Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-22 / 172. szám
SDl-vélekedés Dubcek alkalmas lenne A dalai láma az MDF-nél A közvélemény erejében bízik RÉMHÍREK Egy jugoszláv illetékes a horgos! határátkelőnél azt állította, hogy a magyar hatóságok a békéscsabai táborban bántalmazták és éreztették a boszniai menekülteket, rádiónyilatkozata szerint Békéscsabán „ütöt- ték-verték a boszniaiakat, a szülőket elkülönítették a gyermekektől, és nem adtak nekik elegendő ételt.” Ezt az illetékes szerint visz- szatérő menekültek mesélték el. A Békéscsabáról érkezőket a palicsi ideiglenes táborban helyezték el, tehát ugyanott, ahol korábban voltak, mielőtt Magyar- országra indultak volna — így a rádióközlés. Finn miniszter a finnugor népek kapcsolatairól A kilencvenes évek minőségi változást hoznak a finnugor népek kulturális kapcsolataiban — jelentette ki Tytti Isohookana- Asunmaa finn kulturális miniszter. A miniszter asz- szony közölte, hogy az Észtországhoz fűződő, hagyományosan jó kapcsolatok fenntartása mellett Finnország erősíteni akarja kapcsolatát az Oroszország területén élő ugor népekkel is. Ennek érdekében Helsinki nemzetközi konferencia megrendezésére készül a finnugor népek kulturális kapcsolatairól. A szlovák kommunista párt utódpártja, a Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) úgy véli, hogy Alexander Dubcek lenne a legalkalmasabb személy a megteremtendő szlovák köztársasági elnöki poszt betöltésére. Erről nyilatkozott kedden Pozsonyban Pavol Ka- nis, az SDL alelnoke. Nem sokkal később tett válasznyilatkozatában Dubcek úgy vélekedett, hogy egyelőre idő előtti véleményt nyilvánítani a szlovák államfői tisztséggel kapcsolatban. Alexander Dubcek, az 1968-as „prágai tavasz” vezetője, az 1989. novemberi demokratikus megmozdulások nyomán tért vissza a politikába. A csehszlovák szövetségi gyűlés (parlament) elnöke volt, egészen az idén júniusban tartott parlamenti választásokig. Ezeken a legutóbbi választásokon a szlovákiai szociáldemokrata párt vezéreként jutott be a szövetségi parlamentbe. Pártja azonban a szlovák köztársasági parlamentbe történt szavazáson nem tudta megszerezni az öt százalékot, így ott nem rendelkezik képviselőkkel. A Dubceket favorizáló Demokratikus Baloldal Pártja a második legnagyobb párt a szlovák parlamentben, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ellensúlyt képezhet a csaknem abszolút többséggel renKéptelen, hangulatkeltő állításnak nevezte Annus Antal honvédelmi államtitkár Vladimir Meciar szlovák kormányfőnek azt a hétfőn tett kijelentését, amely szerint a Magyar Honvédség több hadgyakorlatot tart a szlovák határ közelében, mint a NATO a saját területén. A Honvédelmi Minisztériumban kedden tartott szűk körű tájékoztatón Annus Antal kijelentette: Meciar szavai alkalmasak arra, hogy megrontsák a két delkező, Vladimir Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal (HZDS-szel) szemben, ha a HZDS saját jelöltet kíván majd állítani a szlovák köztársasági elnöki posztra. szomszédos ország közötti kapcsolatokat. Az államtitkár, elmondta: tavaly nem volt, s az idén sem terveznek olyan nagyságrendű hadgyakorlatot, amelyet a nemzetközi egyezmények szerint be kell jelenteni. (Ez 9000 katona mozgósítását, vagy pedig legalább 250 harckocsi bevetését . jelentené.) Ugyanakkor az idén mintegy 150, alegység szintű, legfeljebb néhány száz katonát megmozgató hadgyakorlatot tartanak. Ez valamivel több, mint a tavalyi gyakorlatok száma. Magyarországi programjának részeként