszki), Dánszentmiklós—Törtei, Dánszentmiklós, 17 óra, Pa­lik (Szűcs); Albertirsa— Ceglédbercel, Albertirsa, 17 óra, Szuda (Müller). PÉNTEK Kispályás labdarúgó-em­léktorna: Dvorákovics László és ifj. Szabó Sán­dor emlékére, Monor, vá­rosi sporttelep, 9 óra. (Mindkét nap gyűjtést szer­veznek a hazánkban tar­tózkodó délszláv menekül­tek megsegítésére. Kérik a nézőket, hogy adományai­kat adják le a kijelölt he­lyen.) KA SZÓL A SZIRÉNA Mentettek A nagy forróság, a ká­nikula szerencsére viszony­lag kevés súlyosnak minő­síthető baleset okozója volt az elmúlt héten. Persze a monori mentősök így se pi­henhettek, ellenőrző vizs­gálatokra szállítás közben sok ezer kilométert kellett megtenniük a fehér kocsik­kal. Augusztus 10-én egy 50 éves monori férfit infark­tusgyanúval szállítottak a helyi rendelőintézetbe, de szerencsére ellátása után onnan hazavihették. A ceglédi kórház elmeosztá­lyára került viszont egy öngyilkossággal fenyegetőző 25 éves pilisi férfi. Másnap, augusztus 11-én épp a mentőállomás előtt lett rosszul egy 70 eszten­dős, magas vérnyomással bajlódó asszony, akit elő­ször a rendelőbe, majd la­kására vittek a mentősök. Szerdán szintén egyetlen súlyosabbnak minősülő esettel találkoztak, a mo­nori rendelőintézetből Ke- rcpestarcsára kellett szá- guidaniuk egy 41 éves fér­fival, akinél felmerült az agytrombózis gyanúja. Csaknem amputálta egy otthon fröccsöntő gépen dolgozó 17 éves fiú hü­velykujját a gép. Öt a Kol- tó’-kórház traumatológiai osztályára szállították. A László-kórházba ke­rült egy pár hónapos kis­lány fertőző bélgyulladás­sal. Talán a hét legsúlyo­sabb balesetének nevezhe­tő, hogy egy 6 éves monori kislányt a testvére véletle­nül annyira leforrázott, hogy első és másodfokú égési sérüléseket szenve­dett a mellkasán, nyakán és a hátán. Öt a JánoS-kór- ház gyermeksebészetére szállították. Pénteken Monorlerdőn az Autóscsárda előtt talál­tak egy eszméletlen férfit, akit, valószínűsíthető, epi­lepsziás rohama alkoholos állapotában ért. Egy 40 éves nő, nem tudni, mi ok­ból, a kerítésen át akart bemászni saját portájára, ám közben súlyosan felsér­tette a kezét, ezért a köz­ponti baleseti ambulanciá­ra kellett őt szállítani. A hétvégén, szombaton Monorierdűn egy 72 éves férfi otthonában üveges aj­tóba esve csontig hatoló vágást szenvedett a karján. Vasárnap hajnalban egy 42 éves monori nőt gyógyszer­mérgezéssel szállítottak kórházba. MOblORI XXXIV. ÉVFOLYAM, 195. SZÁM 1992. AUGUSZTUS 18., KEDD S~áníai Istvánnal, a Vö­röskereszt helyi szerveze­tének egyik tisztségviselő­jével, a II. világháborús emlékmű felállításáért oly sokat tevő „mindenesé­vel” beszélgetünk. MEGSZÉPÜLT — Több mint egy évvel ezelőtt, 1991 kora tavaszán vetődött fel vöröskeresztes szervezetünkben, fel kelle­ne újítani a meglevő I. vi­lágháborús emlékművet, s a politikai változások tu­datában elhatároztuk azt is, hogy a legrövidebb időn belül méltó emlékhelyet állítunk a II. világháború és a Rákosi-diktatúra ál­dozatainak. Az áldozatok­ról megbízható adatokat, az emlékműállításhoz pénzt gyűjtöttünk. A közös aka­ratnak, összefogásnak szép példája az immár megvaló­sult emlékmű. — Mutassa be olvasóink­nak az emlékművet. — A sápi községrész leg­szebb pontján, a Ilevessy park szélén került kiala­kításra. Egy 12X9 méteres keretben egymás mellett kapott helyet a megszé­pült I. világháboús — tu­rul madaras —■ oszlop, s az új sötétszürke gránittömb, amelynek lapján 78 név van