kedden a Magyar Demokrata Fórum Bem téri központjába látogatott a dalai láma. A tibeti buddhizmus fejét — aki 1990-ben, még a választások előtt találkozott első alkalommal az MDF vezetőivel — Furmann Imre és Medgyasszay László alelnökök látták vendégül. A bensőséges hangulatú, baráti beszélgetésen a tibeti vallási vezető beszámolt arról a tapasztalatáról, miszerint a diktatúrák nyomása alól felszabadult népeknél gyakran csalódás követi a kezdeti nagy várakozásokat. A vendéglátók megerősítették, hogy hazánkban is tapasztalható volt a csodavárás és a nyomában járó kiábrándultság. A kormánynak a népszerűtlen intézkedéseket is fel kellett, vállalnia a gazdaság elengedhetetlenné vált átalakítása érdekében. Reménykeltő ugyanakkor, hogy az ország lakossága higgadtan viseli el a nehézségeket, és a pesszi- misztikus hangulat ellenére működnek a gazdaságot talpon tartó folyamatok. Az önkéntes száműzetésben élő dalai láma beszélt az elnyomás alatt élő tibeti nép sorsáról. Különösen sok szenvedést okoz Tibet- ben a személyes szabadság korlátozása, az ősi kultúra tönkretétele - és a környezetrombolás. Mindezekkel a csapásokkal szemben őszentsége nem a politikái harc eszközeivel száll szembe. Ennél nagyobb jelentőséget tulajdonít például a nemzetközi közvélemény erejének. Reményei szerint a nemzetközi közvélemény nyomásának hatására Tibetben is javulhat az emberi jogok helyzete. Ehhez várja minden ország támogatáisát a dalai láma. A magyar vendéglátók ígérete szerint az MDF — úgy is mint kormánypárt — lehetőségeihez mérten segíti a tibeti nép ügyét. Nem csituló ukrán-ruszin ellentét Az Országos Sajtószolgálat közleménye Meciar állít, Annus cáfol FÁK-jövő Ä megújult Szovjetunió, a szuverén népek szövetségi állama mellett érvelt Anatolij Lukjanov. A volt szovjet parlamenti elnök úgy vélekedett, hogy előbb vagy utóbb, de maga az államszövetség is erre az útra kényszerül. A tavaly augusztusi puccs miatt tíz hónapja vizsgálati fogságban levő politikus szerint a FÁK ma a nemzetközi gyakorlatban is beigazolódott integrációs folyamatokkal szemben halad, ami nem tartható sokáig. Külföldi események egy mondatban b SBBi mm mm ..mi............................................... KO RMÁNYELLENES MEGMOZDULÁSOK 220 résztvevőjét tartóztatta le hétfőn a dél-afrikai rendőrség, akik Sowetóban, továbbá Johannesburg és Pretoria köz- igazgatási épületei körül rendeztek ülősztrájkokat. LORD CARRINGTON, a Jugoszlávia-konferencia elnöke kedden egynapos villámlátogatásra Belgrádba érkezett, hogy megpróbáljon nyomást gyakorolni a szerb vezetésre a boszniai tűzszünet életbe léptetése céljából. HIVATALOS LÁTOGATÁSRA kedden az egyiptomi fővárosba érkezett Jichak Rabin izraeli miniszterelnök. TÖBBEZER IRAKI tüntetett kedden reggel Bagdadban az ENSZ-szakértők jelenléte ellen azt követően, hogy az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia hétfőn az ENSZ-határozatok betartására hívta fel Irak figyelmét. AZ IZRAELI HADSEREG hétfőn mégakadályozta, hogy a jobboldali nacionalista Kach-párt tagjai új települést alapítsanak Jerikótól északra, a Jordán folyó bal partján. Soros ülését tartotta a Kárpátontúli Ukrán Néptanács. Az ülésen szinte természetszerűen a Kárpátaljai Ruszinok Társaságával szembeni álláspont volt az egyik központi téma. A résztvevők politikai nyilatkozatot fogadtak el a területen kialakult helyzet kapcsán, amelyben aggodalmukat fejezik ki azon ukránellenes tevékenység miatt, melyet szerintük a Kárpátaljai Ruszinok Társasága és külföldi ihletői fejtenek ki a helyi állam- hatalmi szervek támogatásával. A néptanács állásfoglalása szerint az autonómiára, illetve különleges önkormányzati státusra, valamint a szabad gazdasági övezet kialakítására való törekvés azt a célt követi, hop' elszigeteljék Kárpátalját Ukrajnától. Annak érdekében, hogy alapot találjanak a kárpátaljai autonómiához — szögezi le a néptanács nyilatkozata —, a Ruszinok Társasága a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel, az Orosz Házzal és más nemzetiségi kisebbségekkel szövetkezve. Moszkva, Prága, Budapest — óceánon túli emisszáriusok támogatásával — ismét használni kezdték az ősrégi ruszin nevet, így akarván kialakítani a Kárpát- régióban a neoruszin nemzetiséget, mely kultúráját tekintve inkább az európai Szlovákiához vagy Magyarországhoz állna közelebb, mintsem az „ázsiai Ukrajnához”. Már második éve sürgetik — fejti ki nyilatkozatában az Ukrán Néptanács —, hogy hivatalosan is ismerjék el az úgynevezett ruszin nemzetiséget. DR. VÖRÖS IMRE ALKOTMÁNYBÍRÓ NYÍLT LEVELE Akadozik a forgalom Hatnak a szankciók Szerbiában a dízelolaj hiánya miatt megbénulhat a vasúti forgalom. Szerbiában a vonatok 60 százaléka Harc a ma ff in ellen r ’Az olasz rendőrség ezentúl bírói végzés nélkül is vizsgálatot indíthat a feltételezett maffiózók’ ellen, így rendelkezik a maffia- ellenes törvény legújabb záradéka, amelyet a római kormány hétfőn sürgősséggel összehívott, éjszakába nyúló ülésén fogadott el. A Reuter jelentése szerint Claudio Martelli igaz-* Ságügy-miniszter a kabinetülés után tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a módosítás nagyobb terel enged a rendőrség kezdeményezéseinek, Martelli ugyanakkor nem bocsátkozott részletekbe. Nicola Mancino belügy2 " Mm « rtan miniszter hétfőn parlamenti beszédében bejelentette, hogy a kormány 2-3000 emberből álló, hatékony maffiaellenes egységet szándékozik felállítani a közeljövőben. A római kormány hétfőn közölte, hogy 1100 rendőrrel megerősítette a palermói központi börtön őrségét. Szicília büntetés-végrehajtó intézeteiből 55 maffiafőnököt szállítottak át vasárnap éjjel a toscanai partok közelében lévő Ördög-sziget különlegesen védett börtönébe. A DPA és a Reuter jelentése szerint tiltakozásul a kormánynak a maffiával szemben tanúsított gyengesége miatt, Olaszországban kedden tíz percre megszakították a rádió és televízió adását, és abbahagyták a munkát a gyárakban. Ezzel egyidőben Szicíliában és Olaszország más részein tömegtüntetéseken követelték, hogy a kormány szigorítsa meg az ellenőrzést az ország déli részein, ahol különösen erős a bűn- szövetkezetek befolyása. dízelmotor-meghajtású. Á Jugoszlávia ellen május 30-án életbe léptetett ENSZ-szankciók hatására június elején a szerb és a montenegrói kormány kénytelen volt korlátozni az üzemanyag forgalmazását, s bevezette az üzemanyagadagolást is. A dízelüzemanyag adagolása miatt Belgrádban már 25 buszvonalat rövidítettek le vagy szüntettek meg, keddtől a belgrádi buszok 25 százalékát végleg kivonják a forgalomból; a szerb főváros utcáin pedig szemmel láthatóan kevesebb személygépkocsi közlekedik. Dr. Vörös Imre alkotmánybíró kedden az alábbi nyílt levél közzétételére kérte az Országos Sajtószolgálatot: „Az Alkotmánybíróság — mint ismeretes — ítélkezési szünetet tart. Ez azt jelenti, hogy az ügyek előkészítése, feldolgozása folyik, de a Testület teljes ülést nem tart, határozatokat nem hoz. Minthogy az Alkotmánybíróság testületi szerv, határozatait — legyenek azok az