bevésve. Stilizált sírha­lom, rajta míves kovácsolt vaskereszt, *öld felület — díszburkolat teszi méltóvá az emlékhelyet, amelynek tágabb környezete is meg­szépült napjainkra. — Az összefogást emlí­tette; ki mindenki segítet­te az emlékhely kialakítá­sát? — Sok segítőnk volt, hely hiányában — tudom — csu­pán néhányat említhetek közülük. Lakosságunk ada­kozása mellett a nehéz sor­ban levő helyi vállalatok, cégek, vállalkozók sorának kell köszönetét mondani, csakúgy az emlékmű állí­tásánál, kialakításánál oly segítőkész budapesti part­nereinknek; a Betomix Bt.-nek, Bata Kft.-nek, An­tiqua betűvéső közösség­nek, . virágértékesítő-dí- szítő kft.-nek — s mellet­tük még sok mindenkinek. Ismét a Vöröskereszt helyi szervezetét említve, a Sal- vári, a Dinnyés házaspár­ról. az emlékműbizottság­ról, s a kétkezi munkával segítők népes közösségéről kell szólni elismerően. SZÓTLANUL — Meghatározó az ön személye is. Tudjuk; a már­ványlap fájdalmasan hosz- szú névsorában az ön édes­apjának a neve is ott ol­vasható. — Falunkból, másokkal együtt, koncepciós per ál­dozata lett édesapánk, akit 1951 nyarán vittek el, s tíz év börtönt kapott... Anyá­val hárman maradtunk ott­hon gyerekek; Marika 12 éves, én négyéves voltam, s kisöcsénk — Lackó — négy hónapos volt akkor ... Apánkról alig, s csak kés­ve kaptunk hírt; Mária- nosztra. Várpalota, súlyos bántalmazások, rabszol­gamunka. Nem sokáig bír­ta ... Szaggatottá válik a be­széd, fájó az emlékezés. — ... 1955. június 26-án a rabkórházban meghalt. A rákoskeresztúri temető távoli szegletében, legszű­kebb családi körben, mél­tatlan körülmények között történt a temetés. Jóval ké­sőbb, 1964-ben kerülhetett csak sor az exhumálásra, hazahozatalra, tisztessé­ges temetésre itt szülőhe­lyén, Sápon... Csendben, szótlanul néz­zük, olvassuk a névsort. Döbbenetes, torokszorítóan fájdalmas a nevek felidé­zése. Egy világégés, és ka­tonai, polgári, illetve az emberi méltóságot megalá­zó torz politika értelmélten halottai, áldozatai — hő­sei! — ők mindannyian. Mind a hetvennyolcán. Mikus István, ifjú Mikus István: apa és fia, „Ma- lenkij robot”, idegenbe hurcolva vesztek oda mind­ketten. Tomhauser János; alantas katonai ösztönök elől védte nővéreit, testvé­reit — őt lőtték le a „fel­szabadítók”. 21 éves volt mindössze. Horinka István; a faluhoz közeli határban szántott, amikor csapatuk­tól elszakadt, csellengő orosz katonák maroknyi csoport­ja vetődött oda; az ekét húzó lovakat akarták. A háború poklában is az élet­re készülő gazda nem adta jószágait — lelőtték a szán­tó-vető embert. Szántai Rózsa, Szántai István: gye­rekek, testvérek. A túlélés reményében a fővárosba viszik őket, rokonokhoz. Bombatalálat. Mindketten ott halnak meg. Tóth Te­réz: orosz katona megerő­szakolja, agyonlövi. Tizen­négy éves volt Tériké. Nevek, sorsok, tragé­diák ... Értelmetlen ha­lál, mérhetetlen, igazából soha nem gyógyuló sebek a túlélőkben ... — Szép, méltó emléket ál­lítottunk, s ez nem csupán fájó sebeket tép, de lelki megnyugvást is jelent mind­annyiunk számára — mond­ja Szántai István. PROGRAM — Az emlékműavatásra jeles ünnepünkön, Szent István napján, augusztus 20-án kerül sor; Sáp vallá­si ünnepe, a búcsú napja is ez egyben. Mi lesz az ün­nepi program? — A Szent István-napi emlékezés, az emlékműava­tás tehát augusztus 20-án, délután három órakor kez­dődik, az eseményhez illő meghitten emelkedett prog­rammal. Díszvendégünk s egyik ünnepi szónokunk dr. László Jenő címzetes államtitkár lesz, de körünk­ben lesz országgyűlési kép­viselőnk, polgármesterünk is. Bánffy György színmű­vész, s az Országos Tűzol­tó Zenekarnak közreműkö­dése csak emeli az ünnepi program fényét, amely programnak koszorúzás, ökumenikus istentisztelet is része lesz természetesen. J. I. MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. $ A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. $ Munka­társak : Gér József és Kob- lencz Zsuzsa. $ Postacím: Monor, Pf. 51. 2201. Tele­fon: 157. 0 Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől • péntekig S-tól 11-ig. 8 A kondis (tor)túra Hosszú évek óta szó van Monoron arról, hogy a Petőfi utcából legyen sétálóutca. Valósággal kínálja magát erre a szerepre, s a lakossági elvárás is az, hogy tiltsák ki a gépkocsikat az üzletekkel telepettyezett utcából, helyezzenek el pihenőpadokat, par­kosítsanak. A helyzet azonban minden várakozás és elképzelés ellenére mind ez ideig olyan, ahogyan rajzolónk látja: — Mi már nem is érjük meg, hogy itt valaha is sétálóutca legyen... — Nem baj, anyukám, addig is jó kondícióban maradunk! (Ifj. Szelei Ferenc karikatúrája) Kedvezményes akciók a Monori Erdészetnél! 1,80 m hosszú, négyszögletes szőlőkaró 16,30 Ft/db .helyett 10 Ft/db; 2.20 m hosszú, négyszögletes szőlőkaró 13,80 Ft/db helyett 15 Ft/db. Száraz akác tűzifa 2200 Ft/köb- méter helyett 2000 Ft/köbméter, amíg a készlet tart! (1 köbmé- Forrás dűlőben 250 n.-öl zárt- tér kb. 7,5 mázsa). Akác tám­Monori apróhirdetések ­Commodore—128-as számítógép floppyval, magnóval, lemezek­kel eladó. Irányár: 25 000 Ft. Érdeklődni lehet: Vitéz Lajos, Monor, Kossuth L. u. 54. — 021 160/2K) ___________ ke rt eladó, szőlővel bekerítve, pince, kamra, szerszámos, víz, villany van. Érdeklődni: Mo­nor. Mező U. 23. (121 247/1K) Eladó Monorierdőn, Béke köz 2. sz.. 170 n.-öles gyümölcsös hét­végi házzal, bekerítve, víz. vil­lany van. Érdeklődni: Monor, Bem u. 13. (120 286/4K) oszlop, 2,80 m hosszú, 12—16 cm kéreg nélküli csúcsátmérő­jű, környezetbarát, 100 Ft-tal olcsóbb, mint a betonoszlop: csak 185 forintért darabonként! Befizetés a Monori Erdészet pénztárában, Monor, Petőfi u. 17. (120 675/3K) Történelmi tagozat Emlékműavaiás Sülysápon Áldozatok voltak Több évtizedes kényszerű némaságot megtörve, adóssá­got törlesztve, mind több helyen állítanak méltó emlé­ket a II. világháború katonai, polgári áldozatainak, s az 50 es évek torz politikai diktatúrája idején kivégzettek­nek, börtönökben oöaveszelleknek. Felemelően jeles napra, hősicmléknní-avatásra készül térségünk egyik nagyközsége, Sülysáp sápi községrésze. Gyűjtés is lesz Dvorákovics László és ifi Szabó Sándor, a néhány éve elhunyt egykori labda­rúgók emlékére idén is megrendezik a kispályás labdarúgótornát Monoron. Ezúttal augusztus 20-án és 21-én, csütörtökön és pén­teken lesznek a mérkőzé­sek, mindkét napon reggel » órától a városi sportpá­lyán. Lázas a készülődés az eseményre, a sorsolásra au­gusztus 19-én, szerdán 18 órakor kerül sor a Petőfi utcai Zöldfa Vendéglőben. Az emléktorna bevételét a két özvegy és családja megsegítésére fordítják. A Duna Buszért Rt. és a szur­kolók jóvoltából az ese­mény mindkét napján gyűj­tést is szerveznek a ha­zánkban tartózkodó dél­szláv menekültek megse­gítésére. Kérik a nézőket, hogy felajánlásaikkal (kon- zervek, ruhák, cipők stb.) támogassák a nemes kezde­ményezést. Az ünnep sportja

Next

/
Thumbnails
Contents