eléje került ügyeket eldöntő, vagy a belső működésre vonatkozóak —, vagy egyéb állásfoglalásait testületileg, szótöbbséggel hozza meg. Ilyen belső működésre vonatkozó döntés az is, amelyben a bírák úgy határoztak, hogy egyikük sem tehet folyamatban lévő, vagy várhatóan az Alkotmány- bíróság elé kerülő ügyben nyilatkozatot, hiszen ezzel prejudikálná a Testület álláspontját. Ezt követeli a testületi jelleg, az abból adódó, mindannyiunkat kötő szolidaritás is. A Testület a nyilatkozá- si tilalmat annyira fontosnak tartja, hogy — a szóvivői tisztet ellátó főtitkár kivételével — munkatársainak is belső teljes ülési határozatban tiltotta meg a nyilatkozattételt. Ugyancsak a Testület fogadta el az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításának — eddigi gyakorlatunkból leszűrt — javaslatát. Azért a Testület, mert az Alkotmánybíróságon az elnök nem vezetője a Testületnek: az elnök primus inter pares, azaz: első az egyenlők között. Arra jogosult az Alkotmánybíróságról szóló törvény értelmében, hogy koordinálja a Testület tevékenységét, vezesse az üléseket és a Testületet a teljes ülés intencióinak megfelelően, vagy felhatalmazása alapján képviselje. Ez természetes is, hiszen az elnök nem „főnöke” az alkotmánybírák- nak; ellenkező esetben megszűnne az alkotmány- bírói függetlenség. Természetesnek tartom, hogy az Alkotmánybíróság hatáskörével kapcsolatban különféle nézetek hangzanak el. Ha ez szükségesnek látszik, a Testület teljes ülésen vizsgálja meg, hogy helyesnek találná-e hatáskörének egyedi ügyek elbírálására való kiterjesztését annak megítélésekor, hogy egy szerv hatáskörét alkotmányosan gyakorolja-e (ilyen javaslat felelős politikai tényező részéről ez év július 15-én megfogalmazást nyert). Mindaddig azonban, amíg a Testület e kérdésben állást nem foglalt, az Alkotmány- bíróság valamely tagjának állásfoglalása — akár az említett javaslatot helyeslő, vagy elutasító — magán- véleményként, vagy szakmai-tudományos meggyőződésként bír csupán jelentőséggel. Budapest, 1992. július 21. Dr. Vörös Imre alkotmánybíró” „Horn úr kijelentésében semmilyen rossz szándék nem fedezhető fel” — nyilatkozott a pozsonyi Pravda keddi számában a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom bodrogközi képviseletének két vezetője. A lap annak kapcsán Vetette fel a kérdést, hogy Horn Gyula múlt heti pozsonyi látogatásakor kijelentette: „a szlovákiai magyaroknak az adott határokon belül joguk van az autonómiára”. A két szloSzív szerinti autonómiát! vákiai magyar keresztény- demokrata vezető személyes véleményként kifejtette: helyeslik, hogy Magyarország törődik a határain kívül élő, a világban szétszórt magyarsággal. Franciaország is így viszonyul a kanadai franciákhoz. Orosz Erik elmondta, hogy a magyar parlament külügyi bizottságának az autonómia kérdésében kialakított álláspontja helyeselhető, és kellő megnyugtatással biztosítja a csehszlovák államot arról, hogy az autonómiát célzó törekvések a visszacsatolás semmilyen formájával nem fenyegetik Csehszlovákiát. Bodnár József szólt arról, hogy a szlovákok ilyen irányú aggodalma érthető, hiszen ők az 1938-ban történtek megismétlődésétől félnek. „Csakhogy a szlovákiai magyarokat akkor a hovatartozás kérdésében senki sem kérdezte meg. Ezt Hitler döntötte el. Ha azonban most a magyar kisebbség az autonómia keretein belül teljes önállóságot nyer — és nemcsak a lakcíme, de a szíve szerint is — megfelelő otthonérzete lesz, akkor semmilyen területmódosítast nem fog megengedni.”